Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-05-02 / 18. szám
velek nagyságához képcsl aránylag a legszélesebbre kell Ültetni, hogy minél tökéletesebben élvezhessék a nap befolyását és anyagukat kellően kiképezhessék. A szivar boríték-leveleknek valé dohányfajokat már kissé sűrűbbre ültethetjük, meri itt nem annyira a levélanyag vastagsága mint finomsága vétetik czélba; azért ez utóbbi esetben nem lehet hibának tekinteni, ha az egymás mellett és szemközt álló növények levelei részben elfödik egymást s ezáltal a nap hatását némileg mérsékelik. A kis levelű dohány fajok végre, milyenek a kerti levelek, sűrűén ültet- tetnek. (Folytatjuk) űraehus Nyirfalombok.- XII. ___________ ( Egy izgága ember és az ő álnok praktikája. Fáztunk, fáztatok, fáztak. Kérelem a muszka hatóságokhoz — súgva. Tavaszi séta. Ha mi poéta vólnánk. Mainak és gyermekek. Egy tapasztalt pomológ. Magyar konzulok délen. Uzsorások. Udvarlők, Az időjós. A hűtlen lovagok tragikomédiája.) No csak hogy végre már kileheltük a kelmed „szűrét“ dérduros, izgága nagy apó I Azt mindég hallottuk, s ottan ottan magunkon is tapasztaljuk, hogy az öregek Unalmas, nehéz természetű, dörgó-morgó, zsémbes, pat- varkodó egyéniségek; de hogy az érdemes nagy apó e kedves tulajdonokat hatványozva fogja produkálni ellenünkben, e meg lepelésre teljességgel nem voltunk elkészülve . . . Bekopogtat uramfial hozzánk nagy alázatosan, megszánjuk a sáros csizmás kastos, csatakos elkényszeredett vénembert, beszólitjunk házunkba, kandallónk mellé ültetjük, asztalunkhoz hívjuk, visszük magunkkal nap nap után néveslvére és disznótorba, lakodalomba és „hé- részhe,“ keresztelőbe és batyubálba ... s ecce! midőn hajlékunkban kenyerünkön felgédelgeltük a nyavalyás „armer reisendért,“ bizonyos Pál Fordulás nevű czimborája segélyével olyan hóvihart és maró hideget támaszt a gonosztevő gézengúz, hogy „a lelkűnk is fázott belől“ .... mennyi temérdek embernek fagyott el kinek füle, kinek orra, kinek szarvai! Brr még most is borsózik hátunk, ha rágondolunk arra az emberölő kegyetlen időre! . . , Hát még azoknak a szegény magyar fiuknak, kiket Gácsor- szág rideg tájaihoz bilincselt, Stájer hon zord bérczei és Cattaró fagyos sziklái közzé internált a modern honalapítók „mameluk“ bölcsessége, mennyit kelleti a hideg miatt szenvedniük örállomásaikon, höl még csak azt sem szabad vólt tenniök, mit Petőfi említ. „Egy telem Dcbre- czcnben“ czimü versében: „égő pipám szorongatám, inig a fagy végre engedett“ I! I Bizony bizony embertelen ember vala kelmed dérduros, izgága nagy apó — domine Tél s legyen meggyőződve, minden élő lény végetlenül örül a szerencsének, nem láthatni többé a kegyed desperálus ábrázatát! Az igaz, még mindig vissza vissza acsarkodik reánk onnan az északi sark jég mezőiről, de bizony mi — mint Csákány Laczi a leányoknak — csak „figét fittyel hányunk“ az ö kegyelme gyarló erőlködéseire! . . . Az az ne bízzuk el nagyon magunkat, mert ismét elkövetheti velünk azt a furcsa tréfát, hogy mint nehány évben már, úgy elfagyasztja Május közepén gabnánkat, szőlőnket, hogy sem kenyerünk sem gyümölcsünk nem lesz, s világ csúfjára egész éven át vizet kell innunk nyíri „nektár" helyett .. . „vizet bizony!