Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1885-05-31 / 22. szám
,N Y í R V I D É K" teritett czifra rudteritők, törülközők és pókróczok. A kiállított csáugó-szoba a módosabb csángók lakószobáját képazi. A szobában lévő alakok egy fiatal párt ábrázolnak, a III) fon, a férfi pipaszó mellett nézi párja munkáságát. A beváudorolt székelyek házi-ipara szónyeg*, vászoszövésből és hímzésből áll. Bukovinában még daróczót is szőttek, melyből barnás3zinü «azokmány»-ok kéBzilltek férfi és női felöltőkhöz; itt azonban, mivel «vályoló»-k — melyekkel a megszőtt daróczot összeverhetnék —nincsenek, a daróczszövéssel nem foglalkoznak. Vaa egy másik csángó szoba is még, ennek, valamint a háziiparkiállitás többi részének leírását azonban, egy másik befejező czikben fogom ismertetni. Dr. Kouilódi Gyula. Irodalom. — Kiállítási Lapok. Az országos kiállítás a Ráth Károly által szerkesztett és a Deutsch M -féle intézet által kiváló csínnal kiállított képes szakközlönyéuek 35-ik száma megjelent a következő változatos tartalommal: A megnyitás után. — A kiállítók statisztikája. — A háziipar a kiállításon._ (Dr Komlódy Gyuja.) — Szakjelentések. Lakatos-ipar. (Korompai Ágoston.) II.Fegyvergyártás. (Kimer József.) — Nemzetközi baromfi-kiállitás. — Hízott szarvasmarha éj juhkiállitás. — Jegyzőkönyv az országos bizottság április 2í>-kí üléséről. — Kiállítási Krónika. A kírály-napolt. Elvi kérdések a megnyitás után. A kiállítási sorsjáték. A kiállítás költségei április 3U-ig. Látogatási kimutatás. Vasúti személyforgalom. Az erdészeti pavillon. Kiállítói ünnepélyek. Az udvari estélyen résztvett kiállítók és közreműködők. Bérletjegyek kiállítása. A lakásiroda kimutatása. Az időleges kiállítások birálóbizotságai. Külföldi kiállítási közlemények. Antwerpen. Amsterdam. Saragossa. Oporto. Longon. Nürnberg. Braunschweig. Delf. — Felhívás az őstermelés főbb három ágának képviselőihez. — Hirdetések. — Uusztrácziók : A király pavillon előtt május 2-án. A kiállítási terület távlati képe. Az erdészeti csarnok. — Kiváló érdeket kölcsünüz a »Magyar Háziasszony* czimü közkedveltségü háztartási, gazdasági és szépirodalmi hetilapnak, hogy most minden számában megjelenik egy olyan czikk, mely uz áltila kiirt pályázaton pályadijat vagy dicséretet nyert. Így legújabb 19-ik száma is 16 oldalon »Férfiakról a nóknek. czim alatt szellemes vezérczikket tartalmaz Síkor Margittól, mely a pályázaton a 2-ik dijat nyerte. Nem kevésbé érdekesek többi közleményei: »A nők hivatása.* — »Kedvencz dísznövényeink gondozási módja.« Tapasztalat utján szerzett tanácsok a szobapálmák tenyésztéséhez, Kominek Izabellától. Részletes tudósítás a kiállítás megnyitásáról s azonkívül egész serege az érdekesnél érdekesebb rovatoknak, mint »Konyhászat.« — »A nők munkaköre.* — •Gyermekeink.* — >Oktatis.« — >Házi orvos« — Társas játékok « — »Kézi munka.« — >Divat.c — »Lakás.« — »Házi szerek.. — • Házi állatok.