Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-27 / 52. szám

A „Nyirvidék" hatodik évfolyama. Nyíregyháza, 1885, május 31. 6-ik szám. A „NYIRVIDÉK" melléklete. A „FELSŐTISZAVIDÉK

I GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS KÖZLÖNYE. Értesítés A felsö-tiszavidóki gazdasági egyesület az 1881-ik évben rendszeresített növendék-állat díjazásokat a jelen évben is megtartja Nyíregyházán, Nyír-Bátorban, Bűd-Szent-Mihályon és Rakamazon. Ezen díjazások közzül a Nyíregyházán tartandó díjazás napjául f. évi juninshó 7-ike délutáni 3 órája tűzetik ki, a díjazás helye az úgynevezett „mintakert'

1 előtti térség. Ezen díjazáson csak magyar fajú egy és két éves üszők, egy éves bikák fognak dijakkal kitüntettetni. A dijak következők : Egy éves üszőkre: 1-ső dij 40 frank aranyban 2-ik „ 30 „ 3-ik „ 20 „ Két éves üszőkre: 1-ső dij 40 frank aranyban. 2-ik „ 30 „ 3-ik 20 „ Egy éves bikákra: 1-ső dij 30 frank aranyban. 2-ik „ 20 A gazdasági egylet ezen intézkedésével a magyar szarvasmarha faj mindkét nemű egyedeinek helyes felnevelés gondozását s a tenyész-egyedek szaporítását czélozza s reméli, hogy különösen kis gazdáink közül minél többen fogják ezen díjazásokat felkeresni. A bűd-szent-mihályi, nyir-bátori és rakamazi díjazások programmja, az ottani gazdakörök által fog a t. gazdaközönség tudomására hozatni. Nyíregyházán, 1885. májushó 18-án. A gazdasági egylet elnöksége. Dohány-termelésünk és az egyed-árúság. Emlék-irat. — Bleuer Mórtól — (Folytatás.) A 3 évre érvényes dohány árak teliát, úgy állapitattak meg, hogy a „szivar takarók "-nak alkalmas, valamint a „válogatott" osztályba eső dohányt tetemes, az I-ső osztályú közönséges dohányt „GA2DASÁGI ÉRTESÍTŐ" TÁKCSÁJA, Nádudvari uram vasárnapi beszélgetései. Közrebocsátja : Tormay Béla. III. Várjuk tanitó ur, jöjjön csak, lássa, én is átjöttem Péterfaluról, hogy meghallgassam mai beszélgetését. Igy fogadott nagytiszteletli Kardos uram; a mi plébánosunk pedig kezet szorítván velem, odatolta a széket és fölkért, hogy fogjak hozzá, mert a feluőtt tanítványok — különösen Csató szomszéd — már igen nyughatatlanok. — Azt mondotta a tisztelendő úr az imént: a felnőtt tanítványok nyughatatlanok, na de erre én meg azt felelem, hogy ezeknek a mestere sem nagyon nyugodt. Nem is ugy tekintem én itt magamat, mint az iskolában gyermekeim között, hanem úgy, mint mikor annak idején examenre mentem; ott a gyakorlatban megőszült emberek előtt beszéltem, itt is jobbára gazdaembereknek mondom el a dolgok miértjét, beszélem el azt, mit mint praeparandista, a gazdasági tanintézeten, később könyvekből, ds mint mezei gazda, tapasztalásból is tanultam. Na de fogjunk hozzá, A mult vasárnap ugy e bár, a talajról beszélgattünk, és megígértem, hogy el fogom mondani a talaj meginü velését és az ehhez szükséges eszközöket; vagyis előbb az eszközöket, aztán a mivelést. csekély áremelésben részesiték; ellenben a Ill-ik osztálybeli közönséges dohány egy részét egy uj 4 frttal (eddigi árának Vs-ával) olcsóbbra tett, „kihányás"-nak nevezett osztályba sorozták. Igen helyes reformok, melyekuek czéljai lehetnek: a finom dohány termelést magasabb árak biztosítása által emelni, a romlandó anyagot pedig anyira leszállítani értékében, miszerint minden termelő igyekezzék jó és egészséges dohányt szállítani. Már, évekkel elébb megindittatott a mozgalom a zöld dohány törését, fűzését, szárítását és csomózását, ujabb — helyesen az addig divó eljárástól eliltő — rendszer szerint átalakítani. Szóvivői az uj rendszert elég hangzatosan „okszerű rendszernek nevezték. Sajnos, hogy ezen mozgalom, nem az egészséges fejlődés terén, nem