Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-05 / 14. szám

Y. évfolyam. 11. szám. Nyíregyháza, 1885. márczius 5. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TARSADALMÍ HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik lietenkint egyszer- vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre jr

t Félévre 2 » Negyedévre , A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a l^p szétküldése tárgyában leendő folszólamlások •Jóba Elelí kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek bekílldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri kozlcs esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij tejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseusteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Svelcz fővárosaiban is. Horn & Comp által Hamburgban. Húsvéti elmélkedések. Mindenki, még a beszélni kezdő gyermek is tudja ma már, hogy mi az a húsvét-, kinek tiszteletére ünnepli azt meg az összes keresztény világ, és hogy mit jelképez. Még a keresztény vallás elveinek nem hódoló népek és felekezetek is tudják, hogy eme napon támadt fel a Nagypénteken keresztre feszitett Jézus, a mai keresztény vallás alapitója, a világ megváltója. Ugy van! A mai nap a keresztény vallásnak alapköve, reményeinknek záloga, a föltámadásnak oklevele! De fájdalom, 1884. év után is, még miliókra megy azoknak száma, akik eme lélekemelő és világboldogító tan forrásától távol tartják magokat. Nem akarnak, nem tuduak, nem birnak belőle meríteni; reszént az elfogultság, részént a fanatizmus, részént a tudatlanság miatt. Pedig hiába való minden emberi törekvés az általános jólét, boldogság és művelődés felé mindaddig; amig a húsvét ünnep, a maga teljes fenséges jelentőségében, a föld kerekségét lakó összes emberfajok és felekezetek által, fel nem karoltatik és egyedül üdvezitő vallási alapul el nem fogadtatik. Mikor és minő eszközök közvetitésével lesz lehetséges, vagy egyáltalában kivihető lesz-e valaha az, hogy e világ-boldogitó eszme testet nyerjen: azt megmondani ma még nem adatott embernek. Addig tehát szó sem lehet békességről a földön és egyetértésről az emberek közt. A kereszt, amely a civilizációt, a felvilágosodást és a szeretetet képviseli a földön, örökös harczban fog állani az osbcurantismussal, a fanatizmussal és az emberi ősi vadindulatokkal. A vad indiánokról akiket tengerek választanak el tőlünk, s a mahomedánokról, akik óriási A „NYÍRVIDÉKI TÁRCZÁJA. A hirlapirás mestersége. (Negyedik közlemény.) A hiriapirodalmat, sőt egyátalában a magyar irodalmat ma már fájdalom senki sem ellenőrzi. Nem gondol vele senki. A legtöbb hirlap csak eszközül szolgál egyesek vagy klubbok érdekeinek előmozdításához. Mily más alakja volt a magyar hírlapirodalomnak 1848 előtt; de még az oly szonoru 50-es években is! Eme korban szentély volt az irodalom, amelybe Petőfiként bocskorban is be lehetett ugyan lépni, de vásárt csapni benne glacé kesztyűvel sem lehetett. Ma már a hírlapirodalom nem a köz tevékenységnek érverése ; nem a családi és társadalmi erkölcsök fejlesztője ; nem az igazságnak őre; nem ostora a bűnnek. Régen az irodalom, tehát a hírlapirodalom is nemzeti volt, ma kozmopolita. A kritika, amelyről bátran kimondhatom, ma nincs Magyarországon, mélyen hallgat. E helyett van reklám és pajtáskodás, amelyhez hasonló egyetlen nemzet irodalmában sincs. A közönség pedig olvassa azt, amit kap; jobbnak hiányában olvfssa a rosszat. Nem csuda. Hisz manapság már a legtöbb olvasónál az irodalmi tisztesség iránti érzék is fogyatékán van. Pedig ez nagy baj. Köztudomásu dolog ugyanis, hogy az irodalomnak egyik ága sincs oly gyakori és benső érintkezésben a