Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-01-14 / 2. szám

IV. évfolyam. Nyíregyháza.

2. szám.

Vasárnap, 1883. januárhó 14.

A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

K' Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon.

Előfizetési föltételek:

postán vagy helyben házhoz hordva:

Egész évre...........................................................4 frt.

Félévre.................................................................2 „

Negyedévre........................................................1 ,,

A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint.

Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János és Jóba. Elolt

kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendók.

A lap szellemi részét képező küldemények, a

szerkesztő czime alatt kéretnek bekiildetni.

Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el.

A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza.

Hirdetési dijak:

Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri

közlése 5 kr; többszöri közlés esetében 4 kr.

Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik.

A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár.

Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldbergert.A» Y. által Budapesten. Haasenstein és Yogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban, isi Burn Comp által Hamburgban.

_________•* * «

A kivándorlás okai.

Az egész ország szive megdobbant a hírre, hogy a felvidéki lakosság tömegesen vándorol ki Amerikába, részint pénzt és megélhetési módot, részint uj hazát keresendő'.

Kivándorlások minden államból, országból történnek és történtek Amerikába, kivált mióta a ki- juthatás oly rövid időbe és kevés költségbe kerül. Egyiket az anyagi szükség, másikat a meggazdagodási vágy, harmadikat az erkölcsi kényszer hajtja.

Magyarországból az újabb időkben, szintén történtek kivándorlások. De annyian, mint 1879 óta, talán egy államból sem vándoroltak ki; ami mindenesetre igen szomorú állami és társadalmi viszonyokra mutat.

Elhagyni a földet, ahol először láttuk meg a napvilágot; elválni kedveseinktől, szüléinktől, gyermekeinktől; elindulni egy bizonytalan, kétséges kimenetelű útra; ismeretlen földre, idegen emberek közzé menni, akiknek még nyelvét sem értjük; rábízni életünket a szeszélyes tenger babjaira, amelyek már annyi kincset és emberéletet nyeltek el: nagy és lélekrázó dolog, amire csak a legutolsó szükség bírhatja az embert.

A hazai hírlapok naponkint szellőztetik a kivándorlás szomorú tényét; kárhoztatva a kormányt, a fennálló állami intézményeket és az ország szerencsétlen politikáját, közigazgatását és tehetetlenségét.

A hírlapoknak sok tekintetben igazuk van. A kormány igen sokat tehetne a kivándorlás meggátlására, ha kezei sok tekintetben nem volnának megkötve, részint az állam másik felével

A „NYIRVIDBK“ TÁRCZÁJA.

Yörös Jula.

(Humoreszk.)

Fordították: Nagy Gizella és Klug Antal.

(Folytatás.)

— Minden áldozatkészséged gytlmölcstelen maradna. A téged Edithtől elválasztó sorompók athághatat- lanok.

Öklével homlokára vágott. Hogy semmi sem jut eszembe I — dörmögé maga előtt — Már látom, hogy veled nincs mit beszélni.

Kénytelen voltam nevetni. Egy módot tudnék, de az bajosan lesz Ínyedre való, azonfelül oly frivol, — hogy egy magad-féle gondolkodású ember sem hagyná végig beszélni.

— Beszélj ! — kiáltá — előre adom becsületsza- vamat, hogy bármely feltételt elfogadok.

— Ne játszál oly könnyen becsületszavaddal, mert megbánhatod . . .

— Nem soha! Csak hagyd abba erkölcsi predicatió- datstérj a dologra! Mit tegyek, hogy idvezüljek ? Szólj.

— El kell venned Edith testvérét a »Vörös Julát.«

— Mesteri! mesteri 1 De hát miért mindjárt nőül venni. Előbb tán eljegyezhetném.

— Az nem elég bizalmuk megnyerésére.

— Igazad van. Elhatározom magamat a végsőre. Tehát annál maradunk, hogy nőül veszem őt.

