Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1870-03-07 / 10. szám

ban, kapudén pasha a padisah három világrészre szóló bi- i rodalmában, vagy aranyalmacsösz olt az llranusban, csak | hogy soha többé ne lássuk becses „fizimiskáját“ . . .

Kegyetek nevetnek, kaczagnak s élénken tiltakoznak ellenünk?

......... Előre tudtuk 1 Könnyű önnek uram |

uram BanzsalgóHabakuk uram abban a félrevágott szerbsipkában, miután a farsangon szerencsésen felmarkolt vagy húsz ezer forintot, — ámbár e takoros öszvegre „ráadás“ is volt — már tudniillik kedves óldalbordája .. . Könnyű mosolyogni kegyeteknek is ékes szép úrnők! kik annyi epedés, sóhaj, sirás, reménytelenség, kétségbe esés után elmondván valahára „a templom földén“ azt a nagy szót: „hóltomiglan - hóltaiglan“ — most már a mézes hetek tündér álmait élvezik. . .Egyébarántkegyeteket is figyelmeztetjük a régi magyar közmondásra, mely bizonyos hét tél — hét nyár felöl példálódzik ... azt pedig határozottan megvárjuk, hogy nem pusztán jelen boldogságuk rózsa színű szemüvegén, hanem kendőzetlen valódiságában is tekintsék meg az életet, sakkor talán még hangosabban mint mi, fogják kiáltani a megugrott Karneválra: „le vele — pcreat — abdanken — pergat ad gramanlas.“ I

Persze kegyetek még mindig hihetellenkednek,— tehát tartsunk rövid szemlét a farsang áldozatai fölött.

* *

*

Micsoda élénk mozgalom ez a városon, s ez a szokatlan sürgés — forgás a főbb utszákon mit jelent? Itt szur- mos — murezos sihederek, amott választékos öltönyü fiatal egyének veszik sorba a házakat, hanem benn aligha fogadtatnak szívesen, mert többnyire dohogva neki vörö- södve, káromkodva lépnek ki az utszára. s a „kisajtöl“ ugyan emberül bevágják . . . Hja! alkalmatlan vendégek ö kegyelmek . . . Hogyne 1 miután a farsangi idényben össze- torlott árjegyzékeket hordozzák szét az érdeklettekhez,még pedig „készfizetést“ várva, sőt követelve ... „0 sanda simplicitas! mondhatnánk rólok, mint Húsz János mondá a vén asszonyról, ki ugyan sietett a máglyáját lángra gyu- lasztani . . . Hiszen kérem I alig lehet most találnunk házat honnan, ha az a kettős ablak léghatlanui nem vólna bezárva, panaszhangok nem hangzonának füleinkbe . . .

— Kincsem 1 husravalót adnál.

— Gyöngyöm! hiszen böjt van,

— Eh I „nem szoktunk“ mi böjtölni édes kedves galambom 1

— Már pedig böjtölni „fogunk“ mert a farsang elvitte a husravalót egyetlen egy angyalom !

(Átkozott csizmadia inasa ! milyen jó „kadenciát„ tud mondani erre a „kedélyes“ párbeszédre, dúdolván épen az ablak alatt a régi nótát: zsákunk volt; pénzért eladtuk az árát a bálban hagytuk!)

— Papa! Sternhez meg Kubassiékhoz igen szép és „fesh“ ruha kelmék érkeztek . . .

(Néma csend és szünet.)

— Édes papácskal „echt“ párisi minták . .

(Még nagyobb hallgatás és pauza.)

— Édes kedves drága apukám 1 a franczia császárnö kedvencz színeivel, gyönyörű guirlandeokkal, felséges . .

— Gehl zum Teufel! mordul meg erre valami idom- tzlan hang, s azzal végre az érdekes, bár nem is fiorenczi négyesnek, hanem kezdődik a fejcsüggesztés, könyhulla- tás, desperatio szomorú játéka, melyben azonban utóljára is nem atragödia hősnői győznek, hanem a rideg falum (az idomtalan hang) lesz diadalmas,. . . már hiába! mindig hatalmas fegyver az a „non possumus" 1

Aztán még azt hiszik azok a nyughatatlan vérü hitelezők, hogy ilyen helyeken „prima vista“ fizetni fogják az ö hosszú s e mellett borsos árjegyzékeiket... Majd ha fagy!

