Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-05-06 / 18. szám
A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. JMegjelenilt lietenUint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap A lap szellemi részét képező küldemények, a Hirdetési dijak: postán vagy heyben házhoz hordva : szétküldése tárgyában teendő fülszólamlások szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. Minden négyszer liasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Félévre .......................................................... 2 y ) 1 „ évre Piriugcr János és JTó5>a, Ízleli Kincstári béíyegdij fejében, minden egyes liirdoA községi jegyző és tanító uraknak egész csak két forint. ezeni-uteza 1551. szám) intézondök. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajozár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó -hivatalunkban (uagy-dobreczeui utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által tíudapes len. líaaseusteiu és Vogler irodájában ilécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. Takarékosság1 és produktiv munka. „Az alsóbb néposztályok jó tulajdonságait nem lehet alamizsna által fejleszteni. A gazdagok bőkezűsége legtöbbször csak a tunyaságot ébreszti fel a helyett, hogy a valóban szűkölködőn segítene. A szegényeknek legnagyobb jótevőjük az, aki őket munkára takarékosságra, előrelátásra serkenti s mindehhez segédkezet nyújt.“ Ezekkel a szavakkal indokolta Bostonban 1816-bannéhány emberbarát az első amerikai takarékpénztár a „Provident Institution for Savings“ alapítását. E találó szavaknak ma is meg van az értekük. Bármily szemkápráztató legyen is a socialisták agitátiója a vagyontalanokra, kalandorokra, sőt magukra az emberbarátokra nézve is; de a népek gyakori érintkezése, a gyors áruforgalom, s a tulajdonjog tiszteleténél fogva a társadalom józan elemei kivétel nélkül az egész világon irtóznak a gazdasági forradalom gondolatától. Az idők úgy változtak, hogy ma már a hadi zsákmány sem igen alkalmas arra, hogy valamely államban különös jólétet idézzen elő. 1871—72-ben a levert Francziaország 5 milliárd frank hadi kárpótlást fizetett Németországnak, oly hadi zsákmányt, mely példátlan a történelemben, és mégis Francziaország ma a legvirágzóbb állam a continensen, mig Németország folytonos gazdasági válság nyomása alatt sinylik. A francziaországi kereskedők Németországra szóló váltóikat kicserélték franczia állami járadék kötvényekért és ezzel kifizettek 4248 millió frkot a contributióból, mégis a kész aranyban tett fizetés nem volt elég arra, hogy Németország ezen pénzreformját fedezze, s már 1873-ban csak úgy megérezte a gazdasági és pénz- válságot, mint az Osztrák-Magyar monarchia, mely hadi zsákmányban nem részesült már igen szép idő óta. A gazdasági egyenlőtlenség reformjának kérdésénél egyedüli hathatós módnak a jelen időben csak a szabadversenyt tekinthetjük oly értelmében, hogy munka, szorgalom, takarékosság- és ügyesség által ki-ki előtt nyitva álljon az ut, hogy jólétet szerezzen. Nem a sors üldözött szerencsétlenekről szólunk. A gazdasági fejlettség legmagasabb fokán is lesznek mindenkor a t-ársadolomnak nyomorultjai, a kikről való gondoskodás a könyörületesség és jótékonyság emberi erényeinek lesz fentartva, de csak azokról a szegényekről, akik nem kereshetnek és nem dolgozhatnak. Századunk nagy jelszavai, a szabadság és egyenlőség csaknem minden államban érvényre jutottak ma inár annyira, hogy a tulajdont biztosítottnak, a inunkat tiszteletnek, s párosulva szorgalommal és takarékossággal, alkalmas eszköznek tekinthetjük arj‘aK hogy a gazdasági egyenlőtlenség mindinkább eltűnjék, s a kiáltó nyomor a pazar fényűzés mellett kitörésre ne indítsa az embereket. És mégis látunk gazdasági válságokat, mikor a munkásnak nincs mit dolgoznia; mikor a kereskedő nem képes az áruforgalmat közvetíteni; mikor a mezőgazdának nyakán marad a termése; mikor a tőkepénzes nem képes elhelyezni tőkéit és veszteségről jajveszékel, pedig szabad a verseny: és mégis egyaránt nyomorral küzd az is, aki tud és akar dolgozni, az is, aki renyhe, mintha csak bomlásnak indult volna mindaz a szilárdság, mit a vagyonnak tulajdonítunk! 