Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-05-23 / 21. szám
szólamlásai, mint azt már több megye és város — legközelebb Debreczen városa képviselete — alkotmányos köteleségüknek tartották megtenni, ne hangozzanak el kiáltó ssó képen a pusztában, mert ha e törvényjavaslat csak ugyan szentesitett törvénynyé válik, Magyarország állapota hasonló leend azon hajóéhoz, mely evezőjétől és biztos kormányzójától megfosztva, a habok által tova hajta- tik ugyan, s halad tova, de elébb utóbb zátonyra jut. Óvjon isten bennünket ezen zátonyra jutástól. V. B. A dohánytermelésről. A) Szárítás Közönséges eljárás és ennek hiányai. Émlittetett, hogy nálunk a leveleket rendesen nagyon is sünire fűzik, a mi annál nagyobb hátrány, mint hogy ez esetben a nedv- dus bordák a levéllapok közzé jutnak. Mert zsinegekkel gazdálkodunk! E fő hibához még egy másik is járul: szerfelett hosszú, gyakran 3 ölnél hosszabb zsinegeket használnak. Mert az állványokhoz szükséges fával gazdálkodunk. Ámde a levelek további kezelése ez esetben a balfogások és hibás eljárások szakadatlan lánczolata, úgy, hogy inkább a véletlentől mint sem az ember munkásságától függ, vajon a termés némileg értékes lesz-e vagy nem. A frissen felfűzött zölddohányt azonnal a nap és szél behatásának teszik ki; a zsinegeket úgy e czélra külön készített állványokra, vagy az eresz alá, vagy pedig sövényekre sőt olykor mindjárt a dohány földön a szárakra aggatják ki szárítás végett. A zsinegek gyakran 2 — 3 hétig maradnak e helyzetben, a mig t. i. a levéllapok által eltakart bordák nedvüket elvesztik s any- nyira meg töphednek, hogy a dohányt födél alá lehet helyezni a nélkül, hogy félnünk kellené, miszerint a bordák a nagy nedvesség folytán megrothadnak vagy legalább elkórhad- nak. E hátrányokat azzal akarják elkerülni, hogy a levéllapokat szétbontják a zsinegeken bordáikat kifelé fordítják, vagy pedig a zsinegeket koszorú alakban aggatják fel s e koszorúkat gyakran megforgatják, hogy a levelek el váljanak egymástól; ezzel azonban az elkinzott dohányt csak a végromlástól .óvják ineg, rósz kezelésből eredő lényeges hibáit ellenben többé sohasem fogják mellőzhetni. megpillantottam, a buja növényzet, az illatos lég, a föld majd,minden részéből ide sereglett vendégek tarka vegyü- lete a magas hegyek, melyek e kis paradicsomot körül ölelik, minden de minden olyan nagyszerű vab; s kivált midőn nehány török föurat pillantottam meg fényes nemzeti öltözetben, keleten képzeltem magamat, és a fel s alá sétáló nők mindenikében egy egy bájos hurit véltem látni, a ki az izlamok paradicsomában boldogítja öleléseivel az igazhitüeket. Átalában az egész vadregényes Cserna völgy elbájolta lelkcmet, de valami belsőbb nyugtalanság vett erőt rajtam, mely miatt kellőleg nem élvezhetőm a látottak nagyszerűségét. Mig nagybátyám a vendégek névsorának átvizsgálására sietétt, mert megakarván lepni családját jövetelünk felöl semmi tudósítást nem küldött: rám parancsolt, hogy a Herkules szobra elölt várjam be öt, s ha történetesen nejét és leányát észrevenném, a szobor mellett úgy alkalmaztassam állásomat, hogy azok reám ne ismerhessenek. Én tehát a vendég szobák által kerített nagy térségre siettem s a kijelölt helyen kalapomat szememre huzva figyelinezö állásba tettem magamat; mig ez óriási ércz- szobrot bámultam, azon gondolkoztam, minő modorban lépjek fel Otília előtt; mig e tárgyba mélyedve elmerültem, valami ismeretes női hangok zengése csapta meg füleimet, melyek hallattára keblem legdrágább emlékei, legszebb álmai csillámlottak fel előttem; észrevétlenül