Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-03-17 / 11. szám
11. szíim. Csütörtök, 1881. márcziushó 17. II. évfolyam. Nyíregyháza. _ ~ M EGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Főmunkatárs: VITÉZ MIHÁLY. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész érre.........................................................4 frt. F élévre...............................................................% n Negyedévre........................ 1 n A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások | Piringer János és Jóba Elek 1 kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre-1 czeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő ezime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt k./októl fo- 1 gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden háromszor hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kinostári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetésük elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (naey-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Itudapesteu. Haasensteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Iparosaink és az ipartársulatok. A negyvenes évek éta alig foglalkozott tüzetesebben a társadalom, sőt a parlament is az ipar kérdésével hazánkban, mint a legközelebb múlt és a jelenvaló időkben. — Hogy az eredmény mégis , nem kielégítő s nem felel meg a várakozásnak: ennek több oka van egynél. De egy ok minden esetre a magyar iparos osztályban keresendő. Mellőzve most a politikai, nemzetgazdászati irányokat és elveket, melyeknek feszegetését lapunk iránya nem engedi meg, maradunk csak a társadalmi tekintetek mérlegelésénél. Tartsunk mindenek előtt egy rövid történelmi visszatekintést a megyei ipar terén az elmúlt századokra. A czéli-ládák penész és porlepte privilégium-könyvei és a czéli-gyülések jegyzőkönyvei világosan bizonyítják, hogy a szabolcsmegyebeli ezéhek, a XVI. század utolján és a XVII-ik század elején uralkodott fejedelmek és királyoktól többnyire a debreczeni ezéhek szabályzatai alapján nyerték kiváltságaikat. így a nyírbátori, kisvárdai és leállói ezéhek. A nyíregyházai iparos mesterek hosszú időkön át a leállói ezéhekhez tartoztak s ezek privilégiumai alapján alkottak utóbb önálló ezóhtársu- latokat; mígnem minden megyebeli ezéheleet túlszárnyaltak mind számarány, mind mester-müvek, remekek tekintetében. A ezéh-szabályzat aztán kiterjedt és figyelemmel volt mindenre, a mi azon iparág köréhez tartozott. így például, a nagy-leállói „kovács-lakatos csiszár“ ezéhnek 1595-ből keltezett s a debreczeni hasonnevű ezéh szabadalom-leveléről vett privilégiumában intézkedés van a nagy és kis ezéhmes- ter teendőiről, a mestereknek a czélibe való felvéA „NYIRVIDÉK“ TÁRCZÁJA. Mikor lesz vége . . . Mikor los* vdge szenvudóseininok, Mikor iszom fonókig & pohárt f Vagy tán azdrt szülöttem a világra, Hogy napjaim szenvedve öljem át ? Borús jelenem ós jövóin remónye Nem szerez már uj örömet nekem . . . E rút világban, önző emberek közt Meddig kell móg bolyongnom Istenem ?! Ah, mennyi ábránd foszlott szót szivemben, Mennyi tündórkóp szállt a sírba le I Éltemnek fónvben ragyogó csillagát Most baragos felhó borítja be. Mint nz ujtustámentomi Ráchelnek, Örökös bű lón osztályrószesem . . . E rút világban. Önzó emberek közti Meddig kell mdg bolyongnom, Istenem ? ! Azt véltem egykor, hogy