“ Tehát váljunk bekével egymástól, . , . az ég hordozza szerencsésen tisztelt vándor, . . . . (felkéretnek a muszka hatóságok — ezt már csak súgva mondjuk — az eltávozott vén kamaszt soha többé hozzánk vissza nem bocsátani!) És most tisztelt hölgyeim öllsenek fel egy nagy kendői, önök is nagyra becsült anglománok cseréljék ki (legalább ad hoc) a „köcsögöt“ kerek kalappal, s ha úgy tetszik, sétáljunk egyet a barátságos veröfényen, a nieg- ifjodott természet gyönyörű tündér kertében . Már most, ha olyan poéta féle ember volnánk, milyenek gombaként teremnek a divatlapok hasábjain, miiy nozni fogom. Mi rokonok és barátok leszünk kell hogy azok legyünk; én azonnal megkezdem, s elbeszélem szivem történetét. Leültünk mind ketten és én azon elhatározással voltam, hogy elbeszélem szerelmemet Lenkém iránt, azon indokból; hogy ha sejtelmem nem csalt, Otíliának irántam ébredő érzelmeit, még ideje korán visszatereljem döbbeni medrükbe, Azonban nagybátyámnak sürgős leendői lévén, mielőtt titkom közléséhez kezdtem volna, irószobájába hivatott,[s én kezet csókolva Otíliának,miután megígértem, hogy legközelebbi alkalommal mindent elbeszélek — ellávozám. Ugytetszelt, hogy Otília sokkal halaványabh volt, mint midőn ebéd alatt láttam öt. De a sors ellenünk esküdött, hetek leltek el, és nem kínálkozott alkalom a mikor tanuk nélkül lehettünk volna « természet már kietlenülni kezdett, olyan volt mint egy álmos ember, a ki alig várja, hogy fejét párnájára hajthassa, a virágos kert be zárta elöltünk ajtaját, az estvéli séták már jóideje elmaradtak, bent a házban pedig, a vendégek gyakoriabbak, a látogatások hosszadalmasahbak kezűének lenni, és bár mind kelten kerestük az alkalmat a találkozásra, sehogy sem akart az sikerülni. Nagynéném majd estélyeket rendezett, de a házi kisasszonyt lefoglalnom nem lehetett, bár hosszasan társalogtam Olliliával, a tért nem találtam helyesnek, titkok közlésére. Ö egyszer- máskor felemlítette czélozólag a Lenke nevét, hogy mikor ismerjük már meg, de én elhalgaltam, s nem folytattuk tovább e mind kettőnkre érdekes tárgyat. Otília mind szívesebb volt hozzám, kis kezét gyakran feledé az enyémben, s én félve gondoltam reá, hogy rokonom reményleni kezd, s talán én meggondolatlanul növelem érzelmeit. Végre is nyilatkoznom kellett! Ezzel tartoztam nagybátyám leányának, tartoztam szerelmem bálványának és tartoztam magamnak. ékes rythmusokat, rímeket és assonanceokat gyárthatnánk (mulattatására vagy szétosztására kegyeteknek ? nem tudjuk) az azúrkék égről és zöld bársonnyal hímzett rónáról, rózsáról és esti szellőről, madárdalról és béka ku- rutyolásról, ételvivö lányról és szántó ficzkóról, süt ez utóbbi eszme románccá is kinőhetne magát, s talán jutalmat is nyerne, ha a „feltétlenül“ kiadandó pályadijért „egyedül“ versenyezne, . , . azonban fajdalom ! a poéta- ságtól olyan messze állunk, mint Makó Jeruzsálemtől s respective, mint a megyei bizottmány attól, hogy a koldulás megszüntetését s a szerb tövis kiirtását lárgyazó határozatát éleibe léptesse . . . Beszélünk tehát prózai dolgokról prózai nyelven . . . Érzik e kegyelek, mily illatos és fűszeres a lég itt a zöldben, s ama mosolygó tündér a bájos kikelet mily üde és fönséges életlehet áraszt el köröttünk I . . . . Még is kegyelek édes mamák! úgy féltik úgy óvják gyermekeiket a tavaszi légtől, sazt akarnák, hogy azok örökké zárt falak közt satnyuljanak, penészedjenck, ' . hogy ne az ég szerelméért! hiszen azok a pajzán fiuk halálosan meghűlnének a kis Kláricskát elsütné a nap, Nancsika arczát ki fuvná a szél, Málcsikán ismét kiadná magát a szeplő (most is sokba került az elvesztése) ............Csak az a szer encse, hogy