Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-30 / 52. szám
IV. évfolyam. 39. szám. Nyíregyháza, 1884. szeptember 28. TÁRSADALMI HETILAPA SZABOLCSMEG-YEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. VT Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. "W Előfizetési feltételek : postán vagy helyben hashoz hordva: Egdsz évre........................................................4 frt. Félévre.............................................................2 » Negyedévre .......................................................1 > A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Jóba. Eleit kiadótulajdonos könyvnyom. dójához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bórmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdíj fejében, minden egyes hirdetés utón 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint lő krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) : továbbá: Goi 'berger A. V. által Budapesten. Haasensteiu és Yogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban Dorn & Comp által Hamburgban. A felső nőnevelés reális szempontbői. A „Nyirvidék“ ez idei 37-edik számában egy figyelemre méltó czikk jelent meg a felsőbb leány népiskola czéljáról és eszközeiről; kapcsolatosan a nők, illetőleg a leányok felsőbb oktatásáról s ennek a nő egyéniségére és hivatására való kihatásáról. Eme czikk hatása alatt egy sok tekintetben hasonló, de még is más irányzatú eszme támadt bennem. Engedje meg a t. szerkesztőség és az illető czik- iró ur, hogy emez eszmémet e lap hasábjain kifejthessem. Korunk reális szellemére való figyelemmel, azt óhajtom előadni ugyan is, hogy menyiben értékesítheti korunkban a nő szellemi műveltségét anyagi szempontból? Ma a nő helyzete nem az, ami századok előtt volt; nem az még a férfiak szemében sem. Az előtt a legtöbb nőt sokkal jobban szerették, mint becsülték- Kímélettel viseltettek iránta; de ebben a kíméletben volt valami abból a kicsinylésből, amelylyel gyengékkel vagy alattunk állóval bánunk. A réjji feudális világnak tetszett az, hogy a gyenge, hajlékei.; íiőt a férfi erős karjainak oltalma alá helyezte. Ma a férfi és nő egyenjogú felek; a lányban, a hitvesben ős anyában éppen úgy fenyegeti a szenvedés a nélkülözés a nőt is, mint a férfit. Ezért kell, hogy a nő ismeretei kellő arányban álljanak a férfiéval nem azért hogy szerepeljen; hanem azért, hogy a közös megértés alapján, együtt érezhessen. A család a nőnek legtermészetesebb munkaköre, de nem egyedüli. Legtermészetesebb és legfontosabb azért; mert kezdve a konyhai tudományokon a legfinomabb csipkekőszitésig, kevés foglalkozás az, amelyet férfi be nem tölthetne. Egyedül a családi élet az, amely nő nélkül felbomlik. Azonban hányszor áll a társadalmi rend barczban a természet jogaival?! Megvonhatjuk-e ilyenkor a nőtől, hogy ne a mások kegyelmére szorulva, hanem saját erején, tehetsége által tartsa fenn magát? Ezt a régiek sem tagadták meg; csakhogy a különbség az, hogy ezelőtt a nő vagy kézimunkára, vagy személyes szolgálatra volt utalva; mig a jelen korban nemcsak testi, de szellemi munkáját is használhatja az önfentartás erőt-emésztő tusájában. Ma már vannak pályák, amelyek a nők előtt is megnyílnak. A külföld elég példát mutat arra, hogy ez az iuteuczio a legműveltebb nemzeteknél, pl. az angoloknál, németeknél, francziáknál sikerrel érvényesült. Hogy milyen pályára képes a nő, ez még kérdés tárgya. Némelyek aggódva mérlegelik a nő agyvelejét, bonczolják fizikai alkotását, keresik lelkének sajátlagos tulajdonságait; s végre is kimondják, hogy a gyenge nő nem lehet versenytársa a férfinak. Pedig: „A nőnél nem minden gyöngeség hiba, valamint a férfinál sem minden erő erény“. Mások véleménye szerént a nő egyenlő jogú lehet a férfivel minden pályán. Részben igazolni látszik ezt a történelem is. A bibliai Debora, Jabel, vag)’ az ó kor egyik legnagyobb hódítója Semiramis, vagy az uj korban, a mi Mária Teréziánk, az orosz Katalin, a festészetben Kauffmann Angelika, a költészetben Georg Sand, a tudományban Sommerville Marie stb. De ne téveszszük el szem elől, hogy ezeket csak kivételekül hozhatjuk fel. Éppen ily kivételekül találhatunk kitűnő nő-ügyvédet, állami hivatalnokot stb. Még azért nem mondhatjuk, hogy a nőnek általában mindezen foglalkozás hivatása; hanem vannak pályák, amelyekre a nő kiválóan alkalmas. Már a természet rendelésénél fogva legközelebb áll hozzá : a gyermeknevelés. Az igaz, hogy taláu a tanítónői pálya a legkényesebb; ehhez kell a legtöbb ön- fentartási erő, önuralom és mélyen gyökerező erköl- csiség. Mert a társadalom senki tetteit nem nézi oly nagyitó üvegen, mint a tanítóét. Ott vannak a távirdai, postakezelői állások, amelyeknél már hazánkban is szívesen alkalmaznak nőket. Továbbá a fővárosbau a női foglalkozás jelentékeny tért nyert az ipari munkánál is. E térre az .Országos Nőiparegyesület“ iskolájában nyerik kiképeztetésüket s nagyobb kereskedő házak, divatáru üzletek, kötő és szövő gyárosok, majolika-porczellán gyárosok számára dolgozva tisztességesen eltartják magukat. Elismerjük, hogy legtöbbet mégis az a nő tesz,, aki jövő nemzedéket nevel a hazának; de egyúttal nem fölösleges gondoskodni arról is, hogy ha annak a család- j nak ajtaján, amelynek ő központja, lelke, szükség kopogtat, fentartója is lehessen. Szerezzünk tehát a nőknek ismereteket, adjunk nekik kört, amelyben még ha nem kell is munkával keresnie kenyerét; legalább szellemileg nemes foglalkozást találjon s 4g a pipere asztal legyen fő tere tevékenységének. Fájdalom azonban nálunk még sokan idegenkednek a leányok felsőbb oktatásától. És nem csoda. Magam is hallottam több férfitől, hogy irtóznak a tanult nőktől. Csakhogy ők ez alatt a .tanult nő“ alatt bizonyosan nem általános és valódi műveltséggel biró nőt értettek; nem azt a nőt, akiről az iró azt mondja: ,A szellemileg művelt nő a társadalom tengerének drága gyöngye; a családban, miként a gyöngy a maga házában a tenger fenekén, terjeszti szende fényét, s amely búvárnak sikerült őt napfényre hozni, annak legértékesebb kincséül t drága diszéül szolgál.“ A helyes, gyakorlati iráuyban nevelt, művelt nő nem fogja sohasem kicsiuyleni körét; hanem boldogítva családját, boldogítani javítani fogja a társadalmat is. A fáradhatatlan ügybuzgő vallás és közoktatási miniszter ur, Trefort Ágoston is azt mondta a felső leányiskolák szervezéséről újólag kiadott rendeletében, hogy: „A társadalomnak nem tudományosságot negélyező, még kevésbé tudákos, de józan értelemmel biró s az ismeretek alaptételeit tudó, helyesen gondolkozó, munkaszerető, munkálkodni tudó, vidám nőkre van szüksége.“ Sajnos azonban, hogy hazánkban még aránylag véve kevés azon gyermekek száma, akiket szülőik az elemi iskolán kívül felső népiskolába járatnak. Egyik miniszteri kimutatás szerint hazánkban 746,780 elemi népiskolába járó gyermek van, felső nép és polgári iskolába járó pedig 5822; tehát az utóbbiak 0.75 %,-át teszik az elemi iskolába járóknak; vagyis ezer közül 7 megy a felső népiskolába. Pedig épen ezek az iskolák azok, amelyekben a gyermekek és igy a leányok is oly kiképez- tetést nyernek, hogy ebből az intézetből egyenesen a ta- nitónő-képezdébe mehetnek; vagy rövid ideig tartó gyakorlati ismeret elsajátítása után, akár a'postánál, akár a távirdánál állást foglalhatnak. A szülők maguk idegenkednek még a továbbképzés eszméjétől. A legtöbb szüle a felső leányiskolából varró műhelyt szeretne csinálni. Hogy a kézimunkára súlyt kell fektetni, abban igazuk van; mert egy házinő életében véghetetlen előny az, ha szükségleteit egy-egy csinosan kiállított kézi munka által kiegészíti. Továbbá menynyivel dicséretesebb, ha a nő sajátkezüleg varrt ruhában jár; mintha a bécsi vagy budapesti szabók méreg drága fórczelményeit hozatja. Azonban ezt az alatt a rövid idő alatt, mig a felső iskolába jár, elsajátítani lehetetlen. Az iskola e tekintetben leginkább arra való, hogy útmutatást nyújtson a gyermekeknek, fejleszsze Ízlését s fokozza munkakedvét; s ez a tanczél mindig többet ér, mintha talán két-három tárgygyal többet dolgozik s ennek rovására elhanyagol más ismereteket. Az igaz, hogy uj intézmények megszilárdulásához t felvirágzásához idő kell; még ha gyökereiket nem ily meddő földbe kénytelenek is verni. Pedig jövőnk, Eötvös szerint, tisztán kulturális kérdés. A nők kellő fokú műveltsége uélkülözhetlen kellék ahhoz, hogy hazánk a külfölddel egy nivón álhassou. A művelt finom érzésű nők társasága köszörűköve gyakran a férfiak magaviseletének, társadalmi és hazafias érzületének. Neveljük a nőket 1 Csak igy alkalmazhatjuk a magyar nőre Széchenyi szavait: „Ti vezetitek karjaitokon az életbe a kisded növendékeket és nevelitek jó polgárrá; a ti nemes tekintetetekből szí a férfi lelke erőt s elszánt bátorságot. S ha léte alkonyadik a haza ügyében, ti fontok koszorút homloka körül. Ti vagytok a polgári erény és a nemzet őrangyalai; mert ti vontok minden körül bájt ős életet. Ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra a halandót.“ Paedagogns. Szabolcsmegye évnegyede« közgyűléséből. (Folytatás.) Olvastatott az állandó választmány véleményes jelentése Szabolcsmegyének 1885 évi közigazgatási, árva és gyámhatósági költség-előirányzata, s a fizetések felemelése iráut beadott kérelmek tárgyában. A költség-előirányzat, amely az 1883. XV. t. ez. 4 §-a alapján minden bizottsági taggal közöltetett, s amely ellen észrevétel nem tétetett, egéBZ terjedelmében elfogadtatott, s az állandó választmány véleményével felszerelve, két példányban a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztetni határoztatott. A fizetések felemelése iránt beadott kérvények el- utasitattak; amenyiben az 1885 évi költség előirányzatban feltüntetett 2139 frt 93 kr. maradvány nem oly ösz- szeg, amely minden évben megtakarítható ; mert ennek tekintélyes részét a nagy-káliéi megyeháznak három évi bérjövedelme képezi; és igy oly alaptőke, amelyből a megyei összes tiszti kar és kezelő személyzet javadalmazása emeltethetnék, nem áll a megye közönségének rendelkezésére ; miután továbbá az, hogy az arányos fizetéssel és lakbérrel biró tisztviselők közzül csak azok javadalmazása emeltessék, akik e miatt folyamodtak, sem nem igazságos sem nem méltányos. Soboszlai Papp József a részvét meleg hangján emlékezik mog ama veszteségről, amely Szabolcsmegyét két jelesének — Jármy József és Zoltán Perencz bizottsági tagoknak legközelebb történt elhunyta által érte és sajnálja, hogy az alispáni jelentés erről megfeledkezett. Szabolcsmegye közönsége, az ősi magyar erényekben tündöklő e két kiváló fia elhunyténak jegyzőkönyvileg ad kifejezést. Az 1883. XV. t. ez. alapján igénybe vehető megyei pétadó kivetéséről, behajtásáról és kezeléséről szőlő szabályrendelet, a belügyminiszter által leküldött szabályrendeleti minta szerént kiegészíttetvén, anDak újbóli felterjesztésével az alispán megbizatott. Olvastatott a közmunka és közlekedési m. kir. minisztériumnak 15540/804 számú leirata, amelyben Nyíregyháza város részére a kövezeti vámszedési jogot engedélyezi, s az erre vonatkozó engedély-okmányt a városnak kézbesittetni, annak megtörténtét, valamint a vámszedéB életbe léptetésének napját hozzá bejelenteni rendeli. Kállay Jenő, az állandó választmány javaslata ellenében, amely a miniszteri leiratot tudomásul vétetni, az engedély-okmányt kézbesittetni s a szükséges jelentések beterjesztését megrendelni ajánlotta, kisebbségi véleményt nyújtott be ; amelyben kimondatni véleményeztetik, hogy: »a megye a miniszteri leiratot, mint a megyére nézve kiválőlag sérelmest, nem hajtja végre ; és az ellen a nmeit, közmunka és közlekedési m. kir. minisztériumhoz felír. Kállay János a miniszteri leiratot a megyére nézve sérelmesnek és törvény-ellenesnek találja. Szerénte a miniszter több jogot nem adhat, mint ő felsége a király.
