Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-02-17 / 7. szám
kifogástalanul teljesítette, mit tenni nem is volt oly nehéz mint más alkalommal, miután a férfiak száma a hölgyekét jóval fölülmúlta. A hölgyek öltözékei sokkal fényesebbek voltak mint az első reunió alkalmával, s ezt valószínűleg a vidéki és helybeli hölgyek között titokban létező ver- seny okozá; mert, hogy a második reunióban a vidéki hölgyek nagy számban résztvenni szándékoznak, ezt jó eleve tudtuk. De ki tudna, ki merne részlehajlatlan Ítéletet hozni e kérdésben: a vidék , vagy városunk győzött-e a versenyben ? Egy Ítélet valósággal Eris almájává válnék, s igy ovakodóknak kell lennünk. A tánoz esteli kilencz és fél órától reggeli öt óráig tartott, s kivált szünóra után valóságos szenvedéllyel folytattatott, mi pedig nálunk nem épen megszokott dolog, miután eddigelé már két óra után rendesen szakadoztak és oszlottak a sorok, hogy három óra körül végkép elfogyjanak. — Ezen örvendetes jelenség oka valószínűleg azon körülményben rejlik, hogy a nőegylet buzgó és szeretetreméltó elnöknői, kik ezen tánczvigalmaknál mintegy lady patronessek szerepelnek; Korányi Imréné és Groák Zsigmondné úrnők szintén csak öt óra körül hagyták el a táncztermet, mely jó példa nem téveszté hatását. A 62 párból álló négyesben, egymás mellé sorakoztak a vidék és városunk csinos menyecskéi és leányai, kiknek névsorát, valamint azokét is, kik nem tánczoltak lehetőségig hiven a következőkben közöljük. Vidékiek közzül: Bleuer Mórné (Ibrány), Lévay Imréné (N.-Kálló); Serák Gézáné (Ujfehértó), Borús Ilonka T.-Lökről, (fehér fodros tarlatan ruha bordeaux atlasz derék), Erős nővérek (K.-Semjén), Kriston Erzsiké (Kemecse), Thoma nővérek (N.-Kálló), Propper Ilona (K.-Varda), és Vandrák Jeanette (Bogdány). A helybeliek közzül: Korányi Imréné, Groák Zsigmondné, Bencs Lászlóné, Bleuer Samuné, Csapkay Je- nőné, Zierekné, Draskóczy Sámuelné, Dankó Istvánné, Fejér Imréné, Faulhaber Oszkárné nővérével, Dr. Grünbaum Leóné, Horovicz Jakabné, Herczigné, Haas Mórné, Krasz- nay Gáborné, Kerekréthy Miklósné, Kornstein Ignáczné, Kubassy Gusztávné. Kubassy Arthurné, Mandel Ignáczné, Megyery Gézáné, Péter Lászlóné, Stern Jenőné, Schwarcz Izidorné, Szamuely Aurélné, Both Piroska (tengerkék saten ruha fehér csipkével díszítve), Kovács Ilonka a kitűnő tánczosné (rózsaszín ruha fekete selyem derék, ezüst díszítés és ezüst kalásszal), Bálint Juliska, Bencs Mariska, Brassay nővérek, Weinberger Beruátné, Friedmau Rózával, Glück Terka, Hutkai Etelka, Maár Margit, Márky Anna, Merle Berta (égszínkék cashemir ruha ezüst hímzéssel) Szamuely Leontin (rózsaszín cashemir ruha, ugyanoly derék gyöngyökkel ékítve), Szobonya Irén, Vay Vilma és több mások, kiket a nagy szám miatt emlékünkben megtartani lehetetlen volt, s kitől ezen gyengeségünkért bocsánatot kérünk. Midőn báli tudósításunkat ezzel befejeznénk, engedje meg a tisztelt rendezőség, hogy három kérdést intézzünk hozzá: nem lehetne-e azon segíteni, hogy a báli közönség a gyertya cseppek által esőként el ne árasz- tassék? hogy a négyesek, melyeknek rendezése a táuczolók nagy száma s a terem kicsinysége miatt úgy is eléggé bajos a nem tánczoló férfiak befurakodása (!) folytán el ne rontassék? — végre nem lehetne-e az irányban