Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-23 / 25. szám

gyetlenség képét kölcsönzi a földnek, mig a cziviliza.lt ember a mivelés által kecstől és megkapó bájtól sugárzóvá bírja azt tenni; képes azt, úgy szólván, neveltté tenni úgy, hogy az arra járó idegen úgy érzi, mintha nyájasan fogadtatnék általa és bizalommal nyugszik meg a kebelén.

A barbár, ki csak átmenő utasként üt tanyát, kirabolja a talajt; kizsákmányolja azt erőszakosan a nélkül, hogy a tőle elvett kincseket művelés és okos gondozás által visszaadná neki; sőt elvégre teljesen el is pusz titja s lakhatatlanná teszi a lakóhelyül szolgáló vidéket. A föld felszíne számos példáját mutatja föl az ilyetén irgalmatlan pusztításnak. Számos helyen az ember sivataggá változtatta a hazáját s »fű sem nő ott többé a hová ő tette a lábát.« Perzsia, Mezopotámia, Idumaea nagyrésze s Kis-Ázsia és Arábia több vidéke, melyek »tejjel és mézzel folyók voltak« s hajdan igen jelentékeny számú lakosságot tápláltak, csaknem teljesen pusztaságokká változtak s oly nyomorult törzsek laknak rajtok, melyek rablásból és kezdetleges földmivelésből élnek. A kiima, miut Oscar Fraas véli, talán valóban megváltozott bizonyos nagy geológiai okok miatt; de az embernek bizonyára nagy része van a mezőségeknek sivataggá átalakulásában. Napjainkban nem látjuk-e, hogy a földet biró és henyeség-kedvelő török, szereti az élőfákat és virágokat és kecsesen tudja elosztani kertjeinek csoport jait; míg a sokáig szolgaságban volt görögök és egyébb keleti keresztyének inég máig sem emelkedtek annyira, bogy a természetet szeressék s irgalom nélkül barácsolják ki azt. »A ki egy élőfát megöl, egy szerbet öl meg,« mondogatták a dunaparti büszke szlávok; azonban ők magok is azon vaunak, hogy bazájokat elfátlanitsák.

Midőn Róma hatalma a barbárok nyomása alatt összeroskadt, Itália és a szomszédos tartományok, a rabszolgák értelmetlen munkája által elpusztittatva, nagy hirtelen pusztaságokká váltak, s roppant területek, melyeket az etruskusok és a sikulosok fogtak volt mivelés alá, mai uapság, két ezer esztendei ugaron keverés után is használhatatlan laude-ok, vagy egészségtelen marem- mák. Hasonló okokból, mint a milyek a római császárság hanyatlását és halálát eredményezték, maga az újvilág is tetemes részeit elvesztette mezőgazdasági területének; a két Karolina és Alabama némely ültetvényei, melyek ez előtt kevesebb mint félszázaddal az őserdőtől hódittattak el, teljesen megszűntek teremni s jelenleg a vadállatok tanyái. Brazília- és Kolumbiában, az egész világ e legtermékenyebb tartományaiban, elég nehány esztendő, bogy a talajt, az ott űzött igazi rablógazdálkodás kimerítse. Leégetik a fákat, hogy a hamuba kukori- czát vessenek, aztán szünetlenül ugyanazon növény vetését ismétlik mindaddig, migcsak a felburjánzó cserjés el nem fojtja azt. Erre ismétlik a leégetést és megint kukoriczát vetnek. Ekkor barasztok és egy büdös ragadós, capim gordura nevű, füféle növény lépnek föl a talajon. S ezzel a föld el van veszve.

Az a kérdés, hogy az ember munkájában mi szolgál a külső természet megszépítésére, vagy mi hat közre annak elcsutita?ára: hiábavalónak látszhatik az úgynevezett positiv szellemek előtt, pedig bizony elsőrendű fontossága vau aunak. Az emberiség fejlődése a legbensőbb kapcsolatban áll a környező természettel. Titkos harmónia vau a föld és az általa táplált népek között’ s ha az oktalan társadalmak megengedik maguknak, hogy kezet vessenek arra, ami földbirtokuknak a szépségét teszi, ezt elvégre is mindenkor megkeserülik. Ott, hol a talaj elrutult, hol a vidéknek minden költészete eltűnt, a képzelőerő kialszik, a szellem elszegényedik, a megszokás és a szolgaiság vesz erőt a lelkeken s tespedésre és halálra késziti azokat elő.

