Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-12-30 / 52. szám

A szalonnás sátrakat belljebbezni kellene a zöldség piaczra, az ut baloldalára. A megkezdett fa-ültetést folytatni a Bojtosig, s ott gyalog utat csinálni. A Bujtos utait feltöltetni s gondozni. A padokat helyre hozatni s végre oda egy kisebb nyári vendéglőt állítani. Igaz, hogy mind erre pénz kell, s igy még re­ménységünk lehet, hogy ennek létesítése jó időre elma­rad; de akkor, ha lesz befektetni való tőke, a fentartás költségeit fedezni fogja a nyári vendéglő bérlete. És most egyelőre csak álmodjunk a felől, mily kelle­mes lesz majd valamikor a huszadik században, ha utó­daink a Széchenyi liget hüs utain karon fogva sétálgat­nak, s ha elfáradtuk leülnek a csinos kioszk elé, frissí­tőt vagy jó vacsorát rendelve, vidám poharazás közt hallgatják a szabadban s különösen este oly pompásan hangzó jó zenét. De mivel ezt mi kevesen érjük meg. Addig is kap­juk fel az uj eszmét s vállvetve fáradozzunk annak léte­sítésén, s ültessük be mi hamarabb a népkertet, hogy ott a közel jövőben élvezhessük a szabad levegőt. V. Közügyek. A kocsipóstai csomagok áruforgalmi statisztikája. Az 1884. évi jauuár 16-tól kezdve az áruforgalmi statisztika, a póstai csomagokra is kiterjesztetik. Az áruforgalmi statisztika alá esnek: a) Ausztriában, a megszállott tartományokban (Bosz­nia) stb. és a külföldön feladott, magyar póstaterületen kézbesítendő csomagok ; b) magyar póstaterületen föladott Ausztriába, a megszállott tartományokba és a külföldre szóló csomagok. A föladáskor az eljárás a kővetkező: A föladáskor az Ausztriába, a megszállott tarto­mányokba és a külföldre szóló csomagok közül csak azok esnek az áruforgalmi statisztika alá, melyek ter­melőktől, iparosoktól, kereskedőktől, gyárosoktól és az áruszállítással rendszeresen foglalkozóktól erednek és legalább egy kilogram súlyúak. Kivételt képeznek az aranyat, ezüstöt, ékszereket, órákat és efféléket tartal­mazó csomagok, melyek, ha a fenntemlitett feladóktól származnak, akkor is felveendők, ha az egy kilogram súlyt el nem érik. A kézbesítésnél az eljárás a kővetkező. A kézbesítő póstahivatal, a szállító levél kézbesí­tése előtt meggyőződik, vájjon a csomag tartalma, a lajstrom elnevezései szerint van-e a szállító-levélen tisz­tán és olvashatóan akár magyar, akár német vagy hor- vát nyelven nyilvánítva, mely esetben a tartalom nyilvá­nítása, hogy jobban szembe tűnjék, vörös ironnal alá­húzandó. Ha a tartalom nyilvánítása a lajstrom elnevezésé­nek meg nem felel, a kézbesítő póstahivatal fölhívja a czimzettet, hogy a tartalmat helyessen nevezze meg. A csomagot mindaddig kiadni nem szabad, tűig tartalma kellőleg megnevezve nincsen. Ha egyes esetekben a czimzett a csomag tartalmát előzetesén megnevezni nem tudja, köteles ő vagy megbí­zottja a póstahivatalban megjelenni és a tartalmát ott megállapítani. Oly gyűjtő nevek, melyek a tartalom minőségére nézve tájékozást nem adnak, nem fogadhatók el. A kö­vetkező megnevezések egyátalán nem használhatók : áruminták, állatok, állati termények, apró áruk, gabona gyarmatáruk, italok, kelmék, kéz műzeti áruk, kötanyag, kötött áruk, kő, malomtermék, noriubergi áruk, őrlemény, pipere áruk, rövidáruk, szeszesitalok, szőtt áruk, szövetek. Ézen csomagok áru forgalmi statisztikai nyilat­kozat czimü nyomtatványnyal látandók el, melyből a postahivatalok megfelelő menynyiségot bocsájthatnak, az illető feladók rendelkezésére. A föladó köteles az említett nyilatkozat