Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-12 / 41. szám
IV. évfolyam. %i 41. szftm. Nyíregyháza, 1884. október 12. IDEK. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TARSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. W JMegjelenik lietenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán vagy helyben háahoz hordva: Egész évre fr t Félévre , Negyedévre I A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Jóba Éllek kiadótulajdonos könyvnyom. d,íjához (nagy - debreezeni - utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő eziine alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek esak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Coinp által Hambu rgban. A zugiskolák. E lapok folyó évi 34. számának ujdonsági rovatában ezeket olvasám: „A kemecsei izraelita zugiskola, Velkey Pál megyei tanfelügyelő ur indítványára, a közigazgatási bizottság által közelebb bezáratni határoztatott." Megvallom, midőn e sorokat olvastam, őszinte örömmel gondoltam: Istennek hála talán eljött valahára azon idő. melyben erélyes tanfelügyeletünk ügybuzgalma megfogja szüntettetni, a törvény által szigorúan tiltott, s minden értelmes és bármily felekezetű embertől a megvetésig gyűlölt zugiskolákat! Adná az ég, hogy reményem legközelebb valósulna! Jól tudom én azt, hogy az izraelita zugiskola oly „ne nyúlj hozzá virág," melynek érintésére az azokat fentartók által, a gyanúsításoknak eme kóros időszakában, legott fajgyűlölettel vádoltatunk ; de fel sem véve alaptalan, téves nézetüket, tiszta önzetlen lelkiismerettel mondok el egyetmást a zugiskolákról; tudva azt, hogy ez által, ha mindjárt keveset is de, okvetlen használok imádva szeretett hazám tanügyének. Midőn báró Eötvös volt tanügyi miniszterünk oly sokat fáradozott, mig megteremtette az 1868. évi iskolatörvényt, melylyel magának örök emléket, halhatatlanságot szerzett: távolról sem gondolta, miszerént majd két évtized múlva is, zugiskolák csúfolják eme felettébb üdvös törvényt. Aki a tanügy fárasztó terén munkál az emberiség javára, vagy az iránt csak érdeklődik is: mélyen sajnálja, hogy a XXXVIII-ik törvényczikk utóisó betűjéig teljesítve nincs. Én nem akarom ez úttal keresni és felsorolni azon számos okot, mely annak pontos keresztülvitelét lehetleniti. Csak anynyit kívánok megjegyezni, hogy Trefort iskolaügyi miniszterünk, kitől még ellenségei sem tagadják meg az érdemet, sokat tett olyat, melyek mint megdönthetlen oszlopok, hirdetni fogják az utókornak az ő áldásos buzgalmát: mégis be kell vallanunk, hogy az érintett törvény végrehajtásánál nagyobb erélyt tanúsíthatna; mert az alantas törvényközegek és a nép indolentiáján megtörik nagy Eötvösünk eszméjének kivitele. Lehet-e valami boszantóbb a néptanítóra mint az, hogy sok községben november elsején kezdődik az iskola, s már márcziusban megszűnik az. Jelentheti ilyen helyen a községi elöljáróságnak nem két hetenként egyszer, hanem naponta kétszer is; lehet a tanitó ernyedetlen szorgalmú: még sem képes felmutatni semmi eredményt, vagy csak igen keveset. De el lehet készülve a sok féle iskolalátogató megrovására, megintésére; vagy ami ennél ezerszer sajnosabb, a tudatlan nép éretlen elitélésére. Ily körülmények között felkiálthat a néptanító: óh 1868 évi tanügyi törvény, vajha nemcsak papiroson volnál meg, s fizetéses végrehajtóid nagyobb lelkiismerettel fáradoznának az életben való érvényre emeléseden! Tanügyi törvényeink végrehajtásának vétkes elhanyagolásában találjuk okát annak is, hogy a