. . . ugy-e bizony K. bácsi?

De mintha valaki már két ízben is kiáltott vólna, bár fojtó hangon, utánunk . . . Egyetlen egy ismerős arezot sem láttunk sehol, hanem a túlsó oldalról ugyan ügetve nyomul felénk, keresztül az utszai habarékon egy ismeret- | len alak . . . Vájjon mifélo stíriai levente lehet ö dandy- sága, azzal a vaspálya — bugyogóval, delegatió-kalpag- gal, és sorhajtó-vitorlának is beillő plaíddel, mely arczát ! is egészen beburkolja . . . Járása Karvaly barátunkéhoz hasonlít de hiszen ö ágyában fekszik, torokgyíkban szenved, épen most hallottuk egy vidéki polgártárstól, ki ma reggel nála vólt személyesen, s beszélt is hozzá, de ö be- I tegsége miatt egy szót sem válaszolhatott .... Atkozott ! rövidlátás! most majd „porul jártunk,“ hiszen ez a maszk senki más mint Karvalyi barátunk, szinte áldozata a farsangnak, modern kiadása a régi gunyalaknak: skarlát, gráeát, nyuszi — Léva, Tata Huszt — ki ma a hitelezők szemébe hintett port színlelt betegségével, most pedig tárczánkra akar indirekt adót vetni, (mintha mi „János pap országában“ élnénk, hol „B. minta“ nem terem) .... no már most,,illa berek, nádak erek“ meneküljünk karmaitól,mig einem csip . . . áldott légy óh sártenger! hogy eddig feltartóztattad üldözőnket! . . , ki is lakik c házban?

. . . felséges eszme! ide ha bementünk, bizonyosan nem jön utánunk, a mennyiben itt a halhatatlan Jean Jaques Rousseaunak ha nem is vezeték — legalább második keresztnevéről druszája aligha azzal a kellemetlen „köszöntővel“ nem fogádná : „za plalz . . . bezahlen . . . liquidum est debitum, solvas . . , . . punktum.“ . . . Igen ám, de hát ha mi reánk is ugyan e szavakkal fog förmedni . . . quid tunc? Ehl inkább a csizmámnak sarka törjék ki, mint nyakunk; aztán utólsó esetben elszavaljuk a vándor színészek hamis páthószával előtte:

„Pénzemnek hóldja elfogyatkozott

Egy árva fillér sincsen tarsolyomban

Az ég megvert, a sors elátkozott . . .“

Z. Y.

Tiszamelléki levelek.

Híven a régi szép szokáshoz, üdvözlöm e lapok érdemes szerkesztőjét midőn rendeimet először inditnám a „Tiszavidékbe“ — édes magyar hazánk s népünk jólétéért felsóhajtok a költővel.

..................................végtelen

H

atalmú király oda fent 1

„A hány porszem lelt o honért „Elesett hősük véréből;

„Annyi magyar támadjon a „Régi hir- és dicsőségből 1 „Legyen hírünk nevünk örök;

„Becsületünk, miként napod.

Olyan tiszta, olyan fényes . . .

„Áldd meg irgalmaddal ezt a „Földet, hol a nép össze tart;

A mig eged s világod áll.

„Tartsd meg Istenem a magyart ül s ezután „szerencsés jó napot I“ kívánván1 szerkesztő ur elébe gravitálok, bemutatandó igénytelen magamat. — Látom szerkesztő urmeg előzött s kérdezi, hogy hát én „kivagyok?“ . . . Ezt szerkesztő ur engedelmével, most hir- telenében még magam sem tudom, s igy meg sem mondhatom.

