Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-04-04 / 14. szám
Tiszamelléki levelek. Ha már „bizonyos közlönyben“ szól a „flóta“ és klarinét,“ — de süt a lapok Itasabjain is neki dőlnek a lén bőgőnek: illő, bogy az is inegszóllaljoii, a „nagyobb harmónia“ okáért. — Hl a nóta kedves szerkesztőm „aruk- koltassa“ be, a Tiszavidékbe. Igaz farsang végéről, a böjt végére jutottunk majd, __„óta nélkül; de én oka nem vagyok; „bizonyos közlönyben“ vígan farsangollak az olympi Istenek, oly any- nyira, hogy ellörődve „oh múltúm est“ még most is pihennek. Kinek húzzak tehat.? 1 , , . V idékünkről, legfeljebb azt zenghetném el miszerint apadóban a Tisza; de ez merő pléonasmus, idő pazarlás gondolául, minthogy szőke Tiszánk apadását, „bizonyos szerkesztőkkel bővelkedő közlönynek“ nagy mérvű ára- dozásni, úgy is sejtetik szerkeszlö urammal, üe azért hadd szélijén a dal I Emlékezik, én édes szerkesztőm, szavaira miket hozzánk, első nótánk meghallgatása után intézett, voltilyetén- képen”: nebánlsd e nevet, neked állnak majd, hogy „bőg a bőgő“,— és ime megesett 1 — A jó urak viezczel csinállak belőle és „sicuti Jupiter tonnns, ex allo minit ignem,“ rövideden és „velősen“ nekünk szaladnak „magna voce cla- inantes,“ hogy a T. vidékben egy irodalmi cnpacilás a javából, bőgi stb. — Lám édes szerkesztő ur: mugna inge- nia conveniunt I No de ezután egy adomát mondok el. Lipcsén vásár alkalmával betér Aron a czukrászdába, „Mi az ára, ezen darabka kalácsnak? Kérdi, — Egy uj garas. „Adjon inkább egy pohár liqueurt. (megissza es menni készül.) — Ön nem fizetett; a liqueur árát kérem 1 „Hát nem adtam érte ezen kalácsot? — De a kalácsot sem űzette meg. „Hát megellem? Hasonló syllogismussal szolgál „bizonyos közlöny“ rendesen, midőn azt akarja, hogy — minden áron — neki legyen igaza. — Az igazság ellenben „Gassenhauer!“ Ha a „Nyíri közlöny“ firmáját nézem, akkor Dobay; de ha az idézett „terminus technikust* veszem, megismerem benne — nagy hangjáról és „nagyokat mondani szerető tulajdonáról“ — Aesculap nagyhírű lanilványát. — Alá szolgája. — „A kéz ugyan az Ezsau-é, de a hang a Jákób-é“ mondja az írás, És már most édes szerkesztő ur elvállalom a „bo- gésl“ még pedig először azért, mivel bőgősemnek tulajdonítható tán ncmikép hogy kezdik belátni bizonyos „nagy- ralórök“ miszerint nem lehet oda bigyeszteniink Minerva nevét, minden vizenyős lollgyakorlal alá; szóval, mivel a szeg fejére találtain; vagy jól nemeiül és igazságosan mondva: „gasseiiliauerezlem;“ — és másodszor, mivel nem magam, hanem elegáns társaságban, bőgök és pedig görög istenekkel I — Erre már nagyot néz én édes szer- keszlöm 1 — de biz ez így áll! írva vagyon ii. Is a „Nyíri Közlöny“ 11-dik számában, — a „Tiszavidékben egy nem ugyan görög isién, hanem stb. bőgi gassenhauerjeil I — mar mosl ezen mondatot tekintve kérdem, van, e vonatkozással az ige bőg, a görög istenre ? van I No ha van, akkor „adu“ nem bőg ugyan, de mégis szokott bőgni, például midőn a „Nyíri Közlönyben“ hallatja szaválI Hogy ilyet Írjon „isleni clubb“ ezt csakugyan bámulni kell. — No de ennek is oka — a Syllogismus; ez egyszer azonban „csütörtököt mondott.“ „Vis consilii expers mole mit sua!“ Oda lettem, midőn elhatolt hozzám a hír, mely szerint Nyíregyházának két lapja leend , „Quainlo coeli movendi sunt el terra !