fordultam a hangok felé, azt hive álmodom, ah mert hisz a női hangok az én Lenkém hangjai valónak, ö rajta kívül ugyan ki tudott volna úgy szolani, hogy szivein minden csepje lázasan lükteti? . . . . Nem csalódtam, a nő Lenke volt, egy őszbe vegyült ötvenes öreg ur karjain lejtve s körül rajongva az udvar- lók egész seregétől. Épen felém közeledtek. A talány előttem megfejthetetlen volt. A szabadon kifüggesztett levelek széleit a nap megperzseli és világos sárgára festi; az elárnyékolt részek, a mennyire a lég behatolhat, kelletiné hamarabb száradnak és zöldek maradnak, mialatt ott, hol a levelek érintik egymást, a nedvesség nem párologhatván el eléggé gyorsán a levélanyag kissebb nagyobb mértékben felbomlik, barnul vagy megfeketedik. A nappn hosszabb ideig szárított levelek mindenkór e meglepő szinvegyületet mutatják fel, melyet a további kiképezésnél sohasem sikerül teljesen mellőzni. A hosszú zsinórokat nem lehet egyenesre kifesziteni, a levelek a hajlásokba csúsznak s ott összeszorulnak; a fólületen tulságig kiszáradt s ennél fogva keméíjy és merev levelek már leggyöngébb érintésnél is könyen megsérülnek, hát még ha a szél amúgy istenesen meglóbálja! Valahányszor eső vagy zivatar támad, a felületesen megszáradt zsinegeket a száritó- házba kell áthordani, mely alkalommal a cze- pelés alatt a levelek leggyöngébb részei el- morzsólódnak. Ha pedig a levelek az esőnek maradnak kitéve, megfeketednek s ha a nedves időjárás hosszasan eltart, elrothadnak. Innen van hogy ha mindjárt a termés a legjobban sikerül is, a levelek szép nagyra nőttek és szerencsésen betakarittattak, az alföldén szokásos eljárás mellett a nyereség ép sérületlen és egyenlő szinü levelekben aránylag mégis oly csekény mivel csak itt ott és merő véletlenségből jut egy egy levél oly kedvező helyzetbe, hogy el nem romlik. Nyirfalombok. XIII. (Dicsének a közemberekre és vaspályákra. A szunyókáló Nepomuk. Hallgatni arany. Nehéz a színházba jutni. Kérelem a színházi bizottsághoz. A színházba. Fen- szóval nem kell gondolkozni. Mindenféle diskuvsusok megjegyzések, malitiák. A csaszlau induló, és az ö hatása.) .... Savary, Foulton, James Watt, Stephenson, ti felfedezői és kiaknázó) a gőz óriási hatalmának, legyen áldva emléketek! . . . Fenkölt szellemetek purancsolt az elemek romboló dühének, megdöntötte a tér és idő százévezredes uralmát, lerontotta a válaszfalakat a népek és világrészek között, utat tárt a nyelv, vallás, szin, hagyományok, fajgyűlölet és ezer meg ezer érdek által szétszakgatolt emberiségnek egyetlen nugy családdá tömörülésére,.. nagy férfiak, legyen áldva emléketek! ... A feneketlen sárban, a vendég-marasztó ho- moklengerben, daczára a kocsis „atyáskodó“ intésének, alig képes haladni az elkényszeredett fogat, — mi a vaspályán szélgyorsan robogunk; künn a phlegmájából kihozott utas ugyan áldja azt a zápor esőt, mely még belső zsebében is csűrön vizzé tette a lináncz-keselyü karmaitól meg mentett magyar dohányt, ... a szelet, mely az uj- donnanluj farkas bundáiéi is az! kérdi: „ki a legény a csárdában?“. . . no meg azt a kedves porköd-idényt, melynek okvetlenül akkor kell bekövelkézüie, mikor ö utazik,.