Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1885-08-02 / 31. szám
NYÍKVIDE K." veszteni véli, ba még konyhában kell főzni a csaladtaeok által éhesen várt ebédet. Láttam anyát, ki kisdede szoptatását és ápolását prostituált dajkára bízta, maga pedig kedvteléssel ölel'e kopaszra nyírott borzas fejű olebecskéjét. A serdülő nemzedék a divatos nevelés hatása alatt semmit-tevéssel vagy korához nem illő örömölt élvezetében készül emberi rendeltetéséhez. Jég sportban gyakorolja izmait sok nő, kiknek fűzővel szorított dereka keveset hajlik meg a házi rendetlenségek elhárításában; színházakban bálokban keres felüdülést szórakozást az, ki naphosszat pamlagon henyélve franczia regények olvasásával tölti idejét. A tű szúr, a tűz éget, a nap neve barnit, a szél érdessé teszi a bőrt és eltünteti az arcz üdeséget és kellemeit; melyek, egészséges testi és szívbeli nemes tulajdonok hiányában, különben is patikai szerek kel, rizspornak és pirositónak kivánt adagban való vegyítésével, mesterségesen lettek előállítva az arczon. Ideg-bajról panaszkodik sok férfi és meg több nő, kik kevés kedvet éreznek hivatásukkal együtt járó kötelsségük teljesítéséhez. Híjába! Paraszti munkák közt is a heverés a legjobb és legkényelmesebb. Miudezen példákat csak azért hoztam itt fel, hogy a mai kor emberiségének életéből annál világosabban láthaseuk a testi a szellemi és erkölcsi élet egyensúlyának felbomlását. Azt állítottam fentebbi előadásomban, hogy egész séges testszervezeten alapszik az embernek testi, szellemi és erkölcsi élete. Nézzünk uieg csak egy embert, kinek testszervezete megbomlott, kinek testében betegség ütötte fel tanyáját: halvány arczczal, bágyadt tagokkal jár közöttünk; pipaszár-lábakon tova mozgó teste a szellő nyo másának is enged; sápadt arczárói lehervadtak az élet rózsái; jól beburkolt melléből felhangzó időszaki köhögések, mint az alvilágot őrző czerberus, kísérteties hangjai vegyülnek a szellő suttogásaiba; arczára öröm-sugárt varázsolni sem a vidám barátok tréfás beszélgetései, sem a természetnek ezer féle sziuü virágokkal ékeskedő szépsége, sem az illatárral tőit levegő élvezete nem képes. Kináld meg a legízletesebb étellel, ő ízetlennek fogja találni azt. Éjjel megpihentető és felüdítő jótékony alom nem jő szemeire; nappal, a járó-kelők zaja miatt, nyugtot uem talál; terhére vau önnön magáuak és környezetének. Messze terjedő földbirtokából nagy darab földet, kincsbalmazából nagy összeg péizt adna bár kinek, ki a testében dúló fájdalmakat lecsillapítaná. Mind hiába! Utoljára is, mit az életben kincsen megszerezni nem tudott, az örök uyugodalmat megadja neki a balál. A test beteg állapotában gyötrelem a testi élet. Erő uem lévén a tagokban, tétlen vesztegel. »Bár akarnám, de eL a test nagyon erotelen és rest.« Beteg testben sivár, kietlen a lelki élet is. A kedély lehangolt, ingerlékeny a legcsekélyebb külső hatásokra is ; indulat vezeti az akaratot. A lélek, u betegség sárga szemüvegén Ue resztül szemlélvén a tárgyaltat és eseményeket, tiszta es világos fogalmakat nem szerezhet, ítéletei ferdék, következtetései helytelenek. Az erkölcsi élet fejlődésére is káros hatással van a test betegsége. A/, erkölcsi életei azon nemes érzelmek hozzák létre, melyek bennünk :i valóban igaz, szép tárgyak, jó cselekvéseknek külső és belső szemlélése által eszközölt hatások alatt keletkeztek lelkünkben. Hol a fogalmak homályosak, az érzelmek, mint lidércz-fények, az éjjeli homályban tova illanó és hamar el lobbanó lánggal tűnnek