intézkedni, hogy a zenészekkel csak egy személy rendelkezzék, azok csak ezen egynek szavát fogadják, s ha e tekintetben intézkedés már történt volna, nem jó lenne- e azt érvényben is tartani. Hisszük és óhajtjuk, hogy lehet. Pedig uein voltam már tapasztalatlan itju. Sohasem ringattam magamat csalóka illúziókban, becsületesen ki veszem a magam portióját mindenből, igy a szerelemből is. Meg volt az a jó természetem, hogy szerettem a változatosságot. Volt is eszményképem annyi, hogy most egy debreczeni .zsibvásárt be népesíthetnék velők. Zsibvásárt mondtam. Öntudatlanul ugyan, de valóban helyesen fejeztem ki magamat. Mert ha most, a csendes tragikus messzeségből visszatekintek az ábráudok, vágyak amaz eltűnt korszakára; ha a képzelet mindenható erejével újra életre kéyszeritem ifjúságom elhantolt eszményeit: halaványan, elmosódott színben, oly bágyadt ingere vesztett alakok jelennek meg előttem, hogy szinte restellem: s miuden esetre megtagadom őket, mint Péter a Krisztust, ha eszembe nem jut a tapasztalat azon fanyar ta nitása, hogy bizony eszményeinkkel is csak úgy vagyunk mint öltöny darabjainkkal, hogy azok is elnyünek folyamán a siető időnek, s elébb vagy utóbb zsibvásári holmikká válnak. Mégis . . . mégis, talán még sem áll az egészen ? Talán csak általános szabálynak mondható, melynek aztán meg van a maga kivételes esete. Lám! Irén semmit sem veszitett ifjúi varázsából! 0 most is oly szűziesen, tiszta ragyogással tűnik fel előttem, mint a minőnek láttam, vérmes reményeim, eget ostromló vágyaim; azóta elzüllöt tündér korszakában. Ő rajta nem fogott az idő, mit sem veszitett, sőt nőttön nő tiszta fénye, amint időben térben távozik. Irén jó családból származott. Korán árvaságra jutott, egy áldott jó lelkű nagynénje vette magához. Ah egészen más világ is volt az. Azt hiszem az emberek is jobbak voltak. Az árvaság kenyere sem volt oly keserű mint ma. Én is árva gyermek voltam. Hét gyámoltalan testvérrel maradtam árván; én voltam a hetedik — a Nyírfalombok. VI. (Sámfa és Nyírfa alliance. — A zárda és zárda köztt nagy a kü- lömbség. — A helyzet magyarázata. — A leendő inajszterné. — A sátán, vasasnémetek és boszorkányok. — Derű után ború. — A haragos ur. — A deliberátum). Uram, uram Nyírfalombos uram! én Sámfa Márton becsületes csizmadiamester a nagy vásártér mellett, szállók az urnák, érdemes nagy jó uramnak. Beismerem ugyan, hogy voltaképen nem igy, hanem személyesen kellet volna nagy jó uramnál bekopogtatnom, de hát szolgáljon mentségemül azon sajátságos állapot, hogy én ez idő szerint nem a magam házában, hanem a városi zárdában lakozom. Megbomlott kegyelmed Márton mester? gondolja magában nagy jó uram, — azonban helytelenül gondolja, mivel hogy az én mostani lakóhelyem csakugyan zárda, persze nem barátzárda, hanem polgárzárda, vagy is, mint Miska inas nevezi : bördön avagy kóter. De hát miért jutott oda érdemes Márton mester ? kérdezi nemde nagy jó uram. Köszönöm átosan, hogy ismeretlen létemre is igy érdeklődik irántam (áldja meg a magyarok istene,— ha ugyan még él!) — épensé gesen azért bátorkodtam ezen girbe-gurba soraimat hozzája intézni, hogy elpanaszoljam primo : miképeu jutottam vala én ezen sem nem keresett, sem nem óhajtott quár- télyra, és tanácsot kérjek secundo: bizonyos