Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-02 / 14. szám

tel. — P.-Ladány községe megtagadta a községi iskola alap kiadását, azon érveléssel, hogy miután az ítélet a népoktatási törvényt előzőleg kelt, s igy az ez alapvagyon kiadásáról nem rendelkezett; azon Ítélet végrehajtása alkalmával, községi iskola alap kiszolgáltatására nem kötelezhetők. — E p-ladányi kérdést kötelességemnek tartom, a közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjeszteni.

A községi iskola vagyon kezelése, — a törvény 116, 122. s 130. §-sok értelmében, a t. tanács felügyelete alatt a községi hatóságot illetvén, mely e kötelmét községi iskolaszéke által gyakorolja: — intézkedtem ez illető helyeken a községi iskolaszék megválasztása iránt, s P.-Petriben az tényleg meg is alakult, Ny.-Adonyban pedig a t. tanács annak megalakításával, a 119-ik §-ban gyökerező jogánál fogva Ujfalusi József tagtárs urat megbízta.

A szabolcsmegyei takarékpénztár-egylet által n.-kállói községi iskola javára tett alapítványnál fog- va, a községi iskolaszék felállításának szüksége N.- j Kállóban is előállott; s ez irányban is intézkedésemet megtettem. Folyt köv. j

Néhány szó a Placet jogról.

Hogy a műveletlen sötét korszakban mennyire terjedt ki a papi kényuralom, azt nem csak a „Corvin papok tükre* és a „Szokoly Viktor pápák bűnei“ de több nevezetes külföldi iró müvei, sőt maga a protestantismus törté- j nete kellő világba helyezi ; — hogy azon vadkor felvilá- gosodatlan, s pallérozallan nemzedékét egy Rómából ere- j dö ferman vagy egy tüzes pokoli nyilakkal spekelt anathema meg tudta koronként eszméletétől s bátorságától fosztani, s halomra döntötte a józan okosság ama csekély müvét, melyet egynémely felvilágosodott fejedelem, vagy egy tudományos szakférfiúnak borzasztó erő megfeszítésével sikerült itt ott némileg feléleszteni, ezen nincs mit csudálkoznunk, de hogy a mai kornak is vannak emberei, kik a pápai csalhatatlanságban hisznek, s azt püspöki megyéikben elfogadják, s kihirdettetik, ezen már nem csak csodálkozhatunk, de szörnyüközhelünk is.

Az ilyen fele dolognak hajdanta minden hatalom mellett is, egy megnehezítő körülmény állt ellent, melynek neve a Placet jog volt, s melyet az országok fejedelmei gyakoroltak, a curia oly határozatai ellen, melyeket a fejedelmek püspöki megyéikben nem láttak czélirányosnak, sőt tán veszedelmesnek kihirdettetni. Ezen állításunkat kétségbe vonja ugyan a curia, s hisszük, hogy azt fogja rá felelni, hogy ez csak elméletileg áll, foganatba sohasem vétetett; mi azonban tagadjuk ezen állítás valódiságát, s egyenesen hivatkozunk IÍ. Fulóp spanyol király eljárására, ki miként tudjuk, egyike volt, a leg vakbuzgóbb fejedelmeknek s daczára ennek a Constancz és Coztinitz ülések határozatára nein adta Placet jogát, — tették ezt Francziaország több nevezetesebb királyai is, söl ha visszaemlékezünk maga Kálmán királyunk is, midőn tűnniük a keresztes hadak gyűjtésére vonatkozó pápai rendeleleket, első Ízben nem engedé az országban kihirdettetni, s másod Ízben a beleegyezése nélkül betolakodó keresztes hadakat, kik az átvonulás czime alatt, több istenlelenséget és garázdálkodást vittek végbe az országba, minden további kérdezősködés nélkül, nem csak példásan megfenyítette, hanem az országból via faeti ki is kergette; mind ezek sőt több hasonló példákat is tudnánk felhozni állításunk beigazolásáva, de részint a helyszűke, részint pedig azon körülmény hátráltat, hogy vájjon a hosszas magyarázatok és kitérések, az olvasó közönségnek unalmat okozhatnának.

Egyedüli czélunk a Just placet s a pápai csalhatat lanság megemlítése.

Miként értesülünk, a pápai csalhatatlanság, úgy a székesfehérvári, valamint az esztergomi püspöki megyékben eddigelé kihirdettetett, — e tény álladókra Schwarcz ! Gyula igen derék országgyűlési képviselőnk nem mu- ! lasztá el a nagyméltóságu m. kir. vallás és közoktatási j miniszter urat interpellálni, megkérdezvén tőle: hogy a ' curia esalhatatlanságra vonatkozó határozatának kihtr- ! detése találkozott e a magyar király Piacetjével?

