Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-08 / 41. szám

Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesteu. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. III. évfolyam. Nyíregyháza. Vasárnap, 1882. októberhó 8. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 frt. Félévre 2 „ Negyedévre 1 „ A községi jegyzó és tauitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Piriuger Jánosi és Jóba Elöli kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek bcküldetni. Bérmentetlen levelek csak isinertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer bnábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyei hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija ioronkint 15 krajezár. KÖZLÖNYE. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIYATALOS Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. Egy uj adó-nem. A magyar pénzügyminisztérium kebelében egy uj adónem behozatalával, illetőleg indítványozásával foglalkoznak, amely uj adó az ország jövedelmét pár millióval kétségen kivül szaporítani fogja. A terv szerént a gyufa ára emeltetnék fel körül-belül 100%-val. Első tekintetre csekélynek látszik ugyan e krajezáros megadóztatás; de a statisztika szemüvegén csak oly terhesnek tűnik az fel, mint bármely más adó. Különösen terhes az a pipázókra, tehát a szegény munkás osztályra nézve. Különben a gyufa-adó csak nálunk uj. Legelőször Francziaországban, a német-franczia háború után, 1871-beu honosították meg a gyufa-adót; mely alkalommal a papiros, kocsik, lovak, egyletek, tőzsde, személy-meneti jegyek és billiardok is adó alá vonattak. Francziaországban ez adónemek után, amelyek fényűzési adó czimen vettettek ki, 1873ban 91 millió frank folyt be a köztársaság pénztárába. Eszmelánczolatnál fogva, a fényűzési adóról megjegyzem, hogy az sem uj adónem a kontinensen. A fényűzési adókkal már a XVI században találkozunk. Ausztriában 1642-ben a czipöket és csizmákat, 1697-ben a billardókat, kuglikat és hintákat adóztatták meg. Ily adót fizettek Poroszországban 1810-től, 1814-ig a szolgák, a* 4 kerekű hintók, a kocsi-lovak, a paripák és kutyák utáu. Olaszországban 1818-ban és 1853-ban a szolgák, lovak és öszvérek, Svédországban XII. Károly alatt az aranyozott kardok, a selyem ruhák és parókák adóztattak meg. Eszakamerikában 1864-ben a kocsik, zongorák, orgonák, zsebórák, arany és ezüstedények jöttek adó alá. Brémában a pacsirtákat is megadóztatták. Az ablak-adót Angliában, Belgiumban és Francziaországban ma is fizetik. A fényűzési adókat azonban ma már legtöbb államban megszüntették. A magyar kormány is czélszerütlennek találta azt; amennyiben az ipar fejlődésére gátlólag hatott. Azt mondják az államtudósok, hogy rendkívüli körülmények, rendkívüli eszközök mozgásba hozatalát teszik szükségessé. Igazuk van. Igy történt ez Francziaországban is. Az óriási hadi sarcz, amelyet a porosz sas elnyelt, szükségessé tette a fényűzési adó behozatalát Francziaországban. Magyarország a kiegyezés óta, szintén ily rendkívüli körülmények boszorkány nyomása alatt van. Kétség kivül a magyar pénzügyminiszter is csak a legnagyobb kényszerűségből gondolt a gyufa-adóra, mint egykori hivatali elődje Ghiczy Kálmán a fényűzési adóra. Szomorú dolog, hogy kormányaink csakis vagy adóemeléssel, vagy uj adó behozatalával, vagy ami még ezeknél is roszabb, ujabb meg ujabb kölcsönökkel képesek az országot kormányozni s az államra nehezülő adósságokat törleszteni. Az ily pénzügyi