Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-24 / 34. szám

A gyűlés után dél után 1 órakor az Európához czirozett vendédlöbeu köz ebéd volt, amelyben mintegy 37-en vettek részt az espere sééi gyűlésből. A délután 4 órakor Miskolcz felöl érkező vonathoz ismét tekintélyes elfogadó küldöttig kocsizott ki uméltóságu Péchy Tamás egybá • kerttleti felügyelő ur elé, akit a pályaudvarban n. t. Farbaky József lelkész nr megható beszéddel fogadott. A magas vendég tiszteletére a helybeli önként** tűzoltóság is kivonult az állomáshoz. Péchy Ta'u&s ónagyméltóság.i, az elfogadó küldötts-g kíséretében. egyene-en szállásira Ziska Júlia asszonyhoz hajtatott. Dél után '/, 6 órakor, a nők által fényesen feldíszített ág. ev. imaházban kerületi gyámintéMti isteni tisztelet tartatott, amelyben az őszes elnökséggel együtt a vidékről érkezett lelkész és világi urak, a a helybeli hívek nagy sokasága is részt vett. Az egyházi ének » a helybeli dalárda által egy alkalmi ünnepi darab elzengóse után, Glauf Pál rimaszombati lelkész ur szép alkalmi beszédet tartott; szívhez szóló bangón ecsetelve a gyámintézet fontosságát. Végül felhívta a közönség áldozatkészségét az isfni tisztelet végén tartandó offertoriumra, amelynek eredménye körül-belül 100 forint adomány lett a Bbmes intézmény segélyezésére. Este az Európához czimzett szállodában ismerkedési ettély tartatott tituay Gyula kitűnő zenekarának já.éka me lett A szinbtzb.ao a vendégek tiszteletére disz előadás tartatott, amelyben azonban a vendégek kőzzől csak kevesen vettek részt. Másnap, azaz augusziushó 20-án reggeli 7 órakor vették kezdetüket a főpáiztornál való tisztelgések az ejperességek, a városi vallásfelekezetek lelkészei és a világi hatóságok részéről. Nyolcz óra után megszólalt az evaug tomplom harangja, amely a reggeli isteni tiszteletet jelezte. Két versszak eléneklése és a dalárda működése után, n. t Farbaky József buzgó imát mondott. Ez után megkezdetett az egyházkerületi nagy gyűlés, amely, a jelen volttak mély érduklődése közt, délutáni 2 óráig folytattaíott. A gyűlés után igen szép ünuepólyes jelenet folyt le n. t. Farbaky Józsei lelkész ur Ukásán. A nyíregyházai ág. evang. hitv. nók nevében ugyan is, ezeknek n. t. Farbaky József lelkész ur iránt viseltető szeretete, rokonszenve és ragaszkodása jelűül, t. Somogyi Gyula országgyűlési képviselő ur kedves leánya, egy diszes és értékes serleget nyújtott át egy rövid, de csinos üdvözlő beszéd kiiéretében. Valóban megható volt a jelenet ugy, bogy a jelen voltak közzől nem egynek szemében láthatók voltak az öröm és meghatottság könyüi. N. t. Farbaky József ur meleg szavakban köszönte meg a nyíregyházai nőknek eme becses ajándékát; azon nyilatkozatnak adván a többi közt kifejezést, hogy e drága emlék még inkább fogja buzditaui a nagy munka keresztülvitelében; t. i. a templom még hátralovő munkájának befejezése közben ; jól tudva ugyanis azt, hogy oly buzgó és nemes keblű hölgyek állanak háta megett erős sziklaként, mint a nyíregyházai ág. evang. hitv. nők. Főtisztelendő supnrintendens ur nagy lelki örömének adott kifejezést a fölött, hogy e diszes ajándék átnyújtása s átalában a ritka bec«ü megtiszteltetés épen az ő jelenléiében történt; amiből is ő arról győződéit meg, hogy Farbaky József lelkész ur meunyire kiérdemelte az ő híveinek bizalmit és szeretetét, és szerencsét kívánt az elkezdett sz»p munka befejezéséhez. Ez ünnepélyes cselekmény után, a vendégek a közebédhoz soreglettek össze az Európában, amelyben 158 egyén, tehát sokkal több miut amennyi előjegyeztetett, vett részt. Ez az ebéden észrevehető is volt; amely azonban minőség tekintetében kitűnő volt. A közebéd kitűnőségei közt ott voltak: nagyméltóságú /V-hy Tamás kerületi felügyelő, f. t. Czékus István superintendens, méltós. Griifl József főispán, nagyságos Szontagh Bertalan, Zoltán János alispán sat. A kitüaő étel k és italok által animált kedélyekre gyújtó hatással volt Banczy Gyula zenekarának fáradhatlau játéka. A köszöntések sorát nagymólt. Péchy Tamás kerületi elnök ur nyitotta meg; a felséges uralkodó családra emelvén poharát. Nt. Farbaky József ur Czékus Istvái superintendens urat, a kerület szeretett főpásztorát üdvözölte. Ezeket az után számtalan, szebbnél-szebb ós lelkesebb toasíto'c követték. Délutáu fél öt órakor, az összes vemlégkoszoru egultt az elnökséggel, a tüzol:ók nagy gyakorlatát tekintette meg. A gyakorlat a városház udvarán tartatott • ahol a um-ió osztály m

