Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1885-02-08 / 6. szám
Y. évfolyam. 11. szám. Nyíregyháza, 1885. márczius 8. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik: hetenkint egyszer vasárnapon. Melléklet a „IVÍyirvidék" 5-ik számához. Közönség köréből.*) Nyilvános számadás. A » Nyíregyházai polgári olvasó egylete által f. é. januárhó 24-én, aját könyvtára gyarapítása czéljából, megtartott jótékonyczélu tánczvigalom eredménye a következő : a) Bevétel a felülfizetésekkel együtt: 207 frt. b) Kiadás; 197 frt, 59 kr. c) Maradvány a könyvtár javára: 9 frt 41 kr. — A jótékony czélra felülfizettek: Benczy Gyula úr 5 frt, Zieger Ede ur 4 frt; 2 írtjával : Lichtblau Jakab, Török Péter, Kovács János (tanár), Veinberger Bernát, Gyurcsány Ferencz urak és özv. Mányik Jó-ssefné urnő; 1 frt 50 kr jávai: Vojtovics Bertalan és Benedicty Béla urak; 1 írtjával: Oláh Géza, Lakner Ödön, Pazár István, Teszter Lajos, dr. Ferdlicska Kálmán, Kozma György Fulirman Pál, Gabos János, dr. Trajtler Soma, dr. Konthy Gyula, Sexty Gyula, Erdey Kálmán, Morauszki János, Lejtrik Sámuel, Jóba Elek, ifj. Sexty József, Kovács Ferencz (pénztárnok), Bencs László, Moesz Adolf és itj. Rottaridesz János urak; 50 krjával: Krajnyák György, Nádasy Lajos, Udvarhelyi Miklós és Lichstein Miksa urak. összes felülfizetés : 46 frt. Fogadják a tisztelt felülfizetők, a polgári olvasó egylet nevében, a rendezőség hálás köszönetét. Nyíregyháza, 1885. januárhó 29-én. megbízásból: Stoffan Lajos, r. b. elnök. Az „Ébredjünk". Elmondván legközelebb véleményemet a „Szabolcsmegyei Közlöny"-rö\, több helyütt hallottam kifejezni azon óhajtást, hogy vajha igy felvilágosittatnék a közönség az „Ébredjünk" felől is, amely lap bizony hasonlóképen nem válik díszére Nyíregyháza városának. Ha már bele mentem ebbe az omíaozus dologba, hát vállalkozom erre is; nehogy azt ítélje valaki akár felőlem, akár a város mivelt érzésű polgárairól, hogy az „Ébr edjünk" kedvünk és Ízlésünk szerént való. Előre is kijelentem, hogy a vélemény, melyet elmondandó leszek, e hírlapra nézve sem csupán a magamé; mindazok véleménye ez, akik kvalifikácziójuknál fogva hivatva vannak arra, hoyy egy irodalmi termék felett számbavehetö nyilatkozatot adjanak. Az „Ébredjünk", Nyíregyházán, Mikecz József szerkesztése alatt megjelenő heti lap, amint azt mindenki igen jól tudja: antiszemita lap. Szülő anyja volt a tiszaeszlári tárgyalás. Élete első perczétől, mai napig mondhatni véres szájjal ir a zsidók ellen és azon keresztyének ellen, kik vele egy táborba nem állanak. Ne gondolják önök, hogy talán a személyes bosszú diktálja nekem e sorokat; hiszen jóformán azt sem tudja rólam az „Ébredjünk" szerkesztője, hogy vagyok-e a világon; azt se gondolják, hogy én valami rendkívüli filoszemita vagyok; •) Az e rovat alatt közlőitekért a felelősség beküldőt illeti. hogy azért beszélek talán, mert arra számitok, hogy azért az én zsidó hitelezőim adósságomat elengedik. Távolról sem. Istennek hála! elmondhatom, hogy független ember vagyok ; s ki mondom azt is egész őszinteséggel, hogy én is antiszemita vagyok. De azért igen nagy a különbség gondolkozásunk között. *) A mai, felszínen uszó antiszemitizmus, hazánkban a tisza-eszlári eset habverése. Az előtt szó sem volt itt erről ilyen alakban; nem voltak