“ De jobban oda vagyok, hogy a bölcsesség istennőjében — baglyot kelle megismernem. Szegény Minerva ; úgy járlál látom, mirt a vén czi- gány, — le is felejthettél, mint ö, egy egy nótát mindennap I — Épen azért mivel annyi évszázad folyamén el is gyengülhettél, elvénUlheltél már. esett az élőknek reá gondolni, hogy mégis csak lesz a ki énekelni fog feletlök, ha elesnek. Ezért az ifjak az cgyész seregnek kedvenczei va- tának. A preses Szilay Gyula nem sukára hadnagyi rangot kapóit és a többiek is rövid időn altisztekké levének, de ők azért mindég egy csapatban voltak. Mikor valamely városba érkezlek, ők acsapat élén mentek kél sorban, s rendesen ama lelkesítő dallal vonultak be': „Ös Buda gyermeke föl szaporán I“ Szép, csinos gyermekek vollak. nem is igen kellelt nekik szállásról gondoskodni, a kis leány igen sokszor elpirulva és szemlesütvc kérte atyját, hogy a diákokat hivja szállásra, persze hiába volt rajtuk az egyenruha, mindjárt tudták, hogy diákok. Volt is ott aztán mulatság, a hoi ők voltak, összejött olt a város vagy falu minden szépje, s kivált ha még egy pár guitnre és zongora is akadt, tartott a mulatság kivilágos hiviradtig; — s midőn indulni kellelt a kis dalárdának, sok ablakból lehetett könyező szemeket látni utánok tekinteni; annyi koszorút, annyi virágcsokrot, annyi emléket kaptak, hogy némelyik már nem is tudta hová rejteni. A Csengéi Kálmán szép szőke Lollija, a KazonyiLa- czi Juliskája otthon kényezteti utánnok, ők pedig kezdtek róla meggyőződni, hogy Lollikénál és Juliskánál kedvesebb lények is vannak a világon; s ha olykor egy pár csókra lehetlek szert, nem igen csináltak belőle lelkiis • méretet, úgy sem tudja meg azt sem Lottikn, sem Juliska. Mikor táborozott a csapat, az egész század körül ült egy-egy óriási tűzrakást, s ilyenkor az ifjak kedélyes szerelmes népdalokat zengettek : „Elmentem én a szöllöbe!“ stb. az egész századnak kedve kerekedett, lassanként az egész zászlóalj egy tömegbe gyűli, s olyan óriási kon- czertek rendezietlek, hogy gyönyörűség volt hallgatni. — „Frange. .. . calamos et inanes desere musas. El polius glandes, vubicundaque coliige curna. Dúc ad mulclra greges et lac veuale per urbem 1“ A „valasz a vén bőgőnek„-fele tliemat egyúttal nem varialjuk; tudomásul vesszük, hogy a begyult felesleg nemes czelra lesz fordítandó, s megsüvegeljuk a dalárdái azon 5 Irinyi adományért, melyet az, — 51 Lakatos Károly ur tudósítása szerint, — Petőfinek szobrára áldozott. De mind e mellett nem kerülhetjük el, bogy L. K. ur válaszára meg ne tegyük észrevételeinket. Mellőzvén, bug y nekünk legfeljebb „felvilágosítással“ szolgálhatott volna; a mennyiben arra, amit nem egyedül és kizárólagosan neki irtunk, „választ“ nem írhatott: kissé nagyon „rátádénak“ találjuk a hangot, melylyel válaszát „elhegedUlte“ volt — Úgy látszik megtagadja töllünk azon judiciumot,“ melyszerint a szent miliályi dalárda tagjaiban nem tudtuk felismerni a „csak elemi iskolákat végzett, mesterembereket!