lel, es enyésznek el; hol az akarat az erkölcsi fogalmak medrében érzelem-dagálylyal csendesen nem folytathatja útját: ott jellemről, vagyiaz összes akaratnak egy felsőbb erkölcsi elvre vonatkozó következetés nyilatkozatáról szó sem lehet. (Folytatása következik ) Köz ügyek. (A községi napdijasbk lelvételéra vonatkozó határozat,) mely esetekben tartozik a megye közgyűlésének jóvábahagyása alá? Ezen kérdésre vonatkozólag a belügyminiszter, felfolyamodás folytán, a f. évi 23,455. sz. a. Temesmegye, közönségéhez intézett rendeletének 12-ik pontjában kimondotta: bogy a községi napi dijasok felvételére vonatkozó képviselő testületi határozat csak abban az esetben igényel előzetes törvényhatósági helybenhagyást ; ba a felfogadandó napdijasok díjazása, a törvényhatóság által megerősített költségvetés keretén belül, az előre nem látott kiadásokra előirányzott összegben már fedezetet nem találna. (A gépkezelők és kazánfűtők bizonyítványai érvényessége tárgyúban.) A m. kir. közmunka és közlekedési miniszter azon felmerült kérdés folytán, valyon ő Felsége többi királyságai és országaiban szerzett gépkezelői és kazánfűtői képesítési bizonyítványok Magyarország terű létén is érvénynyel birnake vagy sem: elrendelte, hogy mindazok, kik ő Felsége többi országai és királyságainak erre illetékes hatóságai által kiállított bizouyitváuyok alapján, a gépkezelés vagy kazánfütés körül Magyarország területén alkalmaztatni kívánnak, az itt fennálló gépkezelői vizsgáló bizottságok valamelyike előtt, honosítási eljárásnak tartoznak magukat alávetni, amely alkalommal az érintett bizottságok által, kiváló figyelemmel az állam hivatalos nyelvének kellő tudására, meggyőződés szerzendő az iránt, valyon az illetők, bizonyítványaik szerint, kellő képességgel bírnak-e mindazon ismeretekben, melyek nálunk a képességi bizonyítványok elnyerésére szükségesek. Az e részben kifogás alá nem eső egyének képesítési bizonyítványai Magyaror zág területére érvényes honossági záradékkal látandók el; ellen esetben pedig az illetők a rendszeres gépkezelői, vagy kazánfűtői vizsga letételére, illetőleg pótlására utasitandók. Ily honosításért vizsga-díj nem fizetendő. (»Magyar Közigazgatás® után.) ÚJDONSÁGOK. (§) Nyíregyháza város képviseletének f. é. juliushó 28-án tartott közgyűlésében a következő ügyek kerültek tanácskozás alá. 1. A városi hivatalok resigoácziójáróli jelentés tudomásul vétetett. 2. A kir. törvényszéki börtön ügyében eljáró küldöttség jelentése, amelynek eredményét közelebbi számunk már hozta, örvendetes tudomásul vétetett. 3. Az engedélyezett lovas kaszárnya építése tár gyábau szerkesztett javaslat elfogadtatott, s a részletes tervnek kidolgozásával az eddig:! küldöttség bízatott meg. 4 A városi vásárvámróu szabályrendelet megállapítására vonatkozó miniszteri leirat tudomásul vétetett, s a módosítások keresztül-vitelével a tanács megbízatott. 5. A város s a városi érdekelt birtokosok és a Nyirvizszabályozó társulat között, a hidakra nézve létre jött egyezség elfogadtatott s a jóváhagyási záradékkal ellátva, az alispáni hivatalhoz felterjesztetni liatároztatott. 