Azon okok közé, melyek az emberiség történelmében már annyi egymás után következett czivilizácziót elenyész- tettek, első sorban azt a durva hatalmaskodást kellene számítanunk, melyet a tápláló föld ellen a legtöbb nép elkövetett. Kivagdalták az erdőket, kiapasztották a forrásokat, kiárasztották a folyókat, megrontották a kiimát s a városokat posványos és dögleletes övékkel vették körül; aztán, ba az általuk megfertőztetek természet ellenségessé vált irántuk, gyűlöletre gerjedtek ellene, s nem tudván vademberként újra beleedződni az erdei életbe, mindiukább-inkább a deszpotizmus elbaromiasítá- sának engedték át magukat.

(Folytatása következik.)

— Itt vagyok ! itt vagyok! — rebegé á jeles csendőr egyetlen gyermeke.

— Köszönöm, hogy eljöttél. Vártalak.

— A sírból is eljönnék te hozzád; ott sem tudnék pihenni nélküled. Szeretlek.

Halk sóbaj válaszolt az ifjú szavára.

— Miért sóhajtottál én szerelmem? Bánod-e hogy kijöttél hozzám? Oh mond szeretsz-e még?

— Miért kérded azt? kell-e azt mondanom ? kocz- káztatva jó híremet, becsületemet, eljöttem volna-e ha örült nem volnék, ha nem szeretnélek

— Bocsáss meg! Ne neheztelj reám! Beismerem hogy hálátlan, hogy méltatlan vagyok te hozzád. Nagyon szenvedek. Szenvedésem igaztalanná tesz, még te irántad is.

Halk sóhaj válaszolt az ifjú szavára. János megérté e sóhajt s ő is sóhajtott.

— Te is sóhajtottál ?

— Mert nem remélek többé, mert kétségbe vagyok

esve.

— Én is . . . Én is . . .

János mellett egy sötét alak surrant el. Egyik sem vette észre. Pedig a hold szépen világított, a csillagok is ragyogtak; pedig az a sötét alak ugyancsak meg nézte Kósza Márton uram egyetlen életben maradt gyermekét. Egyik sem vette észre, egyik sem látta azt a sáppadt arezot, azt a sötét tekintetet.

— Bár soha se láttuk volna egymást I Bár szabad volna egymást szeretnünk:

Szomorúan hangzottak o szavak, s e szomorúan hang zó szavak mód nélkül elkeseriték Jánosunkat.

„N Y f B Y I D É K.“

V é g i r a t

Czupra A. ur végválaszára.

Czupra A. ur a »Nyirvidék« és »Szabolcsmegyei Közlöny« olvasói előtt tudva levő omiuosus polémiát, a »Szab. Közi.« junius 23-róli száraábau közlött végiratával, oly térre vitte, ahová én nem követhetem. Nem követhetem pedig azon tiszteletnél fogva amelylyel korának tartozom.

Soha sem hittem volna, hogy Oz. A. ur annyira elhagyja magát ragadtatni indulata és mások hajszája által, mikép képes volt haragjában egy oly egyént támadni meg, aki őt még gondolattal sem bántotta meg soha; aki egykor háta megett nem megvetendő szolgálatot is tett érdekében; aki még most is tisztelettel viseltetik irányában.

