Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-01-27 / 4. szám
Felhívás! A közélet terén kinos tapasztalatként, a sajtó terén fájdalmas felhívásként jelentkezik csaknem nap-nap mellett azon visszás jelenség, hogy Nyíregyháza városa, mely oly tetemes szellemi erők és anyagi tőkével rendelkezik, mely népességének intelligentiájánál fogva vezérszeiepie van hivatva, társadalmi tekintetben a hasonrangu váio- soktól olyannyira hátramarad. Voltak és vannak egyesek, kik ezen visszás helyzetet belátva, minden igyekezettel oda törekedtek és törekednek, hogy ezen társadalmi tespedést megingassák, azonban szavuk mindig hasztalanul kiáltó hang volt a pusztában, az csak süket fülekre talált, nem volt rokonkebel, mely őt czéljaiuak kivitelénél támogassa; — s ha néha-néha felvillant is a lelkesedésnek egy szikrája, az csak pillanatig tartó vala, mint tápanyagától megfosztott láng, s a minden szépet és jót elenyésztető közöny városunk ezen fő jellemvonása — csakhamar vastag hamvlepelt borított reája. Szomorú példáit Y hogy sokat ne emlegessünk, a tűzoltó és si.uv társulatok halvaszületett eszmeinél, továbbá a,' -velő társulat«-nál, melyet megölt a közöny és részvétlenség. Mig más városokban, melyek sokkal kisebb népességgel, kevesebb anyagi és szellemi erővel rendelkeznek, az ily társulatok már mély gyökeret vertek, s régóta terjesztik jótékony hatásukat, addig nálunk, ezen terméketlennek látszó talajban vagy egyátaljában meg nem fogamzanak, vagy zsenge korukban kivesznek, elpusztulnak. Es ez nem jól van úgy, enuek nem kell, nem szabad lennie! Nyíregyháza még csak a közelmúltban is egyike volt hazánk azon városainak, mely korának intő szavát felfogva és megértve, a társas élet zászlaját fennen lobog- tatá. Csakhogy sajnos, miként a múltnak lelkesedése és kitartása által teremtett állapotot, az utóbbi évek alatt jelentkezett, s hova tovább mindig terjeszkedő szellemi apatbia oda juttatta, hol ma vagyunk, hol a test. pusztán a test leli meg táplálékát, de a szellem parlagon hever, a társadalmi élet pedig végvonaglásban tesped. Ennek nem szabad igy lennie! Nyíregyháza a társasélet terén nem halhatott meg, csak alszik, alszik mélyen és erősen. Rázzuk fel e lethargicus álmából, mely szellemi erejére eddig oly bénítóan hatott, s tapasztalni fogjuk, hogy habár sokban bátramaradt is a többi városoktól, igyekezettel, szorgalommal, erőnk ösztömörülésével régi nymbu- sát visszanyerendő s a mai müveit városok színvonalára emelkedik. Ezen és ilynemű eszmék vezettek egyeseket azon gondolatra, hogy városunk szellemi erőit társulattá össz- tömöritve, iparkodjanak Nyíregyházának teremteni azt, mire legnagyobb szüksége van : társas életet. E czélból gyűlést hívtak egybe, melyre — dicséretére legyen mondva városunk értelmiségének — számosán egybegyűltek, s melyen társas életünk regeneratiója, s e czélból egy társulat alakulása égető szükségnek kimondatván, e társulat megalakítása czéljából egy »létesítő bizottság»-ot küldött ki. E létesítő bizottság szem előtt tartva a kor kiváualmait, az előértekezleten csak általánosságban körvonalo- zott, czélnak megfelelő alapszabályokat dolgozott ki, s azokat a f. hó 23-ik napján megtartott újabb értekezleten, a jelen voltaknak bemutatta. Ezen alapszabályok második § sa szerint a * * Társas köre czélja : Miivelt társalgás, nyilvános felolvásások és társas összejövetelek rendezése, egyes fontosabb társadalmi kérdések megvitatása; minden