6. A felső tiszavidéki gazdasági egylet használatában levő, de a város tulajdonát képző úgynevezett »mintakert« ügyében előterjesztett gazdasági szakosztály véleménye, a jogügyi és gazdasági szakosztályoknak avval az utasítással adatott ki, bogy meggyőződést szerezvén a mintákért eddigi működéséről s a városi lakosságának nyújtott ked vezméuyek minőségéről, eljárásuKiól 30 nap alatt véleményes jelentést adjmak be a közgyűlésre 7. Bodó Gyula ás érdektársai, s Belfy András és érdektársai által, a vámszedés ellen benyújtott tölebbezések kiadattak a vá roá tanácsúak elbírálása végett annak, ba valyon a lölebbezésnek lehet-e helye vagy sem. 8. Somogyi Gjula ésKilnay Lászlónak lalamint Menyhért János és tarsainak, nemkülönben Huray Sámuelnek fölebbezéseik a meg) ebizottsághoz fölterjesztetni határoziatiak. 9. A I szakosztályok, valamint a közegészség-ügyi bizottság, a számon-kérő szék tagjai és az árvaszékhez szükséges képviseleti kiküld ettek megválasztására vonatkozó szavazatok bead ittak ugyan; de, az idő előre baladottsága miatt, számba nem vétethetvén: lepecsételtettek, s a legközelebbi képviseleti gyűlésig a pénztárba tétettek. y) A szabo'csmegyei lótenyésztő bizottság elnökét, gróf Deasewffy Aurél ur őmeliósagai a na pókban megkereste a földmivelés ipar- ós kereskedelmi miniszter, hogy a nemzetközi lókiállitás keretébe, a »saját ménes belu és «az általános kiállításit osztálylyal kapcsolatosíu, felvett népies collectiv kiállítási osztályban, Szabolcsmegyéből 8 ló részére a szükséges h.lyet i'mártotta; és bogy az e f. é. 37,803 szainu körrendeletében a bejelentő ivek beküldésére augusztushó 20 ra kitűzött határidőt, Szabolcsmegyére nézve, augusztushó 30-ig meghoszabbitotta. E uépies collectiv lókiállitásnak czélja az, hogy a hadseregek számára szükséges és külföldi kivitelre keresett minőségű lóanyaggul rendelkező megyék földmives tenyésztőinek alkalom nyíljék arra, hogy lovaikat e gy részt a tenyésztők, másreszt a nagyobb bevásárlók találkozására kiválóan alkalmas nemzetközi lókiállitáson, bemutathassák. Az e kiállítással járó költségeket az országos lótenyésztési budget viseli. A kiállítandó 8 lóuak kijelölése czéljából, a lótenyésztő gazdák éppen ma dél előtt 9 órára vannak behiva Nyíregyházára, a városi tanácsteremben tartandó értekezletre. + A nyíregyházi ágost. ev. VI. osztályú gymnasium elén álló iskolai tanács, az egykáztauács altul búzott határozat alapjan, megszüntetvén a gynmasiumban eddig érvényben levő azon szokást, melynél fogva az igazgató tanári hivatalt a rendes tanárok, évi nként váltakozva, sor-rend szerint viselték, julius hó 28 kán tartott ülésében a tiszai ágost. ev. egyházkerület által megalkotott. <Ri>ndczet« értelmében, karom egymás után következő évre, igazgató tanárnak Mai tinyi József tanárt választotta meg. • A kánikulai napok denique csak kutya-napok maradnak Rendes időjárás mellett ki illbatatlan fórróak, rendetlen viszonyok közi pedig, mint ma is, hidegek, nedvesek és szelesek. Szóval minden féle alakban kiállhatatlanok, igazi kutya napok. Ez idén is oly hideg légmérseklettel köszöntött Le a kánikubi, bogy a gyengébb uligzetűek téli felöltőjüket voltak kénytelenek igénybe vekni; és nap-nap mellett szeles bűvös és esős. Julius hú 22-diue óta igazi meleg napunk alig volt. Az éjszakák pedig a legbűvösebb éjszakák jellegével bírnaI-.. Ily időjárás mellett valóban komoly okuu* van tartani a clioleratól. + Pocs-Petriböl Schreiber Her.nan tanyájáról, a 11.