Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-05-27 / 21. szám

hetlenül a történelem törvény-táblájára, és nemcsak joga, hanem földrajzi helyzetének, területi terjedelmének, népességének, nemzeti jellemének, államalkotó ^ tehetségének természetszerű hivatottsága is; és jövendőjének életteltétele, tehát a leghatalmasabb természeti törvénynek a lét- fentartás ösztönének parancsa; s ezeken kivttl az, aminek megvalósítása élettörekvésem czélját képezte, valamint a hajdanban Európa szabadságának s culturális fejlődésének oly védbástyája volt, mely nélkül e világrész történelmének folyama egészen más irányt vett volna, úgy Európa viszonyaiban a rendszerüségnek jövendőre nézve is semmivel nem belyettesithető postulaturaa; mert nélküle Európa kelete csak a hatalmi ambitiók verseny- gésének boszorkány üstje lehet, melynek forrongása Európát beláthatlan következésü rázkódtatásokkal fenyegeti.

Tehát — igen is — elfogadom, sőt felemelt fővel igénybe veszem tisztelt alispán ur minősítését élettörekvésem számára.

34 évi hontalanságom, ez élettörekvés elvét szerény nevemmel annyira összeolvasztotta, hogy engem attól elkülönítve említeni sem lehet. Aki az én nevemet mondja, azt az elvet mondja.

Hosszú éveken át ez elv cultusábau a nemzet szíve az enyémmel öszhaugzatosan dobogott; aspiratioiinbau a nemzet aspiratiói lüktettek; törekvéseim a nemzet törekvését tükrözték vissza; elmondkatám, hogy egy darabka test valék a Magyar Nép testéből, egy csep vér véréből;

De a sors kereke egyszer csak kizökkent a történelem elmészetéuek kerékvágásából Magyarországon.

Felállították azt a borzasztó heresist, borzasztót jogi, borzasztót politikai szempontból, miként az nem nyom semmit, hogy minő joga van Magyarországnak; az nem nyom semmit, hogy minő feltételek alatt adott a magyar nemzet királyi széket a dynásztiának, s minő kötelezettségekkel fogadta el a nemzet adományát a dy- násztia esküvel erősített ünnepélyes szerződéssel; a döntő tekintet, mely előtt joguak, erkölcsnek, nemzeti hivatásnak, mindennek háttérbe kell vonulni, az: hogy mennyi s minő jogocskát gondol Magyarországnak megengedhetni Austria birodalmi egységének s nagy batalmiasságának vélt érdeke; azon Austráié, melynek Martin Henrik találó szavai szerént, a politikai bölcselem még életjogát is contestálhatja, mert még csak nem is nemzet.

És a magyar államjog ez alárendeltsége idegen érdekeknek, hozzá még »képzelt» érdekeknek, melyeknek e felfogását a történelem megczáfolja, — mondom : ez alárendeltség, melyet a magyar nemzet 18Gl-ben 12 évi iszonyú sebekben vérezve is, egy szivvel-lélekkel visszautasított, hat évvel később a magyar politikai bölcseség hittanául lett felállítva, és a nemzet azt elfogadta! — elfogadta annak daczára, hogy az országgyűlés rövid hat évvel előbb, az egész nemzet egyhangú helyeslése mellett, ünnepélyesen kijelentette, miként Magyarországnak semmi más ország vagy nemzet érdekeiuek alá nem rendelhető állami függetlensége, minden még születendő nemzedékeknek oly elidegenithetlen öröksége, melyet elalkudni semmi múló nemzedéknek nincs hatósága: elfogadta mind a mollett, hogy nzok, akik ez elidegenithetlen örökség elalkuvását 1867-ben törvénybe iktatták mindannyian egyről-egyig az Ország történelmi államjogát teljes épségben fentartó 1861-iki nyilatkozat alapjáulettek a nemzet akaratának képviselőivé megválasztva.

Nem vitatkozni, csak tényt akarok constatálui tisztelt Alispán ur ! s a tény az, hogy a nemzet az én élettörekvésem ellen határozott, melyet tisztelt Alispán ur hazafiasnak czimez.

