Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-26 / 48. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza, 48. szám. Vasárnap, 1882. novemberhó 26. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 frt. Félévre 2 „ Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések a a lap szétküldése tárgyában teendó fölszólamlások J?iring-ei- János és .1 ól>;i Eleit kiadótulajdonosok könyvnyomdáj'ához (nagy-debreczeni-utczu 1551. szám) intézendák. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdotés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Yogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hambnrgban. Kenyér és képesitvény. (cz.) A képviselőház f. hó 20-án vette tárgyalás alá a köztisztviselők minősítéséről szóló törvényjavaslatot. És elfogadta azt az eredeti szövegezés szerint minden, módosítás nélkül. Nem szólunk e helyen a már törvénynyé emelt javaslat minden egyes részéhez; nem is akarjuk gáncsolni annak czélzatát; ámbár nem helyeselhetjük az átalában behozott magas képesitvényt; mert mi ugy tudjuk, hogy nem vagyunk oly tul a rendén bőviben aímagas képesitvénynyel biró köztisztviselőknek való magyar embereknek, miszerint a kisebb képességgel biró, de szorgalmas és becsületes íijainkat mellőznünk lehessen. A magas képesitvény megállapítása, fájdalom több helyütt a magyar hazában, a magyar faj rovására esik. Már pedig tagadhatatlan tény az, hogy becsület és megbízhatóság tekintetében a magyar áll első helyen. Megbocsáthatatlan vétke nemzetünknek az, hogy a közhivatalok vezetésére igen sok esetben idegeneket alkalmaznak, s azokat az előléptetésnél előnyben részesitik. Ez, mig egyrészről elkeseredést szül a közpályára készülő fiainkban, másrészről azon korrupcziónak veti meg alapját, amelyet minden lépten-nyomon sajnosan kell tapasztalnunk. Valóban bámulatos intéző köreinknek azon indokolatlan eljárása, hogy különösen a pénztárak kezelése és ellenőrzésére többnyire idegeneket alkalmaznak. Pedig már igen sokszor megtermette és még megtermi keserű gyümölcsét ezen fonák eljárás. Innen vannak azután azon számnélküli sikkasztások, melyek ma már csaknem minden napiak és állandó rovatot foglalnak el a hírlapok hasábjain. Mi ezúttal leginkább azon fonák eljárás ellen kívánunk szót emelni, amelyet honatyáink ezen törvényhozásnál követtek. A „NYffiVIDÉK" TÁRCZÁJA. Költő és orvos. — Humoreszk. — Fordította: Klu.g' jVxitíil, (Vége.) A tehetséges költő 3 befejezetlen kéziratot hagyott hátra, melynek kiadását benső barátja Dr. Freising fogja eszközölni Kétségenkivül fokozódni fog a közönség részvéte a sajátságos haláleset miatt.« Kunczen ur gondolkodólag rázta fejét. Ez eset valósággal feltűnést fog kelteni . . . Hm, hm! Ugyan hova is tettem »Szatiráit« ? . . Bele kell néznem, hátha támpontot képezhetnének . . . ? Negyedórányi keresés után megtalálta a csinos kiállítású könyvecskét, melynek mottója. »01y sok munka egy halotti lepelért* őt felettébb érdekelni kezdé. -- Hm 1 Heves természet, de szép tehetség! Bizonyára egész szokatlan tehetség! Ez még valamennyire vihette volna! No de mégis jó, hogy az »Esti futár« czikke kezembe került. Holnap minden vidéki lap értékesíteni fogja a szívesen jött zsákmányt . . . Igy mégis én vagyok az első! Igen, igen egy necrolog forma; az lesz a legjobb. Brilliantot érő idea . .. Gyorsan munkához Kunczen! mielőtt más megelőzne. Derekasan fogom adni. Huberti kék lesz boszuságában! Ezen szavakkal közelebb tolá a széket asztalához és a .Szatírákat* komoly vizsgálat alá vevé. Félóra múlva be volt a munka fejezve. Sok van mondva — mormogá, a mint a Ill-ik negyedrétet leszáritá, — igen sok . . . mondhatnám nagyon sok ... de hát ... 