Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-15 / 37. szám

II. évfolyam. Nyíregyháza,

__________37. szám. Csütörtök, 1881. szeptemberbe 15.

M

EGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési föltételek:

postán vagy helyben házhoz hordva :

Kgéiz évre . ......................................... 4 frt.

F

élévre............................................................2 „

N

egyedévre....................................................1 *

A községi jegyzó és tanító uraknak egész évre csak két forint.

Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások I?iriiig-or János ém «Xól>a. Elek

kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendók.

A lap szellemi részét képező küldemények, a

szerkesztő czime alatt kéretnek bektildetni.

Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el.

A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza.

Hirdetési dijak:

Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer

közlése 6 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr.

Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik.

A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 k raj ezér.

Hirdetésok elfogadtatnak lapuuk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V, által Badapcsteu. Haaseustein és Vogler

irodájában Bécsbeu, Prágában és Budapesten; valamiut Németország és Sveicz fővárosaiban is.

Az árvaligy-kezelés reformja előtt.

ii.

Első közleményemből úgy hiszem, minden figyelmes olvasó meggyőződött azon keserű igazságról, hogy a hagyatékok letárgyalásához és befejezéséhez szükséges „telekkönyvi hiteles kiadványok“ mostani beszerzési médja, a lehető legczéliránytalanabb. Sok időbe, sok munkába kerül az. amit igen könnyű szerrel ki lehetne kerülni.

Miért nem eszközölhetné például azokat ki maga egyenesen az árvaszék, a helyben székelő telekkönyvi hivataltól ?

Midőn a községi jegyző bejelenti a halálesetet, Írjon át az árvaszék azonnal az illető telekkönyvi hivatalhoz, a szükséges telekkönyvi kiadvány tárgyában. Az átküldött kivonatot azután küldje ki az árvaszék, a jegyző által beterjesztett haláleset felvételi Ívvel, a jegyzőnek. Ugyan mi lehetetlenség és minő akadály volna ez eljárásban? Semmi. Meg lenne gazdálkodva legalább két vagy három hőnap. De meg ha a telekkönyvi hivatal talán késlekednék az átküldéssel: helyben a sürgetés is könnyebben és gyorsabban menne. Az árvaszékuek nem kellene a jegyzőt, a jegyzőnek a telekkönyvi hivatalt sürgetni; nem kellene meddő, fölösleges igazoló jelentéseket küldözgetni a jegyzőnek az árvaszékhez.

Lehetetlen, hogy itt e helyütt egy, ezen említett jolentgetésekkel nagyon szoros kapcsolatban lévő bajt elhallgatással mellőzzek.

Óriási hiba s az árvaügyek gyors menetét nagy mérvbon gátolja, a községi jegyzők felületes és sokszor minden értelmet és figyelmet nélkülöző eljárása.

A községi jegyzők ugyanis igen jól tudják, legalább tudniok kellene, hogy a haláleseteknél miként kell szabályszerűen eljárni; de ha nem tudnák, a haláleset bejelentésére hozott árvaszéki végzésben világosan utnsittat- nak, hogy minő okmányokkal szereljék fel a kiküldött hagyatéki alapiratokat. Ók azonban, vagy legalább a nagy része folyvást csonkán, hiányosan szereli fel azokat.

A „NYtRVIDÉK" TÁRCZiJA.

Egy álarczos bál vége.

(Bossély)

Irtu i Mondok Marlaka.

(Folyta Mi.)

n.

Ig&thy grófnő termeiben nagy, fényes álarczosb&l volt, ahol csaknem minden nemzetnek jelmezei vakitó ve- gyülékké egyesültek.

Két hölgy különösen magára vonta a figyelmet. Magas karcsú alak volt mind a kettő. Az egyik Titián büszke patríczius nőire emlékeztetett, melynek jelmezét viselte. A másik gyönyörű pille volt.

A két szép maszka keresői látszott valakit. Egyszer osak megérintő az egyik a másik karját.

— Nézd ott van ő 1 XIV. Lajos király korából való udvaroncz jelmezben. Most épen reánk látszik figyelni.

— Kimondta? — kérdő a Titiánnő.

— A szivem I Jer, jer velem I

Ezzel átmentek a túlsó oldalra.

A táncz nem sokára kezdetét vette.

A XIV. Lajos király korából való udvaroncz jolmezes ifjú, a Titiánnő előtt megállt s igy szólt.

— Elma bárónő! — kérem a négyesre.