“ Tiltakozunk egyelőre is azon föltevés ellen mintha mi, első közlésünkben sérteni akartuk vólna a t. dalárdát; ellenben kedves dolgot véltünk tenni akkor, midőn figyelmeztettük rá a nagy közönséget, hogy ö is létezik, és komolyan tör előre, szép hivatásának megfelelni óhajtván. Nemes szándék vezérelte toliunkat, midőn az érintett dalárdáról „nótázlunk,“ s megváljék őszintén nagyon sziveson helyeselnék — alkalmas időben — a gyántázást is csak lenne, ha nem is minden faluban, — legalább minden városban — széles magyarországon — „gyánlázni való.“ — Már t. i. „dalárda.“ És épen, mivel — mint aprobált hegedűs — első pillanatra, könnyen ismertük fel az elemeket, mikből a sz.mihályi dalárda szervezve ; vóllunk oly bőven az elismeréssel, a melylyel jutalmazandóiiak véleményeztük, azon valóban komoly törekvést, miszerint egyesek tanítván, mások tanulván szorgalommal, mindnyájan az inarticuláll, dissonans hangtól, a lelket vidító harmóniához emelkedtek. Elhiszi tehát Lakatos ur, magunk bírálatában egészen más mértéket alkalmaztunk vólna, a mennyiben ze- nészelileg képzelt egyéneknél, a „forte, piano, pianissimo, crescendo, decrescendo, stb.“félreismerése vagy nem tudása nem „egy kis hiba“ hanem „nagy hiba“ — lévén ezen tudomány a zene legnagyobb titka, varázsa, melylyel szivet indít, és lelket emel; keblet nyugtat és felzavar. Mi hisszük, a t. dalárda vezetői és tagjai is azon vannak, hogy folyton haladva czélhoz jussanak ; Végül szomorú hírrel fejezem be nótámat melyből utdvégre is az sül ki, hogy a „túlságos gyanlázás a vonónak is, a búrnak is árt. — Szomszédunkban T. Eszláron, — mint tudomásunkra jutott — vigmulalozás után — lar- sang utolján, — haza felé igyekezvén egy jómódú család fő útközben elbukva, egy kert árokba esett; és ugyanott hóimét két éves gyermek könnyen szabadulhatott volna, a szerencsétlen vízbe fűlt. — Másnap halva leiék. A tanulság belőle az: „ne gyanlázz, ha nem muszáj I“ „a még be nem rekedt Vén bőg Ö.“ Levelezés. lHyiregyiiáza márcz. 30. 1870. Tisztelt szerkesztő ur I Stark Emanuel urnák becses lapjának múlt számában közzé lelt felszólalására válaszoltatik, hogy a helybeli terménycsarnokban kifüggeszted betűrendes névjegyzéke a társulati tagoknak, magában foglalja az ösz- szes jelenlegi lagok teljes és hiteles sorozatát' A ki tehát e jegyzékbe fölnem vétetett nem tagja a társulatnak,— s a menyiben az előbbi lagok közzül néhányon a kérdéses névsorozalbol hiányzanak, ezen körülmény abban leli magyarázatát, hogy nevezetlek a legközelebb lefolyt ujalibi alakulás alkalmával önkéntes kilépés folytán megszűntek társulati tagok lenni. Stark urnák személyemre vonatkozó éles megjegyzéseit illetőleg kijelentem, hogy kellő hajlam s képesség hiányában sem egy cochincliimi sem pedig más lapnál görög istennek, de még apró szentnek sem csapiam fel, szabad időm sokkal komolyabb hivatás szerű leendők el- * III. Késöbb a közemberek is megtanulták a nehezebb darabokat is, s oly harczi indulókat mondtak, hogy a hadsereg valamennyi zenekara sem tette volna ki őket. III. Néhány bélig eg.y vár védelme volt bizvo a csapatra, melyet a kis dalárda lelkesített. Alig lehet valami szebbet, valami nagyszerűbbet hallani, mint midőn a vár fokon, csendes holdfényes estéken összejött a csapat, ösz- hangzatosan betanulva mondották el amaz ismeretes dalt: „Fel, fel örök, fel vigyázzunk I Tralala labda lalala lallallom! Csak danoljunk.ha jönnek, Gondoljak, hogy már llarrzoló vitézekkel Tele itt a vár I Gyávát bánt a