Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-10-13 / 41. szám
II, évfolyam. Nyíregyháza. 41. szám. Csütörtök, 1881. októberhó 13. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési föltételek: postán vagy bolyben házhoz hordva : Kgész évre .....................................................4 frt. F éltívre..........................................................2 „ Negyedév ru..................................................1 „ A községi jegyző és tanító uruknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések * a lap szétküldése tárgyában teendő főlszólamlások Piringor .Jáuow és «Jóba Eleit kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- ezeni-uteza 1551. szám) intézőn dók. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt keretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak iamertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra * az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése ó kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeui utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. T. által Budapesten. Haasensteiil és Vogler irodájában Bécsbeu, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Az árvaügy-kezelós reformja előtt. VI. Hátra van még a legfontosabb s a legnagyobb lelkiismeretességet követelő kérdés, amelynek helyes és becsületes megoldásától, nemcsak az illető árvák, de egy-egy megye és vidék érdekei is hatalmas támogatást nyerhetnek. lirtcm e fontos kérdés alatt, az árvapénzek elhelyezését és gyümölcsöztetését. Ma napság, a legtöbb árvapénz hazánkban pénzintézeteknél kezeltetik. Régebben az árvapénztárak maguk kezelték; kiadván azokat egyeseknek kötvényekre, természetesen biztosíték mellett. Bármennyire óvatosak voltak is az árvapénztárak, nem egyszer megtörtént, hogy az árvák pénze az egyes adósoknál, fedezet hiányában elveszett. Az ily véletlen szerencsétlenség azonban csak igen ritkán következett be még a hitoltelekkönyvek behozatala előtt is. Az árvapénzt a közönség nem tigy tekintette, mint más pénzt. A csalás minden esetben vétkes cselekménynek tartatott és mint olyan fenyittetik ma is; de az árvák megkárosítása, megcsalása, a legnagyobb halálos bánnék tartatott. Miudazáltal a törvényhozás, illetőleg az ön- kormányzati joggal biró testületek, mindig a legnagyobb lelkiismeretességgel jártak el az árvava- gyonok és pénzek kezelésénél. Tagadhatatlan, hogy az árvapénzeknek a pénzintézeteknél való elhelyezése a biztonságot tekintve, talán a legalkalmasabb; de egyszersmind az árvaügyek vezetésére és felügyeletére hivatott hivatalok és testületekre nézve legkényelmesebb is. Ezt nem vonhatja kétségbe senki. De más oldalról a pénzintézetek sem bírnak Isteni mindenhatósággal és mindentudással. Azokat is csak emberi keA „NY1KVIDEK“ TÁRCZÁJA, Egy sóbánya katakombáiban. — Utl karoiolat. — KI u IT Antaltól. Azon ország kimoritbellen sóbányáinak egyikét kísérlem meg leírni, melyet a magyar fiuk a 48-as zara- ros világban, ottjártukkor oly találóan neveztek el begyei, völgyei miatt »görbe országnak.« Csak egyet feledtek ök el; azt, bogy e görbe ország »boldog« is. De bogy is ne volna boldog a szép Erdély, mikor az Isten oly pazarul balmozá el ásványkincsekkel I Eltekintve a folyóibau, begyoiben található mindenféle fémeket; csak egyedül sóbányái mily óriási üsz- szegeket hajtanak be évenkint? A uyájas olvasó meg fog engedui, ha felkérem, hogy tegyou velem ogy kirándulást Marosujvárra, az erdélyi sóbányák legföbbikéhoz. Szabaduljunk meg tehát a vonattól s adjunk bálát az Istonuek, hogy kimentett bennünket egy időre a restaurátorok uzsorás körmei közól. Bizony aki a Nagyváradtól Kolozsvárig, s innen tovább terjedő utón koplalni nem akar, az ugyancsak megtömje ám pénztárcáját odahaza, (ha van mivel) mert a német, vagy örmény vendéglős atyafiak lelkifurdalás nélkül kicsikarnak az éhes utastól egy adag igen méltán »sóhnnfőttnek« keresztelt marha, vagy micsoda húsért 60—70 krt. Ha nem tetszik, szabad tovább éhezni; ha ugyan a barátságos vendéglős megtisztel bonnőnket egy adag goromba szóval éhség csillapítóul. Mondom tehát: énekeljünk zsolozsmákat az Úrhoz s induljunk el kocsi hiányában, csak »per psdes apostolomra.