Valóban mosoly vonul el arczunkon a hányszor ily minden horderö nélküli úgy nem csak országos de világ kérdéssé kezd válni, s bár komolyan akarjuk a dolgot ven- venni, s hivatkozunk a XIX. század műveltségére s felvi- lágosodottságára; ha ily nevetséges dolog felöl értesülünk önkénytelenül kaczaj tör ki keblünkből, s azt mondjuk hogy nemhogy ö szentsége a pápa személye volna csalhatatlan, de még maga gróf Ráday Gedeon ur is, pedig ez éjjelét nappalát arra fordítja hogy ne csalassék.

Azért nem lesz rósz a esalhatatlanságra vonatkozólag a Just Placet kimondását, több derék képviselőnk által is felemlittetni, s erélyesen pártfogolni, mert hisz dicséretére legyen mondva a mi magyar clerusunknak, úgy is túl ment ennek jelentékeny része minden tekintetben a római sötét ködös eszmék tömkelegén. S most már éppen úgy mosolyogja magában azok ferdeségeit, mint jó magunk.

A felolvasások üdvös voltáról.

Lehetetlen nem üdvözölnünk hazánk minden jelentékeny városaiban sőt községeiben is, azon derék hazafiakat, kik felmaradt idejöket, lélek emelő s tanulságos felolvasásaik által a nép boldogitása, s ezáltal a haza emelésének s felvirágzásának elérésére szentelik.

Ha csak évtizedekkel is visszapillantunk népünk akkori lelki műveltségére, és hasonlításokat teszünk a mai korbélivel, kivált ott, hol derék hazánkfiai sem időt, sem fáradságot nem sajnálnak, a népnevelés előmozdítására, — hasonlithatlan különbséget fogunk találni.

Hajdan a német civüisator urak , elég vakmerőén fogták reánk a barbarismust, a müveletlenséget, ma már temérdek ember talállatik j köznépünk között is, kik elég alapos okoknál fogva, melynek egy egy föokát az alig múlt porosz franczia hadjárat képezi, reá tudják a német urakra a vandalismus bélyegét sütni. Népünk e roppant haladásán csodálkoznak némelyek, azok tudniillik kiknek figyelmén kívül esik azon körülmény tudása, hogy olt hol a szolgaság százados békóit az 1848-iki törvényeink összetörték, a lélek is szabadabb röptöt nyert, melyet a lefolyt idők, s az átélt sanyarú körülmények, kinél kinél saját kárán kellőleg pallérozott. — Hogy népünk ezen saját kárán szerzett természetes tapasztalatait, mennyire iparkodnak az ilyen tudományos fölolvasások, a művelődés színvonalára emelni, ezt azok tapasztalják csak, kik azon szép hazafias áldozatokat teszik, hogy embertársaikat tudományos felolvasásaikban részesítik.

Hogy az ilyen felolvasások, mily könnyű módon mily érthető utón teszi az ilelök sajátévá a közlőit tudományokat, azt visszaemlékezve sajat iskolai éveinkre, perczig sem vonhatjuk kétségbe;— azon tantárgyak, melyeket tanáraink elég érthető és felfogható nyelvezettel magyaráztak, már a magyarázat alkalmával nagyobb részint sajátunkká tétetett, pedig lényeges ám a különbség ott, hol az ifjúság a gyermek kor tarka képzelődéseivel bőven megáldott gyermeknek szól, a magyarázat valljuk be őszintén, kivált első éveinkben, inkább kötelességből mint szenvedélyből hallgattuk végig tanáraink magyarázatát és még is mai napig is tudnánk tanáraink magyarázata után, bizonyos dologra visszaemlékezni, sőt azt talán elő is adni, hát még a meglett férfiasabb gondolkozásu lényeknél, kik belátják semmit sem tudások kárát, s szenvedéllyel akarnak tudni,mily hasonlithatlan könnyebbséggel mén ! ezeknek a tanulás, mint az előbb említett gyermekeknél.

Hogy a nép oktatása s felvilágosítása mennyire jótékonyan hat köz ügyeinkre is, ezt onnan is tapasztalhatjuk, j hogy a bor s pálinka fürdő, országgyűlési képviselőink kortesei közzé, soha sem vegyülnek a felvilógosodtabb osztály emberei, ezeket nem lehet hihetetlen ámításokkal, s egyéb állatias dolgokkal megvesztegetni, sajnos azon| ban, hogy ezek lehető kevesen vannak, s igy túltesz rajtok a nyers tömeg. J