Vidéki levelezői állapotomban, be kalandoztam hajdanában, létezett — a múlandóság tengerébe tűnt, — és jelenben is létező „Divat és szépirodalmi lapok,“ sárga, veres, kék, zöld, ibolya és tudja Isten I miféle szinü térségeit: és ebből indulva, vallottam mindenütt más- és másféle szint. — No, no, csak meg nen ütközik e csekélységen szerkesztő ur!? — Hát elkerülte volna figyelmét, miszerint csak nem 20 eve, szakadatlan egy ünnepet ül, az egész emberiség, — a „s z i n v á 1 Iá s n a k, — már egészen divattá lelt, — ünnepét“! —

„Ich schleife der Scheere und drehe geschwind,

„Und hänge mein Mäntelchen nach dem Wind!“

De hogy magamra térjek, hát voltam én leg is legelőször: Elemér; de Eleméri minőségemben, — nem tudom mért, — anyira magamra zúdítottam, a szunyadozó állapotokból fölriasztott elemeket, hogy „megdőrdult“ feleltem, bosszús üléssel .... jaj de minek is folytassam

„infandum jubes renovare dolorem !“

............Ezek után

le

ttem „szerelmes ördög,“ veszedelmes név, a mint veszedelmemre is volt. — Észrevették ugyanis, a szegény, meg csalatott ördögök, hogy nevem alatt lappang igenis „szerelmes,“ — de ördög távolról sem; összhangzó működéssel csinállak én belőlem olyan „zöld- és sánta ördögöt,“ hogy ennek nyomait még maiglan is viselem. így leltem a többi között „Csalánvári Szarka Demeter.“ azon boldogító édes érzettel rejtőztem e név alá, hogy ez nagynak elég kicsiny. — kicsinynek elég nagy lesz az élez ostorával osztogatott ütések megbosszulására; szóval hogy e név erős oltalmam leend és paizsom; de mint mindég ez életben és mindenütt itt is csalalkozám. — Addig csipkedtem és addig zörögtem, inig egyszer felettem, azaz hátamon zürgött és engem csíptek meg, s nekem újból több volt egy okomnál, nem kételkedni ez aranyos mondás igazságán.

„Szólj igazat betörik a fejed!“ — „mundus vult de- cipi I“ — „Die Welt will betrogen und belogen sein !“

Siralmas metamorphosisaimat a végtelenségig folytathatnám, de minek kimenetelük ugyan egy t. i. „én kaptam ki 1“ — Hogy eddig is untattam vele szerkesztő urat, ezt tennem kellett a végből, hogy megismertessem azon mély fájdalmammal, mely megrohant, midőn elhatározóm megkeresni rendeimmel a „Tiszavidéket,“ annak tudatára, hogy névtelen vagyok,

Most már mitévő hová legyek!? Rögös pályám elősorolt élményeiből meggyőződtem eléggé arról, hogy, magamhoz hasonló földi halandó neve, még nem hozott szerencsét; egy ötletem támadt tehát, melyet megragadva az égiek palástjába óhajtók burkolózhatni. — De pillanatnyi örömöm csakhamar semmivé lett. — Az Olympon jártam édes szerkesztő ur, és pedig a végből, hogy megkérjem valamelyiket az istenek közzül, miszerint engedje neve és oltalma alatt e földön hirdetnem az igazságot. — Hiszen tudja szerkesztő ur, hogy e féle „könnyen gyuló“ „nevelt gavallér“ ember létemre először is az istenasz- szonyoknál kívántam tisztelegni; de milyen nagy lett bámulatom, midőn „Minerva“ ajtaját zárva lelem, s a szép Junot épen— legújabb divat szerint készült, magas sarkú czipők próbálásával találom elfoglalva, s hallom, hogy miner v a után ö is a földre készül; de hová!? — Mi történt itt kérdezőm ? — Az egész olympon zavar, sürgés, forgás pakolás; az istenek nagyobb része szobáikba zárkózva, vczérczikkek Írásával foglalkozik, mig némelyek istenek és istenasszonyok, már közénk vegyültek elhagyva az olymp magaslatait.