E határozat reáütötte hanyatló életemre a czél- vesztés bélyegét. Tehetetlenségre kárhoztatott. Én megadtam magamat a czélt vesztett élet tehetetlenségének, de elvemet nem tagadhattam, nem tagadtam meg. Hangosan roszaltam, amint roszalom ma is s roszalni, kárhoztatni mind halálomig a jogelalkuvó határozatot; (s a nemzet tudja, hogy roszallom, kárhoztatom) hontalanságomban hontalanságommal (ha szabad e kifejezést me- rénylenem) tiltakozást képezek annak ellenében; élettörekvésem elvével határozott ellentétben állok az állásponttal, melyre a nemzet helyezkedett, s mind azzal, ami annak kifolyása (és mindenki tudja a hazáhau hogy ellentétben állok.) És hogy az ellentét még teljesebb legyen, Nemzetem törvényhozása törvényt hozott, melynek súlya alatt olyanná lettem, mint a polgárjog vesztott gályarab s úgy fogok meghalni, mint egy pária, ki a társadalomból kitagadva hunyja örökre álomra fáradt szemeit.

Ez a tényállás. És mind ennek daczára mi történik velem? A Populationistika halandósági törvénye szerint 100 ember közül mintegy háromnak 80 év jut; s im azon említésre sem méltó véletlen, hogy én e három százalék rovatába estem, elég volt arra, hogy 34 év óta nem látott szülőföldem minden részéből, nem csak egyesektől, társujaloktól, községektől, de még számos törvényhatóság határozatából is a legszívesebb jó indulat s rokonszenves megemlékezés hangjai szálljauak felém a hontalan, felém a nemzet álláspontjával ellentétes, felém a magyar polgárjogból kizárt haszontalan öreg ember felé, ki még csak annyi hasznára sem lehetek a Magyar hazának, hogy lelkem testi hüvelyének szétmállandó porai egy fűszálnak adjanak élettáplálékot Magyarországon, mert messze távolban idegen földbe vegyülendek.

Hát tekintve az imént vázolt körülményeket, kérdem én megengedik-e a lélektan törvényei azt a feltevést, hogy itt CBak amolyan üdvözlet forog fenn, melynek a szokásos udvasiasságou és személyes jó indulaton túl, sem jelentősége sem értelme nincs ?

Lehetetlen ez tisztelt alispán url E symptomatikus jelenség, melynél az én haszontalan személyemnek (nem először életemben) csak oly forma szerep jutott, mint a perczmutatónak az óralapon.

Távol van tőlem az a feltevés, hogy itt elvtüntetési szándék forog fenn; igen jól tudom, hogy nem; de miután e (tekintve a körülményeket példátlan) megtiszteltetésnél az én ismeretes álláspontom akadályt nem képezett, biztosan vélem következtetni, hogy lehetetlen volt volna azt egy ily jóra tehetetlen hontalan öreg embernek megérnie, ha az élettörekvés elve, melylyel annak neve azonosítva van, rokon szenveseu nem rezgetné a szivek ideghurjait, mert az én múltam s jelenem közt elvi különbség nincs; az én élettörekvésem egységes, ott van annak nyoma az 1848 ki törvényekben is. Maga az »osztályok bilincseinek széttépésébe« is, melyre tisztelt Alis- páu ur hivatkozik, ez élettörekvéssel kapcsolatos. Szabaddá tenni a népet a független hazában, miszerint a népszabadság által megsokszorozott uemzeterő, oly várává lehessen a haza függetlenségének, melynek falain az idegen érdekek ostroma csorbát nem üthet. Ez volt a 48-ki törvényhozás politikai számtana.

A pártszellem habjai erősen hullámzanak Magyar- országon. Én tudom, hogy ez alkalommal oly körökből is részesülök megtiszteltetésben, melyek határozottan elutasítanák maguktól a feltevést, hogy osztoznak az én összeférhetlenségi hitvallásomban, melyet nem én kerestem, de a történelem kényszeritett fel reám. Nem osztoznak, de nem azért nem osztoznak, mintha az én élettörekvésemmel »in foro conscientiae« elvi ellentétben állanának : hanem nem osztoznak némelyek azért, mert e törekvést a fennforgó körülmények közt valósithatlannak. tehát inopportunusnak Ítélik (csakhogy e vélt inoppor- tuuitás miatt nem kellett volna magát a czélt feladni) ; mások ismét azért, mert a törekvés czélját más utón is megvalósíthatónak hiszik, miként én is becsületes loya- litással hittem 1848 ban; s bizouy nem rajtam,nem politikai barátaimon, nem a nemzeten múlt, hogy e hit megvalósuljon. Az, amit ez évszám: 1849. jelent Olinücz- ben, azon márczius 4-koi császári rendeletben született, mely az ezeréves Magyarországot az államok sorából ki törültnek decretálta, és azon minden isteni és emberiségi törvényt lábbal tapodó megátalkodottság bölcsőjében növekedett fel, melylyel a törvény, alkotmány és államszerződés ellen fellázadt »rebelisek« saját bélyegüket a mi nyakunkba varrva, kezdettől végig, folyvást és mindig azon iusultust szórták, hogy »mit rebelleu unterhandelt man nicht.«

