Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1870-02-21 / 8. szám

Anno 1670. február 6-kán történt, hogy egy háztulajdonos — nevezzük Demeternek — megengedte Péter jóbarátjának, hogy csak úgy „abinvisis“ sötétben, háza egyik szűk czélájában üsse arczul Pál urat, nem lehet tudni miért, de a házigazdának valami „pick“-je volt Pál urra, nagyon örvendett tehát, midőn Péter barátja jól pofon teremtette Pál urat.

Azonban, oh horrendum! . . ez a Pál olyan goiomba, olyan vakmerő volt, hogy egy hét múlva elment Demeter úrhoz, és ott a még mindig setétségtöl környezett Pétert felismervén széles tenyeréről, a házigazda engedelmével, hogy a kölcsönt kamatostul adja vissza, két oldalról úgy arczulvágta, hogy csak úgy szikrázott a szeme, s ilyenformán szólott: tejól tudod, kit ütöttél arczul, de én nem tudom,hogy engem ki ütött, s én kit ütöttem meg, nem tudom, ha nem vagy-e ellenségem, mutasd meg gyönyörűséges ábrázatodat, akkor talán ha felismerlek, azt is megtudom mondani, hogy tulajdonképen mi van a begyedben, mert miután ok nélkül ütöttél meg barátaid segélyével, azt kell hinnem, hogy ellenségeim vagytok mind nekem, mind barátaimnak, s megrontásunkra törtök; nosza rukkolj ki vele, volt-e igazságod, midőn engem arczulütöttél!

Erre Pál azt várta volna, hogy Péter ur levetvén .álarczát és dominóját, szemébe néz Pálnak s megmutatván tisztességes ábrázatát, elmondja neki az indokokat és felvilágosítja, hogy igazságosan cselekedett.

De Péter hallgat, még jobban belebuvik dominójába, azonban a házigazda, Demeter ur, tüzet, rablót, gyilkost kiabál, s szemeit az égre függesztve indignálódik:

Ali! ez mégis borzasztó! én lovagiasan megengedem ennek a goromba Pálnak, hogy kedves Péteremnek a pofot visszaadhassa, és ime bátorkodott élni az engcde- lemmel és minden tárgyilagosság mellőzésével, saját házamban pof helyett pofot merészelt adni, és hallott-e a világ ilyet, azt meri mondani, hogy ha Péter és barátai öt arczulülik, azok neki és barátainak ellenségei. Szörnyűség! ez a Pál még identificálja magát barátaival és becses személye megsértését barátai elleni roszakaralnak is meri mondani!

(Ekkor Demeter házigazda rémítő hadonázása közben kitekint az ablakon, és meglátván Pálnak legbensöbb barátját ikertestvérét, Paulusl, megragadja a haját, és bc- huzza az ablakon).

Jöszte csak — kiált mérgesen —jöszte csak te sátánok fajzata, ördög ivadéka, te ugyan egy szóval sem folytál be a perpatvarba, dé testvére vagy Pálnak és egyszer megengedted saját házadban, hogy ellenem roszat merjenek szólani, ugyanazért te vagy az, a ki következetesen azt mered állítani, hogy a ki légedet vagy Pál testvéredet pofonüti, az romlásotokat akarja, ti vagytok azok, a kik az arczulütést nem ismeritek el, hogy az nem egyéb volt, mint a tisztviselői hivatalos eljárás gyöngéd bírálata, ennek folytán ti a szabadság, az alkotmányosság és a szabadsajtó ellenségei vagytok; ti sötétség fiai, ti tudatlanok, tj nem értitek azt, hogy a szabadság abban áll, miszerint nekem szabad titeket pofonvernl, de ha visszaadjátok, akkor ti megsértitek a szabadságot, az alkotmányt, a szabadsajtót: de mi azt védelmezni fogjuk ellenetekben, s kimondjuk, hogy ezentúl is adunk fricskákat az orrotokra, még meg is rugdosunk, megrágalmazunk, és ha ti ezt nem a legtisztességesebb tisztviselői hivatalos eljárás bírálatának veszitek, mi újból felkelünk az alkotmány, a szabadsajté és az emberjogok védelmére. Szörnyű emberek! ti lábbal tapostok minden szentet, a szabadság hitvány rongy előttetek, ti önkény szolgái ti zsarnok bérenczei, ti még azért meritek feltálaló a szátokat hogy megtudjátok, ki ütött pofon, ti nem éritek be azzal, hogy „mit“ kaptatok? Ebből ismerni rátok Belzebub ivadéki! Szörnyűség, még ők azt merik kérdezni, hogy „ki“ ütötte őket pofon, nem érzitek magatokat szerencséseknek, hogy a világosság