— eäö, szél, pormentesen, egész angol comforltal szivarozunk a kényelmes cupékban, ... nagy férfiak legyen áldva emléketek! Leány anya nélkül, fürdőben, férfiak között, mit jelentsen ez ? A nő minden ízülete, minden porczikája tökéletes Lenke volt, csak a hosszú baj fonadék tűnt el, melyet két ágba lebocsátva viselt, de most a kalap alá volt erötetve. Lábaim reszkettek, fejem szédült, szivem majd meg repedt, minél közelebb jöttek hozam, annál inkább Lenkére ismertem bene. Eszem többé nem volt helyén, elébe akartam rohanni, keblemre szorítani az egész világ előtt, hisz úgysem telik el egy év már midőn ö az én kis feleségem leend; már egy lépési lettem előre ezen önkívületien állapotomban, midőn e mozdulat által a nő figyelmét magamra vonván, rám tekintett; szemeink találkoztak, a nő halott halvánnyá lett, s a meglepetés egy hangos kiáltását el nem titkolhat»: de rögtön megfordult, s környezetéhez e szavakat intéző. Uraim! látcsövemet szobámba feledém, vissza kell érte mennem, mert e festői táj szemlélete igy initsem ér! Utána az egész társaság vissza fordult, a nő alig tudott lépni, egész sulyjával az említett öreg ur karjaira támaszkodott, s eltűnt a vendég szobák egyikében. Én megdermedve állottam helyemen, s tökéletes másává lettem a mellettem büszkén emelkedő Herkules szobrának azon különbséggel, hogy az érezböl volt alkotva, én pedig fejér márvány szobor valók. Ekkor úgy tetszett, mintha a szobor megmozdulna, érczkarjával megragadta vállárnál, s magasra emelve meghintázolt a levegőbe, s fel dobolt mint egy lapdát magasra, a zuhanás közben elmosódtak előttem a táj alakjai, s szétzúzott fővel hullottam az óriás-szobor kemény talapzatára; ekkor rám rohant a Herkules oroszlánja, szivemet összetéple, azután megnyílt a szobor talapzata, lehulltam a mélységbe, és a hideg sir bezárul felellcm. (Folytatjuk.) . . . Hírneves Aragó I mi bölcsen mondád|, hogy be az emberiség igazságos akar lenni, a XIX-dik századot „Watt századának“ kell neveznie. . . — Rogo liumilliine spectabilis uram öcsém I — riaszt fel merengésünkből egy öreg passagier-társunk borotvált állal, álomtól kihizoll szemekkel s félreismerhetle- nül felföldi kiejtéssel — micsoda állomás következik most? — Hadház. — Hat-ház? Közel Debreczenhez? — Minden esetre . . . — Tyhü, cauis.totum caput! hiszen én csak Tokajig szándékoztam . . . Atkozott szunyókálás,. . . pedig hogy meg mondta Kassán az öregein .- azután Nepomuk, el ne aludj az ulon ... ma van első Április . . . — Oh kérem, másokon is történt már ilyesmi, például mikor egy oklondi táblabiró Pesten gőzösre ült, s midőn azt hitte hogy nem sokára Becsbe érkezik, szerencsésen eljutottPaksra, — természetesen, miután nem a fel hanem a lefelé menő gőzösön foglalt helyet, .... Nem tettszelt ezt a furcsa históriát hallani? —t Hogy ne hallottam volna, hiszen én voltam az az „oktondi“ táblabiró . . . hallja maga! (Ezer veszedelem I e már takaros baklövés volt. Most már mi mondhatjuk: canistotum caput 1 Még kegyed is kinevel kedves Amália ? Igaza van, ne szólj szám nem fáj fejein“ , . .y . * \ , ’ — Huh I hogy megfázlam — dohog ismét Hadház — Paksi bátyó — ebben az átkd'zött őrdög szekérben 1 Hjali bizony! messze vagyunk még mi a czivilisáU államoktól. Lám a porosz keleti vaspályán már régen füttetnek a kocsik apró vaskályhákban elhelyzett izzó homokkal, s nálunk oly hideg a coupé mint valami „farkasvercm.“ (Hja bizony jó nagy apó! a poroszok meg lehetősen értenek a fűtéshez, , . . . nekünk is ugyan „befütőttek“ Sadovánál!) .... Csingling, csingling, hangzik a hadházi állomáson a csengetyü kozmopolita nyelve, s utána azonnal a konduktor „közösügyes“ hivatalos kiáltása : Hátház, eine minute I Nepomuk bátyó köszönés nélkül, duhogva mormogva távozik, . . . szerencsés utat uram! . . sebaj, csakhogy elment! De édes kedves Amelia ! valahogy el ne árulja előbbi baklövésemet, inkább páholyt váltok részére a színházban, hogy annál kényelmesebben nézhesse Árgyl urfit és az