— Megőrültél ? — kérdem ijedten. — A dolgot még mindig féltréfának vettem.

— Semmiesetre sem. Gazembernek nevezz, ha négy hét múlva boldog vőlegény nem leszek.

Te! azt hiszem, hogy Afrika forró égöve alatt eszedet veszitéd. Es ha Julia kisasszony inegkosaraz ?

való kiegyezés, részint több belső közjogi és társadalmi kalainitás által. A mostani viszonyok közt legfeljebb palliativ rendszabályok segélyével járulhat a bajnak nem végleges megszüntetéséhez, csak enyhítéséhez Ezt teszi is, csakhogy igen kevés látszattal. Az állampolitikát és a társadalmat nem lehet rendszabályokkal átalakítani. Meggyőződhettünk ez állitás igaz voltáról a Bach-világban. Az államnak és a társadalomnak magának is akarni és tenni kell, íia boldognak, megelégedettnek szeretné látni magát. Ebben senki sem gátolja. Az alkotmány nemcsak megengedi ezt, desőt megköveteli. Amely állam és társadalom nem képes saját jólétét előmunkálni: az nem méltó a szabadságra, nem méltó az önkormányzatra.

Pedig fájdalom, ki kell mondanom az igazat, hogy t. i. a magyar társadalom szép keveset tesz saját jóléténei; előmozdítására; távol tartván magát minden olyan mozgalomtól, amely képes volna a magyar társadalmat védeni az ellentétes áramlatok és fondorlatok támadásai ellenében.

Köztudomású dolog ugyanis, hogy a felvidék lakóit nem a meggazdagodási vágy, nem az erkölcsi megbélyegzéstőli félelem és óvatosság készteti a kivándorlásra; hanem a megélhetési ösztön, a lét- fentartási kényszerűség.

Ha tehát látjuk az okozatot; ha tudjuk az okot: miért nem igyekszünk elhárítani az ükforrásokat? Miért nem sietünk tehetségünk és nemesebb akaratunk összeségével visszatartani kivándorló honfitársainkat, keresztény felebarátainkat? Miért hunyjuk le szemeinket azon tendencziózus törekvések előtt, amelyek a föld népének egyenes megsemmisítésére ii’ányozvák? Miért nem szólalunk fel tömegesen a hírlapokban, a nyilvános helyeken,

— Pali! Azt nem teszi! Oly bizonyosan tudom, mint hogy kétszer X kettő = négy.

gész bizonyos vagy győzelmed felöl? h kérlek. A vén boszorkány hálát fog adni az Istennek, hogy a bizonyos ülve maradástól ily szép szerrel megmenekül.

— A szegény teremtés! Ha gyaníthatná. — Tudod mit? Figyelmeztetni fogom ! Kötelességem . . .

— Ismered közelebbről? Vagy rokonod? sógor* nőd stb?

— Nem!

— No hát mit érdekelnek téged magán ügyeim ? Kereken bimondom, hogy minden beavatkozást kikérek; mert minden czéljaim elleni törekvést véres sértésnek veendek.

— Tulajdonkép igazad vau. Tégy, amint neked tetszik! Mit tesz az, ha itt gonoszságot követek el. Úgy is kipótolnád máshol húszszorosán.

— Azt már Bzivesen hallom ! Hisz nem vagy Phi- liszteusz. És most — apropos — becsületszavadat, hogy semmi beavatkozás. . .

— Mire az?

— Kérem, mert bizonyosat kell tudnom.

— Jó! Szavamat adom.

— Köszönöm! Isten veled! Eljösz este a »Her- czegbe.«

— Lehet, hogy igen.

— Jó! Én is ott leszek: talán el is mondhatok egyet-mást az első lépés sikeréről.

— Hová mégysz most?

— Az eljegyzéshez. Ha lehet, még ma hozzá fogok az ostromhoz Jó napot!