6 halott . . . ! Hét órakor az utolsó jóta is le volt pontozva. Az ao^theticus homlokán csillogó fény elárulá, hogy a vázAvagy összeegyeztethető-e az a józan ésszel, hogy felállítsuk köztisztviselőinkkel szemben a magas képességi fokot addig, amig azok részére, még csak az egyszerű becsületes megélhetést sem biztasitottuk ?! Bizonyára nem! Manapság pedig alsóbb rendű tisztviselők oly csekély javadalmazásban részesittetnek, hogy abból talán egy magános ember szűken igen, de egy családos tisztviselő egyátalában nem élhet meg. Pedig ha valaki, ugy a köztisztviselő az, aki megérdemli, hogy a tisztességes megélhetés az ő és családja részére biztosítva legyen. A cseléd, a napszámos ütinep- és vasárnapon, megpihen, családja körében töltheti idejét; a kisebb rendű tisztviselő Íróasztalához lekötve görnyed ezen nyugalomra szentelt napikon is. Midőn más jó lélek Istenéhez emelkedik: át- meg átgondolva maga és családja nyomorult helyzetét, ez búvárkodik a lélekölő számok közt, vagy ontja a betűrendeket a papir fehér lapjain. A betűszedők érdekében országos mozgalom indult meg igen helyesen, a vasárnapi munkaszünet végett; a szegény alsóbb rendű tisztviselőkre nap-nap mellett több terhet raknak; nem törődve azzal, meddig birja, s hogy egymásután dőlnek sirba alatta. Mit szóljunk a községi és körjegyzőkről, akiknek alig pár forinttal vau több fizetésük, mint a legsilányabbul díjazott szegény napdijasoknak; pedig ezek is silányabban fizettetnek, mint egy egyszerű béres, és ezen silány fizetésből még segédet is kénytelenek tartani ? Mit szóljunk a néptanítókról, akik még ezeknél is silányabbul dijaztatnak ? Hejh uraim, intéző uraim! beh nagyon meglátszik önökön, hogy soha sem Ízlelték azon keserű kenyeret, melyet az alsóbb rendű tisztviselők adnak éji és nappali testi-lelki fáradalmaikért!!! Beh meglátszik az önök félszeg intézkedésein, hogy a népélettel teljesen ismeretlenek! Hajh! a magyar fiskális nép, s igy őt csak fiskálisok képviselhetik? lat kabinettmü nevét érdemlené. Számtalan idézetekkel a szerencsétlen fiatal ember mesteri ^Szatíráiból* bizonyitá be, hogy a költő egész természete olyszerü volt, hogy e végzetszerű lépést mathematikai szükségből tevé. Fokról, fokra követé költeményeinek magas szárnyalását, melyek mindegyikében lelki betegségének jeleit vélte feltalálni. Még azon este sajtó alá került a czikk, melynek a lap fődiszét kellende képeznie. Négy nap mult el. Az egész város beszédtárgyát nem képezte egyéb, mint az ifjú költő talányszerü halála. Huberti, ki nem akart az »Esti futár* által háttérbe szoríttatni, a Kunczenénél hoszasabb és magvasabb czikket szentelt »az ifjú lantosnak; a vidéki lapok pedig hűségesen követték a jeladást. Harmadnapra a »Szatirák« utolsó példánya is elkelt. A hölgyvilág epidemicus részvétet érzett a korán elhunyt költő iránt és élénken tudakozódott sirja után, hogy nyughelyét koszorúkkal és virágokkal ékítsék. Egyes lapok már emlékszoborállitás eszméjét pendítek meg ; sőt a » Telephon posta* késznek nyilatkozott a kegyes adományokat kézhez venni. Szóval Ottó neve minden ajkon lebegett és miután már halott volt, nem átallotta Kunczen ur az utólsó évtized kimagasló irodalmi jelentőségei közzé sorozni. Ekkor a negyedik nap estéjén a közönség egy az »Esti futárban* ugy mint az »Irodalmi ujságban« megjelenő documentum által lőn meglepetve, a mely igy hangzott: »Tek. szerkesztő, ur! Miután már 1 év óta volt szerencsém a »Szatirák« szerzőjénél **** Ottó urnái szolgálatban állani, ugy bizonyára tudnom kell, meghalt-e, vagy nem? De az nem ugy van. Miután még sokkal gyengébb, hogysem tollat foghatna, bátor vagyok önt-uram felhatalmazása folytán, ez eseményről tudósítani. Kenyeret uraim a nemzet valódi