rovatait kellőleg kitölteni, mely alkalommal a lajstrom elneve­zéséihez szigorúan alkalmazkodni tartozik. A kitöltött nyilatkozatot a külföldre szóló csomagoknál a vámnyilatko- zattal eg) üt érczkapocscsal a szállítólevélhez kell tűzni. Ha a csomagban többféle áru foglaltatik, a feladó annyi nyilatkozatot tartozik kiállítani, és a szállítólevélhez tűzni, a hány féle áru foglaltatik a csomagban. Érczkapcsok a postahivatalnál 100 daraboukiut 40 krért kaphatók. A föladó felek ily rézkapcsok' árát kötelesek megtéríteni. Az áruforgalmi statisztika alá eső árukj a lajst­romban könynyebb áttekintés végett betűrendben vannak felvéve és a pnstakivatalban a közönség használatára kifüggesztve. (A pénzügyi bíróság.) A pénzügyi közigazgatási bíróság törvény szerint e hó elsején kezdte meg műkö­dését. Az igazgatási teendőket és az elnöki ügyeket az elnök intézi el s ő közvetíti az érintkezést egyrész­ről a pénzügyi közigazgatási bíróság, másrészről a pénz­ügy-minisztérium, továbbá a közigazgatási hatóságok és. bíróságok közt mindazokban az ügyekben, amelyek nem a bírói hatósági körhöz utasitvák. A bíróságnál egyelőre két tanács alakíttatott, melypk egyikében a bíróság elnöke, másikában a rangidősebb biró elnököl. A tárgyalás alatt álló ügyekben előforduló vitás elvi kérdések, a bíróság teljes ülésében döntetnek el. - tel­jes tanács a bíróság összes biráiból áll 8 döntvényt csak akkor hozhat, ha abban, az elnökön kívül a birák összes tagjai felénél több van jelen. A teljes tanács zárt ülés­ben tanácskozik. A hozott döntvények á hivatalos lap­ban közzé fognak tétetni. Oly ügydarabok, melyek az elintézés czéljából szükséges kiegészítéseket, vagy más hatóságoknak adandó felvilágosításokat tárgyaznak, nem esnek tanácskozás alá, hanem az előadó által az elnök­nek adatnak át, aki elintézés után a kiadóhoz küldi azokat. Minden más tárgy tanácsülésben adatik elő és pedig szóbeli előterjesztés által. Az ügyek előadása nyilvános, hallgatók azonban csak a tanácsjegyző által aláirt jegy felmutatása mellett bocsáttatnak be. Az ité­„N Y I R V I D É K,-‘ let tartalmát és az indokolás főbb pontjait az elnök szó­val és nyilvánosan hirdeti ki. A tárgyalás elé kerülő ügyek, ügyszámúk megjelölésével, a tárgyalás előtt legal- lább három nappal a bíróság nyílt helyiségében kifug- gesztetnek. Azok a fellebezések, melyek a közigazgatási hatóságoknak a törvény 1. §-ában megjelölt és 1883. év deczember 31-ig hozott határozatai, végzései ellen adatnak be, a pénzügyminisztériumhoz ; azok pedig, me­lyek 1884. jan. 1-ső után kimondott végzések, határoza­tok ellen adatnak be: a pénzügyi közigazgatási bíró­sághoz terjesziendők fel az illetékes hatóságok által. — A bíróság részére a pénztári szolgálatot a központi ál­lampénztár teljesiti. A bíróság kisebb gazdászati szűk ségleteinek beszerzését az államépületi felügyelőség esz­közli, mely az elnöknek vagy helyettesének meghagyásait teljesíteni tartozik s a bíróság kisebb szükségletei az elnök utalványozására, a számvevőség előleges számfej­tése után saját előleg pénztárából fedezi. (A telekönyvek átalakítása.) Azon bonyodalmak és viszásságok, melyek telekkönyvi visszonyainkbau tény­leg léteznek, arra indították az igazságügyi minisztériu­mot, hogy a telekönyvek kiigazítása iránt intézkedjék. És erre nézve már meg is indullak a tanácskozások az igazságügyi minisztérium kebelében, s nagyon valószínű, hogy a telekkönyvek kiigazításának s az uj kataszteri munkálatokkal öszhaugzatba