1808—10, 1825, 1847, 1873 és még folyton a mai nap is oly időpontok, melyek nagy gazdasági válságokról tanúskodnak, melyeknek szülő okául számos körülményt lehetne felhozni, de a melyek végelemzésben mégis csak egy szempontból A „NY1RYIDEK“ TÁ RÓZÁJA. Tárczaféle. (Gymnasiumba járó és nem gymnasiumba járó gyerekek Serdülő leánykák. Felnőtt hajadonok. Családanyák. Tanulás. Váló perek öngyilkosságok. Női munkakör.) »Elf gyott a tárcza, uj tárczaczikket kérek.« Ezt irta a napokban hozzám a »Nyirvidók« t. szerkesztője. Értein — gondoltam magamban — »Meghalt a király, éljeu a király U — Mondják monarchikus államokban. »Hogy is vót csak.« — Zúgja a lelkes ifjúság a táncz- termekben. »Újra! Fora!« Hangzik a színházak minden zugában. Szóval úgy látszik, hogy az életben, Stern Izsákként »Minden isméllődik,“ s Bölcs Salamon szerént, »Semmi sincä uj a nap alatt.« Csak az okos szónoklatokat és a böjti predikácziókat nem tapsolják meg; csak az apai és anyai tanácsokat nem ujráztatják a Pepik és a Mimik. Híjában ma már ez igy van és nem másképpen. Ezen és sok más hozzá hasonló bajon nem lehet segiteni tárcza-czikkel, Inában oly fontos sokszor egy-egy tárcza- czikk a t. szerkesztő urak előtt. Nagyon szépen megköszönheti a tárcza iró, ha legfeljebb elolvassa a mai fiatalság czikkét és pedig anélkül, hogy elaludnék rajta, vagy boszusággal dobná el magától. Ez sorsa ma minden tanítási törekvésnek. Ott vannak például a nyíregyházai gymnasiumba járó tanuló gyerekek. Bocsássanak meg, hacsak gyerekeknek czimezem; mert bizony ők még nagyon gyerekek, hiában járnak a humaui órákra. Legalább az utczai maguk viseletükön, az előkelő és korosabb egyének iránti tiszteletlen öntartásukon nem igen látszik meg, hogy tisztességadó ifjak volnának. Nem tudom, ha a tisztelt tanári karnak van-e tudomásuk tanítványaiknak épen nem tisztességéé maguk viseletéről bár hol jelenjenek is msg. De nem tudom elhinni, hogy az erkölcsi magaviseletre ne fektessenek súlyt az ifjúság nevelésénél. Nem akarok egyes esetek elsorolásába bocsátkozni; csak általában kívántam e bajt érinteni, amelyen segiteni nagyon kívánatos volna. No de a nem gymnasiumba járó nagyobb gyermekeken, a serdülő leánykákon sem igen, látszik meg a növeldébe való járás kívánatos eredménye.Ok sem jobbak, és szelid6bbek a deák —, akarom mondani a diákné vásznánál. És mit szóljak az egészen nagyokról, a felnőtt ka- jadouokt'ól? Avagy ezeken inkább meglátszanak a tani- tás, a növelés nyomai? Éppen nem. De hát nem is csuda. Azok a sok szép történeti, földrajzi, és természettani ismeretek a növelde küszöbén túl már nem kisérik őket. Azok ott maradnak a tankönyvek foliánsain. Szerencsés az, aki legalább annyit visz ki az életbe magával, hogy miként kell tanulni. De fájdalom! az életben auynyit sem tanulnak, mint a növeldébeu tanultak volt. Miért? Talán nincs kitől ? vagy miből ? E két kérdésre már nehéz lesz a felelet. Kitől tanulni volna, vagy legalább kellene lenni. A felnőtt leánykák tanintézetei a család, a társaságok és a nyilvános helyek. Itt kellene megtauuluiok mindazt, amire az életben szükségük lesz mint családanyáknak, mint honleányoknak és müveit uőkuek. Fájdalommal kell bevallanom, hogy ez intézetek ma már egyáltalában nem felelnek meg feladatuknak. A családi élet már a frigykötésnél megmételyezte- tik; mert alapját ritkán a kölcsönös szeretet és becsülés, hanem az érdek képezi. Kosz alapra, állandó és jó épületet nem lehet rakni. Abban a korban élüuk, amelyről joggal elmondhatjuk a költővel: »Az ifjú nem érez, A leányka nem ért.