kísérletek pedig utoljára is kimerítik a polgárság adóképességét és bekövetkezik az állam csőd. A magyar kormánynak nem uj adónemek behozatalán, nem a már meglevő adókulcs fölemelésén kellene törni a fejét; hanem mindenek előtt az állam egyéb forrású jövedelmének szaporítására, az adó-alanyok adóképességének fokozására, a fennálló adónemek igazságos kivetésére, az igazságos kivetést akadályozó nehézségek elhárítására és a már kivetett adók tapintatos és méltányos behajtására kellene gondolnia. Vagy ha már csakugyan kikerülhetlen a létező adónemek szaporítása: oly adónemet léptesseii életbe, amely a középosztályt, a földbirtokost, az iparost és a munkás osztályt vagy épen ne, vagy csak kis mérvben érintse. Az államnak az adón kivül való jövedelmi forrását képezik: a hajózás, a vasutak és az egyedárúságok. Ezek után jelentékeny megtakarításokat lehetne tenni: hasznos beruházások, okszerű gazdálkodás, árleszállítások és az állami nyugdíjrendszer domesztikális reformálása által. Az államjavak elidegenítése, pénzügyi tekintetekből, rendkívüli körülmények közt talán indokolható; de soha sem tanácsos és czélszerü. De ha mégis kikerülhetetlen, akkor is csak egy részét tanácsos eladni az államjavaknak, azt is nem egyszerre, hanem több izben; mivel a földbirtok ára hol feljebb, hol lejebb száll. Az adóalanyok képességét fokozhatná az állam: az uzsora utjának bevágása, a korcsmai adósság behajthatatlanságának kimondása, a váltóképesség megszorítása, a hitelműveletek méltányos reformálása, a földadó-kulcs leszállítása, a tőke-kamat adórendszer igazságos tovább fejlesztése s az állam zömét képező a keresztyén-magyar elemnek, az állani czéljaival és erkölcseivel ellentétes irányzatnak hódoló nem-keresztyén elem elnyomásától való megvédése által. A fenálló adónemek kivetésénél oda kellene irányulni az illető állami közegek figyelmének, hogy: 1. az adó alól senki ki ne vonhassa magát, a becsületes és lelkiismeretes polgárok hátrányára; 2. hogy az iparosok és kereskedők megadóztatása lehetőleg kímélettel történjék; 3. hogy a szorgalmas és értelmes polgár ne terheltessék jobban a restnél; 4. hogy a földbirtok lehetőleg kiméltessék, amennyiben a földbirtokos jövedelme legtöbb hullámzásnak, van kitéve; 5. hogy az egyenlőség elvétől egy hajszálnyi eltérés se történjék. Az adóbehajtásnál pedig figyelni kellene arra, hogy a beszedés minél kevesebbe kerüljön: hogy az Nem sokáig kellett várnom, a mesteri kéz alkotta nyoszolyából mendikánsom rohant a szoba közepére, feldöntve több darab bútort, amelyek éktelen lármával hullottak alá, miközben öklével dörgölte álomtól kidagadt szemeit. — Hol vagyok? — Hol vagyunk Miska öcsém ? repetáltam öukénytelenűl. A szoba, amelybe oly mesés uton jutottunk, drága ragyogó bútorokkal volt ellátva. ízlésesen festett falát nagy emberek, véres ütközetek s meglepően szép arany keretbe foglalt tájképek rajzai ékiték. Arany szálakkal átszőtt keleti függönyök omlottak alá a magas ablakok előtt. Fény és pompa mindenütt. E perezben megnyílt az ajtó s belépett egy inas — Méltóztassanak — szólt az inaB udvariasan — reggelihez jőni. — Kérem azt mondja meg előbb, hogy hol vagyunk mi tulajdonképen ? Kinél ? s hogyan jöttünk ide ? — E kérdésekre nem adhatok választ. — Miért? — Tiltva van. Gondolatom elállott. Lábaim gyökeret vertek. — Tessenek uraim ! tessenek ! s azzal egy mellék szoba ajtaját fölnyitá, amelyben teritett asztalnál tisztes külsejű öreg ur várakozott ránk. A „NYIKVÍDJEK" TÁRCZÁJA. A legátus. (Eredeti elbeszélés.) A theologiai tanfolyam utolsó évét futottam, amidőn a húsvéti elekezión, legáczióul Borfalvát választottam. Unnepválasztás után való napon már utrakész voltam. Elmondhattam a nagy Biassal, hogy: »Mindenemet magammal viszem.