— Szívesen Marczel ur 1

— Mi fölismertük egymást bárónő! mondá az itju átlóm a karjával Elma karcsú derekát, a tova repült vele.

A két leány éjfélig nem beszélt együtt. Ekkor felKénytelen tehát az árvaszék ismételve kiirui a hiányok pótlása czéljából.

Ott van például a haláleset felvételi ivén a betöltendő tétel, a javaslatba hozandó gyámra nézve. Akár hány jegyző van, aki ennek mellőzésével tölti ki a haláleset felvételi ivet és íratja alá az elöljárósággal. De fájdalom oly jegyző is van, aki még azt sem tudja, hogy mely esetekben van szükség gyámjavaslatra. Csupán egy ily csekély mulasztás miatt, kell újabb végzést hozni az árvaszékeknek. Nagyon természetes, hogy ily községi közegek mellett, az árvaügyek csak lassan nyerhetnek befejezést.

Nagy mérvben megnehezítik továbbá a központban az árvaügyek kezelését, a községi jegyzők nagy részének értelmetlen, helytelen és egyátalában elfogadhatón jelentései. Akár hány jelentés érkezik a központba a községi jegyzőkt ől olyan, amelyben az örökhagyóról, lakhelyéről, elhalálozási idejéről, az árvaszéki végzés számjárói, keltéről említés sincs téve. Órákig tartó keresgetés után lehet csak rájönni, hogy a beküldött jelentés, melyik örökhagyó hagyatékához tartozik tuiajdonképen. De nálunk ez sem tűnik fel. Ahol csupán elemi osztályt végzett egyének is jegyzői vizsgára bocsáttatnak ; a hol szabó-legények, csizmadiák is községjegyzői minősitvényt nyerhetnek, akik még saját nevüket is alig tudják leírni: ott korrekt jelentésekről ne is álmadozzunk.*)

De nemcsak a községi jegyzők hiányos jelentéseivel van baja a központi árvaszékeknek.

Ott vannak a kir. járásbíróságok, a kir. törvényszékek, a szolgabirák. Még itt sincsenek kellő figyelemmel arra, hogy ha egy hagyatéki ügyben hoznak akár érdemleges, akár közbeeső végzést: abban az örökhagyó nevét és lakását, elsőhelyen s az értesítendő árvaszék lehető számját megneveznék. Itt már nem a járatlanság,

•) A tisztelt czikkiró ur nagyon sötét szemüvegen nézi a dolgokat. Lehet, hogy sok községi jegyző nem hir elég képességgel és tudományos alappal; de annak sem ók, sem a vizsgáld bizottságok nem okai, hanem a rendszer és a mai indolens társadalom hibáztatandó. Szerk.

hanem a figyelmetlenség idézi elő azon nehézségeket és kezelési akadályokat, amelyek egy ily hiányos, fölületes végzésnek az illető hagyatéki iratokhoz való csatolásánál elő áll. Tegyük fel, hogy eme végzésekben vagy csak az örökhagyó neve, vagy csak az elhalálozási idő és hely, avagy csupán az árvaszéki ügydarab számáról van emlités téve, amit a másolók sokszor tévesen Írnak le. Mi történik ekkor? Az, hogy az ily tökéletlen és hánydel- vesdel módra kiállított végzés, egészen más hagyatékhoz csatoltatik s a hiba csak akkor tűnik ki: amidőn Péter hagyatéki ingatlanai Pál örökhagyó jogutódainak adattak át és Írattak nevükre; aminek kiigazítása ismét hónapokba, évekbe kerül.

Vagy ez uem hiba ?! ...

íme ily és ehhez hasonló, időt pazarló ős költséges tévedések állhatnak elő, az árvaügyek menetében: ha a vonatkozó jelentések, átírások, megkeresések és jognyitó végzések, felületesen s nem egy birát és tekintélyt követelő királyi hivatalt megillető komolysággal ős figyelemmel állíttatnak és adványoztatnak ki.

E tekintetben addig is, ainig a képviselőhöz vagy a kormány gyökeresen intézkedik, igen helyén való dolognak látnám, ha az árvaszékek együttesen tennének lépéseket az illető kir. törvényszékeknél, járásbíróságoknál, s a közigazgatási hatóságoknál; a jegyzőknek pedig egy formulárét küldenének ki miheztartás végett.