« Ma az ifjúságot csak egy OBzme lelkesíti ... a meggazdagodás: hogy azután a pazarlásnak, fényűzésnek és más nemtelen szenvedélyeknek fék nélkül áldozhassanak. A nővilágnak csak egy eszményképe vau: ragyogni, féuyleni, bármi áron az mindegy. Minő lehet az a nyár, amelyet nem előzött meg virágos tavasz ? ! itélendők meg, t. i. az emberi önzésből a mi a gazdasági élet legfőbb rugója, és ezzel szemben az impro- ductiv fogyasztás szempontjából. A társadalom egy része küzd, fárad, hogy anyagi haszonért létrehozza mindazt, amire másnak szüksége van; a másik osztálya ismét fogyaszt, a miért semmi visszatérítést nem nyújt a termelőnek. Amaz önzésből többet termel s mindig többet követel, mint a mennyire másnak szüksége van, vagy munkája értéke megbir. így jut a vagyon és szükség tévútra, s az egyensúly megzavarását ismét csak azok az okok állíthatják helyre, amelyek létrehozták. E gazdasági válságok mindamellett alkalmasak arra, hogy a gazdasági élet fejlődésére azokból tanulságot vonjunk. Az egyén gyámoltalanságában fekszik, hogy katasztrófánál segélyért kiált. Az ily válságoknál is azonnal az államhoz s annak kormányához fordulunk segítségért, megfeledkezén arról, hogy az állam nem egyébb, mint a polgárok összesége, akik ha bajban vannak, a baj magát az államot éri. A kormány ilyenkor azzal felel, hogy „dolgozzatok és takarékoskodjatok.“ A válasz bizonyára helyes, mert a kinek nincs mit ennie, legalább is azon kell kezdenie, hogy kevesebbel egyék a mig többhöz jut, s ha ezt eléri tegyen félre annyit, hogy máskorra is legyen, a mikor majd nem fog találni, ha keres is. De ismét az is bizonyos, hogy a gazdasági válságoknak nemcsak egyedül az egyes polgárok az okai és azok vagyon állapota, hanem a hibás politika is. — Ha maga az államkormány vonja el a polgárok nagy részéta produktiv munkától: ha egy kézzel biztosítja az egyénnel szemben a tulajdont, de a másik kézzel maga markol bele, hogy a munka gyümölcsét megossza azokkal, a kik gazdaságilag semmit sem hoznak létre: akkor bizonyára sem a Oh nem kell bizonyitékok után fáradoznom, hogy mindezt beigazolhassam. Csak a válóperek és az öngyilkosságok statisztikájára kell mutatnom. Sötét, szomorú lap, de igaz és való. Csattanós próbái ama fentebb említett állításomnak, hogy a osaládi élet ma nagyon rósz iskola. Nincs kitől és nincs mit tanulni benne! Pedig a uőnek mindene, egész világa a család. A valódi nő, a hivatásának élő nő, csak az otthon küszöbén belül, a család körében, találhatja fel magát. A család az emberiség veteményes kertje. Ha a kertet nem ápoljuk és nem nemesitjük, gyom és dudva veri fel azt. Amely nő nem családjának, nem családjáért, nem családja körében él: megszűnt érdemes lenni a köztiszteletre. A jó nő mindig talál foglalkozást háza körében Kell is, hogy találjon; nehogy az unalom pókháló szálai lepjék el a kedélyt, mely azután minden rosznak szülő anyja. Ha azt akarjuk, hogy a mai társadalom hanyatló erkölcsei, visszanyerjék régi fényüket a társadalomban : a a családokat kell átalakítani. A családokból áll a társadalom. A családokon kell kezdeui a javítást a helyes és gyakorlati neveléssel. A fényűzés és haszontalan költekezés helyett hozzuk be a tisztaságot és takarékosságot; a nagyravágyás és a mások badarságainak majinolása helyett, az egyszerűséget, viseletben és háztartásban egyaránt. Azután meg ne csak a külső szépítésével foglalkozzunk. A logrutabb női arcz is angyali kifejezést ölt magára, ha azt a szív jóságának és a lélek nemességének verőfénye önti el. Ezt pedig önművelődés által érj ük el az irodalmi hasznos termékek közvetítésével, az olvasás által. Ez korántsem a pouyvairodalom, nem a rémregények és csakis a gyilkosságokat registráló napi sajtó, hanem oly könyvek olvasása által, amelyek a lelket felemelik s a szivet nemes érzelmekkel öntik el. Ilyenek a többi közt Eötvös József »Karthausi«-ja, melynek minden sora gyöngy, szépség és igazság; ott vannak a Spanyol Castellárnak müvei, amelyek megtanítanak bennünket a vallás szeretetére s az áhitat és buzgóság szárnyain az égbe emelik lelkünket 8W“ Mai számunkhoz e^y fél ív melléklet van csatolva. ^ÍS