napszámosainak ; Ha kenyerük leend elég; ha nem éheznek, nem áznakfáznak családostul: bizonynyal kisebb képesitvény mellett is jobb tisztviselőink lesznek, mint a magasabb képességi fok és nélkülözés mellett. Mert a mai silány fizetés mellett legfontosabb hivatalos teendői között is önkénytelenül eszébe jut éhező családja s ilyenkor vége a munkakedvnek, sőt a gondolkodási képességnek is. Ezen felül a folytonos küzdelem a létért, elveszi tanulási kedvét és idejét; pedig aki a közpályán működik és folytonosan nem tanul, kivált oly törvény-labyrinth mellett, mint a mienk: hijábavalóvá lesz ott minden iskolai bizonyítvány. És ha még csak munkaképességét veszti, az nem oly nagy veszedelem; mintha a nyomor rákényszeríti ahhoz nyúlni, aminek érintése már maga megbecsteleniti a szegény áldozatot. Hejh! pedig uraim! nincs s nem is képzelhető valami borzasztóbb, mint mikor az éhes gyermek kenyérért esdekel; és az apa képtelen a kis éhező reszkető kezecskéjébe egy darabka kenyeret adni. Ne csudálkozzatok, ha az ilyen apa sikkasztóvá válik! Először adjatok kenyeret, azután kívánjatok képesitvényt. Köznépünk és az orvosok. E lapok hasábjain több czikk jelent meg az egészségügy érdekében. A »Pusztulunk veszünk* czimü czikkek irója alapos ismeretéről tanúskodó soraiban megdönthetlen érvekkel tamogatta nézeteit, midőn a nagymérvű halálozásak okaira rámutatott; mégis volt ember, aki az élet, a mindennapi tapasztalat által teljesen igazolt igazságokat a »Nyirvidék« 38-ik számában éretlen okoskodásokkal s álbölcselkedésekkel, megczáfolni igyekezett. Azt hiszem, maga is megbánta tettét és felfogadta, hogy máskor hallgat; vagy csak ahhoz szól, amihez ért, amidőn a 40. számban hozzá intézett sorokat végig olvasta. Borítsuk a feledés fátyolát tettére s szóljunk ekként: »Olvasó, bocsáss meg nékie, mert nem tudja mit cselekedett . . . !* Tek. szerkesztő ur! Amit becses lapjában az esemény egy részére vonatkozólag olvastunk, az alapjában igaz. Csak az utólsó részletről volt tévesen értesítve. Ezt el fogja Ön hinni: miután az eseménynél személyesen voltam jelen. A mint "** Ottó úr ugyanis elesett; rögtön segély után kiáltottam. A szomszédok elősiettek s én kértem őket, hogy orvost hozzanak, mert szegény uramat nem hagyhatom. Mit tesz fel rólam, ha halálos ágyán elhagyom?! Félóra alatt 2 leghíresebb orvos volt jelen. Ezek megvizsgálván uramat, fejőket csóválták és mondák: »Itt Istennél van a segítség! Oh uraim! — mondám — vizsgálják meg jobban, hátha megmenthetik? Oly fiatal még! De az orvosok azt mondák : »Nem lehet, ő halott. Halottat nem éleszthetünk fel. Éljen boldogul! Ekkor jajgatni, sírni kezdek és átkozódtam mondván : Mit érnek a nagytudomáuyu orvosok, ha nem képesek segíteni ott ahol kell?! És ime, amint igy szomorkodom, azt mondja a titkos tanácsos inasa, hogy ő ismer egy orvost, aki mindent uj modorban tanulmányozott és aki nem csügged el rögtön, ha életben maradásról van szó ; mert bizik tudományában. A virágutczában 70-ik szám, második lépcső alatt egész közel az Erneszt utczához lakik. Ha valaki még segíteni képes, ugy ő lesz az I Tek. szerk. ur ! Óhajtanám, hogy önnek is valaki ugy halna el kezei között, ugy elképzelhetné azon örömet, amelyet Jean eme szavaira éreztem. Rögtön kérdém tőle, ha elhozná-e az orvost? Miután régi jó barátok vagyunk: »igen*-nel felelt. Egy óra múlva Dr. Holgenburg Edgár úrral tért vissza, aki azonnal megkezdé működését. — Még van remény — mondá Dr. Holgenburg. — És én oly szerencsés voltam! Oh uram nem volnék képes azt ecsetelni, ha mindjárt több tudománynyal birnék, mint a mennyi egész lapjában foglaltatik.* Három nap múlva uram veszélyen kivül volt és dr. Holgenburg ur ezt mondá: