Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-16 / 50. szám
IV. évfolyam, 50. szám. Nyíregyháza, 1883. deczember 16. TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer vasár-napon. Előfizetési feltételek : jjpostán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ................................................... 4 írt. Fé lévre.............................................................% » Negyedévre........................................................1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Elei* kiadótulajdonosok könyvnyomdájához(nagy-debre- czeni-utcza 1551. szára) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a i szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo- j gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető | költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Mindon négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij .»Vében,minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haaseustein és Yogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Coinp által Hamburgban. A magyarosodás kérdéséhez. (Hatodik közlemény.) Venio nunc ad fortissimum. Most jövök a legerősebb factorra, tényezőre, amelytől a magyar közművelődés szintén sokat vár: az Egyházra. Tudjuk a történet lapjairól, bogy a közművelődésnek első olaj-ágát a papság hozta be Magyarországba, amennyiben az emberiséget átalakító és nemesitő eszközt, a vallás-erkölcsi fogalmakat ők kezdték elhinteni Szent-István birodalmában. Nem mondjuk, hogy e szép tisztüknek nem feleltek volna meg. Az ős múltban, amidőn az emberi és társadalmi művelődésnek egyedüli forrása a vallás volt, kétségkívül derekasan megfeleltek kötelességüknek. Mert azt tenni valóban kötelességük volt. Az állam gazdagon elláta őket jövedelmező javadalmakkal, uradalmakkal. Tehát csak a kölcsönt adták vissza a vallás-erkölcsi eszmék fejlesztésével és terjesztésével. Művelték a tudományokat, terjesztették a tudományos ismereteket, istápolták, segélyezték a tanintézeteket. Ezt senki sem tagadhatja meg tőlük. Azonban egyszer csak megfordult a közművelődés kereke. Egy szép reggel arra ébredtünk, hogy a közművelődés vezérszerepének szála kiesett a papság kezéből és a társadalom maga vette azt kezébe. A tapasztalat beigazolta, hogy a csere nem volt rósz. A társadalom évtizedek alatt nagyobb lendületet adott a közművelődésnek, mint a papság, vagy nevezzük nevén, az egyház évszázadok alatt. Ez állításunkat igazolja az a lázas küzdelem, amit a közművelődés terjesztése érdekében ma is folytat a társadalom. Iskolák emelkednek, könyvtárak létesülnek. A tudomány uton-utfélen hirdette tik. És mégis mit kell tapasztalnunk? Azt, hogy mind ezen lázas tevékenység daczára, csak nagyon lassan halad a műveltség. Ami csak újabb bizonyítéka annak, hogy a tudományos ismeretek legelemibb elvei is, mily nehezen törnek utat a setétség- ben tévelygőkig. A babona, az elfogultság, a mohos obseuran- tismus, az áldozat-készség hiánya, az olvasni nem szeretés, az általános elszegényedés terjedése : mind- meg annyi bizonyítékai annak, hogy a nép nagy része még mindig sötétségben tévelyeg, és hogy a felvilágosodottság csak egyeseknek, de nem a nemzetnek, nem a tömegnek tulajdona. Miért van ez igy ? Miért vész kárba anynyi nemes törekvés, szent akarat és áldozat-készség? Mondjuk meg az igazat. Azért, mert a művelődés terjesztésének egyik hatalmas tényezője, a templom,, az egyház, és a papság, még nem, vagy legalább is nem eléggé működik közre : az általános műveltség, a felvilágosodás terjesztésében. Pedig a