« Legalább jobban széttekinthetünk a természetnek itt igazán kifejtett panorámáján. Téliünk nyugotra emelkednek a tordai hegyek hosz- ezú láuczolata: közöltök a lcgondaszcrü történetéről nevezetes tordai hasadékkal. Bármerre tekintsen a szem, mindenfelől változatos magasságú hegyek zárják el elótzek és erők vezetik. Megtörténhetik a Krach ott is, aminthogy nem egyszer meg is történt. Tegyük fel, hogy egy ily pénzintézet amelynél 6—7 száz ezer forintnyi vagy több árvapénz van elhelyezve, egy szép reggel megbukott. Mi történik az árvapénzekkel? Természetesen elveszett, menthetetlenül az egész letéteményezett összeg. És mindamellett, hogy az árvapénzek, még itt sincsenek teljesen biztosítva, legtöbb pénzintézet nem ad több száztólit 6-nál. E kamatláb elegendő volna ugyan, ha egyszersmind a bekövetkezhető veszélytől nem kellene minden perezben tartani. A törvény kimondja ugyan, hogy valamint mindenféle természetű közpénzek, úgy az árvapénzek elhelyezéséért is mindig az a testület felelős, amely eme pénzek elhelyezése és gyümölcsöztetése fölött rendelkezik. Tulajdonképen tehát az árvapénzeknek elveszniük nem lehet. Talán igen, talán nem. De habár igy is áll- a dolog, hogy az árvapénzek el nem veszhetnek: mindenekelőtt szent kötelessége a megyéknek és városoknak, sőt legfőbb helyen a kormánynak, jó előre gondoskodni oly módokról és eszközökről, amelyek az adott viszonyok közt, a legczélszerííbbeknek és legbiztosabbaknak mutatkoznak az árvavagyonok és pénzek biztosítására nézve. És ez annál inkább szükséges, mert az is könnyen bekövetkezhetik, hogy a pénzintézetek még G%>-ot sem lesznek hajlandók betétpénzek után nyújtani. Erre pedig készen lehetünk. A pénzintézeteknél halomszámra hevernek a pénzek haszon és gyümölcs nélkül. Ily körülmények közt ők saját kárukkal nem fizethetnek még 4%-ot sem oly pénzektől, amelyek a Wertheim-kaszszában hevernek. te a láthatárt. Előttünk kelet felé vezett egy szárnyvas- ut a sóbányához, Térjünk mi azonban be a népes és a vendégszerető mezővárosba, ahol reményünk lehet éhségtől korgó gyomruukat kielégíteni. Mintegy félórai sétá- lás után elértük czélunkat. Előttünk folydogál csendes lejtőjű mederágyában a Maros. Innen egy gyönyörű sétány vezet a városba, melynek közepén van a bányászok nyári mulatóhelye. Ez egy fákkal beültetatt kerek tér, belül csinosan elrendezett kerttel. A kert közepén emelkedik egy folyondárokkal körülvett arenaszerü tánczle- rem, homlokzatára e felirattal; »Isten hozta látogató vendégeinket«. 1 A város maga mély völgyben fekszik, csak körötte emelkednek tűzfalak gyanánt magas hegyek. Épületei egyszerűek és csinosak, utczái tiszták. Minden, amit a szem lát, elárulja uz erdélyi nép csinos ízlését. Az épületek közül különösen festői a gr. Mikó-féle kastély gyönyörű angolkerttel. Térjünk vissza azonban elhagyott vasutunkra, mely kivezessen bennünket a bányahelyiséghez. Pár pereznyi gyaloglás után feltűnnek a bánya só- j őrló és vizszivó gépezeteinek füstölgő kéményei: s mi uemsokára azon földet tapossuk, melynek gyomra száza- I dokon át képes volna hnzánkat sóval eltartani. A bánya I előtt — talán curiósitásnak — jó magas fal van rakva I — kősóból, bevonva megjegeczedett sótapasszal. Mig mi ezen előttünk uj tüneményt bámuljuk, mellettünk terem egy »láhaty&fi s e kérdést intézi hozzánk: »Gyo ungye mere domnyeta« ? Mi aztán valami nehezen magunk sem tudjuk, mi- félo nyelven megértetjük vele, hogy a bányába szándékozunk. El is vezet készséggel bennünket az irodába azon biztos reményben, hogy piezulát kap. Itt