Tiszavidék, 1871 (8. évfolyam, 1-8. szám)
1872-01-14 / 2. szám
Vili. évfolyam 2. szám. Vasárnap, január 14.1872. Kiadó hivatal ifj.CSÁTHY KÁROLY gazd. akad. könyvkereskedése DEBRECZENBEN, hová az előfizetési pénzeket és hirdetéseket kérjük küldeni. Hirdetések előre fizetendők: minden 5 hasábos petit sor egyszeri igtatásnál 5,’ többszörinél 4 kr. — Bélyeg- dij 30 kr. TISZA VIDÉK. Debreczea, Szabolcsmegye és Hajdúkerület vegyes tartalma HETI KÖZLÖNYE. iBgyobb térj ed el ni ii, több Ízben megjelenő hirdetések» a legjutáiiyosabban e§zközöltetnek. SserkesBtöi iroda: Debrecienban, Főtér T-lk m. Hővé minden » lap laelleml részét illető közleményt kérünk küldeni. Nyilttér alatt minden három hasábos garmondsor 10 kr. éa 30 kr. bélyegdij. Előfiz etéeft dljt Postán küldve .... 4.— Félévre ..........................2.— É vnegyedre.....................1.— Előfizethetni Det>reczeil!>eil ifj. Gsáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében. Pesten Nenmann B. első magyar hirdetési irodájában, (Kígyó utcza 6. sz.) hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Egyébiránt a postahivatalok utján legczélszerübb ötkrajezáros utalvány által. Előfizetési felhívás a „TISZAVIDÉK“ T7évfolyamára. Előfizetési feltételek : Egész évre .... 4 forint. Félévre......................2 „ N egyedévre .... 1 „ „Tiszavldék“ szerkesztősége és kiadóbivatala. H.-Szoboszló történetének vázlata. Hagyományok szerint irta : Carlsius. (Folytatás.) Szoboszlő ez időtől kaphatta nevét. Ugyanis egy csapat ezen helyre, — hol már ekkor tóth falvak léteztek, — jő rabolni, a benszülöttek látván kapzsiságukat, az ezen helyen fekvő város vagy helységre mutatván „dobzselau“ tóth szóval, mely magyarul „jobb ott“ jelent. A rabolni szerető nép idejő, megfosztja vagyouától a benszülötteket és kergeti a futó Marót után — A harczias nép megszereti e helyet, és miután elvégzi teendőit, ide jő vissza letelepedni s minthogy ezen helyet azt hitték Dobzselau-nak hívják, ez- utánra is raeghagyák ezen nevezetét. 1 És ha már most jól szemügyre vesszük a dolgot, hihetőbb, hogy ez lesz a jobb származtatás, bizonyítja ezt az is, hogy Árpád az jószágot népe között felosztotta, úgy azonban, hogy a nemzetség fők hatalma ezutánra is megmaradjon. A nemzetség fők alattvalóik közt szabad választást engedtek a hely megválasztásában; igy jöttek vissza — lehet hogy azok, kik előbb kirabolták — s telepitették meg újra, meghagyván a Dobzselau nevezetet. A jobb származtatásra nézve mégegyez ja másodikkal a következő : Árpád hóditó seregével hatalma alá hajtá az országot, midőn már nem volt egyéb hátra, csak a letelepedés, az elfoglalt földet kiosztá vezérei között. így jutott e hely és a nevéről nevezett Szabolcsmegye Szabolcs vezérnek (890), ki is a kapott földet mivelés végett, övéi közt kiosztá; a hely mérésekor e helyen egy leölt lónak bőrét szabdalták fel, s azzal mérték volna fel a szoboszlói határt, e „szabott lóft névtől Szoboszlő név adatott a letelepített helynek. E két utóbbi közt nehéz a választás, de azért a második alatt előadott származtatás előttem czélszerübbnek látszik s az utóbbi majdnem ugyanazon kifogás alá esik, mint az első származat. E két utóbbi szerint Szoboszlő még Árpád idejéből való, tehát mind neve, mind eredete a honfoglalástól kezdődik; hogy Bocs- kay idejéig mely viszontagságokon ment keresztül, nem tudunk rólla semmit, és hogy folytonosan laktak-e e helyen, azt sem lehet tudni; annyi azonban bizonyos, hogy a hajdúk letelepedésekor már találtak lakókat a mai Kis-Szoboszlő (Pusztafalu) helyén, kik földmivelést űzvén, Bocskay jobbágyai vajának. — Ezek később páraszt névvel illettettek őseinktől, mintegy megkülönböztetésül önmagáktól, sőt máig is azon falu s föld a nép nyelvén Parasztfalu- 8 parasztok földjének hivatik. Ezen itt előadottak azok, melyek