Hogy azonban népünk művelődjön, nagy részben ön i ,,,agunklö.l vagy is illetőleg azoktól, kik miként fen- nebb említőnk, hajlandók tudományokat a haza oltárára felajánlani; s miután úgy szólván egy vidéki lap nem jelen meg szerkesztőségünkben, melyben az ilyen tudományos felolvasásokról, s azoknak üdvös hatásairól említés ne volna léve nem mulaszthatjuk el mi is t. olvasó közönsé- günltel ezen hazafias eljárás foganatba vételére egész 1 tisztelettel felkérni , melynek eredményét annál biz— i tosabban remélhetjük, miután csak maga Nyíregyháza több j literatus müveit egyéniséggel bírván, kiket azon szép oldalról van szerencsénk (ismerni, hogy a jónak, szépnek és üdvösnek soha sem fordítottak hátat, s igy ez alkalommal is remélhetjük hogy lapunk a tudományos felolvasásokat melyek Nyíregyházán és vidékén tartatnak, éppen úgy fogja a hazában hirdetni; mint azt bármely vidéki vagy fővárosi lap szokta tenni.

Helyi újdonságok.

— A tiszai ágast. hitv. ev. egyházkerület választmánya Zsedényi Ede főfelügyelete alatt Martius 26-kán Miskolczon tartotta meg értekezletét. Mely alkalommal a tiszai superintendensi méltóságra az anyaegy- házak által beküldött szavazatok felbontatván, szótöbbséggel Czékus István gömöri föesperes és rozsnyói lelkész választatott a díszes föpásztori polezra.

A 144 anyaegyház által beküldött szavazó levelekből kitűnt; hogy Czékus István gömöri föesperes 92, Bartho- lomaidesz János hegyaljai föesperes 41, és Sztehló János sáros-zempléni föesperes 10 szavazatot nyert. Mint hírlik a püspök felszentelés az egyliázkerüleli gyűlésen folyó évi junis első napjain itt Nyíregyházán fog megtartatni, hogy ha az egyházkerületi főfelügyelő ur tapintatossága s ildo- mossága által a lőcsei kerületi határozaton módosítást nem tesz, mi talán kívánatos is volna, mintán könnyen megtörténik, hogy a helybeli ev. egyháznak az öröm ünnepélyévé válik.

— A helybeli dalárda Csengeri Sámuel köztiszteletben álló polgártársunk egyetlen fia temetésén életjelét adta, mely alkalommal szabatos éneklésével a jelen voltak tetszését nyerte meg. Örvendetes volna ha e zsenge egylet öszetartana, ne hogy a meghasonlások következtében az előbbi dalárda sorsára jusson.

— Még a múlt évben megpendített terv, ugyanis hogy a Széchenyi ligetben egy sörcsarnok és egy kis mulató hely építtetnék; tavaly elmaradt, ez idén úgy látszik, hogy szinte el fog maradni, pedig valóban nagy kár városunk egyik legszebb díszét igy elhanyagolni. Ajánljuk a városi képviselők figyelmébe.

— Azért hogy városunknak burkolatja nincs, nem ártana, ha a föpiacz legalább hetivásárok utána szeméttől meo tiszti Hatnék; mely főhelyek oly rondául néznek ki hogy minden idegen megbotránkozik rajta. Ajánljuk a kapitányi hivatal szives figyelmébe.

— Lapunk mai számához ifj. Csáthy líároly debreczeni gazdasági akadémiai könyvárus egy újabb családi könyvtár hirdetése van mellékelve, ajánljuk ez érdekfeszitö müveket olcsósága folytán t. olvasóink figyelmébe.

— A böjtöt városunkban talán soha még ily szigorúan meg nem tartották mint az idén, sem szín- társulat sem hangversenyek sem felolvasások szóval semmi nemű szórakozásunk nincs.

— JVayy vendéglő jöjön el « te orszir- god! Már reg hírlik hogy „ez évben a jelenlegi mészárosok árulóhelye, és a sorbolti helyiség is hozzá fog csa- toltatni s egy díszes vendéglővé fog felépittetni ez által városunk sokat nyerne, egy részt a rég nélkülözött vendéglőt más részt pedig piacza egy díszes épületet. Nagy kár hogy az illetők ez ügyel ily soká döntögetik el holott nélkülözhette!), mert nagy vásárok alkalmával, akárhány idegen úri ember kénytelen az állás alatt tölteni az éji, mi

TARCZA.

Eötvös J. emlékezete. Szavaltatott a debreczeni emlékünnepélyen Marcz. 26.

Néma sírbolt hallgatag falánál Lombtalan fák száraz ága leng,

Enyhe szellő lágy fuvallatára Kékes árnyuk néha, néha reng.

Szent e sírbolt, — szeri! lakója most jött,

Érte a szív mély fájdalmat ölt;

Egy csillaggal lett kevesb az égen,

Egy halottal gazdagabb a föld.