aztán 60 kr heléptidij lefizetése után ránk adják a bányász kapu- { tot, fejünkbe nyomják a zöld sapkát s azzal >jó szeren- | csét! mehetünk« ! A málhahúzó készülékhez közeledünk • rajtunk valami különös érzelem kezd erőt venni, amit restellünk | magunk előtt is félelemuek bevallani. Olyan furcsa gondolatok támadnak az emberben. Hátha a málhahúzókéNagyon megfontolandó tehát, hogy az árva- pénzek jövőre miként kezeltessenek? A belügyminiszter különben utasította a megyéket, hogy az árvapénzek elhelyezésének kérdése fölött minden évben újra intézkedni kell, és pedig a törvény értelmében, névszerinti szavazás mellett. Nem sok az út és mód, amely közt válogatnunk lehet. Ha a pénzintézetek, főiteszem a másodrendűéit még pár évig vállalkoznak, akkor 3 út van az árvapéuzek elhelyezéséhez. Első a pénzintézetek, második az állam pénztárak, harmadik az egyes kőlcsönvevők. Ha már a pénzintézeteknél kívánunk maradni, mint talán ez idő szerint a legczélszerübb módnál; osszuk meg az árvapénzeket a megye területén levő valamennyi pénzintézet közt. És ha kell, hassunk a pénzintézetek lelkére a %-ok meghatározását illetőleg. Ami a második módot illeti, t. i. az állami pénztáraknáli elhelyezést: tagadhatatlan, hogy ez mindhárom közt még a legbiztosabb, de egyszersmind a legkevesebbé jövedelmező is; ami különben igen természetes. A nagy perczent helyett a tökét minden körülmények között biztosítja és ez a legnagyobb perczent. Más kifogás e mód ellen nincs nem is lehet. A harmadik, az egyeseknek való kikölcsönzése az árvapénzeknek a legnagyobb koczkáztatással jár ugyan, de más oldalról a legjótékonyabb neme az árvapénzek, gyümölcsöztetésének. Többek közt kisebb összegekben osztatván ki a tőkepénz: többen élvezhetik annak jótékony hatását, de meg ez utón többet is jövedelmeznének eme pénzek. Nyolcz %-it bárki is szívesen ad oly pénzért, mint az árvapénz, természetesen első helyen való bekeb- lezés mellett. Ezt mondanom sem kell. A kezelés szülék kötele elszakad.... hátha elszódülüuk s bele bukunk az irtózatos mélységbe .... hátha .......... Á lmodozásunkból vezetőnk szava riaszt fel. »Itt a málhahúzó, tessék ráállani« Isten velünk! Elsötétedik . . . pár perczig tartó suhogás s megállapodunk ás feltárul ulőttüuk az alvilág, teljes pompájában. Ezer meg ezer csákányütéstől hangzanak uz óriási sóboltozatok. A napfényéhez hasonló erejű villanyvilágítás bizarr féuynyel világítja be az egész hányát; a simára faragott sófalak pedig gyöuyörü kristályfénnyel ragyognak a rájuk vetett fénysugaraktól. Az euibur el- bámul e csekély emberi erő óriási művein. Vezetőnk lámpával kezében elindul előttünk a sófalakba erősített 80 öl hossza folyosón (ilyen hosszú a bánya) s mi utána szünotlenttl legeltetvén szemeinket a művészien kifara gott sóoszlopokon. A folyosó végén sóból kifaragott lépcsőzeten haladunk le a munkásokhoz. Itt lenn, miután már szemeink megbarátkoztak a szokatlan fénnyel, képesek vagyunk behatóbban körültekinteni. A bánya négy főtornáczból áll, melynek mtud- egygyiko óriási oszlopon nyugvó ívezett boltozatot képez. Mindenik tornácz 10 ölre nyúlik be a föld gyomrába, melyben a félmeztelen oláh munkások bányász lámpács- káik mellett vágják a kősót, vagy gyűjtik öt<ze a sótöredéket, Némely helyen SO—30 emberből álló csoportot képezve igyekeznek egy 6 — 6 méter oldalhosszúságú sótáblát egyenletes csapásokkal felfeaziteni; ami sikerülvén, a nálunk látható sókoczkákra darabolják szét. Kapnak pedig minden sókoczkáért munkadíj főjében 4 és '/» krt. Óriási csekélység az óriási erőfeszítésért 1 Köröttünk a félmeztelen oláb fiuk >da mi piczuli» 1 kiáltásaikkal nyújtják élőnkbe az úgynevezett cseppsó- hói kifaragott gyűrűiket és oszlopéi Alkat. A bánya egyik oldalán egy háromszög alakú a közönségesnél még művésziesebben kifaragott falú terem vonja magára figyelmünket. A fényesre simított sópadlat
