Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-07-07 / 27. szám
.NYÍBVIDÉ K.“ csak egyenetlenkedés, gyűlölködés, rémület, háború vagy éhség uralkodott. Az úr szeszélye és kegyetlenkedése volt a szolgák törvénye; minden ismeretlenben egy-egy gyilkostól féltek; idegen és ellenség egyértelmű két szó vala. Egy ilyen társadalomban a jóravaló ember, hogy sorsa ellen küzdjön és lelke öntudatát megőrizze, csupán azt az egyet kisérthette meg, hogy vig és gúnyos legyen, megtréfálja az erőset, főleg pedig saját urát, de a föld szemlélése nem támaszthatott benne szelidebb érzelmeket. A környező természet vonásainak fensége szükségképen ismeretlen maradt olyan emberek előtt, kik a CBalók minden faja által gondosan ápolt általános félelem hatása alatt a barlangokban, mély utakban, begy szorosokban, az árnyékkal és csenddel teljes erdőkben minduntalan csak ijesztő kísérteteket s rettenetes, félig állat, félig démon szörnyetegeket láttak. Milyen különös fogalmat kellett magoknak alkotniok a Földről és annak szépségéről, ama középkori barátoknak, kik soha el nem mulaszták, hogy térképeikre valamennyi távoli ország neve mellé tüzokádó állatokat, lópatáju vagy halfarku embereket, kos- vagy ökörfejü grifmadarakat, repülő boszorkányokat, fejetlen s nagy vad szemeiket a mellökön bordó embereket is oda ne rajzoljanak 1 A középkor szünet nélküli háborúinak a végén, a küzdelemből megmenekült minden embernek szükségképen az volt a vágya, hogy valami nyájas háborítatlan kis fészket rakjon magának ; a nagy természet félelembe ejté az embert, holott ő a béke után áhítozott. A rena- issancetól a franczia forradalomig egymást követett nemzedékek ideálját azok a tájak mutatják, melyeket fejedelmek és nagy urak mulató kastélyaik építésére válasz- tának. Igeu kevés ilyen kastély foglal el olyan helyet, a honnan nagyszerű hegyes, vagy kősziklás vidéket lehetne szemlélni; sőt sok helyen, nevezetesen a Genfi-tópartjaiu, a partmelléki gazdag birtokosok által épített mezei lakok háttal fordulvák a felé, ami jelenleg mi előttünk a kilátás legnagyobbszerü részének látszanék. E tájképnél, mely nagyon is hatalmas, nagyon is vadrogényes arra, hogysetn nézésében élvezetet találhatott volna, többre becsült akkor az ember egy szűk területet, melyben a képzelődés tetszése szerint csaponghatott, egy kis patakot, mely éger- és rezgő-nyárfák árnya alatt kígyódzott, szép, sűrű lombú fasorokat, gyepszőnyegeket és szobrokkal díszített apró tavakat. A kiességet elébe tették a terjedelmes látókör fenséges egyszerűségének. Azok a népek, melyek mai napság czivilizácziójulc- nál fogva az emberiség élén állanak, általában igen keveset törődnek a természet szépitésével. Sokkal inkább ipar-űzők lévén, mintsem művészek, elébe teszik az erőt a szépségnek. Az ember főleg azt akarja, hogy a földet a maga szükségeihez alkalmazza, hogy azt teljesen birtokába vegye, s igy annak roppant kincseit kizsákmányolhassa. Országutak, vasutak és telegráf-vonalak hálózatával borítja el azt; megtermékenyíti a sivatagokat és megfékezi a folyókat; szét dúlja a halmokat, hogy ho- zoványföld gyanánt terítse el a síkságokon; átfúrja az Alpeseket és az Andeseket, összeköti a Vörös-tengert a Földközi-tengerrel s ahhoz készül, hogy a Csöndes-tengert összeköttetésbe juttassa az Antillák tengerével. Csaknem minden ember, akár részese, akár szemtanúja e nagy vállalatoknak, el engedi magát a munka mámora által ragadtatni s többé nem gondol egyébre, mint hogy a földet a maga képére formálja. Pedig, ha akarja, teljes mértékben haszonhajtóvá teheti az ember a Föld felszínét, ha tájainak kiességét teljesen érintetlenül hagyja is. A természet szép marad, ha az értelmes gazda megszűnik mintegy vaktában nevelni és erőttetni a legkülönfélébb növényeket olyan talajon, melynek a sajátságait nem ismeri, főleg ha fel fogja, hogy a földön nem szabad erőszakot elkövetni, s ha, mielőtt beültetné, előbb kipuhatolja s kitanulja, hogy mit szeret és mire alkalmas az. így az egyesült-államokbeli »shaker«-eknek, kikre a mezei muuka a »szeretet szertartása«, s kik szent kötelességöknek tartják, hogy szeressék a fákat, melyeket nevelnek, a vetést, melyet a barázdába szórnak, a patakot, melynek irányát ők szabják meg: igazi paradicsomokká sikerült átalakitaniok a Mount-Lebanon, Hancock és Water-Vliet nevű helyeken levő mezőségeiket. *) New- Jersey államban a Vineland járásbeli lakosok közakarattal elhatározták, hogy kertjeik, gyümölcsöseik és mulató-ligeteik közt megszűntetik a kerítéseket, hogy az általuk miveit földnek minden báját épségben hagyják, Angliában, ez országban, hol a földmivelők olyan dús aratásokat tudtak előállítani a szántóföldjeiken, de a hol a nép mindig nagyobb tisztelettel viseltetett a fák iránt, mint az úgynevezett latin nemzetek: kevés olyan táj van, melynek bizonyos bája, sőt igazi szépsége ne volna vagy az által, hogy magánosán álló nagy cserfák terjesztik ki ágaikat a pázsit fölött, vagy az által, hogy művészileg elszórt különféle facsoportok vannak a falvak és kastélyok között; úgy látszik, mintha az itteni rétek, mint mondják, inkább a művész ecsetjétől, mintsem a paraszt kaszájától kapták volna meg a befejező vouást. *) Hepworth Dixon. New-Am erica. (Vége következik.) Nyírfalombok. XIII. (Szabolcsmegye derék megye ! Az állítás indokolása — Haladunk de merre ? Egy barbar szó. — Ide figyeljen, aki a megye monográfiáját meg akarja írni. — Különböző urak, asszonyságok és mindenfélék. — Volt és van.) »Hol lakik édes atyámfia, Szobráucz illatos gyógyvizében?« »Szabolcs vármegyében.« »Ah, Szabolcsban! Oh az igen derék vármegye. Egyszer jártam benne, természetesen mikor még a vasút nem existált, de aunyit mondhatok, hogy olyan pompás utakat sehol nem találtam, mint ott, kivált pedig a nyírségben . . . No, ne tessék csodálkozni, én már törődött ember vagyok, s ha szekérre ülök, ezek az ungi, beregi, máramarosi utak annyira összezöcskölnek, hogy haza érve alig bírom magamat két hétig is kipihenni. Ott önökuél pedig olyau puhán, olyan gyöngéden ringat az az áldott homoktalajos ut, hogy majdnem kéjérzés szálja meg az utas kebelét. Igaz, hogy néhol feneketlen I kátyúk és roppant vizek is akadnak az országutakon, de ! hát ezek sem rázzák az utast. Aztán az a gyönyörű I gabonatermés, melyhez hasonlót nem mutat fel széles Magyarország! Hát még az a felséges vinkó, melyet aki egyszer megkóstolt, — legyen bár a Hegyalja, az Érmellék, Eger vagy Ménes vidékén bortermelő, — első minőségű asztali bornak kénytelen elismerni, — természetesen ha jó kezelésben részesül. Oh, Szabolcs igen-igen derék vármegye! * * * Tehát körülbelül ennyit tudnak felőlünk — még a legközelebbi megyékben is. Nagy homok és feneketlen kátyúk az utakon, gabona és vinkó — puuktum! Hm hm! Tehát ezért vagyunk mi derék vármegye ? Különben miért csodálkozunk ? az érdemes öreg ur egyszer látta vidékünket, s még jó, hogy ennyi előnyét is felismerte, — de a fentebbi párbeszéd is már régesrégen történt, mi pedig mennyit haladtunk azóta, természetesen legtöbb esetben hol hátra, hol nem előre ! Haladtunk pedig kiválólag — a különlegességekben (bocsásd meg oh magyar nyelv géniusza! bűnét annak, ki e barbar szót kiizzadta !)Voltak ugyan eddig is ilyen »izék« megyénkben, úgy a szerves, mint a szervetlen lények soraiban, — azonban egy idő óta még hatalmasabban elszaporodtak, amint ezen állításunkat, megyénk monográfiájának érdekében van szerencsénk a következőkben beigazolni. Volt itt hajdan egy öreg ur, ki saját vallomásaként arra emlékezett világosan, hogy mikor hagyta el a szopást, de arra teljességgel nem, hogy a dohányzást mikor kezdte el . . . volt egy olyan hatalmas tüdejü tábla- bíró, hogy midőn egy homályos este az utczán sétálva eltüszszentette magát, az előtte, őt észre nem véve ballagó vézna Mózsi annyira megijedt a soha nem észlelt terjedelmű és csodás hangfutamtól, hogy azonnal élettelenül roskadt össze . . . volt egy alispán, ki hivatal ideje- leteltével újból megválasztatván, kijelentette, hogyha a vármegye általánosan óhajtja, elvállalja, de ha a tens karok és rendek (majd czombot irtunk!) közül csak egyetlen egy is találtatódik, aki bele nem nyugodnék, azonnal resignálja hivatalát (és nem találtatódott égy sem — »más idők más emberek!) . . . volt egy furfangos úr, ki vendégeit kivétel nélkül szívesen látta asztalánál, azonban a kocsis, inas és lovak csak akkor részesültek ellátásban, ha az úr jobb keze ujjainak kinyujtásával jelezte az eleve betanított gazda előtt a szívélyes fogadtatás kötelességét, még ha az úr jobbját ökölbe szorítva látta a gazda, egész napon át pipázhatott cseléd és ló, de enni bizony nem kapott, — mint ezt báró Jósika Miklós »Emlékiratai» első kötetében is olvashatjuk . . . volt egy galambszelid öreg úr, ki midőn gyönyörű szép és nemes fajú gyümölcsfáit a hernyó urfiak és kisasszonykák az utolsó levélig lekoppasztották, szomszédai pedig figyelmeztették, hogy milyen nagy kár ez, — mégis csak le kellett volna szedetnie azt a kártékony jószágot, — egy igazhitű müzül- mánnak becsületére váló flegmával válaszolt: »az is hadd éljen!« . . . volt két hadapród, kik utóbb a nemzeti sza- badságharczban a »névtelen félistenek«-et mint tábornokok vezényelték . . . volt egy éltes delnő, ki annyira szeretett tarokkozni, hogy ha ágyban fekvő beteg volt is, azonnal felkelt, ha tarokktársak akadtak: ki midőn a játék bevégződésével egyik társ azt mondta: »én nyertem húsz krajczárt,« — a másik: »én tízet nyertem,« rendesen azt állította, hogy »ő meg éppen a pénzénél van;» egyszer pedig az üunepi légátusra, ki bevallotta, hogy nem tud tarokkozni, ugyan mérgesen ráförmedt, hogy »hát akkor mi a menuydörgős mennykőt tanulnak abban a kollégiumban!« . . . volt két sajátságos különcz, egyik lefejeztette hűtlenségen ért nejét, s a másik, midőn jóakarói tudatták vele, hogy felesége ezt meg ezt szereti, hihetetlen Tamásként válaszolt »már ugyan hogy szeretne mást, mikor még engem sem szeret, a kit pedig hit esküje szerint tartoznék szeretni» . . . volt egy templom, melynek závárja — hiteles szemtanúnk előadásaként —■ a kenderiparnak köszönhette léteiét . .. volt egy úri ház, hol minden héten sertéstort tartottak, . . . volt egy fortélyos nemes atyafi, ki eladásra szánt szénáját egy nagy, tetőzet nélküli sertésólra rakatta, s midőn aztán a vevő a boglya tetejéről szekerére hányta a rét termékét, s az ól tátongó mélységébe sülyedezve borzasztón kiáltozott, (azt hitte a jámbor, hogy egyenesen a pokolba bukfenczezik le) még neki állott feljebb, hogy miként merészel olyau lármát csapni az ő nemesi kúriáján!. . . volt egy szüret, hol egy embert a szó valódi értelmében megperzseltek jól be pálinká- zott czimborái . . . volt egy öreg pap, ki mint valami világtörténelmi eseményt beigtatta a matrikulába : »Anno : ekkor s ekkor ültettem a párókia déli ablaka alá hat szőllőtőkét; item: az északi alá hat ákáczfát; anno ekkor s ekkor pedig támada nagy háború, a besztereczi vár alatt, holott is el esének három királyok, úgymint Senye, Sunya, Sebesnye« . . . voltak (az egész megye) véres szájú kuruczok, kik nem egyszer segítették diadalra Rákóczi zászlóit s rémei voltak a labancz had- uak . . .voltak veszekedett tisztujitásai, honnan ép bőrrel menekülni a ritkaságok közé tartozott, volt muszkajárása, Cseh és magyarcseh »wassagterekben» bővölködése, zsandárvilága stb. Azonban a »volt« csak semmi a »van« mellett . . . Z. 7 Tanügyi levél a szerkesztőhöz. Nyíregyháza jul. 5, Engedje, meg a t. szerkesztő ur, hogy csak néhány sorból álló tanügyi levelemnek becses lapja hasábjain egy kevés tért kérjek. A helybeli izraelita statusquo hitközség iskoláiban folyó évi juuiushó 27-én és 28-án tartattak meg a nyil- váuos vizsgálatok. Ez intézet tananyaga, keveréke a demokrata és arisztokraka, a patricziusi és plebéjusi, nadrágnélküli (franczia értelemben) ósdi és neológ-elemeknek. Feladata ez intézetnek: eme különféle elemeket összeolvasztani s a vegyes és egymással ellentétes elemekből összeállított osztály elágazó figyelmét öszpontositani. E nehéz feladatnak Wichs I. oszt, tanító ur teljes mérvben megfelelt; mert növendékei úgy a kérdések helyes felfogása, mint az adott feleletek szabatossága tekintetében, teljesen megfeleltek a várakozásnak. A II. osztály Fried ur vezetése alatt, szintén kielégítő eredményt mutatott fel.------------------------------------------------------A III. és IY. osztályok Guttman ur megkettőzött fáradsága és kifejtett szakavatott tevékenysége következtében, nemcsak a törvényes tananyag birtokában levőknek bizonyultak; de sőt a köteles tantárgyakon felül más tárgyakban is (mint a héber) tág ismereteket, sajátították el. A női-ipar tanítással megbízott tanítónő (Wichsné asszony) hasonlóan kiérdemelte elismerésünket; sőt dr. Flegmann Miksáné úrnő által, lelkes köszönő szavak kíséretében, anyagi jutalomban is részesittetett. Az iskolaszék hozzájárulásával pedig, 36 forint értéket képviselő jutalom-tárgyak osztattak ki az arra érdemes tanulók közt. Ezek után a szintén végig jelen volt Grafl Jó- szef főispán ur ő méltósága fejezte ki megelégedését a felmutatott siker fölött, Vajha miuden hitközség annyit áldoznék a közoktatásra, mint a helybeli izraeliták ; s mindeu szülő oly buzgón és kitartóan járatná gyermekeit az iskolába, mint a zsidó: akkor édes hazánkban csakhamar megvettetnék az egyenlőség alapja: a tudomány. Deutsch Adolf. Vidéki levelezés. N.-Kálló 1881. június 28. (A megyei kórházban. — A kórházi nuítö-terem — A műtétek. — Műtő-szerek, — A levágott lát*. — A szegények és nyomorultak menedéke.) Tisztelt szerkesztő ur! Sokszor volt már szándékom a megyei szegények nyomorultak gyógyintézetéről, a Nagy-Kállón levő sza- bolcsmegyei kórházról egyet-mást elmoudani; de hát: homo proponit, deus disponit; ember tervez, isten végez! Dolgaim s egy és más bajok e szándékomban feltartóztattak; hanem Ígérem, hogy nem sokára egy kimerítő tudósítást teendek e becses, humánus intézetről közé; addig is azonban elmondom azt, amit nem régiben ezen intézetben láttam, tapasztaltam a megyei szenvedő emberek tájékozása s okulására. Figyelmeztetve lettem, hogy a kórházban ma részint operatió, részint amputatió lesz, mire vágytam, hogy efféle műtétnek szemtanúja lehessek, ma elérhetem. Felmentem. A kórházi hivatali személyzetet, élőkön a nagyhírű műtő, s kórházi főorvossal, Dr. Jósa Andrással, a műtő-teremben találtam, hol akkor már a 3-ik amputálandó beteg feküdt a műtő-asztalon. És igy két műtéttől most is elkéstem. Sebaj! Megmutogatott a már nevezett igazgató s alorvosa Dr. Lórencz Gyula, mindeu a műtétekhez szükséges szereket. Felmutatta Dr. Jósa a már levágott elfekélyesedett s térden alól elvágott lábszár-darabot. Megkezdődött a harmadik műtét. A beteget elaltatták. Aztán ennek is a lábát a térden alól amputálta, elfürészelte Dr. Jósa ur, alorvosa Dr. Lóreucz segédkezéso mellett. Az elaltatott beteg egy jajszót sem mondott. Fél óra alatt ez is végrehajtatott. A betegek névszerint ezek: Pap Mihály, mária-pó- csi születésű, illetőségre nézve piricsi. Már régebben egyi/.ben amputált lába fekélyessó lett. Most másodízben térden alól elfürészeltetett, s a szerencsétlen ismét visz- szaadatott az életnek, mely még a nyomorultnak is kedves, hiába van annyi panaszunk e kínos földi bujdosás ellen. Másik beteg Nagy György, tétbi illetőségű, béres. Balfelőli ajakán rák volt, most harmadizben operáltatott. Harmadik Kain Móricz, nagy-kállói izraelita. Bal lába fagyás következtében elfekélyesedett. Miután a műtő-asztalon elaludt, egy készülékkel a fájós lábból a vér felszorittatott a test felsőbb részébe, a bőr és hús fel - metszetett s a műtétet, a térden alóli elfürészelést Dr. Jósa ur szerencsésen végrehajtotta. íme három elesett, nyomorult Bzegény emberélet szabadittatott meg C9ak ez alkalommal a fekélyes testrészektől. A folyó évben, harmadfél hó alatt pedig operáltatott s araputáltatott vagy 14—-15 egyén. Hol van az a magánorvos, aki oly sok drága, de az élethalál- hiirczhoz szükséges orvosi szereket a műtő készülékeket be tudná szerezni? Bizony vidéki orvos erre aligha lenne képes; mig igy egy megyei intézetben mind ezek feltalálhatok s megszerezhetők. Valóban egy ily megyei kórház, a mai míveltség mellett, nélkülözhetetlen; hogy hirdesse a humanismus terjedését: mert e nélkül a szegény vagyontalan nyomorultak és betegek menthetlenül elvesznének, mint a Taygetus hasadékaiba kitett bénák a régi időben. Máskor többet. ... r. 1. Megyei és városi újdonságok. Miután az első félév a mult hó végével lejárt; tisztelettel kérjük lapunk szives előfizetőit s az irodalom helybeli és vidéki barátait, miszerint méltőz- tassanak a hátralevő előfizetési dijakat mielőbb beküldeni s az űj évnegyedre az előfizetést megújítani annyivalinkább, minthogy lapunknak megrendelés nélkül való további küldését, kénytelenek vagyunk megszüntetni. (i) A bogdányi választó-kerületben újból megtartandó országgyűlési képviselő választás határidejét a központi választmány f. juliushó 18-ikára tűzte ki. (h) A vadászati jegyek érvényessége f. é. junius végével lejárván, addig is, mig a vadászat megadóztatásáról szóló 1875 XXI. t. ez. határozatai, törvényhozás utján, módosíttatnának, a pénzügyminisztérium, miheztartás végett, értesité az ország összes törvényhatóságait; hogy mind azon felek részére, akik az 1881 évi juniushó végéig érvényes vadászati jegyüket megújítani kívánják; vagy akik az 1881 év második felében, vadászati jegyek kiadásáért, először folyamodnak: a fentebb idézett törvény értelmében, félévre eső 6 és 2 forintnyi bélyegilleték előleges lefizetése mellett, a kívánt további vadászati jegyek 1881 évi deczemberhó végéig terjedő érvényességgel lesznek kiállitaudók. A 2, illetőleg 6 frtos évi bélyegilleték alá eső vadászati jegyek kiszolgáltatásáért folyamodó feleknek is, csak a fél évi bélyegilletéknek megfelelő 3, illetőleg 1 frtnyi illeték összeg előleges befizetése mellett adhatók ki az ez évi deczember végéig érvényes vadászati jegyek. * A szabolcsmegyei követválasztásokra vonatkozó közleményünkből, a kisvárdai választás tévedésből egészen