« — »Hízi kertészet, stb. A »Munka után. czimü Bzépirodalmí melléklet tartalma nem kévésbé változatos. »Eiy rózsához. czim alatt csinos költeményt irt bele Polgár Vilma. — •Vidéki élet. czimü tárczája Yo-Zsi-tól és »Fejlődó szerelem, czimü érdekfeszítő elbeszélés Pongrácz Vilma grófnőtől és a »Vész és Viharban, czimü angol regéry folytatása kiváló szellemi élvezetet nyújtanak, melyeket még szellemes kérdések és feleletek, számrejtvény és megfejtések egészítenek ki. A «Magyar Háziasszony. előfizetési ára egy évre 6 frt, félévre 3 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. egy hónapra 60 kr. Előfizethetni legczélszerübben postautalvány által, czimezve a »Magyar Háziasszony, kiadóhivatalához Budapesten, nagy korona-utcza 19. — Mutatványszámok ingyen küldetnek mindazoknak, kik a kiadóhivatalhoz ezekért — legczélszerübben levelezójapon — fordulnak. O Megjelent az .Öniigjrvéd» czimü mú harmadik kiadásának I. pótfüzete (kiadja ifj. Nagel Ottó Budapesten a Nemzeti színház bérházában). E pótfüzetek — miot az első füzet boritékán lévő értesítésben olvasható — az Öiügyvéi czimü terjedelmes gyakorlati munka folytatása, melyek a fómunka harmadik kiadásának megjelenése óta alkotott törvényeket és rendeleteket tartalmazzák, hogy ezek által a törvényhozás tevékenysége következte ben előállott változások a fómuukában pótolhatók legyenek, a közérdekű tárgyakra vonatkozó uj törvények és rendeletek padig a fómunka kiegészítéséül szolgáljanak. A czél, melyet a pótfüzetek kiadásával a kiadó elérni kíván, nem csak azok előnyére szolgál, kik az »ÖDügyvéd« harmadik kiadását már bírják, hanem az által is hogy minden a törvénykezés és közigazgatásra vouatkozó ujabb törvényeket és rendeleteket ismertet, gyakorlati megjegyzésekkel kísér és példákkal felvilágosit, magának a fómunkának használhatóságát is fokozza és biztosítja. E füzetben a szerző ismételi a legfőbb birói hatóságoknak u. m. a kir. curia és kir. pénzügyi közigazgatási bíróság hatáskörét. Közli a törvénykezési sziiaidőre vonatkozó szabályokat; felsorolván a peres és nem peres ügyek, melyek az első és felsőbb bíróságok által elintézés alá vehetők. — Tárgyalja a szerzői jogot — ennek tárgyait, az irói müveket, milyenek a szoros értelemben vett iróiművek, zeneművek, színművek a tudományos czélokra szánt ábrázolatok, milyenek a földes térképek, természet tudományi, mértani, építészeti és más műszaki rajzok és ábrák, a képzőművészet, milyenek a rajz, festés, metszés, szobrászat, és a teknikai készítményeket, milyenek a fényképek ; ismerteti a kézi zálog-kölcsön ügyletek szabályait, tárgyalja a szolgálati szerződések közül ;tz iparos és segédei közti viszonyt, a gyári munkások szolgálati vi.-zonyát és a tanonczok szolgálati viszonyát : végre meg kezdi a budapesti áru és érték tőzsde áru üzleti jogszokásai tartalmának ismertetését. Végre az olvasó közönség tájékozására a kiadó az első pótfüzet boritékán közli a kiadandó pótfüzetekben megjelenedó czikek sorát és egy jegyzéket arra nézve, hogy a megjelenő egyes czikkek a fömunkábau hova sorozandó!