Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-06-28 / 26. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 2G-ik számához. • A nyíregyházai négy elemi osztályú izrael. is» kólában az ez idei nyilvános záró vizsgák folyó évi ju­niushó 30-án foguak megtartatni; és pedig reggeli 8 órától 10-ig az első és második osztályban, 10 órától a harmadik és negyedik osztályban. Az iskolai felügyelő­ség ez uton is tisztelettel meghívja a t. cz. szüléket és tanügy-barátokat a vizsgákra. X Becker tanár büvészeti első előadását folyó hó 25 én tartotta meg a nyári színkörben. A hangzatos és tartalmas programm nem ültette fel a közöuséget, mint a legtöbb hasonló programmok rendesen teszik. Az ámulat és csodálkozás varázsa töltötte el a szemlélőket a meglepetésekben gazdag s emberfelettiséget tükröző mutatványok szemlélése közben. A kiváló egyéni ügyesség és előnyös előadási képesség mellett igen természetes, hogy az ujabb kori emberi leleményesség, a kézmü-al­kotások, a szépművészetek és részben a tudományok is nagy mérvben hozzájárulnak a tanár ur mutatványainak sikeréhez; mindazáltal a hatás, amit a szemlélőre az egyes mutatványok réozént ujdouságuk részént különös­ségük által gyakorolnak, legnagyobb részbea kimagya­rázhatlanok maradnak. E bűbájos hatás első benyomása alatt, mi is csak annyit mondhatunk a látottak után Becker tanár ur alőadásáról, hogy kimondhatatlanul kedves élvezettől fosztja meg magát az, aki ez előadásokat mej nem tekinti. A mai előadáson kivül még holnap egyet rendez az igazgatónő. + LefKOvics Ilona a budapesti tanítónő képezde növedéke, a nyári szünidő alatt elfogad német és fran­czianelv, ugy zongora tanítására akár haladó, akár kezdő leánykákat. Sziveségből bővebb utasítást njujt lapunk szerkesztősége. © A szabolcsmegyei nyilvános közkórház május havi bett-g forgalmának kimutatása. Április hónapról visz­szamaradt május elsejére: 48 férfi és 49 nő, összesen 97 beteg. Május havában újonnan felvétetett 46 férfi és 44 nő, összesen 90 beteg. Igy május hóban összesen ápoltatott 94 férfi és 93 nő, összesen 187 beteg. Ezen 187 beteg közül elbocsátatott május hóban gyógyulva: 35 férfi és 39 uő; vagyis 74 egyén; javulva: 13 férfi és 8 nő, vagyis 21 egyén; gyógyulatlan: 1 nő, vagyis 1 egyén; meghalt: 3 férfi és 3 nő, vagyis 6 egyén. A ha­lálozási arány tehát 3-2-cd százalékot tesz ki. Az összes fogyaték május hóban pedig 51 férfi és 51 uő, vagyis 102 egyén. Visszamar.idt juniushó elsejére: 43 férfi és 42 nő, összesen 85 egyén A május hóban ápolt 187 be­teg összesen 2,734 ápolási napot tett ki; egy-egy be­tegre átlag 14 6 ápolási nap esik. Ha a betegek napi létszámát veszszük tekintetbe, legnagyobb volt az májushó 1-én és 9-edikén. Említett napokon a beteg létszám 93 — 93 volt. Legkisebb pedig májushó 26- és 27-edikón 72 —72 beteg létszámmal. Újévtől juniushó elsejéig pedig összesen 641 beteg ápoltatott. A május havában újonnan felvett 90 beteg közölt volt belgyógyászati eset: 37; se­bészeti eset: 26; szemészeti: 11; bujakór: 3; szerzett bujasenyv: 6; és veleszületett bujasenyv: 7, s igy össze­- sen 16 syphilistícus. A halált előidézte: 1 esetben, tü­dőglimő ; 1. e. vesebaj vizkórral; 1. e. szívbaj vizkórral; 1. e. vizirák; 1. e. hólyagos himlő; és 1. e. terjedő hű­déses butaság. Nagyobb műtétek közül végeztetett május hónapban: 3 hascsapolás; bujálkodó uegyes függolyók kiirtása; nyú'ajk műtéte; rákos újdonképlet kiirtása a felső alkapociból; tömlősdag műtéte; nyak hártyaheg eltávolítása a szájürből; hashártya mögötti tályog mű­téte. Dr. Lőrencz Gyula, megyei kórházi orvos Nagy­Kálióban. — A besztercz8 bányai m. kir. áll. felsőbb leány­iskolában az 188ő/6-diki tanévre a növenddk előjegyzése f. é. jun. és júl. hóban, a rendes beiratások pedig szép tember l-jén történnek. Ezen Nyilvános tanintézet czélja, alkalmat nyújtani arra, hogy benne társadalmunk uőtagjai, nemük sajátlagossága és a társadalmi jelen viszonyok által feltételezett, de egyszersmind oly mérvű általános műveltséget szerezhessenek, mely egyfelől élet­hivatásukra szükséges, másfelől megfelel azou általános műveltségnek, melyet a férfiak saját életczéljuk