utatta be az ideiglenes tornyon' Felkelt, s indult a nyilás felé, molyböl az indiánok kirajzottak. A ny.lá , mely kerdetben szűk volt. minden lépéssel tágult, azután elágazott. Ezen eset, és a sötétség meiy * nydfcs távolsága arányában nevekedett, arra bTta a Lordot, ho - elővegye lár^pájít. «, **t gyújtsa meg, • vizsgálj* meg a talajt. A talaj áruló, majd az elmondíokLá D

y°

n,0lt

l'

a

1' honna

u J

6t

t- melyik ágból elő ama Ezen vizsgálat nem sok időt igédéit, s Lord White megindult, s nem sokára egy alak állta útját. — Mit keres ön itt? — Önt Si-nnora, kit keresnék m&st? — Téved ön uram. — em hiszem. — Ön a halált keresi. — Nem mondám, hogy önt. — Ugy én önnek hnlála vagyok. — Elfogadom a halált ezen 'alakban s nem akaró* néUüle lenni. Nem lehetek nélküle. — Uraui, öu oly helyre lépett, tnelvnek nincs kimenete. — Én sok embert láttam előbb innen kimenni — Azok veres bőrök voltik s ön fehér arcz. — A bőr nem határoz az emberben. A Sennora gondolkozott. Hallott öu a felől valamit Mylord, hogy a titok megöli azt, aki hívatlanul boizá jutott. — A regények tieszélnek ilyesnit. — Mo-t már az valóság. — Nem tehetek róla. Minek jött ön ide. ÖJ az oka, nem én. — Engem Lötele>s'g szólított ide. — Engem szerelmem. Gomloloin tudj, Sennora hogy szeretem önt. ügyességét. Legiukább kitűntek Bencs Pál és Neubauer. Különben az egész gyakorlat fényesen sikerült. Sajnos azonban, hogy egy szintén ügyes mászó Schulhof Pál, a kötél elszakadása következtében, leesett a toronyról; de hála égnek, minden komolyabb következmény nélkül. A szivatyu osztály a buza-téren a korcsmát rohanta meg, ahol is szintén kitűnő sikert mutatott fel a gyakorlati téren. Az ünnepélyek napi sorozata este a színkörben fejeztetett be, az ez alkalomból, az ág. evang. egyház jubiláris alapjának javára rendezett hangverseuyuyel; ame'y különösen anyagi tekintetben a legkedvezőbben ütött ki; jelentékeny öszeggel szaporítván a jubiláris alap pénztárát. Másuap a megyeház dísztermében folytattatott a gyűlés délutáni 2 óráig, amikor a vendégek a Só9tóra vonultak ki az ott rei-dezett ebédre. Igy ért véget a tiszai ág. evang. egyházkerületi gyűlés Nyíregyházán. a+b. Az Amerikába való kivándorlás. Nem egyhamar határoztam el magamat arra, hogy Amerikában szerzett tapasztalataimat átadjam a nyilvánosságnak : jól tudváu azt, hogy a valódi helyzet ecsetelése által nem sok hivet gyűjtenék magam köré. Ha pedig az Amerikai viszonyokat úgy tüntetném fel, mint azokat hazánkfiai legtöbbje hiuni szereti, úgy talán még növelném a kivándorlási hajlamot ; a mi különben minden leirás s rábeszélés nélkül is elég nagy mérvet öltött. Sokáig haboztam; mig végre győzött a hazafias érzet, amely arra int, hogy honfitársaimat egy meggondolatlan lépés szomorú következményeitől viszszatartóztassam Azért mitsem szépítve és mitsem rutitva fogom közleni mindazt, ami még emlékezetem tárházában felhalmozva van. Ha akadnak egyesek, akik szavaimnak hitelt foguak adni, ugy már meg leszek jutalmazva ; mert nem prédikáltam csupán süket füleknek; ha pedig nem úgy kénytelen leszek azon tudattal beérni, hogy honfiúi kötelességemnek eleget tenni igyekeztem. Mielőtt