*. Ezeu igen érdekes tartalmú füzet ára 30 kr. Közgazdaság. Magyar-Franczia biztosító r. társaság. Az 1884-ik évre kiadott üzleti jelentésből örömmel győződtünk meg, hogy ez intézet műveletei ez év folyamában kedvező sikerrel jártak s hogy az intézet üzletköre az intézet emelkedésével lépést tartva jelentékenyen terjeszkedett. A társaság tevékenysége összes ágaiban nevezetes haladást tett és egészben ugy, mint az egyes üzletágakban kielégítő, bőt részben kitűnő eredményeket mutathat fel, díjtartalékai ismét jelentékenyen növekedtek és kártartalékai bő javadalmazásban részesültek. Az elemi- illetve a tüz-, szállítmány és jégágban a brutto-bevétel 7.091,827 frt 04 kr. rúgott, (az előző év 6.371,161 frt 62 kr. bevétel ellenében), vagyis 720,665 frt 42 krral több miut tavaly. Az életbiztosítás az 1884. év végével 8859 db. kötvénynyel 17.888,263 frt 12 kr. töke és járadék biztosítási állagot mutat fel. A társaság 1884. december 31-én az elemi biztosító ágazatokon 1.168 852 frt 17 kr., az életbiztosítási ágazatban 1.084,020 frt 24 kr. együtt 2.225,872 frt 41 krt. tevő nínden megterheléstől ment díjtartalékok és 1.311,976 frt 27 kr. ágió árfolyam külömbözet-, nyereség és különleges tartalékok felett rendelkezik. Ennélfogva a mult évhez viszonyítva az összes tartalékok 780,800 frt 53 krral szaporodtak. A társasági alapbetétek 5.274,469 frt 80 krról 6.164,791 frt 03 krra tehát 890,321 frt 23 krt tevő tekintélyes összeggel emelkedtek. Az 1883-iki mérleg 635,875 frt 31 kr. tiszta nyereséget mutat ki. A jelentésben foglalt adatok hü és kedvező képet nyújtanak a társaság üzleti és pénzügyi helyzetéről A társaság 5 évi fennállása óta 26.982,924 frt 79 kr. dijakat vételezett be és károkért 18.384,030 frt 59 krt tevő tekintélyes összeget fizetett ki; ezen felül 4.357,567 frt 90 krt. helyezett vissza különböző tartalékokba. GABONA CSARNOK. Nyíregyháza, 1885. májushó 30-án. A gabonacsarnoknál beBarna k. 100 kl. 11.50 jegyzett árak. Burgonya 100 kl. "j 2.40 Buza 10i» kl. 7.— 7.90 Marba bús 1 kl. 52 Rozs » » 6.40 6 60 Borjú hús 1 kl. 52 Árpa » » 5 50 Ö.60 Sertés » » > 48 Zab » » 6.70 6 90 Disznózsír > > > 64 Kukoricza » G.20 6.40 Szalonna » > > 54 Köles > —.— —.— Faggyú (nyers) » > 33 Paszuly » —.— —.— Zöldség » > 6 Szesz litk. 28'/ 2 29>/ 2 Paprika » > 64 Piaczi árak. írós vaj 1 liter 60 Borsó 100 kl. —.— 18.— Eczet » > 10 Lencse » » —.— 18 — Széna 100 kl. 2.80 Muud-liszt » —.— 20.r>0 Sitim. (tak)» » 1.— Zsemlye » » —.— 18.5 J Bikfa ' 1 köbmtr 3.211 Buza » » —. — 16.50 Tölgyfa » » 2.90 Rosenberg Soma leányának f. é. juniushó 2-ra kitűzött esküvője, a családot ért gyászeset miatt, nem az izrael. templomban, hanem Rosenberg Soma házánál tartatík meg. Tanulóul felvétetik egy jó házból való iskolázott fiú Ungár Lajos börkereskedésében Nyíregyházán. (123-3-2) Nyilt-tér*) Több kiállításon jutalmat nyert. Ijphti isiiden gyígyuertit és ásv&nyrir kertskeJisttn. IMTTQNI és WILLE BUDAPESTEN. *) Az e rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. SZOLYTÁI POLENAI O L A I • N Y savanyúvizek, valamint LrHI'ERZSÉBET gyógyforrás vize, — mindannyian kitűnő üdítő italok s járványos betegségek alkalmával is nagyhatásuak, — megrendelhetők M1RKALKÓ KÁROLY munkácsi uradalmi ásványvizek bérlőjénél Kylregyliúzúu. s kaphatók országszerte minden nevezetesebb gyógyszertárakban, fiiszerkereskedésekben és vendéglőkben is. Jü Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : JÓBA. ELEK. "7l885.K. Pályázati hirdetmény. Az ujfejértói községi orvosi állomás üresedésbe jővén, ezen községi orvosi állomásnak választás utjáni betöltésére határidőül f. é. juniushó 15-ik napjának d. e. 11 órája Ujfejértő község házához kitüzetik. A községi orvosi fizetés és mellék járulékai közetkezök. 