Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1871-05-07 / 19. szám

Kiadó hivatal ifj.CSÁTHY KÁROLY gazíl. akad. könyvkereskedése ^ debreczenben, I | hová az előfizetési pénzeket és jj hirdetéseket kérjük küldeni. Kv I ' J ä f Minden a „Tiszavi- : $ dék“-et érdeklő kéziratokat, a g' 1 szerkesztőségi irodába Debre- j •’S ezen, Főtér 7-ik sz. alá kérünk w - ~ r> ’ H beküldeni. v: VII. évfolyam 19. szám. !'ííi Vegyes tartalmi! hetilap. Megjelen rendesen Vasárnap. Május 7. 1871. f, Nyilltér alatt minden három ha- ij ..jj sábos garrnondsor lő kr. és 30 kr hélyegdij. f ; I Előfizetés! díj: Postán küldve .... 6.— 8? . . . 1.50? «1 rostán knld\ Félévre 7? Évnegyedre * Hirdetési dijak előre fize- ;j ft* te mlök: minden 5 hasábos ; petit sor egyszeri iktatásnál 5, jj------------------------------------------------------------------------------—------ ----------------—---------------- — -j többszörinél 4 kr. — Bélyeg­l agyobb terjedelmű , miait üsititén több ízben megjelenő liirdeteKeU , alku i dij 30 kr szerint a legjutányosabbau közölhetnek Előfizethetni JVyiregytlázán a postahivatalnál. Delireczeillien ifj. Gsáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében, fixesten Grill Karc ily m.k. udvari könyvárusnál és Petiik Gézánál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Egyébiránt a postahivatalok utján, legczélszerübb öt krajezáros utalvány által. Az anyákhoz. (M—s.) A nők szép hivatása az ifjú nemzedék gyönge kebelébe beoltani a szép és nemes iránti fo­gékonyságot 3 ez által megteremteni a jövő nagy nemzedéket. Minden anya tevékeny részt vesz a szebb jövő kor megalkotásában s ezt tenni legfőbb erkölcsi kö­telessége. A gyermek keble egy fogékony csira, j melyben minden egyes, bármily csekélynek látszó, benyomás gyökeret ver, s melynek kora kezdetén már évtizedekre előre ki van jelölve kér lelhet len sorsa. Tudjátok-e ezt ti, megyém leányai, a kik keble­teken szeretett magzatot hordoztatok ? Midőn először megnyílik a kisded ajak. hogy a várvavárt „anyá“-t eldadogja; midőn reszketve megmozdult a gyenge lá­bacska, hogy saját czélért előre törjön: gondoltok-e arra, hogy e kisded lénynek minden tettéért felelősök ; vagytok, hogy egy gondatlan szó, egy eltévedt tett j mérget vethet azok életébe úgy annyira, hogy jobb j lett volna, ha nem születnek? Tudjátok-e, hogy a ne­velés feladata nem lehet többé tisztán érzelem és megszokás dolga, hanem öntudatosan a czélt s a gyermek jellemét ismerve kell kinek-j^iuek működnie? j Fokonkint lassan-lassan fejlődik a csira gyű- ; mölcscsé; útjában ismételve változtatja meg alakját: I de az anyag mindig ugyanaz, s az alak mindenkor egy teljes egészet, mutat. Látszólag más, egészen más lesz a gyermeki érzelem és gondolkodásmód is ki­fejlett-' 'eh d a szellem, a mely előre tör, mindig ugyanaz, s bár mily alakban mutatkozik is, minden­kor teljes egészet alkot. Jaj azoknak, a kik már ko­rán egyes, habár látszólag nemes, irányt akarnak nála meggyökereztetni. Az emb< r egész lény, s egyes oldalának szerfelett kegyelése mindenkor megbünteti 1 magát Tudjátok meg, hogy az emberben n i u cs | a gonosz. Az anya, a ki gyermeke jelle- , mének minden irányára nem ügyel, a ki ; csak egy irányban neve1i őt, az hozza létre nála a bűnt, a melyért később oly sokszor kell lakolnia. Az észszerű nevelés nem ismer külső tápszert, nem büntetést, ha­nem igen ápolást és felvigyázatot, A fej­lődő virágszár önmagának tör utat, ha nem zárjuk el előle a napsugárt s harmatot; tulgondosan ápolva i megrontjuk nevét s kora enyészetnek