Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-12-09 / 37. szám
,N Y f E V I D É K." Iób Ferencz, Bleuer Miklós, Péchy Gyula, Kállay János, Székely Benedek, Miklós László, Kállay Jenő Borbély Gáspár, Liptay Károly, Kausay Károly, Szentmiklósy László, Zoltán Ödön, Batáry Júdos, ifj. Szikszay Pál, Héczey László, Vályi Ferenc?,, Bekény Péter, Yidovics Antal, Okolicsányi Lajos, Gencsy Sámuel, Jósa András, Szabó László, Bégányi Ferencz, Megyery Gábor, Mikecz János, Fintor József. Az igazoló választmányba: Kraszn sy Gábor, Lukács Ödön. Gaál Elek, Szesztay Károly, Kállay András, — kik mellé aztáu Kausay Károly elnökül, tagokul pedig: Miklós Ferencz, Heuman Ignácz és Yerzár István, főispánilag kineveztettek. A bíráló bizottságba: Gencsy Károly, Zoltán Ödön, Székely Benedek, Kállay Jenő, Bartknlomaei- desz János. Az állandó választmányba Kauzsay Károly, Szeut- miklósi László, Gál Elek, Szesztay Károly, Kraszuay Gábor, Dr. Jósa András, Gergelyfi Ferencz, Elek Béla, Székely Benedek, Borbély Gáspár, Kiár Dávid, Liptay Károly, Bleuer Miklós, Okolicsányi Lajos, Miklós Ferencz, Szoboszlay József, Propper Samu, Gencsy Károly, Molnár Ágostou, Gencsy Albert, Kerekrétby Miklós, Lukács Ödön, Farbaky József, Nyíri János, Szu- nyogby István, Vályi Ferencz, Héczei László, Pilisi Lajos, Szőgyéuyi Emil, Mandel Eduárd, Fekete István, Meskó László, Kállay Jenő, Bencs László. Az egézségügyi bizottságba Gencsy Károly, Kauzsay Károly, Liptay Károly, Miklós Ferencz, Borbély Gáspár, Pilisi Lajos, Meskó Pál, Jármy Elek, Gaál Elek, Bleuer Miklós, Dr. Jósa András és Lórencz Gyula. A közigazgatási bizottságba Kauzsay Károly, Liptay Károly, Miklós Ferencz, Kállay Jenő, Szoboszlay József. A bizottsági gyűlés pénteken végződött, s délelőtt 11 óra tájban hitelesíttetett. AliquisA város képviseleti gyűléséből 1880. dec. 7. Az építendő lovas kaszárnyára vonatkozó miniszteri engedélyezés örvendetes tudomásul vétetett, — bizottság neveztetett ki a szükségelt helyiségek kijelölésére, 8 a laktanya ügyében teljes buzgalommal működött alispán Zoltán János urnák köszönet szavaztatott. A központi választmány újbóli alakítására a decz. 17 iki közgyűlés tűzetett ki. A városi pénztári számadások megvizsgálásával megbízott küldöttség jelentése tételenkint tárgyaltatván, helyeseltetett s a pénztáruok, bű és pontos kezelésének méltánylása mellett a további felelősség terhe alól felmentetett. —> A virilisek névsorának 1881-re leendő elkészítésére küldöttség neveztetett ki. — A helybeli r. kath. egyház egyik alapítványát illető 600 frt tőketartozás a város, mint adós által kifizettetvén, a megsemisitett eredeti kötvény berau- tattatott. Néhai Bónis Sámuelt terhelő követelésre nézve egyesség köttetvén, a kötvény beterjesztetett és elfogadtatott. A nyirviztársulat azon átirata folytán, mely kimutatva a nyíregyházai, simái és császárszállási földekre vonatkozó ártérfejlesztéseket, hogy az illető birtokosok lehető sérelmeik orvoslása végett felszólamlásaikat az igazgatósághoz 30 nap alatt terjesszék be — intékedés történt, hogy a tanács és egy kiküldött bizottság közreműködésével a városi tiszti ügyész által a határozatban kijelölt egyes polgárok érdekében is megtétessenek a szükségelt felszólamlások. Végre elő állt a nap, s azt parancsold: Pihenjetek. Elég a mai napra. A harsonák megkezdők a visszahivót. Most elő áll Zobeir, s azt raondá: »Nem elég. Most következik az én munkáin.