Fejcsóválva néztem utána.

A »Herczeg« végső termében vig vendégek gyűl- tek egybe. Épen tizet ütött az óra, midőn a küszöböt átléptem. Akaratom ellenére késtem el munkám mellett, amiért mindnyájok által megrovattam. Rudolf karon ragadott és monda:

a közgyűléseken, az ország házában: a magyar társadalmat és államot veszélyeztető intézmények és visszaélések ellen?

«

Ha átlátta a magyar társadalom, hogy a magyarosítás nagy munkájában az államot a társadalomnak is támogatni és segíteni kell; s e czél- ból megye-szerte alakulnak a magyarositó egyletek: valóban megfoghatatlan az az indokolatlan közöny, amit a kivándorlás iránt tanusit a magyar társadalom. A magyarositó egyletek kétségkívül igen szükségesek. Távol van tőlem, hogy azokat akár kicsinyeljen, akár fölöslegesnek tartsam.

De mire valók a magyarositó egyletek és magyar közművelődési egyesületek: ha ma-holnap nem lesz kiket magyarosítani? Éppen a felvidéki tótság, amelynek magyarosítása foglalkoztatja manapság a sajtót és a társadalmat, az, amely a legnagyobb tömegekben hagyja el az országot.

Nincs tehát értelme, legalább ezen a vidéken a magyarositási buzgólkodásnak akkor, amidőn a magyarosítandó elem csaknem falunkint vándorol ki a hazából.

Előbb akadályozzuk meg a kivándorlást; nyújtsunk módot és alkalmat annak a kivándorló népnek a mindennapi kenyér megszerezhetéséhez; kutassuk az okokat, amelyek eme szerencsétlen népet a kivándorlásra kényszeritik; hozzunk törvényt s ne engedjük őket az uzsora által előidézett nyomornak áldozatul esni; neveljük, oktassuk, szóval szeressük őket.

Alakítsunk oly egyleteket, amelyeknek czéljuk, feladatuk a kivándorlás megszüntetése; a felvidéki nép anyagi nyomorának enyhítése; szellemi képességének mivelése és elősegítései

— Minden rendén van! Az első nehézségen túl vagyok. Hazamenet elmondom a többit.

— Hát be akarsz titkodba avatni ? — kérdém elcsodálkozva.

— Nem bírom becsület szavadat, hogy hallgatni fogsz?

— Elég sajnos. Azonban esküszöm, hogy ujjaim hegyét sem mozdítom meg: hogy téged nemtelen terved kivitelében segítselek.

— Nem is szükség. Te csak csodáld ügyességemet, diplomáczia taletumomat. Minden művész közönség után áhítozik. Légy te az enyém.

— Ugyan mit fecsegtek ott egymással? — Szólalt meg egy erős hang az asztal mellől.

— Bizonyosan ismét valami gaz tett felett tanácskoznak. — Nevetett egy másik.

— Azonnal gyónj! — parancsoló az első.

— Eh ti tévedésben vagytok ! Mi üzleti dolgokról beszéltünk. — Viszonzá Rudolf egykedvűen.

— Mit ? mit ? Üzletről! — hangzék a karban. Rudolf ez a legjobb élez, melyet 14 nap óta hallottunk tőled.

— Egész komolyan beszélek.

— S szabad tudni . . . ?

— Miért ne? Tegnap átvettem a »Családi lapok« szerkesztőségét s most barátom segédkezése végett alkudozom.

Általános nevetés.

— Bolondok vagytok. — Mondá Rudolf tekintéllyel .

— Igen le vagyunk kötelezve — mondá a borhang. — S azt hiszed, hogy mi elhiszszük e dajkamesét. ?

— Tréfán kívül. íme olvassátok e levelet — Meg akartalak lepni benneteket, de elrontottátok örömemet

Levelet vont ki zsebéből. Egyik barátunk elolvasó azt (Folytatása következik.)