szép és nemes eszme kivitele által a társadalmi szellem ébresztése s t b. A számos tagból álló értekezlet, a kidolgozott alapszabályokat, különösen az azokbau kifejtett irány követését oly égetően szükségesnek, városunk emelésére úgy szóllván nélkülözhetlennek találván, azok értelmében társulattá tömörülni elhatározó s eunek megtestesítésére magát aláirá- silag is kötelezte. — Miutáu azonban egy oly czél kivitele, mely egy városnak szellemi lethargiájábóli felébresztésére s annak a kor színvonalára leendő emelésére irányul, sok erőt, összetartást és tömeges pártolást igényel, ennélfogva Szemeivel úgy csüngött Ottón, mintha fivére volna, tekintete elárulta szive érzelmeit. S Ottó kiméivé szólít hozzá, dédelgetve, mint a gyermeket. Midőn bevégezték, Ottó kérte azon rész ismétlését hol hibát ejtett — s úgy látszott, mintha a harmadik jelenlétéről megfeledkeztek volna. Laczi önelégülten mosolygott. — Most — gondoló — nem bánt lelkiismeretem, ha Ottó kezéről eljátszom Ellát, mert mig őt látja; hévül, de Erzsiké úgy látszik tartósabban lebilincseli. — A játék után még rövid ideig feosegtek s aztán mindketten távoztak. — Köszönöm! szólt Laczi. — Ugye kedves leányka! — Ellánál sokkal kedvesebb 1 — Mit mondasz? . . . Eddig még nem jutott Bzembe össze hasonlítást tenni köztük. Ellát imádom, mig Erzsikét .... — Nos ? Erzsikét ? — Szeretem, mint nővéremet 1 — Te tévedsz! Erzsikét szereted tisztán, szellemed vonzódik hozzá, mig Ella alighanem csak érzékeidre bir varázsló hatással. — Erre nem gondoltam még soha! — S ha szemed ki volna elégítve, ha rövid ideig bírnád Ellát, eloszlanék a varázs, s megmaradna tiszta szerelmed Erzsiké iránt! — Megkísérlem! — felelt Ottó gondolkozva. — Azt nem fogod tenni Ottó! felelt hevesen Laczi. — S miért ? — Most, midőn már meggyőződtem felőle, hogy „N Y í B V I D É K.“ az értekezlet megbízásából tisztelettel felhívjuk mindazokat, kik városunk ügyét, a társas élet ébresztését szivükön hordják, hogy a f. évi február hó 6 napján, d. e. 10 órakor a megyeház nagytermében megtartandó alkuló gyűlésen megjelenni, s azon már kibontott zászló alá sorakozni szíveskedjenek, melynek jeligéje: haladjunk a korral ? ! Nyíregyháza, 1881. jan. 26 Yekerdy Máté mint a létesitö-bizottság id. elnöke. Adler Miklós mint a létesitö-bizottság id. jegyzője. Nyírfalombok. ív. (Hymen. — Egy ifjú hölgy. — Látván nem látnak. — A ki gyöngyöt talál. — Az ara szépsége. — A férj boldogsága. — Ködfátyol-képek a jövőből. — „Áldja meg az Isten, a ki felnevelte.-) Maholnap szegényebb lesz a föld egy virágbimbóval, szegényebb az ég is a boldogság egy fénysugarával. Értitek-e ti fásult és elzüllött ifjak ! szavainkat ? Ne is szóljatok! tudjuk, hogy nem értitek, tehát Bzólunk köznapi nyelven, saját nyelveteken . . . Flóra — menyasz- szony. Ott élt, ott diszlett körötökben az ifjú hölgy, — szende mint a nefelejts, szeplőtlen mint a kőszáli hó, miveit a szó nemesebb értelmében, igénytelen mint a természet ősgyermekei, talán épen ő jelent meg a nagy költő szellemlátásában, midőn irta: »jó mint a kegyelem, gyönyörű vagy mint az aranyszál« s hozzá: munkás, serény, a ház lelke, a család fénycsillaga. És ti nem láttátok őt s ha láttátok, hidegen haladtatok el mellette. Nincsenek-e szemeitek ? És ha vannak, bronzból vagytok- e vagy jégből, bogy érzéketlenek maradtatok, hogy lángra nem gyultatok szemeinek füzétől, ajkának mosolyától ? Sem bronzból sem jégből nem