dolgokra nézve nagy jó uramtól. Tehát primo: lakott én nálam, — hogy a dolgot fundamentoraosan elbeszéljem, — egy tisztességes leányzó, úgy szegről-végről rokona a boldogult feleségemnek, aki nekem és a legényemnek főzött, sütött, tisztáit, és oly jól viselte magát, hogy már arról kezdtem gondolkozni, ha ne lépjek-e vele a szent házasság szent frigyére ? Azonban egy idő óta azt vettem észre, hogy az én leányzóm egy nem, igen tisztességes személlyel sokszor beszélget a kiskapuban, beszélget, suttog, kaczároz, — megvallom, a dolog sehogysem tetszett, — intettem is a leányzót, hogy azzal a rósz fehércseléddel ne barátkozzék, mert az ilyesminek nem jó vége szokott lenni, az ördög nem alszik, és a sátán, mint az ordító oroszlány keresi akit bényeljen, miut ezeket a tiszelendő káplán ur ékesen prédikálja . . . nos mi lett a láttatja a sok jó intésnek ? hát bizony az, hogy amint minapában haza érkezem a madai vásárról, úgy nyolczóra tájban este, nem találok a háznál senkit, hauem aztán sok kérde- zősködés után megtaláltam a leányzót annak a személynek a házánál, dacolva, tánczolva ott három négy vasasnémettel. . . A leányzó mikor onnan haza vezettem, sürü könyhullások közt azt vallotta, hogy ő a világ minden kincséért sem ment volna ahoz a házhoz, de hát attól a rósz asszonytól nem maradhatott. — Másnap találkozom azzal az asszonnyal vagy mivel, — szemére vetem turpisságát, hát még neki áll felljebb! Ejnye te . . . (itt aztán megmondtam áperté az igazi nevét :) hát igy mersz te beszélni Sámfa Márton mesterrel? — Az asszony semmit sem szólott, hanem csak két közel álló fehércselédnek moudá vala: aztán hallották ugy-e, mit mondott nekem! Hallottuk igen is, lön a válasz. Bánom is én, ha hallottátok is vén szipirtyók! förmedtem reájok, s haza ballagván egész jó kedvvel foglalkoztam a saruk mivolta megalkotásának nemes mívészetével. Két hét múlva azonban, — pont ebéd után, midőn az idei karczosból a második kancsó vége felé járnék, és a leányzóra, az eltévedt, de meg került báránykára mint leendő mesternére akarnám pohárköszöntésemet emelni, topp! beállít egy hajdú, kezembe ad egy bosszú levelet, melyben az vala Írva, hogy ekkor s ekkor, ez s ez hivatalhelyiségben megjelenjek, az ellenem ez s ez által indított becsületsértési ügyben. — Hát hiszen elmegyek én, megmondom én ott is, amit tudok és amit kell, aztán punktum ! El is meutern jó kedvvel, fütyörészve, — hanem hogy haza felé jövet jó kedvű lettem volna, vagy épen fütyörésztem volna, teljességgel nem állítom. A hivatalkelyiségbeu ugvanis egy haragos ur fogadott s miután megkérdezett, ha elismerem-e, hogy azt a Bzemélyt igy meg igy neveztem, és én igennel „NY í B V I D É K“ leggyámoltalanabb. Alig terjedt el árvaságunk hire, az ország valamennyi tájairól felkerekedtek az ismerős és is neretlen rokonok, s elhordták bennünket darabonként az ország hét részébe, mint a jó fajta raalaczot. Most a kinek tíz apja volna se lenne oly jó állapotbau, mint a minőben én voltam akkor - én szegény ügyefogyott árva. Ily árván nőtt fel Irén is. Gyönyörűsége, büszkesége lett a felfogadó családnak, szeme-féuye a jó nagynénéuek. Már az első találkozáskor éreztem, hogy a vele való ismeretség korszakot alkotand életemben, Ügy tetszett, mintha nem idegennel, mintha