félelem, Hős vitézi védelem Lelkesít, a hon javára élni halni készl I Az éjjeli csendben messzire hangzott a lelkes harczi dal, a vezér szobája ablakából sokszor örömkönyeket hullatva hallgatta a lelkes csapatot, az ostromló sereg bosz- szankodott, mérgelődött a jókedvű fiukra, mert nem sokszor semmisült meg a rósz felvigyázóira fektetett rohain- tervök a miatt, hogy többnyire éjfél után hangzottak el a dal utolsó hangjai! Az őr, ki a falakon maradi, midőn a többiek nyugodni mentek , a világért sem aludt volna el őrhelyén, reggelig mindig dödölle magában: „Fel, fel őrök, fel, vigyázzunk I Tralala lalala lalala lallallom I“ De eljöttek nem rókára a meleg napok a kis csapatra is; kemény csatája voll a vezérnek az oroszokkal, az északi óriás tizszerle nagyobb erőt állitoltszembe a jelentéktelen számú hadsereggel, s a karlácszápor rettentő módon tizedelte a magyar sereget, majd kifejlett a lovasság, végzése által vétetvén igénybe, sem hogy kedvem kerekedhetnék képzelődő tehetségemnek az olympusi magaslatokig szabad röptét engedni. Végre pedig titkári minőségemben, a társulati ügyekben már azon oknál fogva sem lehet intézkednem kényem s kedvem szerint, mivel ügyködési köröm rsakis a közgyűlések s választmányi ülések jegyzőkönyveinek vezetésére és azokban hozott határozatok kiadványozására szorítkozik. Fogadja szerkeszlö ur kiváló tiszteletem kifejezését a nyíregyházi lerménycsarnok titkárja. Vegyes hírek. — A liroli daltársulat Nyíregyházát is meglátogatta azonban keresztül ulazólag csak két hangversenyt rendeztek Első estve márczius 30-kán is szépszámmal vollak hallgatók második estve azonban a terem annyira tömve volt, hogy alig- IeheLeU mozdulni A nemzeti öltönyüket viselő társulati tagoknak, már megjelenésük megnyerő volt, s a rokon szenvet csak fokozták élénk előadásaik állal. Nyíregyházáról Kassára mentek de Ígéretüket bírjuk, hogy Kassáról visszajőve), két hét múlva ismét fel fognak lépni. Ha ugyan el nem vette az igazgató ur kedvét a benyújtóit vendéglői számla, melyre azon nyilatkozatott tette, hogy Egész Európában még sehol sem került annyijában a mulatság, mint nálunk. De már csak ugyan kezdjük hinni, hogy .nagy vendéglőnkkel még európai hírre testünk szert. = Reményi Ede márcz. 20-kán tarlóit második, részben jótékony ezéiu hangversenyének tiszta jövedelme volt 130 frt, melynek felerésze (55 frt, akként osztatott el, hogy a jótékony helybeli nőegyletek részére át adatott 32 ft 50 kr. a kath. orgonára szintén 32 frt 50 kr. Mely utóbbi czelra tehát, mivel az első hangverseny jövedelméből is 50 fi adatott öszveseo 82 frt 50 kr. jött be. Hogy a nagyhírű hangversenyező fellépése ily nem várt csekély eredményt mutat fel, annak egyik lőfő okát, a belépti dijak magasságában találjuk, melyhez a mi közönségünk szokatlan. = A körözs nagyrév: templomot épitó szegény ref. egyház részére Nagy Adolf ur által begyiijtetelt öszvosen 18 ft 20 kr. Ebhez járultak Nagy Adolf 5 fi. Deczky Laura 1 fi, Farkas Geiza 1 fi, Deczky Teréz I ft, Gyöngyössy Sámuelul 50 kr. Farkas Gyula 1 fi, lllincz Gyula i ft, Szabó Amália 50 kr, Laky Teréz 50 kr, Krasznay Péter 1 fi, Krasznay Gábor 1 fl, G. A. Kubassy i ft, Laky Bella és László 1 ft, Ferenezy és Luchs 2 ft, N. N. 40 kr, M. 30 krral — Folyó hó 28-kán