munkásságomnak Mdltó jutalmát majd csak elnyerem ; S hogy a sebektől vdrezó sziveknek Nem kell tnjogni . . . fájni szüntelen. De látom, mindez csak csalfa remény volt. Mely játszva hordta lelkem szárnyain . . . Oh, nagy Isten ! Meddig kell még bolyongnom E rút világ tövises utain ? I Avat lan kezek kaczngva tépik le Homlokunkról az érdem koszorút; Szánalom helyett örömet éreznek Hu egüuk felett láthatnak borút. teléről ily módon: 2-ik articulis: Mikor pedig uj- | mestereket akarnak fogadni az ő társaságokban, ha tisztességes tisztákat, jókat, jámborokat, igaz czélies helyen tanultakat, és jó erkölcsiteket fogadjanak, az kiknek legyen igaz tanuló levelek sat. az elhalt mesterek özvegye által vezetett iparüzletről I a legény és inas félfogadásáról sat. — Ugyanezen j czéli könyvében találunk egy külön szabályzatot: „az lakatgyártó és csiszár legényeknek rendtartások az pesti, budai, váradi, debreczeni és kallói J ezéhnek rendtartások és műszokások szerint ez kép- pen következnek“ sat. czim alatt, melyben a legények jogai és teendői sorolvák fel. — Itt olvassuk azt is, hogy: Mi Nagy-Iíálló városában lakozó kovács-lakatos- és szíjgyártó mesterek megértvén a betsületes nyíregyházai kovács- és lakatos mestereknek, hogy iniliozzánk magokat incorporálta a tekintetes nemes vármegye által Filiatusnak lenni, ezen szerint magunk is hajlottunk arra nézve, stb. következnek a féltételek. Tudjuk aztán, hogy e szabályokat tiszteletben kellett tartani, mint akár egy igazi izráelitának Mózes törvényeit, miről a kiváltság levelek szigorúan intézkednek. így tartatott fenn a fegyelem és jó rend mind az illető iparág, mind az azt művelő iparos érdekében. Benne volt a kiváltságlevélben s megvolt ir va a ezéhek jegyzőkönyvében, hogy aki merterré akarta magát avattatni, előbb vándorolnia kellett s bejárni Debreczen, Miskolcz, Kolozsvár, Szeged, Temesvár, Pest, sőt Bécset, egyszóval Tolnát-Bara- nyát; azután „remeket“ készíteni s úgy vétetett fel az illető, mint mester, a czélibe. Mindent összevonva: volt czéh-társulat, ennek volt privilégiuma, voltak a szabályok végrehajtása s megtartására felügyelő ezéhmesterek; meg volt a Őrültség volna hét tovább remélnem, Hisz’ a reindny is csuk bút ad nekem . .. E rút világból, önzó ndp köréből Emelj fel hozzád, édes istenem! Paál Gyula. Húsz évvel ezelőtt. (Vége.) így végződött az a híres ünnepély, melyen az egész vármegveheli valamire való ember ott volt, még pedig mindenki a legjobb ruhájában. De még azután sem neműit el sokáig a zaj; még azután is tartott a lelkesedés, mindenfelé hangzott az a nóta: »ismét, ismét viseljük hát azt a mentit, azt a ruhdte De viselték is egész erővel, talán az volt az oka, hogy olyan hamar elviselték, ma már csak a boldog emlékezete van fenn, vagy még az sem. Soha a gombkötőknek olyan jól nem ment dolguk. Vincze bácsi mindenféle cselédjét úgy kizsinóroztatta, hogy alig ismert rájok. Czenczi nénire meg annyi nemzetiszinü pántlikát akasztott, hogy félt végig menni az udvaron a kutyák miatt. Én pedig növekedtem testben, lélekben és magyar nadrágban. Volt Czenczi néninek egy fogadott leánya. Man- czika. Szepességről került hozzá, valami rokonának lehetett leánya. Míg kicsinyek voltunk, biz én nekem fel sem tűnt Manczika; a csárdás kalapom, meg a sarkantyúm nem adtam volna akkor az egész felső Magyarországért, nem egy szepességi leáuyért, főleg pedig