És a test, mely fényes szellemének Mint a szolga, hodorzója volt:

Most kicsiny helyt álmodozva nyugszik, Nyugtanyája csendes siribolt. . . .

Ah de lelked itt van még közöttünk,

Mit megörzünk hosszasan, híven;

S nem feledjük „inig a nagy Dunának Tükörén egy honfiszem pihen.“

Minden arcz a bánatoknak arcza,

Könnyeket sir gyászos nemzeted;

Homlokunkra fel van Írva mind az A mi véled — költőnk — elveszett.

Óh, mert minden szó mit ajkad zengett Leikeinkbe hűn bevésve él;

Dalaidnál elmerengni oly jó,

Ha a szívnek aggodalma kél.

Most pedig már álmodozz nyugodtan,

Szebb jövőnek boldog álmain, —

Hogy a mennyből boldogan lásd néped Szép honodnak „dús virányainl“

Oláh Béla.

(Eredeti beszély.)

Irta :

(Folytatás.)

— Parancsolni tellszetl velem nagyságos ur? kezdi meg Aron a beszélgetést, miután a nagyságos asszonynál a szokásos kézcsókokat bevégezte volna.

— Haragszom édes árendás ur! haragszom!-— Haragszik a nagyságos ur? és kire? — csak reményiem nem én reám? teszi utána a még mindig bókoló Áron, miközben a szoba sötét voltát igénybe véve, olyan savanyu gúnyos mosolygó arczol vág mint ha a nagyságos ur a leg épebb szemfogát akarta volna kihuzui, a mit í neki sikerült nem engedni.

— Hát csak gondolja meg! tegnap hallom, hogy keresett, mialatt én déli álmomat aludtam, és önt az együgyü Miska elutasította, ma ismét elutasította volna ha vétellé- j mii ki nem tekintek az ablakon, s meg nem látom árendás urat távozni, de ilyenek is ezek a haszontalan cselédek, j hogy mindig azon törik a fejőket, hogy miáltal bosszant- í hassák gazdájokat. , j

— Soha se tessék ezen bosszankodni, biztatja Áron Sámuel urat, szót sem érdemel az egész dolog, egészíti t ki tettetve, mintha gyanítaná azt, a miért a nagyságos ur haragszik, pedig nem csak hogy nem gyanítja, de éppen ugv tudja, hogy most Sámuel ur éppen azért haragszik, hogy neki szerencséje volt úri személyénél látogatást tenni, mint ha csak a szive táblájáról olvasná le.

— Nos foglaljon helyet, igy la szépen, szól rövid szünet után Sámuel ur, mialatt Áront egy az ajtó mellett álló bőr karszékbe erőszakolná, így ni! — most már mondja meg nekem, hogy mit hozott.

A zsidó először bele mosolyodon jobb térgyén tartott szalma kalapjába, azután balkézzel olyan semmit jelentő mozdulatot téve, ekként válaszolt:

— Nem annyira hoztam, mint vinni szeretnék nagyságos uram, úgy hiszem nein méllóztatott megfeledkezni, azon csekély adóságocskárói, mely közöltünk létezik, 8 melynek lefizetését mara méltóztalott kegyesen megígérni

— Bizony ha megígértem édes Áronom akkor én nagyon bolondott találtam cselekedni jegyzi meg Sámuel ur kelletlen tréfával, mert nekem bizony ma se kedvem se pénzem nincs a fizetéshez.

— Ne tréfáljon a nagyságos url megesne, ha ilyen urak sem volnának olyan áldott helyzetbe, hogy egy ilyen magam forma szegény nyomorult árendás nohány forintját sem volnának képesek visszafizetni, ez valóban nagyon siralmas állapot volna.

— Tréfál a macska nem én! válaszol Sámuel ur komoly állást véve a zsidó előtt, sőt állíthatom hogy talán soha sem mondtam valamit komolyabban, mint mikor ma azt mondtam, hogy nincs pénzem, egyéb iránt még ezzel nem mondtam azt ki, hogy »dóságomat nem akarom vissza fizetni, csak hogy ma, a legjobb akaratom mellett sem tudom azt visszafizetni.

— Na ! na! nagyságos uram, hiszen nem is kételkedik abban senki sem, bogy a nagyságos ur adóságát le ne róvná, de hát van úgy az ember, én magam is vagyok úgy sokszor, hogy nincs egy veres garas a házamnál, ma is úgy vagyok, azért jöttem, hogy nincs pénzem, és vigyek innen, de hál ha nincs ma, majd lesz holnap, s ha nem lesz holnap, majd hoz a holnap után, ösmerjük el egymás baját, hisz emberek vagyunk, ma nekem holnap neked.

— Igaza van édes árendás ur! én már magam is restellem e hosszadalmas adóságol, de hát nem tehetek róla