hozatalának nagy müve még a jelen év folyamán munkába vétetik. A minisztériumok ezen intézkedése, kell hogy minden oldalról a leghálá sabb elismeréssel fogadtassák, mert a tulajdonjog oltal­mának legfőbb biztosítéka, egyetlen alapja a rendes telekkönyv. Nálunk pedig a telekkönyvi visszonyok nyil­vántartásában nagy rendetlenségek észlelhetők, melyek a telekkönyv értékét teljesen tönkre teszik. Tömérdek vétel,eladás és ismét eladás történt a nélkül, hogy a megvett ingatlan az újabb birtokos nevére íratott volna,elanyir a hogy ma már van birtok, mely az ötödik, de sőt hatodik, ti­zedik kézen van 8 a telekkönyvben még mindig az el­ső birtokos neve szerepel, aki már meg is balt s igy még lehetősége is megszűnt annnak, hogy rendes szer­ződés állíthassák ki. De vau eset, hogy a valódi birto­kos birtokát a volt tulajdonos adóssága miatt árverelte- tik el, mert a vétellel elmaradt a telekkönyvezés, vagy ogy birtoktest több Ízben adatott el más és más vevő­nek. A hitelnek is nagy kárára van ez abnormis álla­pot, miután a birtokállapot telekköuy vileg sok esetben kellőleg ki nem mutatható. — Ezen és számos egyéb okok ösztönözték a minisztériumot arra, hogy a telek­könyv kiigazítása ügyében intézkedjék, azaz mindeu birtok a mostani tényleges birtokos nevére írassák és pedig a valódi birtokos minden költsége nélkül, tehát ingyen. Ami eléggé alig méltányolható jótékonysággal lesz, kisebb birtokos osztályunkra, mely osztálynál legin­kább tapasztalhatók ezen viszásságok, e/.eu osztálynak a telekkönyvi iutézméuy iránt tanúsított értketlen indolen- cziája, közönye miatt. Nyilvános köszönet. Dr. Baruch Mór árvaházi orvos úr kezdeményezé­se folytán, már nehány évvel ez előtt is a karácsonyi ünuep emlékezetessé tételére gyűjtés eszközö.tetett, mely a múlt 1883-ik évbeu sem maradt feledésben; leginkább pedig dr. Baruch Mór úr kezdeményezése folytán, ki ez ügy iránti érdekeltsége mellett jelentékeny összeggel is járult ez alkalomhoz. Ezenkivül adományaikkal követke­zők emlékeztek meg az árvaház pártfogoltjairól. Benediety Béla: 8 pár téli harisnya. Bodnár 1st- vánné: 13 darab téli kendő, továbbá kappau, alma, dió, mogyoró s füge. Dillnberger Lajosné: czukor, rizs, ár­padara, só, liszt, mák, lekvár és szappan. Jordán Ig- náczné: kendők s alma Korányi Imréné: pecsenye, al­ma s dió. Mfnczel Dávid: czukor s 50 krajczár. Rózsa- kerti József né: 1 frt, 20 kr. Szesztay Károlyné: pogá­csa, alma s dió, Sztrárek Ferenczné 2 frt, álma s dió. Dr. Takácsi Alajosné: 12 kendő. Újévi ajándékul Stern Jenő 60 kr. Verzár István esperes ur pedig 20 frt, készpénzt szolgáltattak át az árvaház rendelkezésére, — mely jótékony adományokért s a nemes ezél felsegélyezésére irányuló buzgó párt­fogásért, valamint t. Farbaky ur szives látogatá­sáért, ki megható alkalmi beszéddel nyitotta meg az ünepéljd, fogadják legszívesebb köszönetüuket. A nöegylet elnöksége. UJDüNSÁUÜlt. —■ A nyirviz-szabályozódársulat, a beállott , erős fagyok folytán, a külső munkálatok uagy részét beszün­tette, s most a "kiviteli terveket készítteti. A társulat az idén majdnem 700,000 köbméter földet emeltetett ki összes vonalain, -s átlag több mint 1000 munkást foglalkoztatott. Több nagy tavat lecmpoltatott s mun­kálatainak legnehezebb részén már túl van. — Megyei tisztviselők nyugdíjaztatása. Barsmegye főispánja, Barsmegye legutóbbi közgyűlésén egy igen közérdekű eszmét pendített meg : a megyei nyugdíjalap szervezését. A törv. hatósági bizottság lelkesen fogadta az