azok az apróbb emberkék philosophabbak e részben a nagyoknál, bizony igen okosan teszik, midőn még áristommal és „skutikával“ sem törődve, sietnek kiszökni a szoba rekedt légköréből, s éKrezik a tavaszi lég gyógyító, edző balzsamát .... A csirke bölcsebb a tyúknál! .... No dé még ezt csak értjük, hanem hogy az a go- nosztévő nyúl, mely ezeket a finom faj oltványokat igy meg roncsolta, mig a körülök lévő közönséges csemetéket megkímélte s a kifagyott baraczk és mandola fácskákba bele sem harapott, hol vette ezen aésthetikus és gastro- nomicus tudományát? ezt már valóban nem bírjuk „egy früstökre“ megfejteni!. . . Kétség kívül vagy okleveles kertész , vagy valamelyik gazdasági egylet rendes tagja ö nyulsága! Megérdemli, hogy annak idejében a választmányba, vagy a kiállítási jury tagjául beszerkesszük, mert bizonyosan jobban értend szakmájához, mint az a hajdani kollégája, ki a gyalogtök és sárgadinnye futását nem tudta egymástól megkülönböztetni, a görög dinyét pedig nem annyira húsáért, mint inkább magváért, jelesül a dinnye- magból nyerendő olajért termelte . . . Gólya, gólya! kiált fel kegyed kis Sziduska, hanem most az egyszer nagyon téved. Hiszen a gólyák már régen megjöttek s az a délről felénk vonuló sereg csak maszkírozva van abban az „esterág“ ennstumeben, Ezek kérem a magyar diplomatiai és kereskedelmi érdekek képviselői délszakon, hanem persze most „incognitó“ ulazuak. És miért incognitó, miért épeu gólya alakban? Bah! ki tudna minden kérdésre felelni! kérdezze kegyed a minisztertől! Parbleu miféle népes gyülekezet tart ülést itt a fákon Érdemes hernyó kompánia ! nem félnek önök, hogy az „egyesülési“ törvényjavaslat önöket sprengolni, sőt le is záratni fogja ? Nem hát, sőt annál kedélyesebben sütkéreznek a nap melegén. Ezek tisztelt kéjutazók! n Fauna uzsorásai, felfalnak mindent, meghíznak, megszinesed- nek, s ha egy fát lekopasztotlak, odébb mennek s ismét folytatják romboló munkájukat . . . Sajnos, hogy a tár- sadalomhau nem tehet olyan könnyen elbánni az uzsoráshaddal, mint a természetben . . . Ali most vesszük észre, hogy majdnem egyedül maradtunk . . a hölgyek nagyrésze lepke fogdosásra röppent szét. Mintha olyan könnyű volna e csélcsap udvarlókat kézrekeriteni 1 Mintha érdemes lenne utánok futkosni, esengeni I Őrizkedjenek kedves szépek! a „lepkéktől,“ a csapodár szines-mázos hízelgőktől, ... a perez gyönyörét gyakran egy egész élet kárhozatán vásárolja meg az ön feledkezett könnyelműség . . . Azonban ideje, hogy hazafelé induljunk. Időzzünk még! mondják kegyelek. De hát nem halják a tudós időjósnak (juhok nagymesterének, juhászok paripájának) intő szavát a távolból ? Micsoda ön még hihetetlenkedik master Öszvéri, s nem ád semmit arra az időjósra? Bizony kevés respeklusa van „cousinje“ irányában. Egyéb- alánt ez az ön dolga, mi kedves hölgyek! siessünk fedél alá mig a vihar utói nem ér. Hiszen a tavasz ravasz; benEgy délután épen nem reménylett alkalom kínálkozott; nagynéném gyengélkedett, nagybátyám Budára ment át hivatalos teendői elintézése végett, én az iró szobában dolgozgattam, midőn Ottilia a szobába nyitott. Üléssel kínáltam öt, s minden előzmény nélkül, kér- lelhetlen kíméletlenséggel beszéltein el Lenke iránti forró szerelmemet, megmutattam ábrándos leveleit, megmutattam arczképét, melyet szivemen hordozók; nem feledtem el semmit, a mivel hő érzelmeimet előtte beigazolhatám. Otília egy hangot sem szólt, mereven ült mint