azonban a nyájas olvasót az uj világba,! ama boldog országba vezetném, ahol »kolbászból fonják! a sövényeket*, el nem kerülhetem őt a tengeri ut némely kellemetlenségeivel is meg nem ismertetni. Hjah, ez föltétel! Aki Amerikába akar jutni, annak okvetlenül kisebb nagyobb megpróbáltatásokon kell keresztül mennie. Essünk tul tehát a fárasztó és unalmas szárazföldi utón mi is és képzeljük, hogy Hamburgban vagyunk. Hogy e nagy városban a czéltalan bolyongásnak ki téve ne legyünk, arról az emigránsokat elfogadó űginökök kiküldöttei gondoskodnak. Ott várják már a kitü'.ött időben érkező kivándorlókkal telt vonatokat s szállíthatják a kézhez kerített zsákmányokat az e czélra berendazett emigráns épületekbe. Ha a »zsákmányokat« szót különösen hangsúlyoztuk, nom követtünk vétséget el; mert a kivándorlók egy-egy raját a külöu-czégű emigráns házak kiküldöttei ugy kapkodják szét, mint a jó mézes kalácsot. Nem teszik ezt érdek nélkül. Mérhetlen összegoket kerit egyegy kivándorló ház birtokába ugy, hogy méltán elmondhatjuk, raikép a boldogabb hazába vágyó, gazdagság é8 jólét után áhítozó tö neg önmagát miuél kavésbbé, de annál inkább gazdagítja az ilyen házak tulajdonosait. Nem csoda tehát, ha miuden ujabb raj megérkezésekor az egyes házak kiküldöttei túlbuzgóságukban hajba kapnak s nem ritkán vérben-fagyban hagyják egymást. Engem valamint a velem együtt utazott magyar hazafiakat is érte a szerencse egy ily >Auswanderungahausban* men helyet kaphatni. Éjfél volt körülbelül, midőn a 4 vagy 5 emelet magasságú menház kapujt megnyílt előttünk, de csak pír pillanatra; mert miutáu podgyászaink s magunk jól roszul-betolattuuk a térú3 előcu.rnokb i, azoanal becsapód )lt a kapu s a kulcs nyikorogva fordult meg zárjában. Ideje is volt. Mert a többi prédal^ső urak valószínűleg nem csíphetve el az oroszláni részt, lélekszakadva futottak utánunk s ígéretekkel elhalmozva csábítgattak a zárt ajtón keresztül magukhoz. Hogy azonban e csábító felszólításnak engedni valamelyikünknek eszébe ne juthasson, gondoskodott a mi gazdánk ; jó-előre zsebébe csusztatvái a kapu kulcsát. Nem igen sokáig kellett találgatnunk, hogy elfogadó gazdánk izraelita, még pedig a szibériai muszkák egyik legtökéletesebb példánya. Ha egyébről nem, megismerhettük azt, rendkívüli élelmességéről, meg ügyességéről, melylyel ujon érkezett vendégei között forgolódott, kiket egész ékess^ólási tehetségével igyekezett az ott maradásra bírni; bölcsen elhallgatván azt, hogy ugy is elrárta orrunk elől a kijárást. Egyébiránt mi nem adtunk neki komolyabb aggodalomra okot; könynyen belátváu azt, hogy közte és a másik többet-jobbat ígérő közt csak az a különbség, hogy ez »huzó vonó, a másik »vonó-buzó*, magyarosabban egyik kutya, másik eb lesz. Az emeletekről e közben füleinkhez hatott éktelen zsivaj, vad lárma, részeges hangok, frivol dalok tudomásunkra juttatták, hogy nem mi vagyunk itt az elsők. < Az volt az után a felséges mulatság, midőn éjjeli szállásuukra vezettettüuk. Egy 30—40 lélek befogadá-1 sára alkalmas tágas terem volt ez. Egész bútorzata egy , rettenetes boszu asztalból s egy még hoszabb padból * állott. Egyik szegletben