Az oppurtunitás kérdése nem elvkérdés. Azon idő és körülmények változtathatnak. Egy fordulat az esélyek kerekén, s még a szegre akasztott elv is levétetik a szegről, vagy ha nem — — hát leugrik. Különben is ha az oportunitás szempontjára, az én álláspontom ellen hivatkozni lehet is, azoknak törekvése ellen nem lehet hivatkozni, kik 1790: 10-ik alaptörvény azon sarka latos elvének, hogy »Magyarszág egész kormányzati rendszerére nézve nulli regno aut populo obnaxium«, teljes érvénybe visszahelyezését s intézvényes biztosítékokkal ellátását a haza függetlenségéro elegendőnek tartják. Ez a legkevesebb, amit a jog s a magyar nemzet létérdeke megkövetelhet. Erre törekedni mindeu körülmények közt opportuuu8 dolog, a jelen viszonyok közt pedig annál opportunusabb, minél inkább halomra gyűlnek úgy a politikai, mint a társadalmi és közgazdászai téren annak tapasztalati bizonyságai, hogy a jelen közjogi állapot Magyarországot az önczéliasságból merőben kivet- kőzteti, 8 magát az úgynevezett alkotmányosságot is annyira illuzoriussá teszi, hogy még maga a parlamen- tárismus is (bocsánat az erős, de határozottan igazságos kifejezésért) caricaturává torzult.

Minden esetre jellemzetes körülmény az: hogy Magyarországon a függetlenségre nézve a nézet eltérés »in foro couscencieae« nem az elv, hanem csak az opportuuitás 8 a módok körül forog.

Hiúban ! a haza függetlenségének cultusát a magyar nemzet szivéből nem lehet kiirtani.

És bizony mondom, az időnek is megvannak a maga jelei. Tanulságteljes kort élünk. Mert midőu még Oroszország is egy forrongó vulkán; most midőn a hatalmas Anglia nem talál módot Irlandot uralmával kiengesztelni ; most midőu a kis Piemont szemünk láttára Olaszországgá uőtte ki magát,- most, midőu szomszédunkban oly kis népek is állami létre vergődnek, melyek még csak árnyékávalsembirnakaz államalkotó,államfeutartó erű azon elemeinok, melyekről a magyar nemzetnél egy évezred tanúskodik : képtelenség volna azt álmodni is, hogy az Ár- pád-alkotta hon tényleg mogadja magát annak a degrada- tiónalc, mely őt az önbizalmatlauság egy gyarló per- ezéhen Lajtháuiává, történelmi egészből a rosszul számitó cabinet-ambitió egy férezmüvének felévé siláuyitotta, melynek a mellett, hogy merőben jogtalau s hogy életbe vágó érdekeket sért, sem a múltban nincs gyökere, sem a jövendőben nincs létoka; képtelenség volna azt csak álmodni is, hogy a magyar nemzet szivében annyira kiaszhatnak az önczóliasság természeti ösztönének századok veráldozatával megtermékenyített csirái, miszerint véglegesnek fogadjon el ety oly kényszer ing áltapotot, melyben nemzeti háztartását nemcsak politikai s nemzetközi, de még csak közgazdászati tekintetben is any- nyira nem rendezheti be szabadon, fesztelenül saját érdekei szerint, hogy már még a kis és közép földbirtokosok sorai s köztük még azon tényezők is pusztulással vannak fenyegetve, melyeknek egy ezredév minden viszontagságaiu át nemzeti léténok fentartását köszönhető, s melynek elpusztulását Magyarország sajátlagos viszonyai közt ép úgy semmi nem pótolhatná, mint amikép a hazafiságot a cosmopolitismus nem pótolhatja.