régi jó ösmerőssel találkoztam volna, úgy tetszett, mintha láttam volna sokszor, nagyon sokszor láttam volna már, ha másutt nem álmaimban. — Úgy van! Láttam őt, beszéltem is vele -- álmaimban; nem idegen jó ismerősöm, forrón keresett, végre megtalált eszményképem volt Irén. Oly hirtelen, oly véletlenül támadt ez érzelem, hogy észre se vettem. Mikor magamhoz tértem, már csak azt constatálbattam, hogy se eszem, se szivem, hogy nyakig vagyok a gyönyörűségben; hogy a fülem se látszik ki a nagy szerelemből. Nem is küzdöttem ellene,teljesen rabjává lettem. Nem is hagytam békét Lentev barátomnak mig túl nem estünk az első látogatáson. Soha sem felejtem el a napot. Emlékszem jól január 19-ik napja volt. Azóta minden héten megteszem a kis lutriban ezen számot, nem az én hibám, — hogy e mai napig nem sikerült ternót csinálnom. Ott találtuk Irént kis asztala mellett, hímzésébe merülve. Ölében egy fiatal valóban gyönyörű hófehér angóra macska szendergé boldog álmait. Te voltál e boldog szendergő óh Micske. Ekkor és igy láttalak legelőször, hogy soha többé el ne felejtselek. Ekkor és igy látválaszoltam ; — továbbá kérdésbe tette, hogy csakugyan vén szipirtyóknak kiáltottam-e a két élemedett tisztes polgárnőt, és én ezt is legkevésbbé sem tagadtam, — tehát a haragos ur leült, irt, irt, csak úgy sercze- gett az a réz tallú, egyszer aztán felállott és felolvasta előttem az Ítéletet, melynek értelmében Sámfa Márton csizmadiamester egyfelől, mert ezt s ezt becsületében súlyosan megsértette 200 frt birságban és két havi börtönbüntetésben, és más részről mert két tisztes nőt szipirtyó, alias boszorkány czimmel illetve meg- kisebbitett, ismét 200 frt birságban és két havi börtönbüntetésben elmarasztaltatván, elmarasztaltatik ez és ez paragrafusa szerint az uj büntető törvénykönyvnek. — De hiszen uram, amit én mondtam ezekre az asszonyokra, az mind szent és igaz. Ez a kettő valódi szipirtyó, ez meg . . . — Csitt boldogtalan! mert rögtön kénytelen leszek a büntetést meg duplázni, ez s ez paragrafus értelmében. Persze elhalgattam. És most két hét óta ülök. Z. Y. Megyei és városi újdonságok. * Terjed a világosság, amennyiben a várostól a a »Huszár« vendéglőig három uj lámpa lön felállítva a városi hatóság által. Ellenben a »Huszár» vengéglő- től az indóházig marad a régi egyptomi sötétség, a va- suttársulat nagyobb dicsőségére, és a vasúti utasok nem csekély kalamitására ... jaj a szegény oldalbordákuak, és más töredékeny testrészeknek! — A magy. kir. földmivelés- ipar- és kereskede- lem-Ugyiminiszter 424. számú leiratában tudatja a megye közönségével, hogy a megye területén levő községi faiskolák állandó felügyelete, s egyátalában a fatenyésztés ügyének terjesztése és előmozdítására méltó intézkedések végrehajtásával Petrovay György nagykőrösi faiskola-tulajdonost; felügyelői minőségben bízta meg, s kiváló feladatává tette nevezettnek, hogy az egyes községeket meglátogassa, és népszerű előadás tartása által a fatenyésztés iránt érdekeltséget keltsen. — Elvárja végre a megye müveit közönségétől, hogy e közegét a fontos czél elérhetése tekintetéből tőle tel- hetőleg támogatásban részesítse. A folyó hó 12-én megtartott nőegyleti reunió alkalmával felülfizettek : Ibrányi Zsigmond 7 irtot, Gencsy Albert 5 irtot, Faulhaber Oszkár 5 irtot, Szamuely Aurél 4 irtot, Zoltán János 4 irtot, Glück Dávid 4 irtot, Korányi Imre 3 irtot, Friedmann Sándor 3 forintot, Stern Jenő 3 forintot, Bleuer Mór 3 irtot, Ha- lasy János 3 irtot, Erős Gyula 2 frtot, ft. Verzál' István 2 frtot, Borúzs Lajos T.