És ez mind az én bánatomra történt, mégpedig szerkesztő uram gondatlansága miatt. — Kérésemmel u. i. egyik isten a másikához külde, s valamennyi azon sajnálkozó felelettel bocsájtott el, miszerint nevét nem adhatja kölcsön, mivel ö maga „in divina persona“ munkatársul szegődött, beállott D. uram szerkesztőségébe. — Ó te te vén D. ! 11 . . . . mit vétettem én te ellened, hogy te mind elfogod az órom előtt az isteneket. — És magais én édes szerkesztőm ! ... jaj .... és háromszor jaj ... . hogyan engedhette, hogy kifosztogassa, az a D.. . . tisztán a maga czéljaira, az egész olympust.

Mit tehetek már mostan, ha szerkesztő ur eme hibája után, „minden nobel“ ember megütközvén a „Tiszavidék“ „istentelenségén“ oda megy a D.... uram táborába; mert azt csak szerkesztő ur sem kívánhatja, hogy valamire való ember a „Tiszavidéket“ olvassa s holmi obseurus S. Gy. Z. Y. stb társalogjon akkor: a midőn magához illőbb körben istenekkel és még szép istennőkkel is lársaloghalik.

Ezek után engedje meg édes szerkesztő ur, bár nehéz szívvel, de be kell vallanom, miszerint önnél sokkal praktikusabb ember D.... ur!

Ö megértette a kort; tudja hogy mai napon csak nagy szavak és magas hangok kellenek, s ime igy lön benépesítve a „Nyíri Közlöny“ bölcsek- hősök- istenek- és istennőkkel 1

De már a hangra nézve, bennem utánzóra lelt; e térről nem engedem leszoritatatni magamat. És most már nézzen meg édes szerkesztő uram, hála D.. .. urnák I képes vagyok bemutathatni magamat. — Alá szolgája szeikesztő rnak, én, én vagyok a „vén bőgő!“

„Yén bőgői?“ — „igenis vén bőgő; hang kell: it

van I“

Ilyetén minőségbe szolgálatára állok szerkesztő urnák, oly meghatározással, hogy havonkint legalább is egy nótával rukkolok be a Tiszavidékbe, hegedülvén mind arról, a mi szőke Tiszánk mentén, Vencsellötöl le Döfi ig figyelemre méltó történet. *)

Ha véletlenül lesz az is, a mi nincs, azaz ha figyelemreméltó, megörökíteni való nem esnék meg egy hó alatt, a Tisza jelzett mellékén: akkor megengedi szerkesztő ur, hogy — szenvedélyes bőgész (cellisla) létemre néha néha componálni és szokván, — egy egy saját szerzeményű váriatioval rukkolhassak be a Tiszavidékbe.

A „Nyíri Közlöny“ istenei reményiem ha csak „vari- ationak való Ihemaval“ is szolgálandnak, ha már nevüket meglagagták tollem.

Ezek mind igen szép propositiók, édes szerkesztő ur előnyösek is elfogadhatók. — Örömest sorozhat tehát a „glédába“ annál örömestebb mivel bennem hegedűst nyert, sa „hegedűié s“ mai napig úgy is nagyon módiban van; hisz nem ritkán hallani „behegedUll A. B-nek'

— Vonóm mondhatom elég vastag, húrom fáin és erős és ép azért mitsem téljen szerkesztő ur! — Hogy azonban a vonó vastagságán meg ne ütközzék : magyarázatképen és megnyugtatására egy vadász barátom szavaival élek, melyek szerint „sok port nem töltök még sem a puskámba, nehogy az, a piramusokal“ szaggassa! — E szerint nem lesz sem csillaghullás, sem királyi tanácsos- ingás csak gyenge szivrezgés és az ugyhiszem elég!

Reményiem, csak tisztában van már most velem, — (Szeretném ha ezt „meg fekete csillagozná“ és elmondaná, hogy: igen.) — Tudom hogy cinem kerülhette figyelmét, miszerint az istenek és istennők, — ha elhagyva az olympot, egymás után sorakoznak mielőbb is tánezra kerekednek. — Némelyiküknek eddig tanúsított „viczkándo- zásáböl“ én azt bízvást jósolni merem. — Mily jő lesz tehát, ha szerkesztő ur, ilyetén alkalmakkor elöszóllitand- lialja a „vén bőgőt,“ hogy az olymp urainak illő távolból annak rendi és módja szerint, el- vagy behegedüljön, — rám bízván természetesen, hogy az uralkodó hangulat szerint „D-dúr“ vagy „B-mollból stimmolva“ húzzak „lábfölé“ vagy, mit fecsegek „láb alá"

Végül a vidékről is valamit. — B. Sz. Mihályon a helybeli dalárda, tudtunkkal eddig három lánczvigalmat rendezett. — A harmadikban Janar. hó 30-kán magunk is résztvettünk, s hallgattuk a dalárda jól egybevágó énekeit.