TÁKCZA.

Fejér galamb, fejér rózsa.

Eredeti beszély

Gy. öngyösy Sámueltől, (Folytatás.)

IV.

Az idő, melyben történetünk játszik, nemzeti életünk azon korszakát képezi, melyben a nemzet, mintegy azerkaru meglopott óriás, fenyegető zúgással kelt fel jogainak védeknére; — azon idő volt ez, midőn nem volt az anyáé gyermeke, nem volt a nőé férje, nem volt a szerető szívé kedvese, mindenikkel egy nagyobb hatalom, egy fensőbb erő, egy magasztosabb érzelem rendelkezett. Az anyai kebelről leszakította magát a fiú s odadobta a csatatérek véres mezejére; a férj kibontakozott ifjú neje lágy karjai közzül, s odavetette megát a szuronyok, a puska és ágyucsövek elébe; a szerető egv hajfürtöt kért kedvesétől büereklye gyanánt, szivére tette, és azután ment szerelemtől dobogó szivének vérét kiontani, egy kedvesebb egy szeretettebb lényért a hazáért! .... És hányán mentek el, a kik többé nem jöttek vissza váró kedveseikhez soha ? . . Ott maradtak a liarczmezőn, és boldogok voltak utolsó perczeikben, mert mig véről; özün- nel folyt felnyitott kebleikből, mint tulviiági hangot hallották meg a győzők csatakiáltásait, ekkor utolsó erejöket összeszedve megcsókolták a véres főidet, egy halk éljent kiáltottak a hazára, azután elaludtak örökre a győzelem

mosolyát vivén magukkal halvány arczukon

..........

P

éternek nem volt sem anyja, sem neje sem kedvese, csak a baráti kötelék tartotta egy ideig honn, hogy őrködhessék' egy ártatlan nő felett, kit meggyőződése szerint egy ragadozó madár környékezett; Gyulát sokszor lelkesítette, rábeszélő tehetségének egész erejével hívta őt a csaták mezejére, de Gyula sokkal jobban elvolt merülve szerelmébe mintsem hogy elég erős lett volna a Gábriella karjai közzöl kibontakozni, vagy talán más érdekek miatt, de egyáltalában nem volt hajlandó a kényelmes otthont, a háborús élet sanyaruságaival felváltani.

fiai, az alkotmány, a szabadsajté védői kegyeskedtek benneteket meglegyinteni Pfuj leufell a sajtószabadságot Így megsérteni, szerencsétlenek I nem értitek, mi az a sajtó- szabadság , de mi megtanítunk benneteket.

A sajtószabadság abban áll ti szerencsétlenek, hogy az ember ha akarja, pofozódik saját neve alatt, ha nem akarja, akkor valamennyi görög és római Istennek és bölcsnek a nevét összeszedi és azoknak a nevét használja, vagy plane név nélkül is lehet rugdalódzni; a sajtószabadság abban áll, hogy nekem szabad sötétben orozva oldaladba Ütni a tőrömet, de neked nem szabad azt megtudni, hogy a döfés kitől jött, meri ha azt keresed, megsértetted a sajtószabadságot; a sajtószabadság abban áll, hogy le rakd zsebre, a mit kapsz, legyen az rágalom, ütés, rúgás vagy harapás, de ne kérdezd, honnan jött, mert megsérted a szabadsajtét, annak pedig ily őrletemben a nyilvánosság előtt mindig védelmezői leszünk! Most ella- karodhattok I