nagy közönséggel, mint a hírlapirodalom. Tehát az irodalomnak egyik ága sem gyakorolhat a közönség gondolkozására és meggyőződésére oly észrevehető benyomást, mint a hírlap irodalom. Következésképen az irodalomnak egyik neme sem élhet anynépcsaládokat és államokat képeznek, még ma nem lehet szó; századok, évezredek folynak le addig, amig hozzájok is elér az igazi felvilágosodás boldogító fénye. De igen is óhajunk, hogy vajha átlátnák legalább azok, akiket a sors, az élet kényszerűsége, daczára a nagy vallás-erkölcsi különbségnek, együtt, egy éghajlat alatt, egy államban, közös törvények védelme, egyenlő jogok birtokában, mondhatni egy házban egy födél alatt élnek ; vajha kölcsönösen átlátnák mondom szükségességét annak, hogy az az ür, amely ma a kereszténység és a keresztényi tanok elfogadásától még mindig idegenkedő zsidóság közt világszerte tátong, valahára áthidaltassék, de nem a merev türelem és tartózkodás, hanem a szeretet hidjával. Avagy lehet-e, tiszta fővel és ép gondolkozás mellett, csak föltenni is azt, hogy két ember, akiknek egyike sem akar álláspontjából kiindulva egymás felé közeledni, valaha találkozhassanak egymással az életben ? Ugy-e bár nem!? Igy van a kereszténység és a zsidóság is. Egyik sem akar a másik felé közeledni. Nagyon természetes, hogy nem is találkozhatnak. És ha megkérdeznénk egyiktől is, másiktól is, hogy miért nem akarnak tehát találkozni; miért nem akarnak vallás-erkölcsileg, családilag, társadalmilag is öszszeolvadni: alig ha tudna egyik is általánosan elfogadható okkal előállani. Mit ér az, ha mint állampolgárok mindenből ki veszik is részüket, és ha minden terhet egyaránt viselnek is: ha egyben, a legfontosabban, a legdrágábban — a szeretetben, a családi örömökben nem osztozkodhatnak. A kötelező polgári házasság sokat segíthetne ugyan a bajon; de az igen lassú procedúra, és még sem lenne teljesen beuső, őszinte és igaz. Talán épen azért nyiszor és annyi féle képen vissz* a sajtó szabadságával, mint ez. És e visszaélések ma már nim ismernek határt. Egyik hírlapi botrány követi a másikat. A közönség már annyira megszokta e boírinyoktt, hogy még kedvencz lapját is üresnek találjha valami botrány-félét nem olvashat ki belőle, Tehát az olvasó közö íség maga is elősegíti a hirlapirodalmi tisztességnek kiküszöbölését a hírlapok hasábjaiból, Nagyon természetes az után, hogy a hírlapoknak megbízhatósága és tekintélye naponkint csökken. E megbizh^tlansá'nak legfőbb oka az a lábra kapott személyeskedő, egymást piszkoló irány, és az a nagy mérvű hanyatlás, amely a nyelvkezelésben fordul elő. A hírlapok czélja: minden áron ujat hozni még akkor is, ha a közlemény f irditett, irányzatosan toldott, ízetlen, vallástalan és erkölcstelen színezetű az az uj valami. A személyeskedési irány azt eredményezte, hogy maholnap a hírlapik utján történő pilengérre való állítás elveszti azt az erkölcsi hitást, amelylyel annak bírnia kellene. Az uj dolgok utáni kapkodás egy uj szójárást teremtett; a fillentőt ugyan

:s avval tisztelik meg, hogy: »ugy hazudik, mintazujság*. A nyelvkezelés hanyatlása pedig megfosztja a hírlapirodalmat attól a fénykörtől, amely azt 1848 előtti közvetlen években környezte. A negyvenes évek hírlapíróinak törekvése nem csak belbecsü volt, hauem a külalakra is nagy súlyt fektettek. Az akkori hírlapírók nem C3ak szórakozást, hanem tanul mányt is nyújtottak olvasóiknak. Mindez fájdalom jelenleg másként áll. A legtöbb hírlapíró készületlenül lép fel; legfőbb ismeretét az idegen nyelvekben való jártassága képezi. Ez pedig nagy mérvben kizárja a hirlap nyelvének teljes bírását. A mi hírlapíróink nem igen írnak ugy, hogy munkáik mintául