Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-09 / 32. szám

VI. évfolyam, i/ 32. szrim. Nyíregyháza, 1885. augusztus 9. ZABOLCSI HÍRLAP.) TARSADALMI HETILAP. ' A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HI7ATA.LÜS KÖZLÖNYE. >legjelenilí lietenkint egyszer vasárnapon. ""5* Előfizetési Teltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Kgéiiz évre 1 f'

rt. Félévre •_< , Negyedévre 1 , A községi jegyzi, és tanitó uraknak egész évre csak két forint.. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szélküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elelc kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy - debreezeui - nteza 1551. szám) intézendók. A lap szellemi részéi képező küldemények, a szerkesztő czirne alatt keretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek rs:ik ismertt kezektói l'ogadtatnak el A kéziratok csak világos kívánatra s az ti le tó költségéi-.• küldetnek vissza. llirilt'it'si dijak : .Minden négyszer hasáb/ott petit-sor egyszeri közlése ő kr . többszöri kozles esetében -t kr. Kincstári bélyngdij léjében, minden egyet hirdetés után -Ul kr lizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint Ifi krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk riszére a kiadó hivatalban (uagy-debreczem-utcza 1551. színi): tovaobá: (Joldburger A V. által ündapesteu. Hiiasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország é.s Sveicz fővárosaiuan is. |)orn & Couip által Hamburgban. Az 1884. XYII. törvényczikk és a magyar Iparos. IV. A magyar kis iparosok boldogulása, a jó ipartörvényeken és a kellő tőkén kivül, három tényezőn sarkallik.E három tényező egyike: maga az iparos, a másik a fogyasztó, a harmadik az iparos és a fogyasztó közt álló kereskedő. Ha u három faktor, felfogva saját érdeküket, köz megegyezés utján, egymást kölcsönösen támogatják: lehetetlen, hogy egymás aHyagi jólétére, boldogulására üdvös hatással ne legyenek. Ellenben pétiig, ha a fogyasztó, az-iparost és kereskedőt mellőzve, a fővárosból vagy éppen Bécsből szerzi be a szükséges ipari és kereskedelmi czikkeket; vagy ha a kereskedő a helybeli iparosok mellőzésével még a helyben megrendelhető czikkeket is külföldről szerzi be; vagy ha az iparos oly magas árt szab ipar termelvényeiuek, liogy az ismét eladó kereskedő még a költségesen importált külföldi árúczikkeknél is drágábban kénytelen árulni; a fogyasztó pedig a kereskedésben nem csak jobb, de olcsóbb c/ikket kap: ősszeinűködésről kölcsönös támogatásról, tehát boldogulásról szó sem lehet. Nem uj dolgot mondok, sőt e lap hasábjain is számtalanszor el volt már mondva hogy: városunkból ipari és kereskedelmi czikkekért igen sok pénz szivatyúztatik ki évenkint külföldre. És ez annál veszélyesebb, mert a forgalom nálunk különben is rendkívül csekély. Sok családot ismerek, amelyek a szükséges ipari és kereskedelmi czikkeket részént Debreczeuből, részént Budapestről, részént Bécsből hozatják. Számosan vannak olyanok is, akik még ruházati szükségleteiket sem helyben szerzik be. Csuda-e az után, ha ily körülmények közt sem iparosaink, sem kereskedőink nem boldogulnak ?! A „NYIRV1DÉK" TÁRCZÁJA. A trét'n vége. — Elbeszélés az életből. — irta : Sipos Lajos. (Vége.) — Jegyző ur a föld legszerencsésobh embere. Ont a szerencse karján hordozza. Jolán nagysám majd kiugrott szép bőréből, mikor emiitettem neki, bogy kezét kérem az öu Bzámára. Szebb volt ő e perezbeo. mint máskor. Arczán a szűziesség pirja égett. Mii keblében az édes kéj utáni sóvárgás tüze lobogott Ajkai feluyiltak, mint a fos lő virágbimbó, melyekkel kiejtő e szavakat: »Megyek, neje leszek . . . mert én szeretem . . . imádom öt . . .!« — És az ipam mit mondott ezekhez?! — Az ipa azt mondta: nem lesz ipa . . . ! — O nem egyezett, e frigybe ? — Bizony ö nem. — Akkor vég* mindennek . . .!? — NíüC9 vége . . . folytatása vau . . . — Folytatás itt nem lehet, ez nem regény. — Ha nem is regény, de elég regényes. — Miért regényes uram ? ! — Azért regényes, mert Jolánka kész megszökui is. — Annyira szeret Jolánka engem, hogy érettem kész meg szökni is, elhagyja szüleit az én boldogitásomért? — Végteleu szereti önt! — Akkor én nagyon szép lehetek?! — Ahhoz jobban értenek az asszonyok. — Tehát ő szökni is kész . . .? — Minden perezbeu kész. — De ez nagy szégyen . . . ezért megveti a Világ is. Csak hogy e bajnak tulajdonképeili okát és forrását nem egyedül a fogyasztó közönség kényes igényeiben, vagy a helybeli iparosok és kereskedők iránt viseltető gyűlöletében; liauem legtöbb esetben egyenesen kereskedőinkbeú és iparosainkban keresendők. Ne vegyék tehát rósz néven tőlem se kereskedőink se iparosaink, ha eme bajok forrására rámutatok Az ő és a fogyasztó közönség érdekében teszem ezt. Volt alkalmam összehasonlítani az egyes családok által hozatott kereskedelmi czikkeket a helybeli kereskedők raktárában készletben levő hason nemű czikkekkel; és el merem mondani, hogy a különbség már az első pillanatra is jelentékenyen elütő volt. A szomszéd nagyobb városokból s a fővárosból hozott czikkek, minőség sőt suly tekintetében is, messze túlhaladják u, helybelieket; az árak mégis alacsonyabbak, tehát beszerzésük, még a szállítási dij mellett is, olcsóbb. Mi lehet annak oka, hogy a vidéken rendelt ezukor, kávé, szalámi sat. jobb és olcsóbb is annál, amit a helybeli kereskedők árulnak? Minden esetre nem más mint az, hogy kereskedőink, tisztelet a kivételeknek, a külföldi piaezokon levő czikkeknek az alját, tehát a legolcsóbbját rendelik meg; és mert nem néznek tovább a mánál és holnapnál: czíkkeiknek oly árakat szabnak, mintha legjobb minőségűek volnának már csak azért is, hogy czikkeik beszerzési módjától, legalább egyelőre, még a gyanút is elhárítsák. Ha az után megszedték magokat, be üt a crach egy ügyesen kifőzött bukás képében, amit egy szerencsés kiegyezés ismét helyre üt. Es ez igy megy, mig csak kilátás és mód van a törvény és a hitelezők kijátszására. Ezt igazolják a városunkban észlelhető gyakori czégváltozások. — Az nem szégyen, ma már kezd divattá lenni. Az udvarló szeret és szerettetik — ha van akadály — az imádott megugrik. A világ beszél sokat, majd belefárad és elhagyja. — Mennyi idő múlva történhetnék ez meg? — Néhány nap múlva. — Óh hoszu öröklét!!! — Inkább igy szóljon jegyző ur, óh mé/.es hetek ! — »Non dum matúra est, nolo acerbain sumerec' — Ön latinul is tud subnotárius ? — Megboldogult nagyapám tanított meg Aesopnak ama tnosejére, melyben fenti mondása van Vulpes uroak. — Attól félők még coajugáltat vel-jm egy csomót, inkább távozom, isten önnel nótárius? — Áldja Isten Vékony ur ! A fenebb leirt beszélgetés pokoli kiuokat szerzett a mi nagy reményű vőlegényünknek. Eddigi kevés nyugalmát is elrablá ama súlyos kétely, mely vérmes reményeit megsemmisíteni látszott. Mily borzasztó a szerető szivnek ama kinzó tudat, inely azt tudja folytonosan: hátha ő megcsal. Egy lépés . . . csak egyetlen lépés választá el azon isteni gyönyör házijától, mely a nő, a feleség kehelén tálálható fel, midőn hallátn szigorú parancsát hajthatatlan apának: nem leszesz neje a jegyző-segédnek még én élen! Mint erős zivaUr tépi szét a természet virágos hímzését, ugy tépi szét reményem virágait emez ap*i határozat ... De nem . . . Nem tépheti szét, ha engem Jolánka szeret. O érettem elhagyja apját, anyát és ragiszkodik az ő férjéhez. Sötét kétség és bizta'ó remény gyakori váltakozása után