templomnak ez volna egyik szent föladatai A szószékről kellene hirdetni a keresztény műveltséget, a tudományt, a felvilágosodottságot. A szószékről kellene megtanítani a népet arra, hogy miként éljen, hogy miként könyitsen sorsán, mit kövessen, mit kerüljön: hogy már e földön is szedje a keresztény vallás igaz és örökszép tanainak áldásos gyümölcseit. A szószékről kellene megismertetni a néppel az önsegély módjait, a hasznos egyleteket, a nép javára szolgáló államitézményeket. A szószékből kellene küzdeni a socialismus és communismus romboló tévtanai ellen. Egyszersmind a szószékekből kellene hirdetni amaz elévülhetlen jogokat és igazságokat, amelyeknek életbeléptetését a népnek követelnie kellene. Úgy de: „ignoti nulla cupidó“. Aki mit nem ismer, azt nem szeretheti, azt nem óhajthatja. De az egyháznak elengedhetlen kötelesége első helyen tanítani a népet, és pedig nem csak a vallás igazságaira, nem csak a vallási hitágazatokra. A keresztény vallás a haladásnak, a szellemi művelődésnek, és a folytonos erkölcsi javulásnak vallása. Az ily vallás pedig nem zárja ki, sőt implicite követeli, hogy a szószék nem csapán a dogmának, hanem a keresztény műveltségnek, az élet- bölcsesőguek, s a fölvilágosodásnak szószólója, hirdetője és terjesztője legyen. Midőn évekkel ezelőtt a felnőttek oktatása oly nagy port vert föl; midőn a képviselő ház e czélra jelentékeny összegeket akart megszavazni; midőn Türr István buzgólkodása folytán megalakult a központi népoktatási kör, hogy a felnőttek oktatásának lendület adassék; egy, most már örök álmot alvó jelesünk igy szólott: „Miért enyi zaj? Hát nincsenek-e templomaink ? És nem ezek vannak-e hivatva a felnőttek oktatásának eszközlésére ?“ Ennek a bölcs államférfiénak tökéletesen igaza volt. A templom, ahova a nép minden kényszer nélkül, vallásos ösztönétől vezéreltetve seregük ösz- sze; a szószék, ahova áhítattal fordítja figyelmét minden jó keresztény; a lelkész, akinek szavát elhiszi és megfogadja a nép — lennének a felnőttek oktatásának leghathatósabb tényezői: ha minden templom, ha minden szószék és minden lelkész szolgálatában állana a közművelődésnek. De legtöbbet tehetne és kellene tenne a rom. kath. egyháznak, illetőleg klérusnak. A katli. egyház, még nem régen államegyház volt; még most is nagy privilégiumokat élvez. Ez egyház rendkívül sokat tehetne a magyarság érdekében. De fájdalom! ki kell mondanunk, hogy nagyon keveset törődik vele. Ha a magyar főpapság, a püspökök tudatával bírnának annak, hogy a katholiczizinus a magyar államhoz van kötve: hamar végét lehetne vetni minden haza-és állam-ellenes velleitásnak. Azt nem kellene felednie a magyar főpapságnak, hogy ha a a pánszlávizmus terjed : aláásatik az egyház. A kultuszminisztérium emlékeztethetné a magyar püspököket, hogy javadalmaikat az államtól kapják s hogy magyar főúri jogaik kötelességekkel járnak. Fájdalommal kell továbbá constatálnunk, hogy a lutheránus egyháza felső megyénkben alegpánszlávabb; öt megye esperessége teljesen kezükben van, s minden uj pap, vagy tanitó választás egy-egy községet szerez meg számukra. Tökéletesen igaza vau a „Pesti Napinak amidőn azt mondja, hogy: „Ahol a pap és tanitó pánszláv, ott a biró és jegyző is az lesz, a mesteremberek és a lakosság szintén!“ Ez üzelmeket tovább tűrni, igen természetesen, vétkes könnyelműség lenne az állam részéről. Ez ügybe az országos törvényhozásnak előbb-utóbb be kell avatkoznia. Látni való dolog tehát az elmondottakból, hogy az egyházak kevésbbé felelnek meg föladatuknak a magyar állam eszme, a magyar közművelődés terjesztése tekintetében. .Szükséges annál fogva, hogy ők is melegebben karolják fel a magyar közművelődés kérdését s kezet fogva a társadalommal és az állammal, mindent kövessenek el, hogy a magyarosítás nagy munkája lehető gyorsan, azonban minden kényszer nélkül és könnyű szerrel mozdit- tassék elő. A választásokhoz. Szabolcsmegye igen régen nem tulajdonított oly fontosságot a megyei tisztujitásnak, mint most. A párévtized óta időközönként megejtett választásoknál a tul- ságig vitt közöny volt észlelhető, mely az igazgatást gyakran oly képezetlen egyének kezébe juttatta, kikét, tisztelet a számos kivételnek, a jól dijjazott polezra szerénytelenség, pártfogás vagy a szeszélyes sors kegye emelt; kik értetlen kontárkodásaikkal lealacsonyították a hivatali tekintélyt, pangaui engedték a közigazgatást. Akaratlanul is eszünkbe jut az országszerte híressé vált hajdani szabolcsmegyei tisztujitás, mely dinom dá- nomával Eldorádóvá tette a megyét ; mikor is a fiók Demostkcnesek, a végire állított tele hordó tetejéről az elrekedésig szónokló pártvezérek, oly tüzbe hozták ezüst gombos dolmáuyu sarkantyus szavazóikat, hogy sokszögű buzogányaikkal igyekeztek gyakran megmutatni pártjuk erős voltát, mely feledhetlen boszniai occupátió módjára vérárral borította a székváros minden terét. Isten mentsen, hogy ilyennek képzelném én a most megejtendő tisztujitás idejét. Távolról sem. A meleg érdeklődés különösen az alispáni hivatal betöltésére vau irányítva. Mi szeraélylyel nem foglalkozunk, senki elkövetett hivatali működését nem birálgatjuk, ezt bizzuk a választó és megbízó közönségre. Midőn Zoltán alispán ur tetteiről elismerőleg szólunk, Kállay ellenjelölt urat nem kicsinyeljük. Adja Isten kettőjük közül az legyen alispánunk, ki arra érdemesebb! Minden értelmes ember elismeri azt, hogy az al- íspáni hivatal alkalmas egyénnel való szerencsés betöltésétől igen, de igen sok függ a megyén; ő a lelke, mestere, mozgató ereje a közigazgatásnak, ha luxusnak tekinti a hivatalt, eleget vél tenni kötelességének, ha az alantasabb hivataltárs által fogalmazott és írott rendeletet olvas- hatlanul aláírja, vagy még ezt sem teszi; ha tehetetlen székfoglalója a gyülésteremnek, ha gyűlés után gondolkozik azon, mit is kellett volna mondani egyik vagy másik bizottsági tag beszédéhez; ha anyagi helyzete odautalja, hogy az igazság-szolgáltatás mérlegébe csúsztatott fillérnek üres zsebében helyt ad; ha mindenre Ulászlóval »dobzse«-t felel; ha hivatali felelősségének tudatában a különféle áramlatokkal szemben rendithet- lenül meg nem áll; ha meggyőződését a jövő választásra való tekintetek miatt eltitkolja; ha az alantasabb hivatali közegek túlkapásait, talán némelyek hanyag eljárását, vonjon az maga után bármit, megakadályozni, megtorolni képtelen: bábeli zűrzavar támad a megyében, melynek általános romlás a vége. Innen van az, miszerint teljességgel nem csodálkozunk azon meleg érdeklődésen, mely a mostani választást megelőzi. Gyülésezések, értekezletek egymást érik. Ez képezi a közbeszéd tárgyát mindenütt. Midőn köztudomású dolog az, hogy a közügyek iránt közönyös bizottsági tagok száma oly tetemes, miszerint a legfontosabb ügyek tárgyalását is legtöbbször üres padok hallgatják: feltűnő, mily élénkség jellemzi most a megyei életet. Nem szabad hinnünk, hogy ez a tisztujitás egyenes és természetes kifolyása. Máskor is volt választás; de az érdeklődés távolról sem közelítette mega mostanit. Utaznak, gyüléseznek még az olyanok is, kik ez előtt nem mentek a hegyhez, hanem azt hívták magukhoz. Honnan van mindez?!
