Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-30 / 52. szám
2. szám. Nyiregyhfiza, 1884. január 13. V. évfolyam. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLOSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egcsz évre .......................................................4 frfc. Fé lévre............................................................2 » Negyedévre.......................................................1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jóiba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdajához(nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő ozime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. / A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Mindon négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasensteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágában «0 Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. Akit kevesen szeretnek. II. Hol és miként lehet a hazaszeretetei megtanulni ? E kérdésre Ígértem közelebb feleletet adni. Az Ígért feleletet a következőkben adom meg. A hazaszeretetnek legelső és elengedlietlenebb föltétele, vagyis egyik legfőbb nyilvánulása: a hazai, a nemzeti nyelvnek, minden más idegen nyelvek fölött való elsajátítása, fejlesztése és terjesztése, szóval: szeretete. „Nyelvében él és hal a nemzet“. Mondja hazánk egyik leglelkesebb, legmelegebb szivil, sőt mondhatni korának legmagyarabb költője: Kölcsey F&rencz. Igaza van. A hazai nyelv oly nélkülözlietlen alkat-eleme a nemzeteknek, mint a napnak a fény, mint a virágnak az illat, mint az állati életmüszerveknek az éleuy. Valamint a nap fény nélkül, a virág illat nélkül, az élet éleny nélkül, megszűnt nap, virág és élet lenni: úgy nincs, nem lehet nemzet saját-nyelv nélkül. Aki nem beszéli, nem érti nyelvét annak a nemzetnek, országnak, hazának, amely közt s a melynek területén és kötelékében él: az nem is szereti azt, legalább nem szeretheti lelke teljéből és szive mélyéből. Hasztalan mondja nekem a szepességi német, a felvidéki tót, az erdélyi oláh, az alvidéki rácz és a ruthén: hogy . ők éppen oly hü, igaz, lelkes és feláldozó fiai a magyar hazának, mint a debrecze- ni, kecskeméti, szegedi, hódmező-vásárhelyi, szentesi, csongrádi sat. nép. Megczáfolja ez állításukat az a nyelv, amelyet beszélnek. Ha csakugyan oly igaz A „NYÍRVIDÉK“ TÁRCZÁJA. Az anyai szeretet hatalma. (Hindu beszély.) (Folytatás.) Ezt tapasztalta Ajodhja is, Aude az indu hegyi tartományok nyugtalan fejedelme. Palotája fénylett arauytól, s drága kövektől, küszöbén ültek egész zajjal az udvarnokok, és tánczosnők, asztala a legválogutottabb ételek és italok alatt görnyedett. Válogathatott a legszebb nők közül, de szive zárva maradt minden öröm előtt s fényes termeiben letelepedett a ködös arezu unalom, ásitva az örömpoharak, a bayaderek tánczai között. Ajodhját nem volt képes felderíteni semmi, s bo- szusan futott az erdőkbe embereivel, felkeresni az Aran- jarágát, az erdők királyát, a tigrist, s a veszély elszóró dását kereste fel. Szomorú mulatság, mely a legyőzött ellenség kiontott vérével el is végződik, s az uualom folytatja kiállhatatlan uralkodását ismét. Előhívatta végre a bölcs Bráminokat, s elolvastatta velők a Véda négy könyvét, az Angákkal, vagyis tolda- lékukkal és a Nivuktival, a nehezebb helyek magyarázatával. Végig hallgatta a Maba Bharátát, Nál-Damajan- tit, a ítamajána eposzokat. Mind hasztalan. Ott maradt a Wibhitakafa sötét árnyékában, hol a gonosz szellemek tanyáznak, a Nandánát, a mennyei kertet, a szivnek megnyílását és derűjét, nem tárhatta fel előtte a Ma- babbaráta varázsvilága sem. Végre találkozott egy bölcs brámin, ki azt tanácsolta neki, vegybn zarándok ruhát magára, s menjen el Jagdhernát (isten) templomába, kinek szemei csillogó és Iiü fiai e hazának: miért nem olvadtak be anyi század óta nyelvileg is a nemzet zömébe ? Miért nem cserélték fel az ősök által e hazába behozott nyelvet a hazai nyelvvel? Hiszen az a nemzet, ország, amelynek nyelvét beszélik, nemcsak desőt szívósan védik és őrzik, rájuk nézve megszűnt haza lenni már akkor, amidőn őseik Magyarországba jöttek tűzhelyet, jogvédelmet és.jólétet keresni; amit bizonynyal fel is találtak. És azt kérdezem én itt eme nemzetiségi töredékektől, hogy mit adtak cserébe e hazának azokért a jogokért, szabadalmakért és megélhetési eszközökért, amit az ország törvényei nekik adtak? Talán azt, hogy itt meggazdagodtak, elszaporodtak és felboldognltak ?! Igaz, hogy Magyarország nem kívánt tőlük mindazokért semmit. A magyar nemzet mindig legmostoliább volt maga iránt. Mindig készebb volt mások nézetéhez, szokásaihoz és sajátságaihoz alkalmazkodni, mint saját jogai fölött őrködni. De ha nem követelte is tőlük a magyar nemzet, a hazai nyelvnek föltétien elfogadását és tiszteletben tartását: saját jól felfogott érdekük, a közös haza védelme alá helyezett vagyonuk, életük, művelődésük és jövő existencziájuk fölötti nyugalmuknak biztosítása, kétségkívül megkövetelhették volna, hogy teljesen be olvadjanak abba a nemzetbe, amelynek kötelékéhez tartoznak, amelynek köszönhetik anyagi és szellemi elhaladásukat, amely jó szívvel megosztó velük polgári és politikai jogait. Ok azonban ezt nem tették, és ezzel anyagot nyújtottak oly harczhoz és küzdelemhez, amely nem csak a békés egyetértést zavarja meg; de lehetetlenné teszi magának az államczélnak, t. i. a szellemi és erkölcsi műveltségnek s az általános egyesülésnek, tehát az egységes állami nagyságnak elérhetését és biztosítását. rubinok, csak az lehet képes szivét megnyitni az élet és öröm előtt. Végre szót fogadott. Zarándok ruhát öltött magára s elindult a Ganges partjain Jagdbeiyiát, a rubinszemü bálványisten temploma felé. Harmad napra egy kies völgy kebelébe ért, magas sziklafalak által bekerítve. Meglepte őt a völgy szépsége, nyugalma, virágzó állapota, de még fokozódott meglepetése, midőn egy terebélyes Banaán sátor oszlopai között haladva, meglátta ismét a szent folyót, s annak habjai között egy különös alakot, mely lotoszvirághoz hasonlított emberi alakban. Nyájasan folyták körül üdo tagjait a szent folyó babjai, mintha csókjaikkal borítanák el. — Ah az Ápszárák egyike — sobajtá s megtelt körülte a vidék féuynyel, a lég virágillattal, a pálmák suttogó lombkoronái madárdallal, szive határtalan sejtelemmel. Úgy járt, mint a fényes paradicsommadár, midőn Muszkát-ligeten repülne át, elkábul s ittasau annak virágai közé hanyatlik. Öntudatlauul térdre borult, s úgy leste epedve a mennyei tüneményt. — Midőn az Istenek, a halhatatlanok, az Amritá- boz, a mennyei italhoz akarnak jutni, megzavarják le- belletökkel a vizeket, s előjönnek a habok bűbájos tündérei, H megkészitik az istenek italát. íme itt a vízi tündérek egyike . . , Minő lény? Minő varázs veszi körül? Minő illatos, kábító körülte a lég . . . Ez, vagy senki ... ez fogja előttem megnyitni Nandana ajtait, melynek küszöbén nem léphet át az unalom, s melyen túl halhatatlan gyönyör lakozik. Csendesen közeledett a szent folyó partjaihoz, s elragadtatva szivta magába, mint a Boa áldozatát, a bűbájos alakot. Egész lénye szemeiben pontosult össze. Hasonlított a belöl égő házhoz, melynek ablakaiból pusztító lángok csapódnak elő. Elfelejtkezett mindenről, a Csak ha mindanyian egy nyelven beszélünk, szerethetjük egymást igazán, tisztán és nemesen, tehát a közös anyát: a hazát is. Egyenlő jog, egyenlő kötelesség; egyenlő törvény, egyenlő erkölcs; egyenlő nyelv, egyenlő érzelem; közös levegő, közös élet-czél: ezek az igaz hazafiságnak közös alkat-elemei. És kérdem; egyenlően felelünk-e meg honfiúi kötelességünknek, ha mig a tiszta magyar ajkú honfi a magyar irodalmat ápolja és pártolja szeretetével és részvétével: addig a szepességi német a német, a tót a cseh, az oláh a román, a rácz a szerb, s a ruthén az orosz irodalmat istá- polja, a nemzeti, a hazai, a közös irodalom hátrányára és veszélyére ? Mert azt csak nem fogja tagadni senki, hogy a magyarországi nemzetiségeknek is élet-czélja a művelődés. Ha pedig ezt, a művelődést a hazai nyelv és irodalom mellőzésével és nélkül akarják elősegélni: talán hazafias kötelességet tcljesitenek ? Nem! Tehát megcsalják a magyar elemet; annak hagyván fenn az ország fennállását biztositó nemzeti közművelődésnek fejlesztésével járó terhek viselését. Már- már az egész müveit világ csaknem egy közös csáláddá alakul, a különféle népek óhajtásai, vágyai és panaszai kicserélése által: s a magyar- országi nemzetiségek még sem akarnak beolvadni a nemzet-testbe. Bizony-bizony nagy büut követ el az, aki az emberiség haladásának s a természeti törvények követelményeinek útját akarja állani! Ne ámítsuk sem önmagunkat, sem a nemzetiségeket. Félre a képmutatással, amely a testvériség nevében, kezet fog a nemzetiségekkel. Mondjuk ki az igazat, a valót! Amely államban, mint Magyarországon is, annyi különféle nemzetiségit, ajkú, következéskép érzelmű nép lakik: ott a teljes egyenlőség, egység és közös jólét soha sem érvé. jaddernaati szent helyről, a rubin szemű istenszoborról ; vágyai mint elvadult mének ragadták a szent folyó habjai közé, a fényes vízi tündér után ; mitsem gondolva avval, hogy az égi nemtők és földi lények között ledönt- betlen koriát létezik, s a halhatatlan istenek Nirwána sötét poklával büntetik meg a vakmerőt, ki kezeit az istenek tulajdonára nyújtja ki. A szenvedély vad természeti erő. Nem gondolkozik az semmit, csak cselekszik, ássa saját körmeivel a késő bánat örvényét. — Megállj óh vízi tündére a halhatatlan isteneknek, én Aude fejedelme vagyok, Indra felkentje. — Távozz, bárki légy, én vísz-árja;(földműves árja) neje vagyok; Indra a felleg-gyüjtő és villám-repitő színe előtt esküdtem neki örök hűséget. — Ab lotosz szemű tündér, ha te földi lény vagy, miért veszi lényed körül a túlvilág derűje ? Miért ragyog szemeidben ludra villáma, mely felgyújtja a szivet ? Miért csendül ajkaidon soha nem hallott tulvilági dal ? Miért változik körülted az istenek kertévé e vidék ? Te, vagy soha senki . . . enyém leszesz. — Te nem rettegsz' oh vakmerő Indra villámaitól sem ! ? — Ha a Nirwána minden sötétsége borítana is el, te egy pillanattal megvilágositanád azt is. Enyémnek kell lenned. S ellenálhatalan erővel gázolt a szent folyó habjai között a bájos vizi tündér felé, s átkarolva a bűvös alakot, sietett elérni a partot; mitsem törődve annak átkaival. Mit gondolt ő avval, hogy az ártatlanság átka felhat Bráma szent egeibe. Hogy zokogott az a viszhang a partot elfedő pálmaerdőkben! Hogy hívta fel villámait a felleggjüjtő Indrának. (Fo iyt. köv.) j