-Lökről 2 frtot, Serák Géza 2 frtot, Czincz Jenő 2 frtot, Kerekréthy Miklós 2 frtot, Dr. Grünbaum Leó 2 frtot, Bleuer Sámuel 2 frtot, Glück Ignácz 2 frtot, Jóba Elek 2 frtot, Dr. Meskó László 1 frtot, Bogár Lajos 1 frt. Dankó István 1 frtot, Ferenczi Miksa 1 frtot Nagy István 1 frtot, Weinberger B. 1 frtot, Fekete I. 1 frtot, Förster I. 1 frtot, Barna Miklós 1 frtot, Ecker M. 1 frt, Kiár Gusztáv 1 frt, Czukor Vilmos 1 frt, Maár Adolf 1 frt, Pozsgay György 1 frt, ifj Orbán Károly 1 frt, Burger Mihály 1 frt, Péchy Béla 1 frt, Schvartz I. 1 frt, Burger I. 1 frt, Mandel D. 1 frt, Grf. Schlippenbach 1 frt, Kreisler I. 50 kr. — Fogadják a uemeskeblü felülfizetők egyletünk érdekében tanúsított eljárásukért hálás köszönetünket. A harmadik reunió folyó hó 26-án fog megtartatni. — Kelt Nyíregyházán, 1881. febr. 15-én. A uőegyleti elnökség, Möesz Béla mk. e. jegyző. — A közigazgatási bizottság február 10-én tartott gyűlésében indítvány tétetetvén aziránt, hogy e megyének személy- és vagyon-biztonsága tekintetében a járási csend-legényeknek száma nagyon kevésnek bizonyult; tehát a szolgabiróknál levő és ugyanott alkalmazott csend-legények szükség esetében szintén adassanak át a csendbiztos rendelkezésére. Ez életrevaló indítvány egyhangúlag el is fogadtatott. * Ügyvéd választás. A szabolcsmegyei takarék- pénztár febr. 13-án tartott igen népes közgyűlésében talak legelőször, a nélkül, hogy a legkisebb sejtelmem is lett volna azon kiváló szerepről, melyre te a végzet által különöseu hivatva voltál. Hogy kezdtük rneg a társalgást, ki mit mondott, miről, miket beszélgettünk; mind elfelejtettem; de arra nagyon elevenen emlékszem, hogy mindenesetre érdekes társalgást folytattunk, hogy különösen az Irén megjegyzéseit igen szellemeseknek találtam. — Nem játszanál egy- pár darabot Irén — szakitá félbe a társalgást a jó nagy- uéne. Irén egy párszor gyengéden megezirógatta a Mics- két, aztán felkelt és zongorája mellé ült. S hófehér ujjai alatt felzendültek, életre keltek az élettelen húrok, úgy sírtak, zokogtak, úgy nevettek, kaczagtak, hogy gyönyörűség volt hallani. Nem vagyok ábrándos természetű, bármily szépen világított is a holdvilág soha sem tudott ábrándozóvá tenni. Most e hangok, e kedves fülbemászó hangok, csúffá tették a holdvilágot, édes ittasitó ábrándok csillag fátyoléval öleltek át, úgy meg sóhajtoztam, epekedtem, mint akár egy zálogos tehén. És hallgatám kéj és mámortól részegülten, hallgaI tám e titkos varázshangokat, álmodozásait a jó öreg zongorának. Azt hittem : hittem, hogy hangja: hangom ; zokogása könnyem ; fel-felsikoltó búja: sóhajom. Édes merengéseimből, éles hasgató fájdalom riasztott fel. Úgy tetszett, mintha valamely gonosz kéz, száz meg száz finom angol tűt szurkálna lábszáraimba. Kétt ségbe esve kapok megtámadott részemhez és .............. Átk ozott Micske! Ő riasztott fel édes ábrándozásomból, ő okozá azt a kiállhatlan gyötrelmet. Atkozott Micske. Nem bírt, ő volt egyedül, ki semmi érzékkel nem birt