az volt nagy szálka szememben, hogy idegen származású, már csak nemzetiségi szempontból sem közeledtem hozzá. De később, mikor poéta lettem s az érzelmek birkózni kezdtek bennem, mint tavasszal a fűzfa: mindig csak 6 volt poezisem tárgya. írtam bozzá kegyetlen verseket, mint: ! vándorlási szabály s kellett készíteni remeket és \ mindezek az ipparra is, az iparos osztályra is tagadhatatlan jótékony, emelő befolyással voltak. Ma j .............Ma nincs semmi! Czéli nincs. Privilégium ! nincs. Ozéhiuester nincs! A vándorlás kiment a divatból. Remekelni, fájdalom, az újabb iparos nem- | zedék közül kevés remekel s ma-holnap ez a szó is, az alatta rejlő fogalommal együtt kimegy a divatból! De ily viszonyok között ne panaszolkodjék az iparos az ipar pangása; sőt hanyatlása miatt, 'féltül iskolázott, szűk látkörü, tapasztalatlan, a remekelést hírből sem ismerő iparosok nem fogják a hazai ipart és ipari gyártmányokat világhírűvé, kelendővé s keresetté tenni soha! Mondják s talán nem is rosszul mondják, igazán is mondják, hogy a ezóh-rendszer lejárta, hogy túlélte magát. Alapos az ellenvetés, hogy az a czéli- beli zárkózottság, szükkeblűség, a mai kor kívánalmainak nem felel meg. — És én ezt egyszóval sem tagadom. De azt a ziláltságot, fejetlenséget, a mit mostanság az iparos osztálynál tapasztalunk, minden gondolkodó s hazáját és nemzetét szerető igaz magyar csak fájdalommal nézheti! Elismerem én, hogy a czéli rendszer lejárta magát; de másrészről nem késlekedem nyilvánítani, hogy hazánkban szintúgy mint világszerte, ha az emberek nagy czélokat akarnak elérni, a hol nagy eredményt várnak, társulnak, egyesitik az erőket. És ez igy megy a szellemi, irodalmi, mint az anyagi téren egyaránt. Az iparos osztály erejének ily módon való egyesítéséről intézkedett már hazánkban is az ipartörvény, melynek alapján nagyobb és kisebb városokban „ipartársulatok“ keletkeztek. Hogy mik az ipartársulatok teendői: azt az iparTenger a bú, szegény szivem E kis sajkát tépi hányja. Te lész annak kikötője KárpátaUji barna lányka. vagyMint a kenderfőldún termő csicsóka Mely lebocsátja mélyen gyilkerit; Olyan édes ajkadról minden caók, a Mely keblem ilrjén Udvsugárt dérit. avagy: Szivem egy czimbalom s a húrokat, Gyöngéd kézzel te stimolod azon. Mily jó lesz azt pengetni csendesen, Ha majd megtelepszünk Rakamazon. De oh leáuy, ba kíméletlenül, 8zéttéped e szív zengő búrjait; Villanytelcp lesz akkor lelkem, jéz Téged a poklok mélyére hajit. stb. szóval mind ilyen rettentő versek voltak és mikor ezeket Írtam, már akkor kezdtem magam tulteuni a nemzetiségi tekinteteken, a testvériesülés eszméje roppantul áthatott. Hát még mikor az Eszthetikát is tanultam, mindig több szépséget fedeztem fel benne, Ha a groteskröl beszélt profeszorom: a Czenczi néni fő- kötője ; ba a miniatűrről volt szó: a Manczika czi- pöje jutott eszembe. Czenczi néninek az is volt az óhajtása, hogy C9ak ő minket boldogoknak látna, persze egyenesen úgy értette, hogy duettben, Vincze bácsi meg azt kivánta, hogy csak 6 Czenczi nénit látná már megboldogulni. Ami azt illeti: gyönyörű kis teremtés is volt Manczika. Egészséges, mint egy szépé,ségi borsó, köny- nyü, lenge mint egy kárpáti vilii; eleven, mint a tavaszi napsugár; kellemes, mint a perbenyiki állomás nyáron; ábrándos, mint egy segéd-tanitó; bőre olyan puha volt, mint az imént mosott katonukeztyü, ujka