antiszemita lapok és antiszemita pártok. A tisza-eszlári eset felett méltán háborodott fel minden jobb érzés; amely felháborodást rendkívül növelte az összes európai zsidóság ez időbeli magatartása s bármiként itélt is a törvény : a kereszténység nagyrészének e dolog felől való véleményét nem változtatta meg. Ebben az időben támadtak egyes álpróféták, Maurer Károlyok, Mikecz Józsefek (messzebb nem akarok menni), akik a közönség különben is zaklatott kedélyét, magukra nézve, hasznosnak látták még jobban felkorbácsolni; hogy ebből egy kis anyagi hasznot húzzanak, s laurusokat fonjanak homlokaik körül; nagynevű, népszerű emberré tegyék magukat. És beszéltek rémséges dolgokat. Megeresztették pennáikat, hogy hadd pezsegjen még jobban a vér ereinkben. Hát helyeselhető eljárás volt-e ez ? Lehetett-e ennek tisztességes, a mai társadalmi morállal megegyeztethető czélja? Teljességgel nem. Tudjuk azt, hogy milyen gyarló portéka az ember, mily nehezen tudja uralni szenvedélyeit. Hát még ha különben is zaklatott kedélyét tervszerüleg ingerlik ! Bizony féket veszt a józan ész s túltesz elvadultságában a vadállaton. És abban az időben nem csak e város, hanem az egész ország keresztyén lakosainak szive csordultig volt a keserűséggel. Ily körülmények között egy társadalom vulkánként háborgó szenvedélyét zaklatni: nem mondom hogy szándékos rosz akarat, de igazán meggondolatlan, vétkes könnyelműség. Mert mit tehetett volna egyebet e nép, ha szenvedélyeit kitörni engedi, mint amit néhány helyen meg is cselekedett, hogy tettlegességre vetemedik, s becsületes nevét, midőn a föld mivelt népeinek szeme rajtunk függött, rablással, pusztítással s bizonyára soha meg nem bocsátható vandalizmussal szennyezte volna be. Hála érte a magyarok istenének, hogy ettől megóvott bennünket! A példabeszéd is mondja: »nem jó a tűzzel játszani*. Azt hiszem, teljesen felesleges bizonyítgatnom, hogy az antiszemiták ez időben veszélyes játékot űztek a ker. * E tekintetben mi sem lehetünk egy véleményében; valamint sok e czikkben előforduló nézetnek sem lehetünk osztályosai. A czikket magát azonban minden kihagyás nélkül adjuk : nehogy az előzmények után részrehajlással és méltánytalansággal vádoltassunk annyivalinkább, mert a közönség rovatát semmi féle társadalmi kérdés megvitatása előtt elzárni nem czélunk. Meg vagyunk győződve, mert a közel múltban is volt alkalmunk meggyőződni arról, hogy az eszmecserék által csak a nézetek tisztulnak ; aminek előmozdítása csak előnyére válhatik bármely időszaki lapnak. Szerk. nép szenvedélyének tüzével; sőt olajat öntögettek arraS épen az volt oka annak, hogy a miveltebb lelkű s előre látóbb ker. nép, az antiszemiták működését nem látta szívesen, sőt határozottan roszalta azt. Nem csak a zsidók, de a keresztyének is olyan véleméuyben voltak s vannak az antiszemita korifeusokról, tapintatlan eljárásaik, s mondhatjuk izgatásaik miatt: hogy ők azonnal, erőszak utján akarják az antiszemita kérdést megoldani. Tudom jól hogy mást proklamálnak; de hát működésük, ilyen véleményt keltett országszerte és ezen ők egyáltalában nem is csodálkozhatnak. így állván a dolog, az antiszemiták a lefolyt csaknem 2 év alatt, bizony nem mutathatnak fel semmi legkisebb üdvös eredményt sem. Dehát természetes is. Mert dobbal, verebet