ö aranyhaju Tündér Ilonáját. . . . Az ám ! csakhogy mire mi a derék ösmagyar városba, Kálvin Rómájába beérkeztünk, a földszinti bemenetén és a karzaton kívül minden hely le van foglalva. ... No ezért befáradhattunk kilencz mérföldről! Hét órától tizenegyig folyvást talpon állani, vagy az a magas régióig és vissza ezer grádicson végig sétálni podagrás lábbal . . . . köszönjük szépen a mulatságot! Azonban, a mint értesülünk, hólnap ismétlik a darabot, s akkor majd jókor gondoskodunk jegyekről. . , , Jókor? igen, ha lehetne! Hiszen Íme a pénztár még meg sem nyílt, s már is — reggeli kilencz órakor — el- annyira „ostromzár“ alá van vetve, hogy oda ugyan délig sem férkőzhetünk. Tehát várjunk, a vérás különben is elég erős óldalunk, . . . legalább a „sült galamb“ irányában. Dejszen várbatunkiitt akár estig, hiszen a jegyváltók per- czenkinl bomlottal szaporodnak.. . . Uraim, tisztelt színházi bizottsági nagyon kérjük úgy magunk, mint a nagy tolongásban demonlirozott felöltönyök, elgázolt fövegek, ruinált krinolinok, tönkretett fejékek, megboxirozott Oldalbordák, letaposott tyúkszemek nagy nevében, — legyenek szívesek, ha nem is mindenkor, legalább a „kaszsza- darahok“ napján, két helyen nyittatni pénztári ...........Már n ehány perez múlva tizenkét óra s mégsincs jegyünk. . . . Hurrah! van már, még pedig gombszakadás ruha feslés, meglaszigáltatás, óldalba ineg hátba kftnyököltetós gőz- fördője nélkül, . . . az igaz nem páholyt hanem csak lám- lásszék-jegy. no de ezért is ezer hála Zöldy Miklós barátunk szivességének és ügyes taktikájának ! . . . Bár csak már egyenesen mehetnénk a színházba ! . . . . Elvégre itt vagyunk. Mi szép, mi gynnyflvü színház ! Ali válogatóit és díszes közönség! Hanem drága Amélia, miféle rózsás aVczu és deres hajú delnők azok ott a páholyokban ? Fiatal öregek vagy öreg fiatalok? — Fiatal hölgyek XlV-dik Lajos korabeli hajporos divattal. — No hiszen átkozott divat I „remeke a,rósz Ízlésnek, melyet a nőt kiforgatja alakjából, mintha csak egy csapással akarná megfosztani minden költészettől.“ — Csitt! kérem ne gondolkozzék „fenszóval* mert itt is úgy járhat könnyen mint ma a vasúton............ ( Többé egy árva szót sem szólok, nem én még ha azl mondanák is szemembe; te falusi fajankó!) Hanem hát annál élénkebben conversal előttünk, mellettünk, mögöttünk, még pedig már a darab folyama alatt, az érdemes publikum............ — Nézd csak a kis Zsuzsát, milyen jó! fest. — De vajon kit fixiroz oly állhatatosan? — Én teremtöm! ilyet az apám lelke sem látott. — Ni nj! hova tűnt el az Ármány király? Mama ehetném és ihatnám is. . . . — Pszt, pszt! éljen, pompás, fóra, újra, dacapó, tapsolás, lábdobogás, hoikopogás, prüszkölés, kaczagás, éljenzés, a függöny legördül, s a diskursus újból kezdődik............ — Hogy tetszik nagysádnak a darab? — Superbe, felséges, noh nie dagewesen ! — Nagysád Ízlése mindenben kitűnő. (Elhinnénk; hanem ön volna lovagja.) — Kegyed tehát nem örül s főiskola kiépítésének. — Nem, sőt félek, hogy általa a szellemi haladás lesz elbénitva, s huzamosan, talán félszázaddal is hátrább vetve. Nem anyagilag, hanem szellemileg kellett vala építenünk, újabb tanerők berendezése, párhuzamos osztályok felállítása stb. stb. által. (Hm Inni aligha igaza nincs uram!) — Hali barátom! tekints odú, Melissa mily bizalmasan sultog egy honvéddel............ — Balgatag ! hiszen saját édes testvére! Oh én szilaj vad tulok! (Szép dolog az önismeret! Kezdődik a második felvonás, de biz abból még annyit sem értüufi mint az elsőből. Hátul valami, angolszász linju