érdeké­ből, gymuásiumi és reáliskolai középiskoláinkban nyer­hetnek. A felsőbb Isányiskola 6 évig tartó tanfolyamból áll 6 osztálylyal. A?. 1885/6 dik tanévben a 3 osztály is megnyittatik. Az I-ső osztályba felvehetők a legalább 10 éves oly leáuyok, kik az elemi iskola 4 osztályát jó sikerrel végezték. A felsőbb osztályba csak olyan leá­nyok vétetnek fel, kik megfelelő életkorúnk és nyilvános­sági joggal biró tanintézet megfelelő osztályából jó bizonyítványt hoznak. Megfelelő bizonyítvány hiányában a jelentkező felvételi vizsgálatot tesz. Az mtézet beula­kással — internátus — van összekötve. Jelentkezni Kárpáti Eudre, intézeti igazgatónál kell. X A gyümölcs megbélyegzése. A lapok több izben tettsk említést egy eljárásról, mely szerint a gyümölcsökre, különösen a színekre betűket, sőt egész szavakat lehet nap segélyével felírni. Ez eljárás abból áll, hogy a kívánt betűt, vagy szót fekete betűből kivágva, felragasztjuk a gyümölcs déli oldalára. A gyümölcs bőrének a papír által fedett része fehér marad, míg a többi a szokott szint veszi fel. Ez eljárást tavaly nyáron több londoni kertész fel­használta ugy, hogy fekete papírból czégjüktiek monog­ramját kivágatva, különösen a piros almákat látták el velük, de alkalmazták őszi-baraczkokra és körtékre is. Minden­esetre talpra esett eszme, amely igen szép módot és alkal mat nyújt kedveseink meglepetéséhez. Minden ünepélyes alkalomra más-más feliratú gyümölccsel szolgálhatuuk azoknak, akiket megtisztelni akarunk. • Vasúti uj menetrend az a f. é. junius hó 1-én életbelépett vasúti uj meuetreud folytán: Niregyházára érkezik Debreczenből a vonat: délelőtt 11 óra 28 perczkor; este 9 óra 5 percekor; Miskolczról érkezik : regei 6 óra 29 perczkor, délután 4 óra 45 perczkor. Nyíregyházáról iudu!: Debreczeu felé regei: 6 óra 39 perczkor; délután 4 óra 55 perczkor. Miskolcz felé indul: délelőtt 11 óra 48 perczkor, j este 9 óra IS perczkor. A imgyar északeléti vabut Niregyházáról iudul: reggel 4 óra 58 perczkor; délutáu 1 óra 13 percekor. Niragyházára érkezik reggel 6 óra 15 perczkor; este 9 óra 25 perczkor. + A nyíregyházai róm. kath. elemi tanodában a nyilvános vizsgák következő uapokon és reudben fognak megtartatni: f. év juliushó 1 éu délelőtt az I. II., dél­III. VI. V. VI. fiúosztályokban. 2-ikán ugyanily rend­ben a leányosztályokban, melyre a lisztéit szülők és tanügybaráto 1: tisztelettel meghívatlak. Szabó Eudre, iskolaszéki jegyző. Közönség köréből/") Értesitvéuy. Értesíttetnek Nyiregybáz i város területén alkalma­zott összes kereskedő és iparos segéd urak, miszerint a nyíregyházi ipar és kereskedő ifjúság önképző, segély és betegsegélyző egyletének törvényes szervezése 1885. év juniushó 29 én kezdetét veszi. Kéretnek a fent czinzett urak, miszerint beirat­kozás czéljából, képesítési okmányaikk al az ipartestület jegyzői hivatalában megjelenni szíveskedjenek. Az iparos segéd urak pedig értesítettnek, miszerint az 1886. évi XVII. t. cz. 142-től 146 ik §§ ai alapján az egyleti tagság reájuk nézve kötelező er:jü. Az egylet helyiségének ünnepélyes megnyitására a beiratkozott tagurak pár nap múlva személyenként külön-külöu értesitvo lesznek. Nyíregyházán, 1885. év juniushó 26-án. A választmány megbízásából: Flégler János, egyleti titkár. «) Az e rovat alatt közlöttekért a felelősség beküldőt illeti Közgazdaság. Küldjünk iparosokat a kiállításra! A kiállításoknak, legyenek azok nemzetköziek, or­szágosak vagy vidékiek, nem csupán az a czéljuk, hogy időnként bemutassák az illető terület előhaladását. Ha csak ez volna a czél, nem érdemelnék meg sem azt a nagy költséget amelybe kerülnek, sem azt a népszerűséget amelyben kivétel űélkülrészesülni szoktak. Hiú fitogtatás volna akkor az egész, miudeu ne­mesebb indok nélkül. Tagadhatatlan, hogy az előreha­ladás és a kivívott siker szemlélése, valamint egyeseknél, ugy egész vidékeknél és nemzeteknél, mindig rejt magá­b iu némi biztatást és ösztönt a további haladásra ; de ezt a tudatot, ezt a szemléletet el lehetne más uton is érni. Van a kiállításoknak ezeknél sokkal fontosabb és gyakorlatiasabb czélja. Ez pedig az okulás, utánzás és

Next

/
Thumbnails
Contents