Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-30 / 52. szám
IV. évfolyam. 51. szám. Nyíregyháza, 1884. deczember.21 TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS _____Megjelenik IietenHYrtt egyszer vasárnapon- "W KÖ ZLÖNYE. Előfizetési feltételek : poétán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre........................................................4 írt. Félévre.............................. 2 > Negyedévre.......................................................1 » A k özségi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások J óba Elolt kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csuk ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdij fejőben, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haaseusteiu és Yogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. Társadalmi életünk háttere, i. A „Nylrvidők“ 49-ik számában „Mennykő“ aláírással egy czikk jelent meg, melynek végén a szerző egy kitűnő vidéki lapnak közös erővel való létrehozását óhajta. Óhaja azt hiszem, Nyíregyháza és e nemes megye értelmiségénél kellő viszhangra talált. Mily utón, mely eszközökkel lehetne egy kitűnő vidéki lapot létrehozni?! Mielőtt e fontos kérdés megoldásához fognék, legyen szabad jelenünket s társadalmi életünket kissé jellemeznem. Lássuk mindannyian, mily téves czélu utakon haladunk; hogy az anyagiasság hajszája, a realismus, az elhanyagolt kedély mennyi bajnak okozója; hogy a munkásság, a kedély óvása, ápolása mily fontos tényező a megelégedés és boldogság eléréséhez, megtartásához. »Boldog ki nem ösmeri még E romlott világot, Ki életében mindég Csak jót s nemest látott!» Mindenek felett tisztelem, becsülöm, szeretem az öregeket, kik azt méltán meg is érdemlik. Életem boldog órái közzé tartozik az, melyet nagyrabecsült körükben tölthetők; mert ennek tartalmát bölcs oktatás, jó indula- tu tanács és minden jöra vezérlő eszmecsere fűszerezi. Hányszor és hány tisztes agg ajkairól hallám e panaszt: „Hejh!. . . nem úgy volt ez a mi fiataloskodásunk idejében! Rosszak vagytok ti fiatalok mindnyájan! “ E közben arczukra lopódzott a méla búskomorság, ajkaikról egy jobb múltnak sóhaja rebbent el. Valóban van-e egyetlen éltes egyén, ki magasztos hévvel ne dicsőítené a múltat; aki ne adná keble érzelmeinek rosszaié kifejezését a jelenről ?! Miért dicsőbb, tiszteltebb, jobb a múlt ? Miért emlegeti ezt millió ajk, mint elhaló jót, s miért a jelent, mint sokszor annyi nyomor bölcsőjét?! Huzzuk félre egy kissé a függönyt, pillantsunk életünk színpadára; fájdalommal kell meggyőződnünk, A „NYÍRVIDÉK“ TÁROZÁJA. A legitimácziő tartama alatt. (Episod az erdélyi hadjáratból.) V. Mondanom sem kell, hogy a táncz-terem fényien serben ú»zott. A megjelent szász hölgyek öltözéke a legnagyobb udvariasságot árulta el; amenyiben a magyar tricolor egyetlen hölgy öltözékéről sem hiányzott. Mint később megtudtam, a nemzeti szinű szalagok anyira keresettek és ritkák voltak a pipere-üzletekben, hogy a három szinü szalagokat egyes piros, fehér és zöld szalagokból kellett nagy részben összeállítani. Ez igen természetes volt úgy, hogy egyátalában semmi feltűnést sem keltett. Ami a kedvet illeti, az csak lassanként támadt és vett melegebb terjedelmet; mígnem végtére általánossá vált. Málczayt szintén ott láttam az estélyen de feltűnően kedvetlenül. Másoknak talán feltűnt, én cseppet sem ütköztem meg rajta. V. bárónő nem volt jelen. Ami engem kissé boszantott, és találgatások] \ szolgáltatott okot, az Málczaynak velem szemben tanúsított hidegsége volt; amit sehogy sem tudtam magamnak megmagyarázni. Midőn a bejáratnál találkoztam vele, egyszerűen jő estét kívánt és tovább ment. Én később két volt tanuló társammal ekkor hadnagygval találkozván, az étkezőbe mentünk, vacsoráztunk, az után csendesen