szolgálhatnának akár nyelvtani, akár vonakodik mind a két fél e kényszer-gyógyszer praescribálásától. És lehet, hogy mind két félnek igaza van. De egyiknek sincs igaza abban, hogy nem veszik oly komolyan a dolgot, mint venni kellene. Nem gondolják meg, hogy a késlekedés csak nehezíteni fogja az egyesülést, és hogy ha csakugyan egyik részen sincs meg az őszinte szándék és az erős akarat a teljes egybeolvadáshoz, végre is egyiknek, vagy a másiknak meg kell semmisülnie. Éz azonban aligha fog bekövetkezni. A mindennapi tapasztalás mindinkább meggyőzheti mindkét félt arról, hogy egymásra vannak utalva; hogy egymás nélkül még ma nem tudnának megélni; nem képezhetnéuek egészséges és életerős államot sehol a föld kerekségén, bármelyik volna is túlsúlyban. Valóságos öngyilkosság volna tehát egymás ellen törni. Ellenben csak ft közös jólétet, a közművelődést és az egységes állami hatalmat biztosítanák: ha minden lehetőt elkövetnének ugy társadalmilag, mint törvényhozásiig, hogy a közeledést és egyesülést lehető legméltányosabban és mielőbb eszközölhessék. Egy emberbarát. Őszinte húsvéti szózat*) a nyíregyházai zsidó közönséghez, egy keresztyén zsidó baráttól. C-<ak ritkán szokott megtörténni, hogy mint most a keresztyén és zsidó hu-vét összeesik. — Ezen körülmény adta kezembe a tollat e pár sor megírására ; mert ezen körülmény ói reszté bennem azt a gondolatot, hogy *) Lapunk tartalma, tehU mai vezérczikkünk is ki volt már szedve akkor, amikor e czikket vettük. Gondolkoztunk, hogy adjuk-e ez elkésetten érkezett s v'zérczikkünkkel oly igen ÖSBZhangzó húsvéti szózatot. Rövid gondolkozás után abi'SD állapodniuk meg, hogy adj .. Valóban az idők intésének találjuk mi is e kérdés megoldását, csak azért is; m--rt ime mir többen k<-z lenek, még pedig komolyan foglalkozni e kérdéssel. Vajha mielőbb békés megoldásra találna ! Szerk, irálytani tekintetben; sőt a német nyelvnek befolyása minden lépten-nyomon észlelhető hirlap róink nyelvezetén. Nálunk a német nyelvnek a felsőbb iskolákban a rendes tárgyak közzé tartozása, mint «zú rágódik a magyar hírlapok életén. Az a viszás állapot, hogy egy idegen nyelvű nirlapsajtó terményei több példányban kerülnek piaczra, mim a hazai nyelven írottak, egyetlen államban sem fordul elő oly arányban, mint nálunk. A német nyelvű hírlapok anyagilag ma jobban állanak, mint a nemzeti hírlapik. Igen természetes tehát, hogy a magyar hírlapok tulajdonosai nem dijazhatjá< szerkesztőjüket és munkatársaikat ugy, hogy a kiválóbb magyar írók kizárólag a hirlap rásnak szenteljék idejüket. Ily viszonyok közt az után cstk nagyon kevesek azok, akik egyedül a hírlapírói pályára készülnek. Mert a hírlapírói pályára valóban készülni kell. A hirlapirás ugyanis, nem csak fényes szellemi tehetséget, alapos irodaimi képzettséget, gyors felfogást és munkásságot követel ; hanem a legáltalánosabb műveltséget is A hírlapíró fejének valódi ismerettárnak kell lennie, aki mindenhez értsen. Szükséges, hogy egy kissé politikus, diplomata legyen; jártassággal bírjon a szépirodalomban és művészetekben; ismerjen legalább híréből minden szereplő egyént, legyen az uralkodó, államférfi hadvezér, diplomata, tudós, művésznő, utazó; szükséges, hogy tudjon irni a színházakról, hangversenyekről, tehát eszthetikusnak, történésznek, philosophusuak, jogásznak sat. kell lennie legalább kicsinyben. Különösen pedig bírnia kell e képességekkel a vidéki hírlapírónak, ahol nincs annyi iró és nem áll annyi könyvtár rendelkezésére, mint pl. a fővárosban. De hiny hirlapiró képes megfelelni e követelményeknek? Talán a századik sem. A dicséretes kivételek pedig nem jöhetnek számba; mert »egy fecske nem csinál nyarat*.