az orosz utszában tűz ütött ki két épület lelt a lángok martalékává az ügyes intézkedés azonban csak hamar elejét vette a nagyobb szerencsétlenségnek. + Folyó hó 1-én tartotta meg a debreczeni Csokonai szobor választmány értekezletét, melyben véglegesen elhatároztatott, hogy a szobor a kollégium kertben fog felállitatni elhatároztatott e mellett, hogy a szobor mentői előbb hozat- lassék haza, s egyszersmind talapzat elkészítésével Komlóssy Imre, Simonffy Sámuel, Gelenczey Pál és Tóth Antal urak bízattak meg. El lón fogadva Oláh Károly urnák azon indítványa melyszerint a leleplezési ünnepélyre készítendő pályaműre 40 db arany tűzessék ki.-+- Utazóktól hallottuk, hogy a Miskolc;, hatvani vaspálya több helyen de különösen Abony körül nagyon lesü- lycdt, közelebb egy teher szállító vonat cgyészen lefordult a sínekről. Beszélnek a konduktorok gorombaságáról is; ez átalában igv szokott lenni kezdetben, majd meg töri őket az idő, mint ez más vas pályáknál is történt — ifj. C s á t h y Károly könyvkereskedésében egy jóházból való fiú mint gyakornok felvételik. A A pesti ló ncz híd társuló t házáért, mely a hid megváltása után a részvényesek birtokában marad, a budai keresk. és iparbatik 250,000 frlot ígért, de a társulat nem adja 300,000 frton alól. — A képviselöházban tegnap kiváncsi tekintetek estek az ellenzék egy pontjára; azt kémlelték sokan, hogy érzi magát gr, Z i c h y Jenő az ellenzéki pádon, hova for- maszerint átpártolt a Deákpárttól. *46 Egy lé boszuja. A lónak — Így Írja a „Volks- freund“ — nagy hűségre de mint számos példa mulatja s neki kőszülve rohant előre, mint vas gyűrű ölelte körül a tömegbe állóit zászlóaljakat. A négyszögek egymás után bomlottak szét, futott a ki futhatott; de jaj volt annak a ki elfutott, jaj volt annak a ki olt maradit vér, pusztulás és halál sötétlelt a téren mindenütt. Csak egy kis csapat küzdött még, ellene újabb újabb rohamok intézteitek, de győztesen vert vissza minden támadást. A négyszög közepén 12 ifjú zengette a lelkesítő dali : „Ös Buda gyermeke fel szaporán !“ De isméi uj és roppant erővel lámad az ellen, most már mint böszült tengeráradat csapkodja körül a parányi kősziklát, a szégyenében dühödt orosz sereg, melynek kezéből a győzelem koszorút látszik kivenni, s a nap dicsőségét elhomályosítani a kicsiny magyar csapat. A csata kiáltás, az ágyuk dörgése, a szuronyok és kardok csattogásának iszonyú harmóniája közzül még mindég kihailatszik a dal : „Ős Buda gyermeke fel szaporán I“ De az érczfal a roppant erőnek engedni kezd, a hősök egyenként düledeznek ki a sorokból, helyöket nincs kinek pótolni, a tömeg mind kisebb térre szorul, már csak alig nehányan védik a zászlót, de a dal mindegyre hangzik, csakhogy mindig gyengébben, mindig elhalóbban, már csak egyes hangok hallszanak. végre elnémul a dal, elnémultak a hős dalárok, ott fekszenek mind a lizenketten, véres testeikkel fedve az összetépell zászló rongyait. Dalolva haltak meg, eltemették önmagokat. A szép szőke Lolli, a kis Juliska hiába várták vissza kedveseiket. Olt alusznak azok a közös nagy sírban. De az otthon maradt 12ifjú, elzarándokolt társai sírjához s könyezve zengették el a sir felelt : „N yugosz- nak ők a hős fiák, Dúló csaták után!“ Áldott legyen emlékezetük, Gy.S.