« Megtámadó fris erővel a visszavonuló görögöket. Gregorius elhalaványodott, s megfordító kifáradt harczosait. A válság órája ütött. Uj harcz fejlődött ki. Most már a kétségbeesés harczolt. Urania megragadó a zászlót. »Még itt vagyok én, s ott fenn az Isten. Istenért és a hazáért. Előre.« A jó vitézek mentek előre. Nem lehetett magára hagyni azt a zászlót. Ott hulltak el egymás után. De nem segítettek. Minden óra ezreket fektetett az izzó homokra. Végre sikerült Zobeirnak Gregoriushoz jutni. Ott vivott mellette az a vakító szépségű Amazon aranyos sisakkal, zászlóval kezében. Tiránokhoz illő dulakodás kezdődött Zobeir nem tágított, fiatal volt bírta a harczi fáradalmakat, arab volt, bírta a nap égető füzét. Gregorius lankadni kezdett. 0 az egész nap munkáját osztá. Kimerült. Ekkor jutott hozzá Zobeir. Összecsaptak. A harcz egyenetlen volt, s a görögvezér elesett. Serege megbomlott. S midőn eljött az éj, a kér. tábor vagy halva, vagy fogva volt. N.-Kálló november hó. A ..partium" határai.— A gárda, amely magát meg nem adja.— Gondüzö az unalmas őszi e's téli estékre.— A legkellemesebb szórakozás.— A zseniális ezermester.— A mustármagból egy éjjel nőtt fa árnyéka.— Ami hiányzik a mézes törvényéhül; de nem a modern zsidók életéből.) A történelemmel foglalkozók tudják, hogy a magyarországi megyékből az erdélyi fejedelemséghez, az Un: Partiuinhoz, most több, majd kevesebb megye tartozott. Volt idő midőn nemcsak Bihar, Szathmár, Szabolcs sat. hanem Abauj, és Borsod megye is a par- tiumhoz számíttatott. — Szóval a határvonal ingadozó volt. így például nagy-Kálló vára és város egyszer a Pártiumboz, a fejedelemséghez, máskor a királysághoz tartozott s évtizedeken át végvár vala. Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczy György, Tö- köly Imre, II. Rákóczy Ferencz, a káliói várban mind megfordültak s úgy lépjen ma is akárki a káliói várhelyére, hogy szent gondolatok foglalják el; mert szent földet, ama nagy szabadsághősök által járt nyomokat tapos. Ezen helyzetből természetesen következett, hogy a kallói lakosság is oly különös állást foglalt el Sza- bolcsmegyóbeu, minőt kívüle e megyében egy város lakossága sem Várőrség volt. Ha aratni ment, magával vitte felnyergelt paripáját és kardját is, kivált midőn a törökbasák Szolnokról, Váradról, stb. nyugtalanították portyázásaikkal e vidéket; porrá égetve Szoboszlót, Tetétleut, Földest, stb. s mind az erdélyi fejedelmek idejében, mind akkor, midőn a »Fiscus Regius« volt a város ura: a kallói várőrség-lakosság igen sok és szép szabadalmakat élvezett még ama dézmás robotos világban is, melyről fentebb emléke- zénk. Sőt határozott adataink vannak arra, hogy N.- Kálló a XVII-ik században Szabolcsmegye kötelékébe nem is tartozott. De az 1711 szathmári békekötés, a II. Rákóczy Ferencz szabadság-karczának leveretése ezen aranyidőknek és Nagy-Kálló város és polgárai kiváltságának is véget vetett. A nagy-kállói vár földig leroutatván s a polgárság várőrségi szolgálatai megszüuvén, Nagy- Kálló is beosztatott Szabolcs vármegyébe. Könynyü volt azonbau ezt kimondani ; de nem oly könynyü volt a határozatot végrehajtani. A szabadsághoz és függetlenséghez szokott s egyedül csak a várkapitányoknak engedelmeskedő városi elöljáróság s polgárság teljességgel nem akarta a megye