Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-23 / 17. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza. 17. szíim. Vasárnap, 1882. áprilhó 23. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAPON Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 frt. Félévre 2 „ Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások l?irinjjei- János és Jóba, Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek béküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 ki-; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Egy fölösleges szó. II. Elmondani első közleményemben, hogy fényűzés mindig volt, tehát valószínűleg lesz is, amig csak ember lakja e földet. Az elől tehát, valamint az ókor, ugy a mai és a jövő nemzedék sem zárlíózhatik el. Olyan az, mint a levegő, a legszegényebb kunyhóba is belopódzik. Alig venni észre, hogy ben van. Pedig ha megtekintjük ma a legegyszerűbb földmives hajlékát, nem egy oly czikkre akadunk, amelyről még a nagyapa és nagymama mitsem tudtak. Mi ennek az oka? No itt e kérdésnél Darwinnak csakugyan igazat kell adnunk. Majmok vagyunk. Itt, e két szóban rejlik a mai oktalan, indokolatlan fényűzés titka. A nép fényűzése, mindig jólétének csökkenésére mutat. És ez ellen nem lehet törvényt hozni. A köztilalom soha sem szünteti meg a roszat, sőt mellékutakon öregbiti azt. Legjobb törvény a fejedelem, a nagyok példája. »Regis ad exemplum totus componitur orbis; Rex igitur qualis, grex quoque talis erit.« (A király példáját nyomban követi az ország ; S igy a királyhoz mértt lesz : maga a tömeg is.) Ezt mondja egy latin közhely. Ha a fejedelem kedveli az egyszerűséget, a nagyok, és előkelők is megkedvelik azt^ ezek példáját pedig követi a nép. A fényűzés, épen mint a párbaj, gyom a társadalomban; de amelyet alig lehet kitépni anélkül, hogy vele együtt más, nemesebb növény is utánna ne szakadjon; mivel gyökerei egymásba vannak fonódva. De ha már a fényűzés ördöge oly nagy hatalmat vett rajtunk; ha annyira rabszolgáivá tett A „NYÍRVIDÉKITÁRCZÁJA

L Henry. (Beszély.) Vörös Kálmántól. (Folytatás) Nem sokára azonban lelke kimerült, s édes álom szállott reá, melyből csak órák múlva, a sík tengeren ébredt fel. John már régen ott pipált mellette, s piszkos markából koczkákat hajigált a padozatra. — Mit csinál? kérdé Henry. — Amint látja szórakozom, s koczkázom itt egyedül. De ha társammá akar szegődni: annál jobb. Okosabbat ugy sem tehetünk. Henry unottan egyezett bele, de lassanként kezdett érdikes lenni előtte a játék, és örömmel folytatá. Elfeledte, hogy azon pénzdarabok, melyek tőle Johnhoz vándorolnak, nagyon is apasztják szűkre szabott uti költségét; sőt még ő inditványozá, hogy czélszerübb lenne fél dollárba játszani, mely azután egészszé nőtte ki magát. Azonban alig egy pár óra múlva hiában kotorászott tárczájában, mert onnan többé egy árva dollár sem került elé, s a szakálas John hidegen kelt fel helyéről száz dollár nyereséggel a zsebében; kényelmesen kiverte pipáját, s követte a tengerészek utálatos szokását, mely a pipában nyirkossá vált dohányt nem engedi kárba veszni, hanem élvezi annak erejét közvetlenül. Henry elkeseredése most oly magas fokra hágott, hogy John jónak látta ügyelni a fiúra: nehogy valami bolondot tegyen; az azonban nem gátolta őt abban, hogy Henry felett mosolyogjon. A mindenható igy teremté az embert, hogy anyagi szükségletei is legyeDek, s ez annál élénkebben rohanta meg Heuryt, mivel több idő mult el az étkezés ideje után, mely ez egyszer pénz hiányában ő nála csak idő maradt. . bennünket, hogy arról többé le nem mondhatunk: legalább igyekezzünk felfogni e végzetes szónak értelmét. Ne magyarázzuk azt félre és ne fogjuk fel balul. A fényűzés mindig ellentéte a szükségletnek. Aki csak annyit ad ki, mint amennyit bevesz : még nem fényűző ugyan, de nem is jó gazda. A ki kevesebbet ad ki, mint amennyit be vesz: takarékos. Aki többet ad ki, mint a mennyit bevesz: pazarló, tékozló. Aki nemcsak hogy többet ad ki, mint amenynyit bevesz; de sőt oly tárgyakra, czikkekre adja ki, amelyek nélkül könnyen ellehetne: már fényűző. Bár a túlságos fényűzés, sehol, de sehol, még a fejedelmi udvaroknál sem jogosult, legalább közgazdászatilag nem az; de a nagyoknak a dúsgazdagoknak e tekintetben sok megengedhető olyas valami, ami egy közönségesebb származású és társadalmi állású egyénnél, vagy családnál egyátalában kárhoztatandó. Pedig a fő hiba itt van. Az alispánná majmolja mindenben, öltözetben, modorban, háztartásban a főispánnét; az alispánnét majmolja a szolgabiróné ; a szolgabirónét majmolja az esküdtné ; az esküdtnét majmolja a falusi jegyzőné és igy tovább ugy, hogy ha szigorú szemle és bírálat alá