teszzzük ki. A j gyermeki szellem határozott erővel bir; nekünk csak TARCZA. Egy szív regéje. III. (Vége.) A letört virág, hideg fuvalom Csillogó kelyhét ha elhervasztja, Pusztulás között a sir oldalon Visszagondol a fénylő tavaszra. Fagyos mosolyként lény száll a tájon, Az alkonyainak hulló sugara. Hogy a virágnak még jókban fájjon, Bus hervadásban kora halála. Buldog, kit vad vihar tépve szélylyel Elvész kedvese s honától távol, Marad ki érte néma könnyével. Titkosan sírva, zokogva gyászol. Nem oly iszonyú a halál éjjé, Fekete sírban len temetve el; Van ki koszorút köt keresztjére, S híilt hamva felett sírva térdepel. Boldog, ki remény között pihen meg, A sirontul vár idvezülésre, az utat kell egyengetnünk s sehol sem szabad azt fejlődésében gátolnunk. Eg) eugesaétek ez utat, anyák, gondosan vi­gyázva a gyermeki kedély titkaira; lessétek az ő gon­dolkozásmódjának ntait s ne erőltessétek reá azt, a mit a ti korotok s a ti fejlettebb, de bizonynyal nem i oly biztos, ösztönszerü értelmetek helyesnek tart. Ne a ti eszmétek, hanem a gyermek valódi szüksége le­gyen nevelésiek vezérfonala, s igy, csak igy lesz an­nak biztos eredménye. A nevelés c z é 1 j a a gyermek. E nagy elv az, a mit Némethon lelkes fia, Frőbel, kimon­dott s a minek megtestesitéseül alkotta, meg nagyszerű | nevelőintézetét, a „gyermé’k- kerteket“ F okon- j ként vezettetik itt a gyermeki kedély; lépcsőről lép- I csőre külső eszköz erőszakos alkalmazása nélkül ma- j ga. tör a kisded észutat s ez ut törtével minduntalan ! erősödve halad s fejlődik, mindenkor egy egész em- i bér s soha sem egyes irányban csodát mutató üveg- i házi-növény. A természet útja ez, s ez ut megiesése ; világos felfogása épen Frőbel érdeme. A nő, a ki gondolkozni tud és akar gyermeke jövője felett, örömmel fogja üdvözölni e „gyermek­kerteket“,a hol azok a kisdedek virágként biztosan | fejlesztetnek. Ne féljetek tőle, hogy ez intézet cse­csemőiteket elrabolja tőletek. Nem, sőt inkább ez adja vissza valóban. A gyermeknek természetes helye a meleg anyai kebel A természet szerint nevelt gyer­mek érteni fogja ezt, s szeretete nagyobb, tisztább ; leend, mint azé, a ki természetellenes külhatásnak volt kitéve. Itt, hol látszólag játszva a társas-mulat­ságokban folytonosan előre halad a kisded, itt talál­hatja fel kortársainak természetes körét. Azon gyer­mek, a ki mindenkor csak felnőttek között volt, ha. szinte szülei társaságában is, soha sem lesz valódi gyermek s igy valódi ember sem; mig az, a kinek más korabeliekkel társalgása felvigyázat nélkül tör­tént, önként követi azok feltűnő s épen azért rende­sen rósz irányát. Szabolcsmegye leányai! kik anyák vagy- | tok, anyai szentkötelességtek hí, megragadni minden ; alkalmat, hogy kisdedeiteknek a gyerme k-k érték I áldásos intézetét megszerezzétek. Gyűljetek egybe, al­kossatok köröket, terjeszszétek az eszmét s ne nyu- i godjatok mind addig, mig lesz csak egyetlen falu is : ahol e nevelő-intézetek hiányoznak. A gyermek - 1 kertek a jobb, észszerű nevelés elő h Írno­ké i, s e nevelés alkotja mega nemesebb Kellő hajnalán az uj reggelnek Fényességben lesz felébredése. Beteg ifin arcza hervadva, A mély kin redut redöre vése, Ben a vágyaknak kilángolt hamva, S egy két sóhajnak halk lebbencse Csendes őrjöngés bus hervadássai, A lágy fohászok epedve szállnak ; Mint vihar után a csenden által Szárny verése a fáradt hullámnak. Tört sugári beesett szemének Reszketve hullnak komor falakra; Mint bus üszke a halotti mécsnek Fekete éjbe zárva, takarva. Ki igy összetört átkozott