a gyakorlati uton, nyert tapasztalatok szüleménye; a kir. beváltó hihivatalok hűvös szobáiban, idegen országok inás égalj és különböző gazdasági viszonyok közt fejlődött — bizonyára emelkedettebb — kultura kaptájára dolgozták ki: miként végezze a dohány kertész a nyári hónapok heve alatt a dohány törés és szárítás nagy gondot igénylő munkáit. (Mandis János kir. pénzügyi tanácsos munkáját az okszerű dohánytermésről.) Bizonyára hazánk ezen hivatali karhoz tartozó egyénei közt elég lelkiösmeretes, ügybuzgó, hazafias érzelmű egyénekkel találkozunk (és feltétlenül ezek közé tartozik fennt nevezett iró is, ki az uj tlieoriának első papja és befolyásos állásánál fogva hatalmas mozgatója volt), kik feladatuk magaslatán állanak; de bizonyos az is, hogy dohánytermelésünket ért jelen válságát, ezen hivatalok azon egyéneinek köszönhetjük: kik, a helyett hogy a beváltott dohány további „okszerű" feldolgozására fordították volna minden figyelmüket — a törés, fűzés, és szárítási eljárás reformálásával foglalkoztak. Ezen „okszerű" rendszer, már azért is, mert a termelők a hivatalos pressionak és buzdításnak engedve — többnyire alaposabb tanulmányozás és megfigyelés nélkül fogadták el, és mindjárt nagyban is alkalmazták: balsikerrel járt míndeufelé! A termelőnek nagy befektetéseket kívánt szárító pajtái szaporítása által, a gyakorlati tapasztalatokat nélkülöző tapogatódzás folytán pedig, legértékesebb doháuy leveleiből, „okszerűen szárított", de nagy százalékban romlott dohányt szállított a dohánybeváltó hivatalok raktáraiba, mi által nagyban növelte a romlott dohányok — legalsóbb osztályba tartozó — menyiségét is. Sőt: az „okszerű" kezeléssel járó munka szaporulás következtében, gyengébb és alantabb álló osztályokba tartozó, kevesebb értékű dohányai kellő gondozásban hiányt szenvedNagytiszteletü Kardos ur mindig olvasgatja azokat a régi könyveket, ő talán meg tudja nevezni, ki volt aki azt mondotta: »a mezei gazdálkodásban való boldogulásnak három föltétele van, és pedig: jól szántani, jól trágyázni és jól vetni?* — Tudom biz én tanitó ur, ezt egy Cátó nevü római mezőgazda mondotta, és amit ő mondott, az igaz is. — Megengedem nagytiszteletü úr, hogy igaz, de tán Cátó uram nem haragszik meg, ha én ezt a három föltételét a boldogulásnak egy kicsit megváltoztatom és mindjárt az elsőn kezdve, a helyett, hogy jól szántani, az mondom >jól mivelui.* Egy sincs közöttünk, ki az Álomzugon végig nem ment, és ne nézte volna annak tippanós és csenkeszes mezejét, melyet esős időben a bodorka oly szépen elborít. Az Álomzug gyepét még az eke soha sem hasította fel, és ilyen volt valaha ez az egész sikság. Főtisztelendő urunk Ungvárt született és most is még haza jár; tudom hogy ő plántákat keresvén, összejárta ott a rengeteg erdőket hegyiről tővire, de sem a tölgy- és bükkfák árnyékában vagy az azok közt levő tisztásokou, sem közülünk seuki az ős gyepen nem látott búzát tengerit vagy kölest vadon tenyészni. Ez azt mutatja, hogy ezen növények nem ide valók, azaz idegenek és ezeket ugy hozták máshonnét ide hozzáuk. Ha most valaki a gabonafélék magvait a gyepen vagy az erdőben elszórná, talán egy-két szem ki CBÍráznék, ki is kelne, de csak kevés birná a magvát megérlelni és vén, az „okszerű" kezelés miatt ezekből is több vált romlandóvá mint ezelőtt, és ismét csak szaporította azon dohány mennyiséget, mely most már évek óta halmozódik össze a raktárak udvarain, melyek értéke kétséges, és melyeket a kir. dohánygyárak felhasználni vagy nem akarnak, vagy nem is tudnak. Történhetett az is: hogy az egészségesnek beváltott és magasabb osztályba sorozott finomabb anyagból