zugiskolák, a társadalomnak eme mérges gombái nemcsak nem fogynak, hanem dúsan tenyésznek is. Ha tanügyünkben némi lendületet jelezhetünk, melyet intéző nagyjaink büszkén vallanak saját érdemüknek, ne feledjék el, hogy a zugiskolák virágzása oly sötét folt lesz emlékükön, melyért megróják a jövő emberei. Ha lesz valaki, aki figyelemre méltatja jelen soraimat; s meggyőződni kiván arról, miszerént a zugiskolák valóban nem fogynak, hanem vagy régi nagy számuknál maradnak vagy szaporodnak; ne forduljon a statisztikához, hanem tegyen kérdést a tanítókhoz, kiknek bemondása meggyőzi arról, hogy itt gyorsan és szigorú erélylyel kell fellépni a zugiskolák ellen. Ismerve e lap irányát, melynek czélja a béke lehető fentartása, amit én szintén tisztelek; az igazság érdekében azonban kényteleu vagyok kimondani, hogy a zugiskolákat nem más, mint az orthodox vallásos féltékenység tartja fenn. Szabad legyen itt e kérdést feltennem: valyon képesek-e alaposan tanítani Mózes tanait, a mostani zugiskolák tanítói (tisztelet az igen kevés kivételnek), akik nagyrészben, legalább akiket én ismertem, a tanitó képezdéket csak hirökből ismerik. A féltékenykedő nézze végig a tiszántúli ref. egyházkerület tantervét; vagy lapozzon a Kovács Lajos tanár ur „Bibliai Történetében" mint legelterjedtebb tankönyvben, melyet ha egy lelkiismeretes tanitó feldolgoz, találni fog ott annyi ótestamentomi vallásos dolgot, mely az elemi osztályban csaknem elegendő az izráelita gyermekeknek. Országunk bármily nemzetiségű, vagy felekezetű polgárától teljes joggal elvárhatjuk, hogy saját nyelvének fejlesztése és megőrzése mellett, a magyarnyelvet tanulja és tudja. Mit vagyunk kénytelenek tapasztalni e tekintetben a zugiskolákban?! Azon zugiskolai tanítók, kiket a megélhetés kerget e pályára, s akik akkor láttak először nyelvtant, midőn tanítókká lettek, vagy semmit nem tanítanak a hazai nyelvből, vagy oly badarságokkal tömik meg tanítványaik fejét e tantárgyból, amelyek a már előbb elsajátított beszédképességet és irást is megrontják. Vagy mit szóljak Magyarország történetének tanításáról a zugiskolában?! Hazánknak zsidó polgárairól, kiket egyenjoguaknak ismer a törvény a más lakosokkal, nem vagyok képes feltenni, miszerint szent kötelességüknek ne tekintenék nemzetünk történelmét gyermekeikkel megtaníttatni, ha volna alkalmuk, ha volna kivel. Lehet-e oly polgára e hazának, ki annak múltját megismerni égő vágygyal ne akarná? Nem lehet! Nemzetünk történetének hazafias oktatása szeretetet csepegtet a kicsiny polgár zsenge és fogékonykebelébe, melyet növel, gyarapit az élet. Ebből tanuljuk szeretni a kedves hont, melynek minden porszeme őseink vérével van locsolva; tisztelni hőseinket, kik halálba rohantak, hogy e drága örökséget fiaiknak megvédjék annyi ellenség és erőszak ellen. A honfoglaló Árpádok, a győzhetlen Mátyások, a hős Zrínyiek és Dobók az áldozatkész Széchenyiek, mind oly kimagasló alakjai történelmünknek, kiknek tettei beragyogják a gyermek lelki világát, hasonlóra lelkesítve őt. De nagy őseink eléggé nem magasztalható csoda tettei elenyésznek a Mózesek, Pilátusok, Kajafások élettörténetének tanítása mellett. Ha másért nem, azért is óhajtanám a zugiskolák mielőbbi bezáratását és a zsidó tanköleseknek felekezeti iskolákba való kényszerítését; hogy a gyermekek között az iskolában kifejleni szokott benső viszony, mely sokszor testvéries érzelemmé nemesül, ki irtaná azon káros fajgyűlöletet, melynek véres drámái játszattak le Zala-Egerszegen és másutt. Bizva erélyes