Valóban nekem úgy látszik tisztelt Alispán ur! hogy a hatalom saját érdekében nagyon bölcsen cselekednék, ha a jövendőtől addig kérne tanácsot, amig nem késő. Ma még módjában van a jog tiszteletéhez loyalisan viszatérve, a magyar nemzet kiirthatlan aspiratióinak oly kielégítést nyújtani, mely saját jövendőjének ezerszer nagyobb biztosítást adna, mint a mostani korcs állapot. Holnap talán már nem lesz módjában. Európa nine? normális helyzetben ; csalhatlan jele ennek a lázas fegyverkezés, mely a nép-türelem húrjait annyira túlfeszíti, hogy hoszu időre tarthatatlan; a béke már is csak két-három halandó ember kedély-hangulatának ezérnn- szálán függ, s e mellett világreuditő eszmék vannak forrongásban ; a kikerülketlen válság, mely csak idő, lehet csak holnapok kérdése, rettenetes bonyodalmakkal lesz kapcsolatos, s ha a hatalom makacsul ragaszkod nők az eszméhez, melyet jeles elődje József — eléggé bölcs volt tévesnek belátni, a következés vagy az lesz, hogy saját bukásába jövendőjének legbiztosabb horgonyát Magyarországot is beleráutja; vagy pedig az, hogy ama bonyodalmak fergetege, combinátiókat hozhat létre, minőkről korunk augurjainak Struczmadár bölcsessége nem is álmodik. Jó volna e felett gondolkozni, amig nem késő. Az idő rohan, az Ítélet közéig. Rég megirta a német költő, hogy az elszalasztott perczet nem hozza viszsza semmi öröklét. És igazat irt.

Dehát jőui fog, aminek jőni kell. A történelem folyamának megvan a maga fatuma. Nem az ó görög fatum, mely ellen emberi akarat hiúban küzdi, hanem a causalitási kapocs fátuma, mely igy szól, »ilyen ok, ilyen okozat.« A magyar nemzet elég erős arra, miszerint sa„N Y í B V I D É K“

ját fatuma saját magatartásától függjön. Ne adja meg magát léhán a reá zúdított idegen érdekek sodrának. »Perrumpit Acheronta labor«. Dolgozzék, hogy erősödjék. Ne hagyja magát az évek óta garázdálkodó minis- terialis omnipotentia iránya által önkormányzatra képtelen kiskorúságba taszittatni. Álljon őrt önkormányzati intézményeinek ezélzatosan sorvasztott maradványai felett s lehelje beléjük a közszellem megifjitó életerejét; és ha nem balul Ítéltem az áhitat felől, melyet szivében honolni vélek, ne legyen róla megírva, hogy midőn akaratának nyilvánítására hivatik fel, partikuláris ér- dekecskék nyomorúságai adják kezébe a szavazatbár- czát s nem a hazafi szív sugallata. Ne tartsa a hatalmat tévedésben a Nemzet valódi érzelmei felől, mert őt tévesztve saját magát csalja rontta meg. Élég volt már a kimesterkélt homályból — »Fiat lux.«

Bocsásson meg tisztelt Alispán ur! hogy átengedtem magamat az elmélkedés ingerének, melyet becses levelének tartalma öreg agyamban felkeltett; tetézze irántam tanúsított jó indulatát azon szívességgel, hogy adja tudtára Szabolcsmegye tisztelt közönségének, miként a szegény hontalan öreg egész lelkét átható hálaérzettel fogadta a kegyes megemlékezést, melylyel megtiszteltetett, s melyet tisztelt Alispán ur oly megindító szívélyességgel tolmácsolt.

Isten legjobb áldása kisérje Szabolcsmegyé; a magyarság ez egyik ősi várát, hazafiui rendeltetésének utjain.

Fogadja alispán ur mély tisztelemet

Turin, február 20. 1882.

Kossuth Lajos mk.

ÚJDONSÁGOK.

*** Kornis Ferencz helybeli törvényszéki elnök ur őnagysága, folyó hó 15-ről kelt megkeresésében, felkérte Szabolcsmegye alispánját, miszerint a tisza-eszlári bűnügynek f. é. juniusbó 19-én megtartandó és következő napjain tárgyalása alkalmára, a megyei nagy termet, valamint a tanuk és szakértők részére a kis termet átengedni s azelőb- biuek bereudezésését, nevezetesen az ajtónakakir.ügyészségi helyiség felől való kinyitását megengedni szíveskedjék. Az alispán o méltányos kérelemnek készséggel engedett s a kívánt helyiségeket a törvényszék rendelkezése alá bocsátotta.