szerint származtatják Szoboszlő nevét s ezek közzül melyik jobb, helyesebb, melyik állhat meg ? további megítélését t olvasóimra bízom. Most tehát, miután Szoboszlő neve, « eredetével valamennyire foglalkoztunk, — próbáljunk megismerkedni Szoboszló azon állásával is, melyben a hajdúk letelepedése jutáuni első években lehetett, hogy igy történetünk előadásában semmi fenakadásra ne találhassunk. (Folyt, köv.) TAUCZA. Egy barátom elbeszélése. (Hogy igaz-e? nem tudom.) F—i. Elvégeztem a nyolcz gymnasiumot. Szüleim komolyan intettek, hogy lépjek valamely pályára. Azonban én u^y vélekedtem, hogy már eleget tndok, miután Hordoznak egynéhány ódáját hiba nélkül szavalom; Hőméiből pedig 100 6ort. Tudom mikor élt Krisztus; mikor hozták a dohányzást Európába; tudom háromtagú mennyi ségnek harmadik hatványát. — Nagy állapot is az különben, mikor markában van az embernek ama bizonyítvány, mely arról tanúskodik, hogy az élet fáján megért. Haza megyek, igy elmélkedem, s bizonyára a vidéken nem lesz tanultabb ember nálamnái. (Később kisült, hogy csak ez a gondolatom volt helyes,) Nem volt többé auctoritása a hosszú pipaszáruak, melynek szivreható caracterét apám kegyessége folytán, — módomban volt tanulmányozhatni. Elhatároztam, hogy élni fogom világomat, ur leszek. Tehát mint tudós férfihoz illik, legelőször is az istállóba mentem. Az ott talált griffeket fel- csengőztera, felsallangoztam, s mikor az ostort kezembe véve közéjek cserditettem s a négy pára harmadfél egészséges lábával, megkisértó az ágaskodást: a világ legellenállhatlanabb férfiának tartottam magamat. És ez tán még mindig igy tartana, ha a véletlen egy kis intermezzóval Dem kedveskedik. Falunkba színészek érkeztek. Én nagy tisztelője voltam a szépmüvésze- teknek, de különösen a szép művésznőknek. Uj vendégeink közt is volt egy angyali lény. — Én pedig, mint a vidék első gavallérja, szoros kötelességemnek tartottam, hogy udvaroljak neki és hogy beleszeressek. Csakhamar őrült lettem s eltökélléssé vált bennem, hogy én a színésznőt elveszem. — Bár uralkodtam már az öregek felett, de midőn kinyilatkoztattam szándékomat, apám az emlitett pipaszárra hivatkozott. Ha pedig állhatatosan megmaradnék szándékom mellett, ám lássam mit csinálok ama bitang personával, mert ugyan ő miatta meghallhatok éhen. Dúlt arczczal, zilált hajakkal rontottam be egy napon az öreghez. — Apám én nem tűröm e zsarnokságot! — De fiam gondold megl Családunkat igy meggyalázni. — Látszik mily hátra vannak maradva! kiáltám s keserű gunykaczajjal vetém magam egy székre. — Fiam, a tiszteletet mindég megkövetelem. — Ej! mit nekem tisztelet! — Semmirevaló gaz kölyök! rivalt reám és oly vörös lett mérgében mint a rák; Őszbe csavarodott üstöké, vésztjóslólag állott az ég felé. — Egyik kezében bottal, a másikban korbácsai sietett felém. — Szerencsétlenségemre megjelent anyám. Igen, szerencsétlenségre! mert ha akkor megkapom a magamét, sem te barátom nem unnád magad elbeszélésemen, sem én nem jutok e szomorú epizódjába életemnek. Ezután mégsem mertem többó ellenkezni a« öreggel. Egészen megadtam magamat. — Hiába vágtam a bus, életunt képeket; ő hajthatlan maradt. Le voltam győzve. Csak egy ut volt még előttem, hogy enyém lehessen az általam annyira imádott hölgy. Kedvesem kezdett az igazgatóra pressiót gyakorolni, mert elragadák a tekintetes asszony- sági remények. Én nem mertem szóllni imádottomnak, csak vártain a dolgok fejlődését. De óh 1 fátum; ellenem esküdtek az Istenek. A társulat elhatárzá, hogy odább áll. S engem ott hagy emésztő tehetetlenségemben. Együtt voltam vele egy délután. — Szép korai nyári délután volt, a nap sütött, tiszta volt az ég, madarak énekeltek, lomb mozgott, patak csörgött, szellő ringatta a virágokat stb. stb. egyszóval a mint szokás egy nyári napot leírni. (Folyt, köv.)