(Paulus ezen leczkéztetés alatl, hallgat mintegy kérdőjel azon gondolkozván, hogy tulajdonképen a lárgyila- gosság melyik csepiiszála allali összeköttetés folytán érdekli öt mindez, a ki semmi részt nem vett az egész históriában, s midőn álmélkodva gondolkozik a Demeter ur tárgyilagos handahandázásain M. . . kisasszrny silphid léptekkel a háttérben feltűnik és Paulus iránti sympathiája jeléül pantomimice egy gyöngéd baraczkot ád annak fejére s a mint jött lebegve éllünik, s a függöny legördül.)

(Az alkalmazást jüvö számunk hozza)

Nyirfalombok.

VL

(A százegyedik udvarló. Barnák-szőkék. A visegrádi Salamon tornya és a családi budget. Szent Vitus táncza és bugyogó. Fáczánczomb és egri vörös — az étlapon, elég ha meg van az illusio. Malitiosus megjegyzések jobbról balról , mikből nekünk is jut utóljára. Megszökünk.)

Persze hogy hiában élt, persze hogy semmit nem tanult, pedig holtig tanulhatna Fáy Andrástól a nti Fövenykova barátunk , mert ime a bálteremben egész elragadtatással , sőt a mezmeri delejes álom gyönyörével hallgat arra a Junó alakú barna delnőre, ki mosolygó arczczal, ragyogó szemekkel s élénk kézlejtéssel magyaráz valamit neki, — ezúttal legújabb, összesen immár százegyedik udvarlójának. . . Vigyázz ifjú levente I mert azok a barnák .. . sapristi! most majd badarul szólottunk, mert hiszen azért, hogy mi azokat az aranyhaju, búzavirág szemű, vérpiros ajkú „kárthágói szépségeket“ bálványozzuk, a barnák közt is lehetnek é tudomásunk szerint is vannak gyöngéd, szeretetre méltó hölgyek. . . Hanem nem ijedsz- e meg attól az átkozott nagy „chignontól,“ attól az óriási haj-ducztól, attól a visegrádi Salamon tornyától, imádott barnád káputján ? . . . Bah! mit beszélünk ismét ilyen badarságot! hiszen nehány kedves madonna-arcz kivételével az egész hölgykoszoru hasonló szörny-fejdisszel van adjus- tálva ... De édes hölgyeim! azt csak nem képzelik, hogy ez a természetellenes, sőt sokaknál „több szint is játszó“ hajzat valami jól állana kegyeteknek ? . . . Bizony azt hiszik ezek! ... Jó, legyen... de meggondolták-e, hogy az a vendéghaj, paróka vagy mi a tatár, újabb tételszámot képez a háztartási budgetben, pedig épen ennek a budget- nek folytonos, fokozatos emelkedése riasztja vissza legtöbbször ifjainkat a családélettől ? . .. Ránk sem hallgatnak . . . Ám lássák.... mi megmossuk kezeinket s ártatlanok leszünk a „pártában maradók“ sopánkodásai ellenében. . . Inkább örökös nőtlenség, mint „chignonos“ ara, — nemde fiatal barátaink ?

Az ifjak összenéznek , jelentékenyen mosolyognak, s meglehetős hangon suttogják:

Ez egy ideig visszatartotta Pétert is, Gyula és Gábriella ugyancsak az édes anya jelenlétében beszélhettek egymással, de sokszor megtörtént, hogy Szenveiné fukarsága miatt egész estvéken sem gyujtatott gyertya, ő pedig szokása szerint igen gyakran elszunnyadt öreg karos székében, s csak akkor ébredt föl, midőn a Gyula távoztá- val leánya felköltötte; a miatt Péter még mindig ingadozott , imádott hazája védelmére a síkra szállani.