fogni uem lehet. Ezekből kifolyólag már kimondhatom, hogy én, az antiszemitizmust jelen alakjában semmiképen nem helyeslem. Nekem egészen másak e tekintetben az ideáim. Mindnyájan ismerjük a Mózes törvényét, a 10 parancsolatot. Azt is tudjuk, hogy ennek 10-ik parancsa eképen vagyon: »Ne kivánd, a mi a te felebarátodé*. íme évezredekkel ez előtt is meg volt az a jó tulajdonság a zsidó népben, hogy szerette a másét eltulajdonítani ; meg volt annyira, hogy törvényt kellett hozni e nem tisztességes vágy megfékezésére. De hogy a törvény szavaira nem sokat hallgattak, igazolja ezt a biblia számtalan helyen. Nem akarói; idézni belőlük, nehogy azt mondják hogy én is izgatok; csupán hivatkozom a lánglelkü Ézsaiás prófétára, ki keményen kikel honfitársainak bűnei ellen. Olvassa el a ki kíváncsi reá, az Ézsaiás 59 rész 3—7 verseit. Megdöbbentóleg erős jellemrajz ez. Arra kell tehát törekednünk, hogy ebben a nemzetben ezt a nekünk nem tetszó jellemvonást átalakítsuk arra kell törekednünk, hogy oda kényszerüljön, hogy szerezze meg véres verejtékkel kenyerét, ahogy szerezzük mi. Ezt azonban nyers erővei, botokkal, ablakbeveréssel el nem érjük soha. Társadalmi bajokat, társadalmi uton lehet gyökeresen és alaposan gyógyítani. Ezeknek orvoslása azonban gyorsan nem eszközölhető. Nagy türelmet 8 kitartást igényel az. A helyett, hogy nagy szelet verünk, fogjunk kezet egymással mi is, mint ahogy ők cselekszik azt. Legyünk csak mi is egy testté és foglaljuk el azokat a pozicziókat, (különösen az üzleteket s azokat az átokkal teljes korcsmákat, melyek emberirtó mérgükkel anyagi és szellemi sülyedésünknek a legnagyobb előmozdítói,) amelyekkel ők bizony-bizony nagyon megrontogatták sorainkat; amit minden tiszta látású és gondolkozású becsületes ember, — mégha zsidó is az, — elismer. Igaz, azt mondják erre leginkább, hogy magunk vagyunk a hibásak, miért nem voltunk s vagyunk okosabbak, óvatosabbak ; dehát a keresztyén morállal az együgyü emberek megrontása is ellenkezik s másnak a koldusbotra juttatása mindenféle képen csak bűn marad. És éppen az fáj mindnyájunknak, hogy ezt közülök a jobb érzésüek (mert én tudom, hogy ilyen zsidó is van elég) ha be is látják ; de tenni ellene egyáltalában nem akarnak. Pedig be kell ismemiök, hogy önmaguk iránt való kötelesség: hadat ség. Ha akad még ma hirlapiró, aki alapos készültséggel, sok oldalú képzettséggel, tudományos ismerettekkel, szóval — hivatással lép a hírlapiról pályára: az csak a ritkaságok közzé tartozik. A kétes existentiáju egyének, félig iskolázott tehetségek, végzett földes urak igen nagy contíngenst szolgáltatuak a hírlapírók számához. Ezért oly üresek és felületesek ma a hírlapok. És e tekintetben a fővárosi lapok sem állanak valami magas színvonalon. Ennek különben nem épen a kellő készültség és kép?sség hiányos volta, mint inkább a ma már oly igen lábra kapott hamis liberalizmussal való kaczérkodás, a vezérkedési viszketeg s uj társadalmi rend felállítása utáni törekvés az oka. Megnevezhetnék több, tekintélyes hírben álló napi lapot, amelyeknek hasábjain hónapokon át eem találkozhatni társadalmi vagy hazafias irányú czikkekkel; noha gyakran 2—3 ivnyi tartalommal jplennek meg. Pedig mennyi szép, nagy és n°mes eszmék merülnek fel csak magában az országházban! Egyetlen ülésben elmondott beszédekről hónapokig lehetne vezérczikkezni. A fővárosi lapok nagy része azonban (tisztelet a kevés kivételnek) elégnek tartja, ha a beszédeket, legtöbbször azokat is csak kivonatosan, közli az olvasókkal. Kommentárral csak kevés kiséri. Figyelemmel kisérik a külföldi politikai eseményeket; de a magyar társadalmi bajikkal ne n socat törődnek. Innen vau az után az, hojy a fővárosi lap>k tárczájában. E nagy szabású zsurnálista ugyan is, következőleg nyilatkozik a vidéki kollegákról: » Mennyi naivitás, mennyi nagyképiisködés, mennyi üres frázis és mennyi nevetséges tévedés van ezekben a vidéki lapokban I És ha meg gondolom, hogy csak kevés jóakarat, valami nagyobb gondosság, a hivatásnak némi képen határozottabb felfogása, a helyi érdekeknek ügyesebb megértése mellett mindezt ki lehetne kerülni: bosszankodás, sőt mondhatnám keserűség fog el azon, hogy vidéki kollegáink olyan kevés lelkiismeretességgel dolgoznak*. Vád nak biz ez elég erős ; dehát mi azért nem ijedünk meg tőle; hanem egyenesen »vissza olvassak* azt annak emej lőjére. Bizony-bizony okosabban tenne Szatmári Mór zsurnálista ur, ha addig amíg a vidéki hírlapírókat leczkézteti, órákat venne a magyarnyelvből. Akkor legalább nem ima olyanokat, hogy: tmennyi nagy képüsködés*, (ímiíi/enthelyett), »valami nagyobb* (tvalamiveU helyett), »némi képen határozottabb* és »keserüség fog el azon<. De menjünk tovább. Azt mondja Szatmári Mór ur más helyütt: a fontoskodó külügyi politizálás még nem lenne olyan nagy baj, ha a vidéki kollegák e mellett nem tüzelnének olyan szörnyű vehemencziával a társ dalom javítás harczában. Mert ők mindent a társadalom javításának nagy feladatára vezetnek vissza. Ez vezeti őket pilesikikban, amelyekből soha ki nem fogynak; mert a vidéki lapok mindig tele vannak nyíiucu na a uiuapiiuiiaK oaan a oíiiai. icujeicv lemuttia registrálni; de azok indokait és következményeit kutatni nem szabad: mi szükség ekkor a hírlapirodalomra? Ekkor csakugyan még az iskolás gyermekek is szerkeszthetnének lapot; amint hogy ezt ma napság igen sokan teszik is. Vigasztalhatja magát e tekintetben Szatmári Mór ur, a fővárosi hírlapírók legtöbbjének az ő szája-ize szerént való eljárásával. Mert azok ugyanc-ak hűségesen követik a hirlapirás eme gépszerű módját. írnak a társadalomban történt dolgokról a társadalom szórakoztatására; de nem nemesítésére. Mi köze ehhez a sajtónak, a hírlapoknak 1 Gondolják Szatmári ur és társai. Tegye azt a pap és az iskolamester, na meg a — bakter. Elég az, ha a hírlapok elmondják, megírják hogy: itt és itt, ennek és ennek a banknak igazgatója vagy pénztáruoka szál, kétszáz-ezer forint elsikkasztása után, nyom nékül eltűnt, vagy főbe lőtte magát*. Miért reflektálnának magára a bűntényre, s az azt előidéző általos erkölcstelenedéire, a társadalom sülyedés=re?! M^g igen jó, ha utána nem teszik, hogy: »Mily kár, hogy többet nem lopott, hisz' van elég vagvona, ami a bank vesztességét pótolja*. Vftgy ha valamely családapát, akinek történetesen minden vagyoua a »kinevezési« okmányból áll, párbajban épen a sértő fél agyon lő, miért támadná meg e szomorú eseményt registráló reporter a »párbaj* ellen hozott laza törvényt és annak a még lazább végrehajtását? Leirja szépen, rendben a párbajozó felek férfias maguktartását,