állott a mérődé, ahol a mi | kedves muszkáuk hordó karcsuságu leánya osztogatá a I keblet vidító, tiúfeledtető »cognacot«. Volt is szegénykének elég dolga, mert motollaként forgolódó 2 kacsója alig győzte a rámért t?endőt végezni. Arra nem is gondolhatván, hogy azon éjjel fejemet álomra hajthassam; habár az 1 márka »Schlefgeld-et« másnap csakúgy le kellett fizetni, mintha selyem ágyban nyugtattam volna fáradt tagjaimat; az éjet az e helyen egybegyűlt különféle nemzetiségek tanulmányozásával igyekeztem elölni. Mondhatom, hogy meg lehettem az eredménynyel elégedve; mert ha egész Európát keresztül-kasul barangolná is valaki, nem szerezhetne magának bővebb s teljesebb népismeretet, mint a minőt én e hajlékban szereztem magamnak. Nem létezik a keleti Európának azon országa, melynek lakói e hajlókban legalább részben képviselve ne lettek volna. Legnagyobb számmal és első sorban a mi tótajku\ magyarjainkat találtam. Dicséretökre kell azonban megemlítenem, hogy az idő alatt, mig bérezés hazájukból Hamburgig jutnak, rettenetes átalakuláson mentek keresztül. Egész civilizált polgárokká váltak. Igaz ugyan, hogy a szij vagy szőrkelme bocskoroktól még mindig nem tudtak megválni; de az azokrA fontszámra mázolt fény-máz el akarja velünk hitetni, hogy czipők. Annál inkább hátat fordítottak a/onban a szűr és az ismeretes vas kalapnak; az előbbit igen csinos porosz frakkal, az utóbbit félmagasnál magasabb figaróval pótolván ki. Már a fehér vászonnadrágot megint nem tárták szükségesnek »Uj-helybe« küldeui; véleményük szerént pantalló lévén az ugy is; sőt a mi még több, annak megtártásával megőrzik a porosz nemzeti 9ziut: a »schwarcz auf weisst.* Ha már-most ez ékes costumhoz hozzáveszszük a pálinka harmat élvezetétől kigyúlt s örömtől sugárzó arezokat; valamint ama néhány atyafit, kiket a cognak szokatlan ereje tengeri beteggé tévén, ugy maguk, mint társaik fényesre mázolt czipőit, ruháit rettenetes módon »leöblinték< ; s ha végre hozzá veszszük ama méltatlankodó zúgást, amely a magukról mitsem tudó nyezuamraogyei atyafiak e jóvá uem tehető hibáját követé: ugy lehetetlen a'fc ujon-9ült yankeeket magunk elé nem képzelni. Ha a mi tót testvéreinket első sorban emlitém i meg, ugy az oroszországi kaftános kmotrékat okvetlen \ megilleti a második hely. Nagyot vétenék az igazság ellen, ha a mindenható czárjuknak »Isten hozzádotc mondott hü alattvalók czivilizált állapotát kétségbe vonnám. Ok is, ha másként nem, átalakították magukat ugy, hogy sarkaikat verő kaftányaikból néhány hüvelyket elvágva, azokat ismét felszegték. Igy természetesen elvesztették a kaftánok nemzeti jellegöket s kábátokká lőnek átvarázsolva. Jóllehet az állig érő összeciapzott hunezutkák még mindig ott díszelegtek a borzas üstökök két oldalán; de hát azokon a kaftánokhoz hasonló műtétet, ha azt az érdek ugy hozná magával, nem sok időbe kerül véghezvinni. Egyébiránt a »vutki» ivásban ők sem marad tak el a mi hazánkfiaitól; derekasan ürítgették a poharakat, füldobrepesztő hangon adván elő bájoló nemzeti dalaikat. Mindezek az első emeleten foglaltak szállást; a többi emeletek szintúgy el voltik árasztva a különféle nemzetiségekkel. Bő nadrágu lengyelek, turbános törökök, olaszok oláhok, aggok, férfiak, nők, gyermekek a legtarkább, őröm. A Sennora ismét gondolkozott. — Ön foglyom Mylord. — Szívesen megadom magam, ha ön lesz börtön — Nem láthat többé napvilágot soha — Mi goudom a nappal, ha önt láthatom. — Örök sötétség fogja környezni. — Nekem ott van a világosság, hol ön van. — Mylord kövessen. •— Szolgálatjára Sennora. Didjáza; mert ő volt, — előre ment, Lord White utána. Egy szűkebb oldal folyosóba jutottak. — Ez le9z ez után lakhelye Mylord. — Kissé kényelmetlen. De hit majd megszokjuk. — Kérem Mylord, cwk magáról szíveskedjék beszélni: mert nekem kivül ott a napvilágon sok végezni valóm lévén, csak ritkán lehetők oly szerencsés ön miként léte felől tudakozódnatuí. Hogy pedig egyedül ne legyen egy pillanatig sem, nézze gondoskod;am társalgók felől, csak az egy baj, bogy ezen emberek még nem tudnak angolul. — Ugy is jó. Nem szoktam mindenkivel beszédbe ereszkedni. — Most már távozni fogok God by ! (Lten önnel!) A Sennora távozni akart, de Lord White eléje áll. — Nem fog távozni Sennora. — Nem ? — Én nem akarom. Ha én elhatároztam, hogy itt maradok, akkor tisztában voltam avval, hogy öu is itt fog maradni. — Mylord, fájdalom calaiko-ut:. — Nem szoktam csalntk >zni. S nnora. Lord White iszonyatos phi g.náját uem törte meg • emmi ««élv \nm nlí«rt liiilnmÚBI vnnni lammir/u pán ön elhatározásáról. Azonban Didjáza is tudott akarni. S az volt a legnagyobb baj, hogy e két akarat most az egyszer nem vágott össze. Didjáza intett, s a két izmos indián minden teketória nélkül megragadt hátul a Mylord karjait; talán hogy boxirozó ügyességét ez alkalommal ki ne mutathassa, s oda tolták egy kerevetre ; mert e barlang egy kis szobácskát képezett, s az az előnye volt a szomszéd barlangok felett, hogy egy keskeny természetes tölcsére volt, a melyen át nem csak egy kis világosság szűrődött át, hanem fris lég is. A tusa alatt kiesvén a lámpa a Lord kezéből, azonnal feltűnt a csekély világosság. — A Sennorának nincs igaza — mormogá boszu" sau — íme látom a nap világosságát. — A nők sohasem mondanak igazat. Gondolám Didjáza kivétel. Nem az. Ö sem mondott igazat. Vájjon ezentúl — kérdé magától — szerethetem-e őt? Úgy vélem. Nem. Csak azt a világosságot ne lát iám. Az a hitvány fény egy egész eget tesz előttem semmivé. Meghazudtolta Didjázát. Pedig mennyire szerettein. Egész Kleopatra. Nem képzelhetem el miként bocsáthatta karjaiból Antonius, hogy ide jőjjin. Antonius poltron ember volt. Elbocsátani őt? Hihető leitta magát. Nagyon szeretett inni e nemes római Lord. Kétségtelen leitta magát Í8mét. Rosz szokás, 8 a szokás második természet. Én nem iszom le magam soba. Nem fogom elbocsátani soha, ha egyszer karjaim közé zárhatom. E red 9kin ördögök most utamat állták. Vigyázni fogok magamra, hogy ez többé ne történhessék. Körülnézett. Egy függöny zárta el a barlang ajtaját. Lord White oda ment, s felemelte. E pilanatban két indián meredt eléje, mellének irányzott tőrrel. Lord White csendesen végig nézett rajtok, s azt mondá Nyugodtan. »Jól van. Ugy látom, hogy fogoly vagyok.* Szivarra gyújtott. S végig nyúlt a kereveten.