Éu nem tehetek róla, hogy a köztünk felmerült hírlapi polémia tárgyát képező elvi vitás kérdés megoldásánál, Cz. A. ur nem tudott, vagy nem akart a tárgyilagosság terén _maradni; hanem a személyeskedés mocsárjába lépett. Én álláspontomat tisztességes fegyverekkel védtem. Nem léptem át a lovagiasság, a higgadtság és a tisztesség határát, mint ő tett az által, bogy a bizalmas közlókenység ellen indiskrécziót követett el egyéniségem megnevezése által. Erre őt senki és semmi sem jogosította fel. Mi szükség volt összezavarni a »quid«- et a >quis«-szel (a mit a kivel?). Maradt volna pusz tán a tárgynál, mint én. Mi haszon háramol ebből az olvasó közönségre? Semmi.

Kár volt felednie azt a latin igazságot, bogy a vitatkozásnál, az elvikarcznál, az »amicus personae, iui- micus rei« soha sem tévesztendő szem elől. Bántsuk a véleményt, de ne emberét. Legyünk ellensége a véleménynek, de no a személynek. Ezt Oz. A. ur feledte.

Lelke rajta. Éu nem bosszankodom érte, csak fáj kíméletlensége, amit én tőle soha meg nem érdemeltem és nem is fogom azt megérdemelni.

Nem csodálkoznám, ba valamelyőnknek komoly érdeke kívánta volna e lrarcz ily elmérgesedését. Miért történt tehát? Csupáu egy kis aestbetikai nézetkülömb- ség miatt, a mi igen sokszor szokott változni az embereknél. Ez az alap tehát nem lehet sem oly szilárd, sem oly jogos, hogy miatta két barát hajba kapjon és egymást a személyeskedés posványába rántsa le. — Szomorú és tanulságos, hogy Oz. A. ur idáig vitte rajongását és előszeretet.

Még egyet.

Jegyezze meg magának Cz. A. ur tanulságul ez egyenetlen fegyverekkel vívott harczból Cicerónak eme örök szép mondatát: »Moderari auiuio et oratioui, qüum sis iratus, non mediocris ingenii est.« Ha ez eszébe jut vala, aligha jő önmagával annyi ellentmondásba, s aligha feledkezik meg emberi és baráti kötelességéről.

Eunyit a dologról itt.

A „Nyirvidék“ színi referense.

Vidéki levelezés.

Mdndok, 1881. junius 14.

Tek. Szerkesztő úr!

A személy és vagyon biztonság egyik főalap feltétele egy rendezett államnak. — Ott, hol a polgár élete a neveletlen nép nemtelen dühének zsákmányául kitéve vau. — Ott, hol a bosszú vad keze bátran nyúl a kés után. — Ott hol a basa basitott ártatlau áldozat hültetemeit, a vére fecskendezett gyilkos szabadon kiséré a sirkertbe, s a gyász- kiséret, az uj gödör göröngyével — a szemtelen gyilkost meg nem kövezi: fel van oldva az öszszeség solidáritása az egyesek iránt — ez olyan bűnös mulasztásoknak a tanujele; melyek a békés fejlődéshez kötött reményt, — kint mint bent — egyaránt megingathatják.

Történetesen, Pünkösd másodnap délutánján, egy vig társaság mulatott a mándoki sűrűben (a várostól 10 pereznyi távolra eső erdő). — A vidéki ref. papság majálisa volt az. — Részt vett abban a kisvárdai kerület majdnem minden nem zsidó nadrágos embere. (A zsidókat nem hívták meg) következésképen; a járási csendbiztos is. Ugyan akkor bent a városban a polgárság is mulatozott — minek közepette egy 21 éves subancz 5 embert szúrt le a csizmaszárából kihúzott késsel. — A rémhír gyorsan felkereste a

— Miért ne szerethetnénk egymást ? Ki tilthatja meg azt! Oh legyen átkozott 1

— János! János! ne bántsd anyámat!

— Anyád? Hahaba. Áldott egy anya! Anyai szeretetből pokolra kárhoztatja gyermekét. Tebeti-e ezt egy anya ?

Halk zokogás válaszolt az ifjú kifakadásaira. E zokogás lecsillapitá János gerjedelmét.

— Ne sírj ! _ — esengé, — Mari! ne sírj! Megölnek könnyeid. Őrült vagyok I Azt sem tudom mit beszélek búbáuatomban ! Büntess bármivel, csak ne sirj.