-kallói megjei kórházba, mult bó 29-én egy Magyar Julcsa nevü 19 éves napszámos leányt szállítottak be; akinek baloldali alsó végtagját, a ezomb közepéig, elszakította a gőz. cséplőgép. A csoukolást dr. Lórencz kórházi orvos eszközölte. A szerencsétlen áldozat valósziuüieg életben marad. f Váraljai József alig 17 évet élt kereskedő segéd, mult lio 28-adikán Nyíregyházán, özvegy édes anyja lakásán, egy átdőzsöit éj után, ismeretlen indokból agyon lőtte magái; A szerencsétlen véget ért fiital ember korán kezdett érni; tehát korán kellett lehullania az életfájáról. Nyugodjék békével siri ágyában, amelyet immár nem a szerető édes auya lágy keze, hanem s ját rósz szelleme vetett meg ! (!) A magyarosodas kérdésé többé nem problematikus idea ; hanem lasankint megvalósulandó tény. E meggyőződést szülte beuuünk az a kedves, de egyáltalá b.ui nem meglepő hír; hogy t. i. Batthyány Ödön berezeg körmendi kormányzósága elrendelte közelebb, bogy minden uem magyar ajkú berezegi tiszt és alkalmazott egyéu, két évi idő-tartam alatt, a magyar nyelvet szóban s-s írásban megtanulja. A herczegasszony pedig, a renI deiet könnyebb foganatosítása czéljából, a körmendi várban egy szobát rendezett be tauodai helyiségül; ahol napon kint 2 óráu-át előadást tartanak a magyar nyelvből. A haza elvál j t a magas aristo'u'acziátol. bogy Batthyány Ödön kerozeget és nemeslellcii nejét követni fogjak a magyarosítás nagy ínuukájáuak ten u. + Nemes ifjúságiink egyik fele, a gyermek-sereg is.net gyakorolja a sárkáuyozás nemes sportját; amely ártatlannak látszik ugyan, de azért veszélyes is leket, ka minden figyelem nélkül űzetik. Folyóhó 28-dikán a Kossutk uteza külső végén, c;a hajszálon függött, hogy nagyobb szerencsétlenség ueui következett be, egy ily sár! Uáuy spárga miatt. A sárkány ugyan is épp leeső félben volt s a spárga még uem ért le egészen a földig; amidőn egy hármas fogatú kocsi fut az utczán kereszt vonalban függő spárgának, amelybe a lovak megakadván, egyszerre bősz ir.imodásnak eredtek. Csakis a rendkívüli ereű kocsis izmos karjainak s egy a lovak elé álló kovács legénynek sikerült a lovakat anyira megfékezni, hogy a sárkány-spárgát a loval: lábai közzül el lehetett távolit ur. Ajánljuk e sárkány-spirtot a rendőrség figyelmébe. X A villám csapások elháritasa. Statisztikai adatok mutatják, hogy az utóbbi években mily sok kárt okoztak a villám csapások. Ennek okául a miud inkább szaporodó erdőpusztitásokat és a föld felük tén felhalmozva levő vasmenyiségeket hozzák fel nem alaptalanul. Védelmi szerül egy tudós azt ajánlja, hogy ültessünk minél több jegenyefa nyálfákat, amelyek a villám csapásoknak kedves tárgyai lévén, igen sok villámütést felfognának. A régiek e tekintetben is tapintatosabbak voltak a mai embereknél. Láthatjuk az elpusztult és pusztuló-félben levő urasági kastélyokon, amelyek körül egész nyárfa-és pálmafa-ordők terültek el. Kövessük tékát a régieket es ültessünk épületüuk körül jegenye-nyárfákat. — Magas jutalék mellett, rövid próbaidő után pedig fizetéssel, egy jó bizonyítványokkal ellátott szorgalmas férfi, szükséges házieszköz elárusitása czéljából, mint városi ügynök azonnal kaphat állást. Bő/ebbeu « lap ki adóhivatalában. Közönség köréből. — Az e rovat alatt közlöttekéri a felelősség beküldőt illeti. — Köszönet nyilvánítás. Midőn nyilvánosságra hoznánk, kogy a uyiregyháza' iparos ifjúsági egylet könyvtára részére : Andrejkovics János úr 7 kötet' en 5, Karner János úr . . 7 » 6, Kmethy István úr . . 9 » 8, D Kontby Gyula úr 17 » 15. Major Pál, ur . . . 3 » 3, Nagy Géza ur . . . 2 » 2, Tarczali Dezső ur . 