tanfelügyelőnk akarat-erejében, reméljük, hogy megyénk mielőbb megtisztul a zugiskoláktól. Sípos Lajos. A szabolcsmegyei honvéd-egylet köz gyűléséből (1884. októberhó 5.) A szabolcsmegyei Innvédegylet, amelyről az a hir kelt szárnyra, hogy megszűnt, hosszas hallgatás után, a Görgey-féle igazolási ügyben élet-jelt adott magáról. Krasznay Gábor helyettes elnök ugyan is, folyó hó 5-re össze hivta az egylet tagjait, hogy a részben elhalt, részben messze vidékre költözött eddigi tisztviselők helyibe uja'.tat válaszszon s működését újból kezdje meg; illetőleg folytassa annál is inkább, minthogy Elek Ferencz alezredes eddigi elnök felolvasott levelében, határozottan lemondott az elnökségről. A szép számmal össze gyűlt bajtársakat Krasznay Gábor meleg szavakban üdvözölvén s a közgyűlés czélját röviden kifejtvén: felhívta a jelenvoltakat, hogy a tiszti kar megválasztásának idejére egy kor elnököt és jegyzőt választana. A közgyűlés korelnökül Krasznay Gábor századost, jegyzőül Kmethy István tűzmestert egyhangúlag megválasztván: kor elnök a gyűlést megnyitotta s felhívta a közgyűlést a randes elnök, jegyző és választmányi tagok megválasztására. Kor elnök és jegyző rendes minőségben újból,választmányi tagokul pedig id. Krúdy Gyula, id. Kralovánszky László, Palánszky Sámuel, Székely Benedek, Szomjas József és Krasznay Péter közfelkiáltás utján, megválasztattak. A tiszti kar megválasztatása után elnök az országban megindult Görgey-féle igazolási mozgalomra, mint a közgyűlés második tárgyára hivta fel a jelenvoltak figyelmét; hogy t. i. mondaná ki az egylet ugy a megindult mozgalom, valamint Görgey világosi fegyverténye fölötti nézetét és határozatát. Ekkor id. Srudy Gyula, szépan átgondolt s a közgyűlés által éljenekkel kisért indokolás közben, egy határozati javaslatot tett le a közgyűlés asztalára; amely határozat alább egész terjedelmében olvasható. Különösen megkapó volt az indokolásnak az a passusa, amelyben a többi közt ez állott: »Nem tartom felmenthetőnek azt, aki 35 évig viseli a hazaárulás vádjának terhét; holott csak egy szavába kerül neki az önigazolás, ha erre Kossuthot felkéri vala. Görgeynek csak két teendője volt. Vagy felmentetni, vagy főbe lőni magát Egyiket sem tette. Tehát a vádat önmaga beismerte.* Majd Fráter Sándor volt százados szólalt fel és adott be Görgey védelmére egy határozati javaslatot, amelyet körül-belül a következő szavak kíséretében nyújtott be és kért a jegyzőkönyvbe iktattatni: »Két okból kérem Krúdy százados ur indítványát mellőztetni. Először az igazság elvébe ütközik kárhoztató Ítéletet mondani egy vádlott felett, kit meg sem hallgattunk; de ártunk a haza köz tekintélyének is akkor, midőn mesterséges eszközökkel csinált köz vélemény alapján rágalmakkal illetünk egy tagadhatatlan történelmi nagy alakot. Minden népnek és kornak, ugy politikai eszély mint páratlan bölcseség tekintetében, kiváló példánya volt a római senatus. És mit tett a római senatus Terentius Varró hadvezérrel, aki a cannaei csatában Roma ifjúságát elvesztette? A tanács nagy pompával fogadta a vétkes könynyelmüséggel eljáró hadvezért, és meg köszönte neki a haza érdekében tett szolgálatait. E gyülekezet a római senatussal ellentétbe helyezné magát, ha ama tábornokát, aki tagadhatlanul önfeláldozólag szolgálta a forradalmat, melynek mostani közszabadságainkat nagy mérvben köszönhetjük, rosz suppositio alapján, haza-árulással illetné.* A határozati javaslat igen természetesen ily szellembeu volt tartva. Fráter tehát KI-'pMhoz csatlakozik.