Vájjon kimarjulna azoknak a bírósági referens uraknak a keze, ha az ily végzés helyett „Lengefalváu elhalt néhai Nagy János hagyatéki iratait, a hagyatéki ingatlanságokuak az örökösök nevére leendő átirása iránt, a berkesi árvaszék, vagy járásbiróság át teszi Bat.“ igy fogalmaznának: „Lengefalváu 1879. évi augusztus 25-éu elhalt néhai Nagy János hagyatéki iratait, a hagyatéki javaknak az örökösök nevére való átirása végett, a berkesi árvaszék 5473./80. szám alatt, átteszi.“ És ezzel a pár szóval el van háritva minden nehézség a helyes irattározásnál s a birtokátiratások és tulajdonba bocsátások körül lehetetlen, hogy oly hibák történjenek, mint aminőt fentebb említettem.

kereste a pille Elm&t s azt mondá, hogy elhagyja a termet; mert nyugalomra van szüksége.

Blanka aludni ment! Vájjon hagyja-o nyugodni és álmodni a zene, az elragadó keringd csábos mámoritó hangja ?

Blanka aludt; mig Elma győzelmeit aratá ...

— Fáradt vagyok, — mondá Elma Marczelnek — menjünk a szomszéd terembe.

A terem, hová beléptek, csudaszép növényházzá volt alakítva, hol a viruló mognnliák és gránát virágok közt, nyughelyek csalogattak az ábrándozásra.

A növényház majdnem üres volt. Csak egy óriási j páfrány fa alatt ült egy fiatalnak látszó álezás, román- l bojár mezben. Feje kezére van lehajtva, alig látszék észrevenni a belépőket.

Elma nem sokáig merenghetett a növényházban, mert egy ekét jelmozos ifjú érte jött.

Marczel ott maradt s elmerült ábrándjaiba.

— Uram! Engedje meg, hogy ön mellé üljek.

Marczel fölrezzent merengéséből. Előtte állt a

, bojár ifjú.

— Tessék! — szólt udvariasan az orvos. A mog- nolia bokrok önnek is adnak még helyet.

A bojár leült Letépett egy párt a mognolia rirá- ' gaiból s félhangosan kezdé :

»Szeret ... szívből.. . színből .. . igazán ... egy cseppet sem .. . szeret ... szívből . .. Uram én önre gondoltam. Ne tagadja ön szeret és ha e mognolia vi- i rágai igazat mondanak: úgy szívből szeret 1

Az áleza alatt Marczel elpirult, a boszuságtól-e, : bogy a bojár oly kihivólag viselte magát ? Nem tudom 1

— Ön nem szól? folytató a bojár. — Önnek nincs i bizalma előttem feltárni keblét? Pedig in bízom önbe.

Mivel bizonyíthatnám jobban be, mintha én is bevallom ön előtt érzelmeimet Megsúgom önnek uram I hogy szerelmes vagyok. Szeretem Lórenczy Elma bárónőt

— Elma bárónő gyönyörű hölgy, s igy nem is csodálom, hogy azok a tengerzöld szemek megzavarták egy bojár boldog álmait

Az orvos oly nyugodtan mondá o szavakat, hogy a bojár bámulva kiáltott fel:

— Istenemre I Ön nemcsak arczát, de érzelmeit is áleza alá akarja rejteui.

— Nem értem önti

— Pedig eléggé világosan mondám önnek Marczel Kálmán ur 1 ön szereti Elma bárónőt, tehát mi Tetély- társak vagyunk!

— Ön áleza alatt is felismert engem. Én Marczel Kálmán vagyok az igaz; de önnek nem vagyok vetély- társa. Elma bárónő iránt, nem a szerelem, hanem a tisztelet tesz udvariassá.

A bojár és az orvos karöltve mentek a terembe.

— Ha nem csalódom, — szólt a bojár, — ön keresni látszik valakit.

— Eltalálta! de úgy látom, hogy a >pillo< nem jön már vissza a- tánezterembe, — mondá az orvos.

— Ön tehát a pillét, Gellérty ezredes leányát keresi ? 1

— Kezdem önt csodálni, ön mindenkit ismer 1

— Oh én nem ismerek mindenkit; de Gellériy Blankát ismerheti mindenki, hi z' Budapesten az iskolákban a Gellérty Blanka újabb és újabb kalandjairól beszélgetnek a kis fiuk.

— Úgy! Én soha sem hallottam felőle semmit.

Bábl Ugyan ki beszélhetné itt önnek el,? Pátiensei?

Ob 1 azoknak nem Gellérty Blanka kalandjairól, hanem