egy márvány szobor, előbb arcza, majd ajkai is sápadni kezdettek, s bizonyos reszketegség futotta végig tagjait, melyet einem titkolhatott, majd keble hangosan kezdett dobogni, lázas pir székelt a fejér márvány arezra Melkern fájt mert láttam, hogy nyilatkozatom sokkal nagyobb fájdalmat okozott, mintha előbb történt volna. De ennek megkellet lenni, Azonban még jobban nyugtalanított hirteleni arcz- szin változása Otíliának, a szép fő lázban égett, s midőn távozni akart, karomat kellett támogatására nyújtanom Útközben mig szobájába vezetem, kissé megerösüdöt, s eme szavakat súgta füleimbe? — Kedves rokon, az a nő önnek neje nem leend soha, emlékezzék szavaimra! —s azzal kezét nyújtva szobájába tántorgott; én pedig mintha tört döftek volna szivembe, kétségbeesve futottam vissza, füleimbe ama szavak hangzottak vissza iszonyú zúgással, mint a pokol rósz lelkei, kiáltozták volna: — Lenke nem leend a te nőd soha ! Ah ez iszonyú jóslat vala! De hát miért ne lenne az én nőm, nem szeretjük-e egymást hiven, osztatlanul, a legnemesebb szerelemmel? Ki állhatna elünkbe, ha Isten engem megsegít, s állást vivők ki a társadalomban, azt pedig vivandok, van hozzá erőm, akaratom, bátorságom 1 — Lenke nem leend a te nőd soha! minő titkos süné mint a népek életében derű és ború, szélcsönd és vihar veröfény és fagy folytonosan váltakoznak . . , íme már is mily erősön riudoz a szél, pedig a vihar még nagyobb mérvben fog felzajlani. . . . Ugy-e bár kedves Beáta! jó j vólt szót fogadni s elhozni azt a meleg nagykendöt? Gyor- ! san, gyorsan hölgyeim! ... A zivatar teljes hatalmával ! robog végig a síkon, de mi már itt a szobában csak nej vetjük tehetetlen dühöngését............De hát a férfiaktöpr engenek kegyetek. Soha se aggódjanak miattok, a példabeszédként „rósz pénznem vész el,“ s legfeljebb a „köcsög kalapokat“ rabolja el tölök a fergeteg. . . . S valóban amott vágtatnak hazafelé hajadon fővel, esőtől öszze- csapzott fürtökkel, térdig csalakos bugyogóval. . . . Tudják-e kegyetek, mit szóljunk hozzájok, ha megérkeznek? . . . Először is ezt: igy járnak, és méltán, a hüteten lovagok ! . . . azután pedig azt, mit II Frigyes mondott Rossbachnál a hanyatt homlok szaladó franezia seregre: „soha sem láttunk életünkben ennyi kengyelfutót!“ _________ Z. Y. Ve gyes hírek. — A 1 a p u n k b a n is kózlött pályázat folytán Bere- tői János megyei esküdt a szabolcsinegyei takarékpénztárhoz titkárnak választatván a központi esküdti állomás üresedésbe jött. Úgy haljuk Szegedy István főszolgabíró ur is leköszönt, s azon esetben népes gyűlésnek nézünk elébe, mert két választás is lesz, a mi megyei bizottmányunk pedig csak ilyenkor szokott tömegesen megjelenni Fő szolgabirónak egyelőre Kállay Jánost hallottuk emlegetni. Vederemo. — Nagy-Kállóban polgári lövelde alakul. Nyíregyházán pedig egy uj kereskedelmi egylet. Ugyanis a „terménycsarnok“ nehány tagja kilépvén az egyletből: „kereskedelmi gyű Ide“ ezég alatt egy újat alakit. 