vagytok, hanem ama silány gyurmából, melyből Shylokot, a hajdani ismaelitá- kat és a mai bankárokat alkotta a haragos sors őrült személye. Pénz kell nektek s nem hű és gyöngéd élettárs, pénz és nem a nőiség fönséges bübája. És eljött messze földről az ifjú, — nem látta őt soha, nem volt még létezéséről is sejtelme, de midőn nehány óráig időzött körében, midőn fokozatosan felismerte benne a kedély lágyságát, a szív nemességét, a külső bájt és benső szépséget, azonnal felajánlotta szivét és örök szerelmét a kedves, a tüneményszerü leánynak. Nem kérdezte — mint ti kufárlelkek szoktátok — gazdag vagy-e, lesz-e fényes hozományod ? . . . miért is kérdezte volna? drága gyöngyöt talált, kell-e a drága gyöngyhöz ráadás, felülfizetés? Flóra — menyasszony! A boldog tudat, hogy talált rokon lelket, mely őt megértette s moudhatlan bensőséggel vallja sajátjáuak, valami csodás fényt, valami tulvilági derengést lehel a szép hölgy arczára. A férfit nem vagyon, nem rang, nem érdek fűzi szivéhez (hiszen ő oly szegény, oly névtelen !) hanem a legtisztább szerelem, — ne csodáljátok, ha e gondolat a megdicsőülés glóriájával sugározza be bájos vonásait. Szép volt mint leány, — és mint ara, angyal szép. Flóra — menyasszony! Boldog a férfi, kire ő szerelemmel gondol, és boldog lesz ezerszer, midőn majd haza viszi hajlékába. A mást szeretsz, nem engedlek többé tévúton haladni, s megmondom neked, hogy Ellát én akarom nőül venni. — Ottó megállt. Fénylő szemekkel nézett barátjára. — Laczi! Eszeden vagy ? — Igen, sőt nagyon is higgadtan beszélek. — E szerint te vagy vetélytársam ? — Mióta tudom, hogy őt nem szereted, határoztam. — De légy nyugodt. Ha Ella téged igazán szeret, úgy megtagadja tőllem kezét — s tied lehet! — Igazad van! A kísérletbe beleegyezem! — Most tehát Isten veled, megyek hozzá I Ottó utánna nézett. — Ennek a fiúnak igaza lehet ''akodék magában — Talán nem is szeretem én ág, mint Erzsikét! » * * — S ön csak egyedül jő? kérdé Ella Laczit, midőn belépett. — Egyedül Ella nagysám; Ottó el van foglalva és sajnálattal jelenté ki, hogy nem jöhet. — Égy? Tehát végkép szakitni akar? kérdé Ella s ajka körül a dacz jelent meg, — ám legyen ! Az ö szive fog jobban fájni, de most már csakugyan vőfélyemnek kell lennie i — S a menyegző ? — Majd Árpád határozza meg. — Ö elutazott Amerikába. — Mit mond? Hiszen csak nehány órája volt nálam. — Igen, de e pár óra elegendő volt arra, hogy útra keljen s ő ezt megtevé! Ella elhalványodott s a pamlagra ült. nő szerelme megaranyozza életét s szerény lakát tündér kertté varázsolja. Jöhetnek reá nehéz idők, súlyos csapások, a hű és gyöngéd kedves bírása megenyhiti azokat. Van, ki letörölje arczának verejtékét, van ki megédesítse a keserű órákat, van ki önmegtagadás önveszélye- zés drága árán is ápolja a szenvedőt. Oh ha van boldogság e földön, e boldogságot hű nő alakjában ajándékozza a kegyes ég az emberiségnek. Flóra — menyasszony ! És majd idővel megnépesül a csendes hajlék viruló deli ifjak s ékeshajadonok lesznek büszkeségei az apának és örömei az édesanyának ... és majd az idők folyamában három nemzedéket lát egymás mellett az öreg fali óra, és aki betér a családhoz, örömre gyulva szól: mennyi szeretet, mennyi boldogság! Flóra — menyasszony! Áldott legyen az édesanya, ki őt szülte, — áldott a férfi ki őt boldogítja! Z. Y. Vidéki levelezés. Mándok, 1881 január 22. A »Nyírvidéki f. évi 2-ik számának ujdousági rovatában egy közlemény jelent meg az előttem egészen ösmeretlen mándoki renden levelezőtől, mely közleményében arról tesz említést, hogy: 1- ör, Mándokon egy fiatal asztalos mester magát agyonlőtte. 