felsőségét maga felett elismerni; hanem petitionált megyén és diétákon évekig. Járták a kallói követel; a pozsonyi országos és a megyei gyűléseket s szabadalmaikhoz egy kurucz és kálvinista szívósságával s vastagnyakúságával ragaszkodtak s a megyei gyűléseken még feleselgettek is s a portiót teljességgel nem akarták fizetni a nemes vármegyének. így történt aztáu az, a mit 1712-ki városi jegyzőkönyvben panaszolnak, t. i. hogy: »deputatió követeinket tekintetes vicze ispán Zoltáu Jósa úr kiakarta vettetni a gyűlésből az apagyi gyűlésben,« moly miatt panaszkodnak is mondván: »ez az oka, hogy a T. N vármegye gyűlésébe nem merünk béküldeni, sőt ezután nem is küldüuk, ezen instantialis Gravámenünket is, nem követünk, hanem szolgánk által küldjük.» — A gárda tehát nem enged ; a város szabadságához ragaszkodik s nem adja meg magát a viczispánuak sem ! Hjah! azóta nagyot fordult a világ! Kálló ismételtem felemelkedett; 1780-ban megyei székhelylyé lett; de 1876-ban ezen előnytől elesett s társadalmi A csatatéren a győzelmes félhold telepedett éji nyugalomra. V. Midőn feljött ismét a nap Százezer hullát látott a a mezőn feküdni. Ezer számára nem volt többé nappal. Aludtak mélyen, háboritlauul. Elvégezték a nagy munkát. Pihentek. Abdallah-ben-Saad sátorában ült öröm r'agyogó nrcczal. A dervish elvégezte a háláimét, Ss a vezér most ama fényes jelenethez fordult, mely sátorát világossággal tölté el, — Hol van atyád, nemes hölgy. . . Beszélj nekem a vitéz vezérről. — Meghalt, hozzá illően serege élén, — volt a felelet. — De te legyőzted a halált. Muszkir a sötét rém elvonult félre arczod fénye elől. Megölted vitézeimet. De téged nem ériutet még szörny csapása sem a halálnak. — Kerestem. — Tudom, de hiába kerested. Hogy merné az Allah fényes angyalára kinyujtaui kezét? De megismernéd azt, kérlek, aki atyádat, a hős vezért c atában legyőzte? Te mellette harczoltál. — Mig kardom el nem törött. — Ez ami szerencsénk. De hát megismernéd azon vitézt, ki atyáddal merészelt megvívni ? — Úgy hiszem. ■ tekintetben különösen sokat vesztett; de nem oly sokat, miut ellenei állítják; sőt ismétlődik társadalmi tekintetben az, ami 1712-ben történt. A gárdának meg- madt része nem akarja megadni magát sehogy; sőt még sokan megyeszerte azon tűnődnek, hogy mivel töltsék az unalmas őszi és téli estéket; addig itt ki is találták s telt ház előtt működnek a szini müked, velők 1 Valóban a régi vármegyeház nagy nagyterme egyelőre szebb és jobb czélra használni sem lehetne, mint ily jótékony czélú műkedvelői előadások rendezésére! Itt adta elő a műkedvelői társúlat nov. 21-én a »uőgyülölő» és »apró félreértések« czímü vígjátékokat igon nagy helybeli és vidéki közönség előtt. A szini előadás előtt és a felvonás közt Leveleki Dániel úr, Odri tanítványa gyönyörködtette erőteljes hangon, értelemmel előadott magán énekével a közönséget. A nőgyülölő szerepét Divizy Lajos úr adta egy gyakorlott színészre valló otthonossággal, az utolsó jelenetben (az asztal alatt) kellemes derültséget idézve elő a nagy közönség közt. A féltékeny férjet (Barna László,) Rédei János úr adta kellő alakítással. Irmát (Barna László neje) Gyalokai Mózesué úrnő személyesítette, kiről már előre is elterjedt a hir, hogy régebben. Maros-vásárhelyt is nem egy babért aratott az ottani műkedvelői előadásoknál, s a színházi közönség élénk