söröztünk. Málczayval tehát nem sokat törődtem. A szünidő bekövetkeztével az étterem egyszerre megné- pesült. A tánczközben megismerkedett párok egymás után foglalták el a kínálkozó helyeket a felteritett asztaloknál. A mi asztalunk közelében egy éltesebb és egy csinos *) *) Lásd K 48-ik számot. hogy kedves öregeinknek okuk, alapos okuk van a panaszra. Büszkén valljuk magunkat a felvilágosodott jelen fiainak; mindannyian tudományosak, magasan müveitek vagyunk. Egyikőnk oktalan fényt űz, hogy gazdagnak tessék; a másik eldicsekszik, hogy éjfélekig görnyed könyvei mellett, csakhogy tudósnak tartassák; a harmadik ungot-berket befutkos, hogy' jó hazafinak látszassák. Tulajdonképen pedig mindenikőnk háta mögött ott vigyorog a kaján képű vastag önzés. Külső látszatnak élünk. Elfeledjük, hogy szivünk is van; legtöbbjeink csak annyiban udnak léteiéről, hogy dobog. Felvilágosodott jelenünkben mindennemű szórakozásról gondoskodva van; csak a kedély, szív ápolásának jogai vannak a feledés sötét hátterében. De miért is, hogy is kellene ápolni a szivet!? A tudományos ifjak föllengős elméjüek, lelkűk magasan röpkéd. A szív? Óh az nem ily magasan szárnyaló lelkűkhez méltó érzelgést szül! Elhagytuk az iskolákat, — legnagyobb rész üres fejjel, de legalább nem romlott szivvel. Bevégeztük pályánkat; czélt értünk. Teljesültek ifjú álmaink netovábbjai. Beléptünk az életbe, eme legtanulságosabb, legnehezebb iskolába. Elmúlik egy két év ..................... Minő v áltozás! Legtöbbjeink már meg vannak métely ez- ve a jelen társadalmi élet ocsmány gőgje által. Mert anyagi javaink nincsenek, vagy csekélyebbek; mert társadalmi állásunk alacsonyabb : nem ismernek. Mint fel- fuvalkodott dendik haladnak el mellettünk, magasra szeg- zett fővel, egy-egy szánakozó mosolylyal arczukoD. A visszaemlékezés az iskola szűzies falai közzé, undort kelt lelkűkben. Honnan e ferde vonás ?! Ott van alapja a rút anyagiasság fertőjében, az ápolatlan megromlott kedély- ban, szivben. Száraz, halmazra gyűjtött anyag legtöbbjének érdeke, ennek lettek rabjai, ez után nyújtják milliók lázas reszketegséggel kezeiket. A legszentebb érzelmeiknek is anyagi érdek a rugója. Anyagi javaikból kényelmesen fiatal hölgy foglalt helyet. A két hölgy közt német nyelven folyt a társalgás, amelyből én, részint a távolság, részint a német nyelvben való járatlanságom miatt, csak keveset érthettem. Két név említése azonban figyelmemet feléjük irányozta és egészen lekötötte. — Nelli néni látta Málczayt a bálban?! — Kér- dé a fiatal a korosabbtól. — Tizen egy óráig láttam; de azon túl nem vettem észre. — ügy van, Málczay 11 óra után egyszerre eltűnt. Én folyvást szemmel tartottam. — Nagyon lehangoltnak látszott. — No hiszen az igen természetes néni, hogy kedvetlen volt. Vagy nem tudja talán, hogy Málczay — — — V. bárónének udvarol. Ezt h állottám suttogni, de én nem adtam neki hitelt. — Pedig elhiheti; mert az komoly valóság. A báróné halálosan szerelmes Málczayba. E tekintetben igen jól vagyok értesülve. — Valószínűleg Málczay is, nem de ? — Oly szép nőt, mint a báróné, lehetetlen nem szeretni. Ebben én semmi csodálkozni valót sem látok. Fogadui mernék, hogy Málczay most — — — — Csak nem ! — Én százat mernék tenni egyre, hogy most együtt vannak.; Málczay ezért nincs itt. — No ez nem volna szép a bárónétól. Férje távol létében ilyesmire vetemedoi — — — C-unya dolog biz’ a néni. De hát Málczay ritka szép férfi. Az után tudhatja néni, hogy a báróné mindig kaczér volt. E perczben egy éltes férfi lépett a beszélgető hölgyekhez, bizalmasan súgván nekik valamit; mire a két hölgy pioozért szólított, fizettek és a tánczterem felé tartva eltávoztak. Az érdekes párbeszédnek tehát vége azakadt. Fekielégithető érzelmi élet ferde útjára térnek; állatias elsőségnél undorítóbb erkölcstelen