indítványt s egy kisebb bizottságot küldött ki, a Bzevezési munkálatok foganatba vétele czéljából. Mi in­nen a távolból is szintén rokouszenvvel adunk visszhan­got a valóban nemes buzgalomnak s óhajtjuk, hogy e kérdésben kövessék Bars példáját a többi megyék is; mert valóbap ha, van valami, ami a uagy közönség meleg érdeklődésére, támogatására joggal számolhat, úgy tisztviselőinek anyagi sorsa joggal megérdemli azt. Ahol a tisztviselőnek öntudatát nem nyugtalanítja s tetterejét nem bénítja a jövője fölötti, aggodalom, ott bizonyára több időt, nagyobb figyelmet fordíthat a reábizot- takra s nagypbb buzgalom, szivósabb kitartással járhat el hivatalában. Ez már igy van, ez tiszta dolog. Azért óhajtjuk mi, hogy az eszme megyékben is hova elébb életre ébredjen. * A keresztények és zsidók közötti polgári házas­ságról szóló törvényjavaslat, a főréudi háznak folyó hó 12-én tartott ülésében, 9 szótöbbséggel ismét elvet­tetett. — Okolicsányí Géza, Szabolcsmegyei irvaszéki ülnökké történt megválasztatása következtében, az ügy­védek sorából ez idő szerint, saját kérelmére, töröl­tetett. ? A nőegyleti reuniók egyike f. hó 31-én, másika pedig februárhó 23-án lesz. A meghívók a napokban küldetnek szét. X Jantho Kálmán ügyvéd a nyirgyházai kir. köz- jegyzőségtől, hol mint segéd működött, megválván, ugyan­csak Nyíregyházán ügyvédi irodát nyitotta selyemutczai 963 sz mu házban. ? Amerikába készül a Gredig-Tester-Hősig féle czukrászda elárusitónője. Mint halljuk, a czégnek már e miatt fel is mondott. ? A rendőrség figyelmébe melegen ajánljuk a »Csicsóné« dalt, melynek megbotránkoztató szövegével az utcza gyerekek nem ritkán kergetik a járó-kellő nők arczába a vért. Nem ártana ez ordítozó suhanczok némelyikét hűvösre tenni nehány órára, hogy ott tanul­jon tisztességet és szemérmet. V A nyíregyházai korcsolyázó egylet f. hó. 13-áu nyitotta meg jég pályáját. A napokban ugyanis az Ér folyó fel duzzadván, a város vizeit levezető árkon a viz fel tolult, s ez utón sikerült a korcsolyázó teret elöntetni, s a reá következő erős fagyok folytán a jég ma kitűnő állapotban van, amint halljuk a fáradság s igy az érdem is a jég előállítása körül T. L. űré s nem kétkedünk benne, hogy az egylet ezért neki elismerést fog szavazni. (!) A nánási szalmakalapoknak nagy hírneve és kelendősége van országszerte. A derék uánásiak e házi ipart anyira fejlesztették, hogy most kalapjaikat szénából készítik, még pedig oly kitűnő sikerrel, hogy az uj ipar­ág a legszebb jövőnek néz eléje. A széuából font nyári kalapok a selyemhez hasonlítanak. Mint halljuk az 1885- dik évi országos kiállításon be fognak mutattatni. * A nyíregyházai polgári a olvasó egylet folyó hó 26-án, saját könyvtára javára, tánczvigalmat rendez a uagyvendéglőuek erre alkalmas termében. Belépti dij: Személyjegy 1 Irt. Osaládjegy 3 frt. Pelülfizetések kö­szönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. □ A Groák Zsigmond czóg a Nyirviz-szabályozó társulat munkásainak élelmezését az 1884-ik évre is felvállalta, oly feltétel mellett, hogy ha a bruttó bevétel nem haladja meg a 70 ezer forintot, akkor csak 5°/o*ot mig ellen esetben 6-ot ad a társulatnak a bruttó bevé­tel után. —A nyíregyházai korcsályázó-egylet, a jégpálya-te­rületnek megvásárlásából ináig tetemes összeggel tartoz­ván, az adóssági tőke apaszthatása s az évi kamatok pontos egyenlithetése czéljából is, felkéretnek a rész­vényes, de különösen az idény beálltával a jégpályát igénybevenni óhajtó éves