* Felpakoltam termetes dárdásom vállára összes ingó vagyonomat: egy csomó pátenst és két iuget. Per pedes apostolorum tettük meg a 15 mértföldnyi utat, Sárospataktól Borfalváig. Ki írhatná le a deákutazás nagyszerű voltát? Száz, meg száz torok zengé Keresztúr, Tokaj utczáin amaz ismeretes dalt: »Ha a diák útra kél : Diák módon vígan él; A korcsmába betekint, Hol a boros kancsó int Ic A vakáczió első napjait útban töltöttük, peregrinusok lassúságával haladva előre. De hogyan is lehetne akkor és ott igyekezni, amidőn az útba ejtett szíves és szines papnék rózsaszínre sütött kappanjaikkal traktálták a konviktus sovány lencséjéhez szokott deákot? Nem szívesen időzhetéuk-e ott, ahol bodrogvÍ2 helyett viukót vagy nektárt nyelhettünk I ? Egy alkalommal Ligeten ebédeltünk, amelyhez Borfalva csak kis mértföld volt; ahol egy Noékorbeli páter határtalan szívesen fogadott. Legkedvesebb kendermagos tyúkját falatoztuk fel, tiszteletünkre hegyaljai borát üttette csapra. Ettünk, ittunk, pipáztunk. Van-e ennél szebb és kellemesebb mulatság ? Azonban minden jónak van nem jó oldala is. Az öreg Komlósy tiszteletes ur folytonosan az ő korabeli tanárok érdemeiről elmélkedett, ami engem szerfelett untatott; olykor egy-egy latin mondatot i« czitált leforditás végett, amihez természetesen nem sokat értettem. Igyunk tiszteletes ur ! Ez volt a válasz részemről mindenre. Ez azután az öreg urnák is tetszett. Aminek kezdete van, végének is kell lenni. A hosszura nyúlt étkezés, helyesebben iszogatás után, búcsút vettünk a szives házi gazdától, aki megígértette velünk, hogy visszajövet ismét meglátogatjuk »szerény házát.* A jó hegyaljai megtette hatását. Soha életemben oly rákmódon nem utaztam. Mendikánsom kettőt lépett 8 bukott fel; emelni akartam, de mindannyiszor mellé estem. Keményen kárhoztattuk a mérnököt, hogy miért mért oly keskeny országutat, amelyen egy legátus és sublegatus tisztességesen tovább haladni képtelen. A nehéz küzdelemtől kimerülve, csendes pihenésre hajtottuk fejünket egy az országút közelében virult terebélyes tölgy enyhet adó árnyékában. Egyszerre emberi hang üté meg füleinket, amelyre rögtön felébredtünk. — Kik önök, hová igyekeznek? — Pataki deákok vagyunk, Borfalvára igyekeznénk. — Tartsanak velem, itt van kocsim, én is oda megyek. Nem hagytuk magunkat kétszer hivatni. Felpakoltuk magunkat az úrias alkalmatosságra. Az egész beszélgetés alatt szemeimet képtelen voltam felnyitni, oly álmos voltam. Ez után nem tudom mi történt velünk, nem emlékszem semmire. Másnap amint felébredtem, pehelytől dagadó ágyban, selyem paplan alatt találtam magamat. Ez álom, gondoltam magamban, vagy nem ón vagyok én ... meghaltam-e s most menyországbau ébredtem fel? Paradicsommá változott-e a föld, amelynek Ádámja én vagyok ? Kinos töprengésem közben a tőlem kissé távol eső ágy megmozdult. Szem és fül lettem egyszerre. Ah! jó reggelt legátus ur ! talán nem is ismer? Én Vidéki Tihamér házigazda vagyok, aki teguap felvette önöket kocsijára s egyenesen ide házamba hoztam. Önök meglehetős jucundus állapotban voltak. Node én is voltam legátus. Remílem, hogy jól nyugodtak. Most tehát tessenek leülni. Mi leültünk. Egyszerre egy nő lépett be, az öreg