1. Évi fizetés, mely a községi pénztárból havonkinti utólagos részletekben fizettetik 400 frt. 2. Vizsgálati díj vényirással az orvos saját lakásán 20 kr. 3. Látogatási dij a beteg lakásán vényirással nappal 40 kr. 4. Ugyanaz éjjel 60 kr. 5. Látogatási dij vényirással külső tanyákon nappal 80 kr. 6. Ugyanaz, éjjel 1 frt. 7. Tanyai látogatásoknál fuvar a felek részéről állitaudó elő. 8. Vagyontalan betegek dij nélkül gyógykezelendók. Felhivatnak a pályázni kivánók, miszerint kellőleg felszerelt pályázati kérvényeiket f. é. juuluslió 14 uapjáig alulirt szolgabíróhoz nyújtsák be, később beérkezett kérvények figyelmen kívül hagyatnak. N.-Kálló, 1885. május 7. (116-3-3) Dr. Kállay, szolgabíró. Hirdetmény, A nyíregyházi ipartestület elöljáróságának 103 — 104/885 számú határozata folytán értesíttetnek az érdekeltek, miszerént a jegyzői hivatalos órák az eddigeik helyett 1885 év junius elsejétől d. e. 9-töl 12-ig, d. u. 3-tól 6 óráig tartatnak. Egyidejűleg közhíré tétetik, miszerént előljárósági rendes ülések minden hó első és harmadik péntekjén d. u. 3 órákkor veszik kezdetüket. Kelt Nyíregyházán, 1885 május 21. (131 — 2—1) Flégler János, ipartestületi jegyző. Magyar Franczia biztosító részvény-társaság. Részvénytőke 4 millió forint aranyban. <Alnpi(olt lsJü lirn.) Kimutatás 1884. évi deczeuibcr 31-ről. Befisi te'ett részvénytőke aranyban tr t 4-000,000.— Agio tartaléktők.- . 7».503.B2 ltendelaezésl- és nyeremény-tartalékalap 480,5.4.98 Árfolyam különbóxetí tartalékalap 118,4*0.38 Elemi biztosítások díjtartaléka 1 168,851.17 Életbiztosítási díjtartalék . 1 084,020.24 J . ú.'a i u. a. Dijváltó.tárcza . Értékpapírok. ISI.0. 0 fr. 6«/ 0-os magy. északkeleti vasul el-öbbs. uranyb. 1 S,?0i 194, 00 179,60i 117,400 11.9(10 50 000 80 OOn 31 300 •21,000 5,000 10.000 li', 000 •'•7.-os 5°/ 0 o» 5%-OS r 7.-os 47.-08 l'/o-os nyugoii galíciai aranyj áradt k papirjáradék •/o-os oszlr. papirjáradék 7.7.-os íöldhttolint. lálogl. 57.-os • ./o-os magyar jelzálogbank kötvények >7,-i a I'est váio-i kölcsön i./ 0-o» 6* dli lÍBzavidéki Yasuti 'éazvény .... 1 „ Deés-Betzterczei vasúti részvény 60,000 o. I,. olaezjáiadék á 99.55 o. L. = 49,550 o. L- . KUlömbözö biztosító társaságok részvényei Az életotztály értékpapírjai, 111,400 frt 7o o. alföld.fiumei vasúti <lsöibs. I 50, 00 „ :.«/„ oi Itassa oderbergi „ . I, . lu.OOil , .'o/o-o. 06jtrák magyar bank zálogl. 2'0,000 , 0j°-ti6 pesti ma.yar kereskedelmi bank zálogl. 60,000 „ 5»/,«/ 0.os kisl irtoboBuk fölohitelintézet zálog), 6.000 „ 4./° os osztrák papirjáradék 5.000 . iV-os 10U0 , r./.-o. magyar papirjáradék 9,50" , -ífl/o-os magyar aranyjáradék A fenti értékpapírok után az ev végéig esedékes kamatok < \ Értékpapírokra adott kölcsönök .... Jelzálogkölcsönök Pénzintézeteknél elhelyezett tőkepénzek 127,25 . frt 297,760.— . 99.— . 153,648.— . 99.— . B 192,862.— 91.70 . 179,061.20 97.— . 16,879.— . '.>5.95 . 107 368.05 . 90.95 . 45,475 — . 97'— . 77,100.— . 101.50 . 31.769J0 . 1 0.— . 2 1 000 . : oo.ro . 5.025 — . 98 75 . 9.1-76.— . 1 '6 — . 10.6' 0.— . 201— . 17.068.— 235.— 48.60 . 28,941 :10 • 1,58»'257,50 . 99.50 frt 110.8431— . 99.70 . 49,850— ÍO.'.'O . 10,280 :">.— . 198,000.— 100.— . 50.000— 8 10 . 4. ''26 . 97. 4.850— •0. 5 . ' 0 1,50 6 9 | . 9.115:25 osstaUkok a 60,588.45 3,282,760.72 62.191.54 18.190,M 6J1.333.44 Váltótárcza ..'..' 230.791.14 frt '21.857.99 76.368.40 Érczváltók A társaság házai Budapesten és Bécsben Pénztárjegyek Központi pénské -zlet ....... Pénzkészlet a képviselőségeknél Kénzpéiiscdijbevélel • 1889.ik évb. lfl.ik évb. SSÍ-i* évi. 18 t.ik .'rb, I1 .s4 .ik évben tűzbiztosításokért frt I 294,729.87 2,188,891.70 3,079 187 59 3,474 54385 3.'jl5.842-80 frt szállítmány . . 392,120.73 1387,290 63 2.260 914 1494.335.98 I.659.7CI 30 . jég * , 543,337.91 815.055,32 769 41127 573.570 4 0 900,003.05 . i.OOI).— 1,607.495.27 108.000.— 98.126.39 13.953 195 (1 7.194.422 64 3,601.377 .95 Össze, en in 24,748.996.20 Kifizetett liúioK 189r-tk évii l vS'-ik évi. II* -l-i> 1 t-t-ik \ 1 M ik évben tűzbiztosítások után frt 638.FC4.91 2 227.247.02 2,143 71914 5-I8MI0 45 2 447 838.23 frt 9,706 099.75 szállitm bizt U'án . 135 736 70 669.163 38 I 577 I'6 59 I 865 657 81 1.302 337.85 . 5.550.102.43 szállitm. ', 666 840 82 573,201.45 590 394.52 499 322.18 512.248.88 . 2.84I.907J15 Oa.ze.en frt 18.098 110 03 FSggöben lévő károkjrt tartalékba helyeztetett frt 79J.719.i2 A társaság hizalnak jönde'me s az értékpapírok é» hetotfk utáni kam»t . . . ini.6BJ.i.i Az életbiztosításba^ ... ........ . I1.JHM-Az életbiztoBÍlÁiok nián kifizetett károk ess ege .... . 131.682.21 Az életbiztosításuk: függőben levő károkért tartalék a 1iel>ezU'tett . M.97VAz lS84-ik evi nyeieség , • - 635 875-31 a) Osztalékképpen, « 4. asie.ii Bzelvéuy beváltáíá a, lisettetett ríszvényi-nként^ , 30 fi anc aranyban, összesen 60O.000 franc "ÍV külön, az LISÍ-íki jégüslet javára sz.ilgilt! I * b) Egy külön, az ls'ss-iki jégüzlet javr.ra szolgáló ta traleV alap. fordíttatott C) Az életúzletben törle-zteudő szer/.éBÍ költségaktiől leíratott d) ^ tisztviselők nyugdíjalapja megterem hetesének czéljáből a.i -m.myos. . e) Az értékpapírok árfolyamának eine kedóséből Bsáimazó nyeres. g az árfolyainkúlönbözeti tartalékhoz CBatoIutott. Trt 2'2.«00.>> 50. i 0.1(1 1.0 0 20.010— 40.3u9.ia MxxnHK%HnnnHxxxnn*nx*xxnHXXKXxnKnKX*x*n*x X X X X X X X X X X X h p X X X X g X X X X X HIRDETMENY, A nyirviz-szabályozás által felszabadult területek megmivelésére, ajánlom a Sack Rudolf-félevilághírű ekétmet, melyek 36^ 43 és 45 forinton kaphatók. Ezen ekék egészen vasból é 3 aczélból valók, felette nagy szilárdság és tartósságuk mellett aránylag sokkal kevesebb VOllóerÖt igényelnek, -S^. mint bármely más ekék és a gyepföldet is egyszeri megmunkálással ^ bármely mag elvetésére teljesen elkészítik. — Ajánlom ugyan e továbbá czélra még eddig felül nem mult kettős-ekéimet és egészen kovácsolt vasból készült és aczélozott fogakkal ellátott könnyebb és nehezebb SACK-féle boroiláilliat is, 37 írttól felfelé. Végre ajánlom az általánosan elösmert kapáló-ekéimet és töltögetö-ekéimet; valamint kapáló-gépeiinet is. Tisztelettel PROPPER SAMU, (io9-?-4) BUDAPEST, VÁCZI-KÖRŰT 35. Ái-jegyzékkel és bármily felvilágosításokkal szívesen szolgálok. ^ nxxxxxxnxxuxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx X X X X X X X X X i X X X X X X X X X X X X X X I