tagok, hogy az évi tagsági il­letményt s egyesek a multbóli hátralékaikat is Kubassy Gusztáv egyleti pénztárnoknál, a jégpálya használatba vételét előzőleg, kiegyenlíteni szíveskedjenek. Az igazga­tóság . => Az alkonypir a tudósok részéről egész raját köjté fel a hipotheziseknek, melyekkel keletkezésének okait magyarázzák. Az amerikaiak élelmessége e sajátságos tüneményt is reklám csinálásra használta fel, kelendősé­get szerzendő általa az ipari és orvosi charlatnneria csodatevő termékeinek. A legutóbbi fultevés a Karaka- toa tűzhányó kitörlése alkalmával a légkörbe repített myriad ásványi részecskéken való prizmatikus fénytöré­sét látja benne a nap sugarainak s a mely atomok csak azért tartják oly sokáig fenn magukat a légkörben, mert a passát-szelek vonalába sodortattak. Azt mondaná erre ami Feri bátyánk,ha élne, hogy tébolyodott okoskodás és szerinte sokkal valószínűbb, hogy az idei uagyobbmérvü sertés ülésekkel járó perzselés fénye az egész, mely bíbor színével a tudósok eszét kápráztatja. Hát hypothezisnek az se k . . . tya és eléggé amerikaiasan is hangzik, de azért kötve hisszük, hogy a dilettáns természet-búvárnak e meghatározás, a rengeteg disznóölésből csak egy szá kolbászt is hozua konyhájára. — Ertügités. A nyíregyházai városi felső leány­iskola növendékeinek téli vizsgái f. é. januárhó 31-én és februárhó l én délelőtt 9 órától 12-ig fognak megtar­tatni, még pedig előbb az első, azután a második osztálybeli leány tanulóké. Ezen téli vizsgák idejéről a t. szülők és nevelésügy barátai tisztelettel értesittetnek. Nyíregy­háza 1884 év januárhó 12-én tartott városi iskolaszék üléséből jegyzetté és kiadta Pazár István iskolaszéki jegyző. — A szabolcsmegyei nyilvános közkórház 1883-ik egész évi betegforgalmának kimutatása. 1882-ik évről deczember hónapról viszamaradt 1883-ik évre január elsejére: 32 férfi és 16 nő, összeseu 48 beteg. 1883-ik évben újonnan felvétetett 585 férfi és 462 nő, öszszesen 1047 beteg. így az 1883-ik évben öszszesen ápoltatott 617 férfi és 478 nő, vagyis 1095 beteg. Ezen 1095 be­teg közül elbocsáttatott az 1883-ik évben gyógyulva: 439 férfi és 368 nő, vagyis 807 egyén; javulva; 95 férfi és 66 nő, vagyis 161 egyén; gyógyulatlan: 20 férfi és 11 nő, vagyis 31 egyén; meghalt 33 férfi és 18 nő, vagyis 51 egyén. A halálozási arány tehát 4.6-od szá­zaléknak felel meg. Az öszszes fogyaték az 1883-ik év­ben pedig 587 férfi és 463 nő, vagyis 1050 egyén. — Viszszamaradt a 1884-ik évre januárhó elsőjére : 30 férfi és 15 nő, összesen 45 egyén. Az 1883-ik évben ápolt 1095 beteg öszszesen 27705 ápolási napot tett ki; igy egy betegre átlag 25.3-ad ápplási nap esik. Ha az 1882-ik év I eteg forgalmát tekintetbe veszszük, azt lát­juk, hogy az 1883-ik évben a betegek létszámában apa­dás mutatkozik. Ugyanis az 1882-ik évben ápoltatott ösz­szesen 705 férfi és 530 nő, vagyis 1235 egyén. így az apadás 88 férfi és 52 nő, vagyis összesen 140 beteg ezen apadás azon körülménynek tulajdonítandó, hogy az 1883-ik év az utolsó 10 év között a legegészségesebb volt. A közkórház tiz évi fennállása óta az egyes években fel­vett és ápolt betegek számarányai a következők: 1874-ik évben : 209 beteg; 75-ben 615; 76 ban: 695; 77-ben: 720; 78-ban: 877; 79-ben: 986; 1880-ik évben: 1153 beteg; 81-ben 1221; 82-ben; 1235; és 1883-ik évben 1095 beteg. így az elmúlt tiz év alatt öszszesen 8806 beteg egyén ápoltatott. Közli: dr. Lórencz Gyula, me­gyei kórházi orvos Nagy-Kállóbau.

Next

/
Thumbnails
Contents