posványba merülve, egész lánczolatát idézik elő az ezer mezbe öltöztetett kéjelgéseknek. Elfeledik hogy Isten legnemesebb terertit- vényei—emberek; minden maradandóbb létesítése nélkül hagyják lefolyni derekát életüknek. Ez erkölcstelen posványba merült állapot sem tarthat sokáig. Az érzelmi idegek túlfeszültségét természetesen nagymérvű tespedés követi. A nemtelen mulatságokban elfárad a lélek, silányul e test, gyengül a léterő s beáll a közöny. Ekkor a föllengős lelkű férfiak lehetetlen bábokká válnak. Hiában látják a természet legmegragadóbb nyilatkozatait; hiában szárnyal valamely nemesebb czél utáni törekvés eszméje hazánkban; lehet felölök eszményi, művészeti: rájok hatással nem bir. Elcsigázott lelkűk és testük, legjobb akarat mellett sem ébreszthető fel természetes tespedéséből; világkerülőkké lesznek, gyűlölnek mindent, átkozzák a sorsot, mely szeréntök lépten-nyomon hatalmas elemi s más’faju csapásokat mér rájok. Átkos helyzetük szomorú következménye kihat alantasabb közegeikre, lábra kap az ólegületlen- ség; a nyomor napról-napra nő, türhetlenné lesz e fo, - döni lét. E lelki kínok okozzák azután azt, hogy annyian szánandó sóhajok közt óhajtják a halált; hogy millió ajk dicsőíti, mint elhaló jót, a múltat, s átkozza a jelent. Innen a hallatlan közöny minden nemesebb iránt, innen hogy a művészet, irodalom oly pártolatlan. íme az anyagiasság és az elhanyagolt nevelésű kedély mellett, ferde útra tér s az erkölcstelenségben elsülyedve bukik el Isten legnemesebb teremtménye, — az ember. Néhány szó a dohány helyes kezeléséről. E czim alatt az »Egyetértés» aug. 10-iki számában- Bernácsky Jánostól szakértelemmel irt czikk jelent meg. Egyes pontjaira pár megjegyzést kivánok tenni. Ozikkiró azt állítja, hogy a sok és rósz dohány termesztésének egyik oka abban rejlik, hogy a beváltó-hijem azonban folyvást zugott-búgott a hallottaktól úgy, hogy hadnagy pajtásaim nem hagyhatták szó nélkül. — Talán bizony megzavarta fejedet az a hamis tekintetű szász menyecsko; hogy egyszerre úgy elgondolkodtál ? ! — Tévé fel a kérdést egyik hadnagy barátom. — Megvallva az igazat, — válaszoltam a hozzám intézett kérdésre, — kissé megzavarta fejemet az a menyecske; de nem szépségével, ami ellen semmi kifogásom, hanem inkább nyelvecskéjével. Oly dolgokat beszélt ez a nő össze-viBsza most, hogy ha ti ismernétek azt a történetet, amiről beszélt, cseppet sem csudái koznátok elfogultságomon és szórakozottságomon. No de nem fáj az nekünk; azért ne is gondoljunk rá. Ezek az asszonyok mindig többet beszélnek, mint kellene. Az után meg irigyek is egymásra. No persze, hogy irigyek egymásra ! Ugy-e bár fiuk ?! Azért tehát igyunk egy nagyot a szép és kaczér hölgyekért! Éljenek a szép nők ! — No nézze meg az ember! Ez a tacskó bizonyosan szerelmes. Ezek a nők most talán épen arról beszélgettek, aki ezt a fiút érdekli; és ez az oka hirtelen töri ént átalakulásának és mortoudirozásának. — Szélt a másik hiidnagy pajtás. — Pedzed ugyan a dolgot egy kissé pajtás; de koránt sem vagyunk annyira, mint gondolod. — Mondám én. Csak nagy nehezen sikerült más tárgyra terelnem a figyelmet és a beszélgetést. Ez után még egy rö»id óráig Uritgetiük » sörös poharakat; az után mind hárman haza felé ba’iagtuuk. Dt közben folyvást a báli két hölgy ! közt folyt párbeszéd tártaiméval foglalkoztam. Sehogy sem tudtam kiverni fejemből. Hátha igazat mondott az a fecsegő s/ász menyecske a bárónóra és Málczayra vonatkozólag?! De hátha nem igaz; csak mende-mon- da! ? Szünetlenül e két kérdés kergette egymást agyamban. Yégre haza értem. Az öreg szásztemplom órája, éppen 3 órát ütött, amidőn szállásom kapuja előtt meg. állottam és keresgélni kezdtem a kapukulcsot zsebeimben SÄ“ Lapunk mai számához a „Franklin-társulat“ előfizetési felhívása van jmellékelve. "WS