— Mondhatjuk, hogy e dalegylet összhang és gyakorlottság tekintetében, megyénkben ritkítja párját; csak sajnos az hogy énekeseik a hang simaságát, modulátioit illetőleg még a természet vad virágai. A nyers hangokon simitani, finomítani kell és akkor uraim, megállhatják a plalzot. — A vigalom külömben derülten, és csendesen folyt le, s a szépszámú és díszes vendég koszorút — valamint a kiadás csekélységét tekintve, a bevétel — s igy a tiszta haszon is legalább három vigalom után — szép lehetett. — A meg hívókon, igaz, mi jótékouy czél sem vala megnevezve, de még ez nem zárja ki, hogy a dalárda — fedezve kiadásait és szükségleteit, — a felesleget jótékony czélra ne szentelje. — Ézl szeretjük hinni is, és elodázzuk egy jó barátunk állítását, mely szerint az egész tiszta haszon,— „gyántára fogyott volna el; mert ha a tánczvigalomban működött némely dalszerek recsegésén, észleltük is a túlságos „gyánlázást,“ a mit azonban meg nem révünk, — feltesszük, hogy ez csak is ily alkalommal történhetett meg — Égyébbiránt majd hírül vészük a dolog mibenlétét és akkor registrálandjuk.

És ezzel — húr közzé dugjuk a vonót, vége befejeztük az első nótát. Isten önnel szerkesztő ur ! úgy lehet, hogy farsang utólján, vagy tán böjt kezdetén, beállít egy „egyveleggel."

A vén bőgő.

Statisztikai adatok, és másnemű megjegyzések a nyíregyházi ev. ág. hitv- elemi iskolák 186 % o iskolai év állapotáról.

Tanköteles gyermekek azev. ág. hitv. egyháznál van 7 évtől 12-ig 1695.

Iskolába jár 1487.

Hiány 208,

Ezen hiányzók részint gyengélkedők és betegesek, részint nevelőintézetekbe járnak, némelyek szüleikkel a város határából elköltöztek többen ruha és élelem hiány miatt maradnak el az iskolától.

A 9 tanyai iskolában tanul 469 gyermek a 9 városiban 998. A pulnoczki bokortanyai iskolában tanul legtöbb t. i. 80, a városi iskolák között az alvigi első elemi osztályban van 210. Az összes létszámból, levonva az iskoláinkba járó 39 rom. kath. 23 gör. kath. 12 helvét, és 3 izraelita, összesen 77 gyermeket, s a felmaradt 1410-et felosztva 9 városi, 9 tanyai és 6 segéd-tanitó között, egy tanítóra esik mint egy 60 gyermek, megegyezőig az utólsó népoktatási törvény kívánalmával,

Egyházunkban a születtek.közzül születésétől 6 éves koráig elhal minden 100-ból 46,

Az iskolába járó gyermekek közzül 5 év alatt minden 100-ból 7.

Évenként az iskolába először belép 350, kilép 288.

A születési arány a nemre nézve ez: születik 109 fiú, 100 leány.

Ezen statistikai adatok, melyek e helyütt csak vázlatban adattak elő, s egyházunk részéről nem kevés fáradsággal a számos rovatos táblázatokba bóvezettetlek, még múlt év Decz. 15-kén voltak a városi hatósághoz beküldve a mint bizonyos kulforrásból tudom még folyó év Február 14-kén sem voltaira tanfelügyelő ur kezeinél, — hogy tehát a 22 kanyag község között mely határozott időn a nevelésügy kiderítésére oly nélkülözhetlen adatokat be nem

*) Köszönettel vesszük úgy is rég várjuk már.

Szerk.