Mari letörlé könnyeit s nem sirt tovább.

— De hát mit tegyünk ? Oh Mari szólj, mit tegyünk ?

— Legjobb ha tűrjük szenvedéseinket, s igyekszünk megnyugodni sorsunk mostokaságán. Bú, könny, ima, mind hiába való, meg volt Írva, hogy ne lehessünk egymásé, hogy boldogságunk balvaszületett: végzetünk vala ez, végzetünket meg nem másíthatja semmi sem.

János a legkevésbé sem találta e szavakat vigasztalónak. Gondolkodott. Mi módon is lehetne lehetővé tenni a lehetetlent, hogy is lehetne megváltoztatni azt, a mi meg volt Írva, azt a mi elvégeztetett. Kerülne csak a kezébe az a nagy könyv, melyben az emberek sorsa meg vagyon Írva, majd elbánna aztán ő a többivel. Hanem hát ez lehetetlen. Mást gondolt, ezt meg nem merte kimondani, csak a torkát köszörülte.

— Hm, hm. Volna nekem egy tervem, Mari! Gondoltam valamit. Ha ez nem segít czélunkhoz, akkor semmi sem.

— Ments meg a kétségbeeséstől! Öli mond meg j mi az 1 esdekelt Mari.

(Folyt, köv.)

majális színhelyét ; de az igazi magyar ember ba mulat, nőm fér hozzá se bú se bánat — és a csendbiztos ur csak másnap reggel jelent meg a gyilkos tanyáján, kit kocsijára ültetve el is vitt magával, hogy másodnap haza bocsáthassa, 7 napra az egyik szerencsétlen áldozat — a mellén kapott seb folytán kiadta a leikét — s a gyilkost még sem érte utói a törvény keze.

Hát olyan olcsó már a magyar vér, miszerint 5 ember elvórzése, a törvényes közegek figyelmére nem méltó.

A mándoki közérzület fel van háborodva eme bűnös, és következményeiben káros mulasztás miatt! mert, ki áll jót, hogy eme gyalázatos tett elkövetőjének sikerén nem buzdul-e neki több cziukos az ártatlau vérontásnak ?

Közmívelődés, hol késel az éji homályban ?

Deutsch Adolf.

832.sz. Szabolcsincgye kiv. tanfelügyelőjétől.

Értesítem a t. tanító urakat, hogy a nmgü vallás- és közoktatási miniszter urnák f. évi 14117. számú rcndelele folytán a f. évi nyári szünidő alatt csak Budapesten fog népiskolai tanítók számára tornászati póttanfolya n tartatni a budai és pesti tornaegylet csarnokában külön - külön. Mind a két helyen folvobető lesz összesen GO tanító, kik egyenként 80 frtuyi segélyt kapnak a 6 beli tanfolyam alatt; ezen segélyből lévén az utazási költség is fedezendő. — Eelvóletuek a póttanfolyainra oly tanítók, kik a tornászatbau még kevés jártassággal bírnak, — egészséges, éptestüek s kik a katonai gyakorlat teljesítése alól felmentve vannak.

Felhívom enuélfogva az említett póttanfolyamon részlvenni óhajtó tanító urakat, hogy keresztlevelük, tun- képesitő oklevelük, jelen állomásaikról szóló szolgálati és egészségi állapotukat igazoló orvosi bizonyítványaikkal felszerelt s ngs Békey Imre budapesti ki r. tan- felügyelőhöz cziinzett kérvényeiket hozzám e f. hó 28 beküldeni szíveskedjenek. A később érkezett kérvények figyelembe nem vétethetnek.

Nyíregyháza, 1881. évi juuiüskó 5-én.

Yelkey Pál, királyi tanfelügyelő.

Megyei és városi újdonságok.