eljött végre a nap, melyben Jolán nagysámnak szöknie kellett. Mit hoz e nap estéje ? a legkeserűbb csalódást-e, vagy annyi habozás és kétely után, teljesül a szív reménye? Nem tudjuk. Csendes volt az éj, a csillagtalan eget komor, sötét felhők borították, mintha leplet akaruának nyújtani a szökéshez. Halk léptekkel, óvatosan közelednek Vékony ur és a jegyző a szolgabíró kertjének egyik sűrűen beA kereskedők nagy részénél hiányzik a nemes ambiczió, a valódi szakértelem és a jó hírnév megszilárdítása iránti előszeretet Az ő czéljuk csak a pénz szerzés, a meggazdagodás. Nekik nem kell solidaritás, „kiki magának," mint a ludak a tarlón. Ezért nincs iuyökre a társulás, amely kötelezettségekkel és alkalmazkodással jár. Nyitják és csukják a kereskedéseket, cserélik berélik az üzlet-ágakat, az időjárás szerént. Az ily kereskedőknek az után uem elég egy üzlet, hanem nyitnak anyit, amenyit hitelük és tőkéjük megenged. Ebben a törvény nem gátolja őket. Akadnak oly kereskedők is, akik törzs-üzletük mellett fiókokat és raktárakat is tartanak, sez által azt a jogtalanságot követik el, hogy más, az élethez és keresethez hasonló joggal bíró, de szegényebb üzletembereket szorítanak le a térről; és tesznek kereset-képtelenekkés ez által semmivé. Ilyeneknek rendes, önálló államban nem volna szabad történni ; vagy ha már megtörténik: szigorú rendszabályokkal kellene pótolni a törvények hiányos vagy veszélyes voltát. Egy körülményről azonban még sem feledkezett meg az 1884. XVII. törvényezíkk. E körülmény, amely némi rendet még is igyekszik teremteni az iparosok és kereskedők közt, az 58-ik szakasz, amelyről azonban más alkalommal szólok. Mit tehet a népiskola az egészség-ügy érdekében'! (Folytatás.) Nézzünk ceak meg egy egészséges embert, kinek testében minden szerv fenakadás nélkül végzi természetes működését; kinek szemében az élet tüze csillog, arczán az élet rózsái nyiladoznak, izmait lankadatlan erő duzzasztja; ki a nap első sugarának felvillanására szorgalmasan veszi kezébe a muuka eszközeit, egész nap jó fásitott részéhez. G tras ur egyik kezét szivére nyomta, hogy auaak hingos dobogása el ne árulja törekvésük czélját; mig a másik kézzel forgó pisztolyt szorongatott, melylyel baj esetén védelmezni szándékozta magát és társát. A helyet, hol a kedves rejtőzött, elérték. — Ö az ? Csakugyan itt van . . .! Beváltá szavát .. .! — Igen. ő az — mond Vékony ur némi zavarral. — Garas ur, megfeledkezve a helyzet komolyságáról, hangos czuppogással harapdálta keblére simult gerléjének lángoló arczát. Hogyao is ne ? Ez drága jutalom volt annyi epedésért. — Menjünk. . . Menjünk, még itt talál valaki — moűd Vékony ur. • — — Jer én édes, kedves, drága, kis, gyönyörű Jo lánkám, jer . . . Óh jer . . .! Néhány perez alig telt el, már Vékony ur pipázó termében látjuk a szökött menyasszonyt, lázasan pihegve a boldog Mátyás ur kebelén. Az esküvőre gyűlt teljesen férfi vendégek arczán szokatlan érzés nyomai látszottak. Megható perez is volt az, mikor egy vénusi szépiég, egy falusi Dárius leáuya megszökik Garas Mátyás sub-notárius ábrázatáért. — Hajtsd fel kiucsesském azt a fátyolt, hadd gyönyörködjem angyali szépségedben, pillantsak ragyogó szemeid közé . . .! A fátyol aláhultt ... De mily meglepetés? Jolánka helyett az árendás szolgálója állott Garas Mátyás kiábrándult vőlegény előtt. A leány mosolyogva köszönte meg az álmélkodó szerelmes rárakott sok csókját, mit a megjelenítek hahotája követett. Még el sem hangzott a vidám nevetés, a jegyző pisztolya el durrant, szivén találva önmagát és azonnal holtan rogyott össze. Vékony ur keserű mosolylyal mondá: »Ki hitte volna, hogy ily véres vége lesz ennek az én szépen kigondolt tréfámnak.*