sorsán, Végső reménye porba szórva van, Felette korán beaikonyodván. Oh az igazán a boldogtalan. Mosoly vonul a hideg «jakon, A szívnek többé nincsen keserve; Keskeny koporsó sötét sirhalom, Bennük óh minden el lesz temetve! Porba irt betű a vihar szélvész, Embernek nyomát ha elfedezte ; Ki hamvainak felette szétnéz, Csak sírkeresztje gyászol felelte Egyetlen lábnyom a sivatagon, Merre vonult a bujdosó útja? Ha belehelli az őszi fuvalom, Feledés moha hamar befutja. embert, az emberiség á 11 modo11 boldog korát. Nők, nektek e kor megalkotásában főszerepetek van. Az anyák szava, az érzelemdus nők lelkesedett- sége csodákat tett mindig, csodákat tehet mostan is. A thüringi gyermek barát, Frőbel, az érző anyai ke­belhez intézte szavait; ő volt az, a ki a kisded neve­lőjévé a természet szavaként a nőt hívta fel: s az ő szavát meg is értették a nők. Az uj evangyelium lel­kes apostolai úgy külföldön, mint hazánkban, a nők, tiszta lelkesedéssel tisztán csak ez egy, nemes eszmé­nek élnek. Legyenek azok mi nálunk is. György Aladár. igazságtalan előítélet. Az emberiség milliói közt van egy szenvedő, állásnélküli osztály, mely nem csekély számu és me­lyért mindamellett sem tesz senki, melynek legtöbb - nyíre gunvkaczaj, könyörtelen közöny egyedül osz­tályrésze, s mely család és barát nélkül csak tűr ve van. Ezen osztály az agg hajadonok, az élet tavaszát férjhez nem menve túlélt leányok osztálya. Ezen sze­rencsétlenek a sors mostohasága által, a nő eddigi egyetlen rendeltetésétől a férjhczmcneteltől megfoszt­va, a társadalom által mostoha gyermeknek, minden értelemben számfeletíi, értéktelen lényeknek tekintet­nek. kik, mások kedvéért teremtettek, s kik szolga­ságban mások szeszélye előtt meghajolva, a sors által előtérbe állított s már azáltal is kedvezésben része­sült nők és anyáknak hódolni tartoznak. Hány ily leány nemes, minden szépre hajlandó és képes szive keseredik el a sok igazságtalanság ál­tal, hány válik oly korban komor és életunttá, mely­ben a férjezett nő és anya, az életet örömmel élvezi és családja körében szereti is, pedig igen könnyen meg­lehet, hogy ha a társadalom iránta nem elnéző, de csak méltányos lett volna, a mostani, csak gyengesé­get eredményezhető nőnevelés daczára öuroagának annyi lelki erőt tudott volna kifejteni, hogy talán szi­ve mélyében táplált remények meghiúsulása fölötti fájdalmán diadalmaskodjék, s lemondani tudva, lelke zavartalan nyugalma és vidorsága által, ha nem lett családanya, deegyátalán szenvedő baráti családok ki­békítő angyalává válhatott volna. Hogy az annyi tekintetben balul és felületesen Ítélő társadalom ezen tagjai iránt is igazságtalan, leg­inkább azon elavult fogalomból ered, hogy a nő egye­Hervadt virágok felelte lengnek, Bágyadt sugarát szórja le a hold ; Hű képei a tort reményeknek, Miket pusztulás szele letarolt! Balzsammal lebben csendes éjjelen, Zokogó szellő altató dala ; Mikor elhervadt vérzett, csendesen, Az ö sóhaja olyan hő vala! j Ha sas száll túl a menő feliegen, Oly magas volt az ö vágyó lelke ; Mig meglépte a hosszú küzdelem, S sírját len a föld porába lelte. Ha csillag fut le ott fen az égen, A pusztult tájra elhulló fénynyel, Bár küzd hosszan a nagy sötétségben De még is ragyog s úgy hamvad szélyel; Az ö szive is egykor fénylett még. Szelíd ábrándok mosolygtak rajta; Mig a fájdalmak összevérezték ; S az őrző angyal im elaltatta Szenvedés közt mig balzsamot várná, Meghalt, elpihent, titkon kiége; Vele sírba szállt összetört álma, Aztán örökre mindennek — végei y—r.

Next

/
Thumbnails
Contents