érdeklődéssel s feszült figyelemmel kisérte játékát s a gyakori kihívások és tapsok azt mutatták, hogy a néző közönség nevezett úrnő babérait egész készséggel szaporítja ez estén is. Valóban a tapBok mellől a koszorúk sem hiányzottak. De meg is volt érdemelve minden. Mert Gyalokainé úrnő oly szabatos, oly biztos és határozott volt minden mozdulata, szava és tettében a színpadon, mintha folyvást ott mozogna. Hozzá: egész külső megjelenésével lekötötte s magával ragadta a néző közönséget. Biztositjuk a műkedvelői társulatot, hogy a mely előadásra Gyalokainé úrnőt megnyeri: az az előadás előnyös leend a kaszára s a jótékony czélra 1 A másik egy felvouásos darab, az »apró félreértések« szinte nagy sikerrel adatott. Közreműködtek Klincsek József úr (Sir George Courthy,) nagy úr és nagy követ jól betanúlt s átértett szerepében oly biztosan mozgott, hogy semmi kívánni valót nem hagyott. Ilona leánya (Nagy Hona k. a.) elegáns öltözetében s a szerepéhez mért szerény modorával és szép termetével gyönyörködtette a közönséget. Polonyi József úrban emberére talált az inyencz bankár szerepe. (Alderman Gayfare,) valamint Károly fia is (Schönbrun Zs.) híven adta a szerelemből szakácscsá lett úrfit. — De fénypontja volt a darabnak Jóízű Samú (Dr. Jósa András úr) szereplése. Jóízű mesterségére nézve: szakács. De a viszonyok alakulása s bonyodalmai következtében titkári szerepet kell betöltenie. Már mindjárt szakácsra való öltözete s megjelenésével frenetikus tapsokra ragadta a színházi közönséget. Aztán azokban a kényszerhelyzetekben, melyekben szakács létére, mint követi titkárnak követhez illő levelezést kelle vezetnie: azok a komikus mozdulatok s a szerephez a való élet hűségével versenyző mimika, mind oly mozzanatok voltak, melyek a közönség elragadtatását igazolták. Valóban ez alkalommal ismét oly oldalról mutatta be magát Dr. Jósa András úr mely után azt kell mondanunk, hogy O universalis genie; genialis ezermester, ki a mibe bele ártja magát, mindenben a »mester« avatottságával lép fel. — Mint műtőt, a kinek keze oly mérész s oly biztos, sok szenvedő beteg áldó Abdallah-ben-Saad felkelt, s ellépteti harczosait sátra előtt, s mellette állott a dicső Amazon. — Ez az — szólt az Amazon. Midőn Zobeir elléptetett. Abdallah-ben-Saad parancsoló az ifjúnak, hogy közeledjék, s bemennek a sátorba. — Mi az oka fiam — mondá a vezér, — hogy szerencsés hős tettedet nem jelentetted be. Mért nem követelted jutalmadat ? — Vezér — mondá zavarodtan az ifjú, — én a dicsőségért és hitemért harczoltam, s nem jutalomért Urania megrendült. íme ezen ifjú nem élt jogával. Kímélte őt. Ez nem tévesztette hatását. — Azt jól cselekedted fiam. De hát az én köteles sé gém szavamat megállani. Zobeir reszketett. Végre lehete látni őt is reszketni. A hős ime sebezhető volt. Meg volt neki Achill essarka. Urania éles látását ez sem kerülte ki. — Kétszázezer arany jutalmad, — mondá a vezér. Az ifjú elpirult. Szégyelte magát. O vérét ontá. Most pénzt ajánlanak neki kárpótlásul. — Fiam — ne szégyeld magad. — Ez nem zsold, ez nászhozománya ezen szép hölgynek, kit a csaták Ura jegyzett el arádnak. íme arád, — mondá Urániára mutatva. — íme jegyesed — mondá Zobe- irra mutatva. — Most kérlek távozzatok. Irigylem boldogságodat Zobeir, távozz. Én is ember vagyok. E bölgygyel szemközt a vezér sem biztos. Távozzatok. (Vége köv.)