X A belügyminiszter közelebb szigorúan utasította Szabolcsmegye közigazgatási bizottságát, hogy a községi jegyzőket a halálesetek gyors bejelentésére és a telekkönyvi kivonatok kiszolgáltatása iránti téritvények sietős bemutatására kötelezze ; egyszersmind pedig tekintettel arra, hogy az árvaszék küldi át a letárgyalt hagyatéki ügyeket, amenyiben pedig a hagyatékhoz ingatlanok is tartoznak, az illető bírósághoz, s e szerint tulajdonképen az árvaszék a hibás, ha az ügyeket telekkönyvi intézkedésekre alkalmatlan állapotban küldi át a bírósághoz : felhívandó az árvaszék arra, hogy mielőtt az átküldést eszközölné, az ügyiratok hiányait egészítse ki s átalábau figyelemmel legyen arra, hogy az ügyek telekkönyvi intézkedésekre alkalmasan küldessenek át az illető telekkönyvi hatósággal felruházott bíróságokhoz.

~ Szabolcsmegye összes szolgabirái közelebb oda lettek utasítva, hogy a viz által járásaik területén okozott károkról szóló kimutatásokat, folyó évi juniushó 15-ig múlhatatlanul beterjeszszék a kir. adófelügyelőséghez: hogy a netalán beállandó adóelengedés, vagy fizetési halasztás iránt, az adófelügyelőség idejében és méltányosan intéz- kedbessék. Igen helyes és dicséretes gondoskodás úgy az adófelügyelöség, mint a kőzigazg. bizottság részéről.

(=) Pscherer József közgazdasági előadó, aki szak- képzettségének, jó akaratának és lelkismeretes buzgólko- dásának naponként mind fényesebb jeleit tünteti fel hivatása körében, az aratók szerződtetése körül felmerülő visszaélések mogszüutetése, valamint az aratókra vonatkozó statisztikai kimutatások érdekében, egy valóban kitűnő indítványt terjesztett be a közigazgatási bizottsághoz ; amely indítványra a bizottság a következő határozatot hozta. Azon czélból, hogy mind az e megyébe bevándorló aratók keresete biztositassék, mind pedig a birtokos gazdaközöuség helyzete és viszonyai az aratókkal szemben, megkönnyittessék és az egymás közti korlátlan verseny megszüntettessék, utasittatnak a községi elöljárók, hogy a község határában lakó gazdaközönség tudomására juttassák, miszerint: 1. Mindeu aratót fogadó gazdálkodó Írásbeli szerződést tartozik aratóival kötni, és ezen szerződést a községi elöljárósággal előttemeztetni. 2 Az aratás bevégezte után részletes jelentés teendő mindeu községi elöljáróság részéről az alispáni hivatalhoz, mely jelentésben kitüntetve legyen : a) hány idegen arató dolgozott a község határában? b) mely megyébe valók voltak az illető aratók ? c) minő arató-rész köttetett ki? d) minő volt a szerződött élelmezés? o) mit és menynyit kerestek az aratók fejenkint?

X Az országos közoktási nyilvántartás központi szervezésére vonatkozó miniszteri intézkedést közelebb újságoltuk. Most legújabban arról értesülünk, hogy eme szervezés keresztülvitelével megbízott Liber József miniszteri kiküldött mellé, segítségül n. t. Lukács Ödön nyíregyházai ev. ref. lelkész-esperes neveztetett ki a megyei köz- igazgatási bizottság által.

X A tűzkár elleni biztosítás körül tapasztalt visz- szaélések megakadályozása iránt, a kormány törvényhozás utján kíván intézkedni. Az e tárgyban készítendő törvényjavaslat, a kereskedelmi minisztériumban, már munkába vétetett. Mint az e tárgyban ülésezett enquete tanácskoz Hiányaiból tudjuk, e törvényjavaslat alkotására, különösen az úgy nevezett mozgó ügynökök lelkiismeretlen eljárása, s ebből kifolyólag a túlbiztosítással űzött visszaélések szolgáltattak okot.

f Szoboszlal Pap Károly kir. törvényszéki biró, hosszas csendes betegség után, folyó májushó 21-edikén délután 3 órakor költözött el szeretett családja köréből a múlandóság örök honába. A boldogultbau számos tagból álló családja egyetlen gyámolát, a nyíregyházai kir. törvényszék egyik szép lelkű bírósági tagját veszité el. Temetése rendkívül népes és díszes volt. A koporsón több rendbeli koszorú beszélt az elhunyt szivjóságáról. A gyászoló család által szétküldött gyászjelentés következőleg hangzik : »Nádasi Terézia özvegy SzoboszlaiPap Károlyné, Szoboszlai Pap Imre nejévol, Szilágyi Ágnessel, s két gyermekével: Laura férjével Kovács Sándorral ésgyermekeivel, Anna férjével Juhász Etellel ésgyermekeivel, Judtka,Mar-