(k) A belügyminiszter, gr. Lónyay Menyhért kérelme következtében, közelebb felhívta Szabolcsin egye

főispánját, hogy Gáva, Bérezel, Paszab, Buly, Ibrány, Halász, Rád, Megyei', Besztorecz, Kék, Demecser, Gé- gény, Pátroka, Dombrád és Óntelek községekből terjessze föl mindazon dohányt nem termelő ártéri birtokos lakosokat, akik Ínséges kölcsönképen, vetőmag

általi segélyben kívánnak részesülni. Az illető szolga- birák már felbivattak, eme segélyt igénybe vevők névsorának beterjesztésére, világos tudatása mellett annak, hogy mily nemű és mérvű vetőmagra van szükségük s minő fedezeti alapot ajánlanak fel a kölcsön biztosítására, az illető kölcsönvevők ?

* A nagy-kállói megyeház értékesítése tárgyában

fölterjesztendő javaslat elkészítésével megbízott küldöttség, f. hó 30-án délelőtt 10 órakor, az alispáni hivatalos helyiségben értekezletet tart.

(0) Pazár István és Mráz Károly nyíregyházai evang. hitvall. elemi tanító urak, az oktatás terén, különösen a magyarnyelv alapos és sikeres tanítása körül tanúsított lelkiismeretes munkásságukért, Velkey Pál kir. tanfelügyelő őnagyságáuak előterjesztése foly tán, Szabolcsmegye közigazgatási bizottsága által, igen melegen ajánltattak a kultus minisztérium figyelmébe. Reméljük, hogy a magas minisztérium méltányolni fogja a derék tanító urak ügybuzgalmát.

(m) Az Angyalossy Pál segédszolgabiró fegyelmi ügyében hozott közigazgatási bizottsági határozatot a belügyminisztérium feloldotta; a közigazgatási bizottságot újabb vizsgálat megtartására és határozat hozatalra utasítván.

(1) Demecser község elöljárói ellen, a himlő-oltás körüli törvény-ellenes raaguktartásaért és kötelességmulasztásért, fegyelmi eljárás rendeltetett el.

* Értesítés. A nagyméltóságu fóldmivelés-, iparés kereskedelemügyi m. kir. minisztériumnak f. évi 5678 sz. a kelt és a Felső tiszavidéki gazdasági egyesülethez intézett leirata értelmében van szerencsém értesíteni az egyesületi tagurakat, miszerint a Göndöcs Benedek-félo javított kettős gyékény-kaptár használati értékének megismerése és terjesztése szempontjából a nmélt. minisztérium késznek nyilatkozott az egyesületi tagok közül azok részére, a kik méhészettel foglakoznak egy—egy ily kaptárt — (melynek ára 7 frt o. é.) — díjtalanul átengedni. Midőn a fentebbieket az egyesület t. tagjainak tudomására hozni szerencsém van, fölkérem egyúttal, szíveskedjenek ez ügyben legkésőbbe hó végéig ez egyesület titkárságánál jelentkezni, hogy innen a nmélt. minisztériumhoz kérésük a kap- tárak megküldése végett mielőbb felterjesztethessék. Nyíregyházán 1881. évi junius 21. A Felső tiszavidéki gazdasági egylet nevében : elnöki megbízásból, Szentkirályi János e. titkár.

* A nyíregyházai rám. kath. népiskolában az ez

évi Il-ik félévi vizsgák következő napokon és rendben fognak megtartatni: f. hó 27-én reggel az I. és II. fi- osztályban, délután az I. II. leány-osztályban 28-án reggel a III. IY. V. VI leány-osztályban és délután a IU. IV. V. VI. fi-osztálybau, miről a t. szülék és tanügy- barátok tisztelettel értesittetnek.

* A Sóstón ez évben junius 12-ig összesen 2534 fürdő-jegy árusittatott el.

* Úgy halljuk, hogy az Aschenbrenner-féle házat nyomdánk szomszédságában Pavlovics Imre polgártársunk vette meg 18 ezer forinton.

* Tanügy. Löfkovits-féle leány-nevelő intézetében ez évi vizsgák f. hó 25. 26. és 27-én tartatnak meg, még pedig 25-én szombaton délelőtt a gyermekkert, 26-án és 27-én vasárnap és hétfőn délelőtt az I. II. III. és