veszszük a falusi jegyzőné öltözékét: nem nagy, vagy talán éppen semmi különbséget sem fedezhetünk fel az ő ésafőispánné öltözéke közt. Okos, eszélyes és természetes dolog-e ez!? Bizonynyal nem. John végre megszánta őt, és adott neki egy darab kétszersültet s egy falat hideg pecsenyét, melyet Henry mohón költött el; sőt John nagylelkűsége annyira ment hogy késznek nyilatkozott egy pohár szeszes italt is fizetni Henry szomorú képpel fogadta el. — Mondhatom — kezdé John vigyorgó arczal — hogy soha sem voltam fukar ember, s mindenkor szívesen tettem jót mindenkivel, s miután látom, mily szorult helyzetben van, én kész vagyok tiz dollárt kölcsön adni. Henry furcsán érezte magát, midőn saját pénzét kölcsön kelle vennie; de egyéb nem maradt hátra, s igy csak megvetésének adhatott kifejezést ajka. — No no I — szólt erre John — Ezért is köszönettel tarozik, mert ott is hagyhattam volna, ha rosz ember volnék, de én e helyett gondját viseltem. Henry mitsem felelt. — De amint megérkezünk N . . .-be, azonnal beállunk valahova együtt, s én szigorúan követelni fogom pénzemet. — Beállunk? — kérdé Henry csodálkozva — Hova? — Nos valami üzletbe; például pínczérnek egy serházba. — Pfuj! — felelt Henry. — Ah ah? — kötődött John — Úgy tesz ön fiatal gentleman, mintha az ön atyja nem lett volna soha pinczér ! Henry elpirult, mert Johnnak igaza volt. Atyja épen igy kezdte és vitte ennyire. Mily törődötten érkezett Henry M. . . . be, arról beszélni is felesleges; mert panaszai köteteket tennének ki. John azonban nem hagyta őt pihenni; hanem azonnal elvitte Master Richárd Belwin jó hirü sörházába. — Master Richárd Belwin! — kezdé John, midőn a tulajdonos elé álltak — mi nem vagyunk követelők s tudunk udvariasak és szolgálatkészek lenni. De nemcsak az öltözékben, hanem igy vagyunk egyéb tekintetben is; háztartásban, lakberendezésben és asztaltartásban egyaránt. Csuda-e azután, hogy oly kevesen igyekeznek családot képezni? Éppen nem csuda. Maradjon mindenki azon életmód, öltözet és háztartás mellett, amelyet a gondviselés számára kijelölt a társadalomban s amelynek megfelel évi jövedelme. Az alsóbb rendű tisztviselő ismerje el állása szerénységét s javadalmához képest elégítse ki szükségleteit s ne igyekezzék főnökeit majmolni. Ma egy szobaleányt alig lehet megkülönböztetni az utczán, a város leggazdagabb polgárának leányától; egy iparos segédet a törvényszéki elnök fiától. Hát ez rendes állapot!? Lehet-e ezeknek jó végük elvégre is ? Nem, százszor nem! Az ily eljárás a legoktalanabb értelmezése a haladásnak, a művelődésnek és a fényűzésnek, ami már eddig is nem kis rést ütött az erkölcsökön. Tiszta erkölcsök nélkül pedig, egyetlen állam sem állhat fenn sokáig; előbb-utóbb el kell pusztulnia. •Minden országnak támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész: Róma ledól s rabigába görbed !< (K-y.) Egy szerény, de fontos indítvány. A vallás- és köz-oktatásügyi minisztérium mindent elkövet, hogy az oly nagy számú tanítóság kellő eredményt mutasson fel a tanítás terén. Tekintélyes összegeket rak le évente a kormány a tudomány oltárára. Díszes palotákat, czélszerü épületeket emeltet tanonczok számára. Jutalmazza a jó tanítót, hivatalos megbízottjai által serkenti a munkában hauyagokat. Törvényt hoz, amnak — Jól van gyermekim — felelt a szikár ember — most menjetek aludni; holnap megkezdhetitek működésteket. Elvezették őket egy kamarába, hol több ágy volt egymás mellett, s ezek egyikére Henry azonnal leveté magát. John pedig papirt vett elő zsebéből; írni kezdett. Ha Henry látja a levél tartalmát, bizonyára nagyot néz, A levél igy szólt : Master Edwin Hawens T ben. >Henry szerencsésen elkoczkázta összes pénzét s holnap Master Richárd Belwin fényes üzletében uri magammal együtt, mint pinczér, fogja a közönséget bámulatra ragadni. Hive: J o h n.« A ravasz John azonban nem irta oda, hogy ki koczkázta ki Henry zsebéből a dollárokat. Napok multak s Henry szomorúvá lőn. Hiában irt haza, nem kapott pénzt. — Keress ! — válaszolta az öreg Master Hawens. És Henry hordta a seres poharakat tovább. Egy borús napon Henry a csap mellett szundikált, midőn a terembe két hölgy lépett. Az egyik Miss már nem tarthatott igényt a csodálatra; de a másikat igény nélkül is el lehetett halmozni vele. A fiatalabb a belépésnél keresni látszott valakit. Henry felugrott s elébük sietett, mialatt a hölgyek leültek. — Két pohár sert! — szólt az ifjú hölgy, eléggé parancsoló hangon. Henry egy pillanat alatt elhozta azt; de szemei folyton a leánykán függtek, s arczán oly világosan olvasható volt az elragadtatás, hogy az idősebb hölgy igen komolyan talált reá nézni. Henryt ez nem zavarta. (Folytatása köv.)