2- or. Ugyaucsak az itteni gyógyszerész gyakornok a főnökére revolverből reá lőtt; de szerencsére nem talált. — A gyakornok elfogatott. — Végre: 3- or. Alig múlik el egy éj, hogy lopások ne tör- ténnének; minthogy éjjeli őröknek nyoma sitícs. Ezen közleményre a következőkben válaszolok. 1- ör A. t. levelező urnák azon 1-ső közleméuye, hogy egy asztalos mester magát agyonlőtte — igaz, azon két kiigazítással, hogy az illető már nem fiatal, hanem mintegy 40—45 éves lehetett. 2- or Hogy az itteni gyógyszerész gyakornok revolverből főnökére reá lőtt, és nem talált — szintén igaz; de tagadom azon állítást, hogy a merénylő elfogatott volna, — mert a tett elkövetése után másnap reggel a jegyzői hivatalnál önkényt jelentkezett, s bevallotta az általa főnökén elkövetett cselekményt, — melyek után az elöljáróság. áltál fedezet alatt az illetékes kir. jbirósághoz bekisértetett. — E szerint a t. levelező ur ez esetet is tévesen tudja. 3- or Azon közleménye pedig a t. levelező urnák, hogy Mándokon jelenben alig múlik egy éj is, hogy lopások ne történnének, — és pedig azon okból, hogy éjjeli őrökuek nyoma sincs. — Ezen két utolsó állítása egészen, alaptalan, és a községi elöljáróságot vádló; mert jelenben lopási eset — a városban, — tudomás szerint egy sem történik. Az őrjáratok pontosan kirendeltetnek minden estve. Ily alaptalan és vádló közleményekkel levelező ur a t. olvasó közönséget; ha az ügy mikénti állásáról biztos tudomással nem bir, — szíveskedjék tévútra nem vezetni, • — az elöljáróságot pedig nem com- promittálni. Óhajos lenne, hogy jövőben közleményeire vonatkozólag biztos és megczáfolhatlan adatokat szerezzen. *) Jászay Bertalan, segéd jegyző *) Adtuk e közleményt ép úgy, mint az elóbbenit s meglehet győződve s. jegyző ur, hogy nem rósz akaratból adtuk. Elég szomorú az, ha magát rendesen ‘levelezőnek ajánlott egyénektől félre vezettetünk s téves közleményeket kell adnunk. Fogadja különben szives üdvözletünket s kézszoritásunkat felajánlott közreműködéséért. ........ ii'liíi. i 'Szérk. — Sajnálja , őt, — kérdé Laczi. — Nem! épp úgy nem, mint azt a másikat! — felelt Ella összeszoritott ajkakkal. Laczi egyideig nézte őt, végre elhatározá felhasználni a duez e pillanatait s rohamosan fellépni. Ella! — szólt mellé lépve — éh kegyednek egy ajánlatot teszek. — S mi volna az! kérdé Ella szemeit kérdőleg vetve reá. — Legyen az én nőm! Ezen kérdésre Ella felpattant üléséről. — Az öu neje? — kérdé, — Mily vakmerő! — S vájjon miért? Mert nem szeret? Ottót sem szereti, Árpádot sem, s bármelyiknek neje lett volua daczból, s miért nem az enyém, midőn ezt higgadtan teheti! Ella csodálkozva nézett reá. E fellépés tetszet neki, természetével egyezett e rögtönzött kérés s csak pillanatokig habozott, aztán kezét nyújtva szólt: — Jól van Laczi, tied leszek! * * * Győzelem ! — kezdé Laczi nevetve, midőn Ottó lakására ért, — Ella az enyém! Ottó komolyan reá nézett, szemeiből némi bánat sugárzott ki, mint midőn régi emlékeinktől megválunk. — S tied Erzsiké leend! Ezen szavakra Ottó arcza kissé felderült. — Legyen úgy, — felelt — én a végzetbou megnyugszom. — S mindnyájan boldogak leszünk! felelt Laczi s kényelmesen a pamlagra dőlve szivarra gyújtott, mintha mi sem történt volua.