5Ii már rég hallottunk híreket a „terménycsarnok“ kebelében történt ineghasonlásról, azonban mindezideig nem tudjuk, politikai, vallási, vagy üzleti tekintetek idézték-e azt elő. Reményijük hogy miután a mcghasonlás a különválás stádiumát érte el, az illetők sietni fognak felvilágosítani a közönséget a válság valódi okáról. Mert országszerte mozgalmakat látunk a Mózes vallásuak kebelében, s mind élesebben válnak el az oxhodoxok és szabad elvüek; de üzleti téren még nem tapasztaltuk ezt! = A nyíregyházai kasinó egylet, könyvtárának tudományos és szépirodalmi könyvekkeli szaporítását határozta el april 23-kán tartott választmányi gyűlésben. Bizony ideje is helyre pótolni a közelebbi évek szomorú mulasztásait, mert a mire legkegvesebb gond fordít— látott, az a kaszinó egylelt könyvtála volt, jólehet a tagság díj egy frtal a könyvtár gyarapítása érdekében emeltetett föl; de nem láttuk róla kimutatást, hogy a könyvtár annyi frt értélül könyvvel szaporittatott volna, a hány tagot számlált kebelében az egylelt; pedig azaz i frt fölemelés kizárólag e czélra volt meg szavazva, hajói emlékezünk, még 866-ban. — A „Nyíri Közlöny“ közelebbi számában olvassuk, hogy N.-Kál!óban husmérelö társulat alakult, s a járda és világításra eső 2 krral együtt, 20 kron képes a húst méretni. Ez igaz, és még azt is hozzá teszük hogy jobb húst eszünk mint Nyíregyházán; csak arra vagyunk bátrak figyelmeztetni a társulatot, hogy ha jó és olcsó húsról gondoskodott, s ezáltal közönségünknek nagy szolgálatot tett, szíveskedjék egyszersmind elegendő húsról is gondoskodni, mert a közelebbi napokban 8 órakor már alig lehetett kapni. — Nádudvari kerületi képviselő Molnár Endre lemondván, képviselői helyének betöltése végett april lükén. Földesen értekezlet tartatott Csapó István elnöklete alatt, melyben Földes, P -Ladány, Sáp, Szovát Tetétlen és Nádudvar nagy része jelen volt; a balpárt részéről Soltész Farkas tetélleni ref. lelkész, jelöltül gr, Zichy Sándort ajánlotta , ki is általános lelkesedéssel jelöltül elfogadtatván, küldöttség által Földesre áthivatott. Elveit tolmácsoló programja kedvesen fogadtatván, reményük a választók, hogy mivel a másik jelölt Lukács Ignácz szintén baloldali a párt nem fog egymás ellen küzdeni, s Zichy Sándor gróf egyhangúlag fog megválasztatni. gallat, vagy ihletés után mondhatá ezt nekem Ottilia. Talán csak 5 nem akar hárezot inditani ellenem, s utamba állani? Hiszen sokkal jobb, sokkal szeüdebb, mintsem hogy azt megkisérlené, és sokkal gyengébb minisem hogy megtehetné! De hát miért mondá őe szavakat, melyekkel nagyobb fájdalmat okozott nekem, mint a minőt én neki okoz- haték? A léleknek szoktak lenni felmagasztosult porczei, midőn levetve földi salakjait tisztán látással bir, s betekint a jövő lefátyolozott arczába. Ah hátha ily felmagasztosult percze volt most neki, hátha valót mondott volna ? Oh Istenem ennyi fájdalmat meg nem bírhatnék soha) Kinos vergődésemben megnyugtattak Lenkém sorai; a rózsaszín papirt, melyen az ö kis kezei pihentek, melyek látták öt, érozték lehelletét, megérték gondolatjait, ajkamhoz szoritáin, és őrültségemben csókjaimmal, könyjeimmel ázlatám, mintha ö maga lett volna, az én bálványom, az én szerelmem, az én Istenem ! Látszottak a halvány foltok a papiroson, a drága könyek melyeket érettem hullatott; és e nő nem lenne az enyém? Enyém lesz, enyém a földön, enyém a sírban, enyém az égben is! Nagybátyám megérkezése ébresztett fel éber álmaimból, épen jókor mert lázasan égő fejem közel volt aszót pattanáshoz, és keblemben az öröm Lenkém sorai olvasása, a fájdalom az iszonyú jóslat következtében, örjtllt módjára tombolának, s majd szélrepeszték szivemet. Bátyám komor hivatalos tekintete lecsilapitotta fellázadt véremet, s a lemásolás végett elémbe adott kézirat agyamat rendes állapotába terelte. Másolnom kellett, a másoló gépnek pedig sem gondolkozni, sem érezni nem szabad 1 (Folytatjuk.)