is sok romlandó lett, mert talán ezen ujabb feltételek alatt képződött anyaggal is ugy jártak el a kezelés további stadiumában, mint eddig a régi tökéletes kiszárítás után beváltott, kevesebb olaj és nedv tartalmú, tehát lasúbb erjedési lefolyásnak alávetett csekélyebb tartalmú dohánynál szokásban volt. Természetes, hogy igy az „okszerű" kezelésből úgy a termelő, mint a beváltó kincstárakra csak kár háramlott. De hát ez nem is lehetett másként. Minden újításnál meg kell fizetni a tandíjat. Öt hat éves tapasztalás után ugy a termelő, mint kertészei, megösmerkednek az „okszerű" szárítási rendszer csinjeivel: és ha igaz, hogy az árnyékban szárított dohány tartalomdúsabb tehát magasabb értékű, a termelő közönség részint máris képesítve van, vagy mielébb képesítve lehet arra, hogy dohány kezelési rendszerünket a nyugat európai gyakorlat példájára átalakítsák. Azonban mondják: először az osztr. cs. k. gyárak adták ki azon jelszót, hogy „az uj rendszer nem ér semmit," mert az okszerű kezelés folytán nemhogy a finomabb értékesebb minőségű dohányok menyiség aránya emelkedett volna, de tetemesen csökkent, sőt az alsóbb osztályzatú anyag, az erjedési és romlási veszteség aránya szerint emelkedett. Pedig a Pfaltz és Hollandia árnyékban száradt dohányai nem romlanak, és ugy az osztrák cs. k., mint a magyar királyi regie által szívesen vásároltatnak és használtatnak fel. Valószínű tehát, hogy nem csak a termelő közönség nem értett az okszerű szárítási rendszer kezeléséhez, — de a cs. k. és királyi beváltó hivatalok sem bírtak kellő jái'tassággal az ilynemű dohányok további kezelésénél. Ma napság nincs ugyan hivatalosan betiltva az „okszerű" szárítási kezelés, de még szigorúbb bírálat alá esik az átvétel alkalmával, mint a „more patrio" kezelt dohány; valószínű tehát, hogy ezen egész mozgalom, mely hatalmas folyamként indult ki „magasabb" helyekről, nyomtalanul vész el a nyírség homok buczkái közt. De ezen viszavonulás hiába valóvá teszi a gazdaközönség e czimen tett befektetéseit és drágán nyert tapasztalatait, melyre az előző években az okszerű kezelés buzdítására szolgáló praemiumok is voltak kitűzve. (Csak is okszerűen kezelt dohányból vétetett az az utána való esztendőben már ezt a keveset is elölnék azok a növények, melyek a gyepet képezik, vagy melyek az erdei fák alatt burjánzanak. Hogy tehát ezen idegen vendégek nálunk lakossá legyenek, tanyát kell nekik készíteni, el kell pusztítani a gyepet, a fákat és a burjánokat, melyek növésüket akadályozzák és ha ezek kiirtásával helyet csináltunk a vendégnek, akkor ez nálunk is tanyázhat. Tehát meg kell tisztitanunk a talajt, nemcsak fűtől, fától, hauem gyomoktól is, melyek a gazda hanyagsága folytán jutottak a talajba, mit kevesek kivételével az bizonyít legjobban, hogy konkolyt, vadborsót szintén nem látott senki másutt, mint épp a vetés között. Az iménti az első föladat; a második pedig, — no mit gondol Csató szomszéd, micsoda? — Csak mondja meg tanitó ur, jobbarj eltalálja mint én, de azt hiszem, a szántás. /' — ítészben igaza van Csató szomszédomnak; az is, de talán jobb lesz, ha azt mondoma talajnak helyes fölporhanyitása. Ma egy hete mondottam, hogy,, ha a szikla elmállik, porrá lesz; és ha ezt a port levegő és a viz megjárja, akkor ez talajjá alakul — azaz olyan részek képződnek benne, a melyekből a növények megélhetnek. Ha most porhanyó a taíaj, akkor könnyen behatol abba a meleg és a hideg, a viz meg a levegő; ez érleli benne azokat a részeket, a ' melyekből később a vetés élni fog. De a talaj porhanyó/ volta még másra is jó; ha csirák-ik a vetés, a mag^' gyökércsirái könnyen nőnek, 7