12 » 4, tehát könyvtáruukat öss/esen 57 kötetben 43 igen becses irodalmi művel gazdagiták: e hazafias és emberbaráti áldozat-készségükért, szabadjon mélyen tisztelt személyük irányában legmélyebb köszönetünkuek adni szerény kifejezést. Kelt Nyiregyháza 1885. A nyíregyházai iparos ifjúsági egylet nevében. Ágoston János Dr. Ferlicska Kálmán könyvtárnok elnök. Irodalom. — A legújabb kiránduló hely, Tat i-Tóváros és környékéről szép képeket huz a- «Ország-Világ« legújabb, július 25-iki száma, élénkén megirt ismertető czikk kíséretében B. P. tollából' A kitűnő képes lap többi közleményei a következők. »Ueki ment a Tiszának*, megkapó szép rajz K irczag Vilmostól; »Szent Márk egyik galambja., elbeszélés Majtliénvi Flórától ; »A koldus fiu«, költemény pongrácz Bélától, »A vén Earópa«, ism> retterjesztö czikk Nemes (tídelmann) Menyhérttől; »Két véu gyerek«, regény Gabányi Árpidtól; «Kirándulások*-, bécsi tárcza Kaposi Bélától; • Nt-hiiiy szó törtéuetérőU ; Miből élünk ?» Hidasi Páltól ; Ha más Siivélienc, költemény Kemptlen Farkastól ; »A hét története^ Székely Huszártól. A képek köziil az említetteken kivül meglepő szépek a «Közös titok» és «Tengeri füvdó« C/inoű képek, továbbá az állandó rovatok, melvekuek gazdags ig i és élénksége meglepó, következők: Tudomány és irodalom, színház és művészet, újdonságok, a kiállításról, könyvpíacz, vidéki élet, sport hymen, gyászrovat, innen-onnan, rejtvények. Az »Ország-Világc előfizetési ára : január—deczemberre 10 frt, jan.—juniusra 5 frt. április—június i frt 50 kr, junius—decz-mberre 5 frt. Az » Egyetértés»-sel együtt: egész, évre 28 frt, félévre 14 frt, negyedévre 7 trt, egy bóra 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a l'allas irodalmi és nyomdai részvénytársasághoz kii deudök, gránátos-úteza 6-ik szám — A Mellűért Vilmos kiadásában megjelenő »Vörösmarty Mihály össz 1 s műveinek* 35—38 füzetei szerkesztőségünkhöz békül lettek. A díszes és értékes könyv e rész-i Julin* Czézdr, Romeo és Júlia és Lear király, Sh .kespeare remekműveinek műfordítását tártaim izzák. A becses mű füzetenként 35 kron meg szerezhető a lentebb említett kiadó hivatalában. GABONA CSARNOK. Nyíregyháza, 1835. augusztus l-én. Burgonya 100 kl. 2.— . I gabonacsarnoknál bejegyzett árak. HuzalOO kl. 6. — Rozs » » Árpa » » Zab » » iv ukorica» 6.40 5.50 3.70 5.80 5 80 hűs hús a — 3.60 5.60 5.70 Köles » —.— Paszuly » Szesz litk. Piaczi Borsó 1 liter Lencse* 1 liter Mund-1.100 I . — 20 — Zsemlye » —. — 18 — Buza » —. — 10. — Barna k. -.— 10 — 29 — 30.— 29.- 29 '/a arak -.16 — .16 Marha Borjú Sertés » » Juh » » Haj » Disznózsír « Szalonna » Fagyú (nyers) » Zölds >g Paprika » írós vaj Eczet 1 Széna 100 kl Szlin. (tak)» » Bikfa 1 köhintr Tölgyfa » » kl kl ilte.l 52 52 44 40 62 56 33 10 8u 60 10 3 20 1.— 3.20 •2 90 Ny il t-t é r.*) Vau szerencsém a mélyen tisztelt szülők tudomására adui, hogy nyilvános 6 osztályú leáuyuevelö-intézeteinben a tanév szeptember l-én kezdődik. Felvétetuek növendékek valláskülönbség nélkül. Taniitátik, a magyar tantárgyakon kivül, német és franczia nyelv, rajz, zene, kézimunka, ruhaszabás és esetleg táucz is. A benlakó növendékeknek bö és egészséges táplálék nyujtutik nyájas és figyelmes báiiá-inóil mellett. A mélyen tisztelt bzülők kiváuatára a legnagyobb készséggel programmot küldök. Nyíregyháza, 1885. augusztushóban. Róth Mathild, (187-4—1) ne velő-intézet-tulajdonos. Szemet, szemért. Folyó évi juliushó 31-éu a délelőtti órákban a városháza udvarán szembe jővén Kerekréthy Miklós Nyíregyháza város főkapitányával, meg szólít: ha van-e Pátroháu valami vérbaj, mert Klár Dezső ounan bajtatja marháit?! Erre éu azt leieltem: ka volua tudnom kellene ; más betegség is jöhet elő. Mire a főkapitány ur e szavakkal távozott: »No no! hiszen mi is jobban szeretjük, ha nincs baj « *) Az e rovát alatt küzlüttekért uem felelős a szeik.