Egy időtől kezdve azonban azt kelle tapasztalnia, hogy Szenveiék mind az anya, mind Gábriella, naponként hidegebb fogadásban részesítik, kérdéseit sokszor felelet nélkül hagyták, az irányában eddig tanúsított rokonszenv egészen meghidegült, Gábriella titkolódzó lett előtte, szóval azon pontra jutott, hogy tolakodás vádja nélkül, nem szabad többé Szenveiéknél megjelennie, sértett önérzete feltámadt keblében, jól tudta, hogy ez a Gyula műve, kinek érdekében állott az ő eltávolítása, de mit tehetett? fájdalmas érzettel, de elhafárp.zta látogatásait beszüntetni. Erre tiszteségesebb mód nem lehetett, mint keble bővágyát követve a hadsereghez menni. Midőn azért eltávozandó búcsúzni ment Szenveinéékhez, a Gyula szemében az örömöt látta visszatükröződni, búcsuzása rövid és hideg volt, de Gyulát karon ragadva füleibe súgta: — Ez a te müved, de jólvigyázz, távol tőletek is őrködni fogok felettetek, emlékezz szavaimra! — azzal eltávozott; belerohant a vészbe, felkapta a fergeteg, az ország egyik végéről sokszor a másikra vitte, közel sem járt szülő városához, de bárátnője felett azért őrködött,

Péter biztosan tudta, hogy Gyula napi élményeiről terjedelmes naplót vezet, e napló másolatát kelletehát neki bírnia, hogy mindent tudhasson, és a szükséges időben segítségre jöhessen. E terve létesítése sokkal könnyebb volt, mint előre gondolta. A Gyula inasa nem valami magas jutalomért, egész készséggel magára vállalta a napló másolatait Péternek minden héten, a kijelölendő helyre megküldeni.

És csakugyan midőn Gyula szabadabban kezdett lé- legzeni a Péter eltávozása után, s mind követelőbb kezdett lenni a Gábriella irányában, házassági ajánlatot tett, és ennek rovására akart mielőbb czélhoz jutni: azt legtávolabbról sem gyanította, hogy Péter még lelkének legtitkosabb gondolatjait is tudja.

Pedig Péter mindent tudott, többet mint még otthon volt, a naplóból megismerte fekete lelkének minden

— Láttál-e már mammuthot ?

— Ezelőtt két másodperczczel még nem.

Nesze nekünk, . . . a mammutk mi vagyunk I ... No semmi, tegyük zsebre a bókot. Várjatok csak hegyke legénység ! majd eszetekbe jut még, hogy még is csak igaza volt annak a „mammuthnak“ . . .

Hanem azok a barna fiuk a karzaton bizonyosan jól felöntötték a garadra, mert olyan pogány nótát húznak hogy agyvelőnk is csak úgy rázkódik. Aztán még tánczol- nak is rajta! Ott lejt Handabanda lovag a kicsi szőkével, sőt még — corpo di bacco I — Eövenykova barátunk is keményen ugrándozik a barna Junóval. . . Dé micsoda táncz-nem ez ? Kalamajka, vilii rezgés, kánkán, fandangő, cachucha, pozabucki vagy plane szent Vitus táncza? . . . Ugyan rógó uram öcsém! micsoda genusa és spéciese a táncznak ez a helytelen és illemsértő izgés-mozgás, tipe- gés-topogás, összekavarodás ? . . . Krepli ? hiszen ez valami sütemény I Vagy úgy ? ... No hiszen pocsék egy jószág ... Jó hogy nem látja a vén Gvadányi, mert tudom mondana rá valami szittya „kadentiát“ .... De hát az Ízlés sokféle ;. . . „de gustis non dispis!“ No csak járjátok a bolondját kaczagányos ősök bugyogós unokái, inkább mi is dalolunk ahoz a veszett kalamajkához :

0 du lieber Augustin

Geld ist bin, Mensch ist hin,

Hopszasza hopszasza

Alles ist bin .. .

Daloljon bizony a bőrduda nektek,.,. menjünk innen , mert „egy szuszra“ elég ennyi a jóból... Chignon- lobor , bugyogós regement, zepperli, mammutht... a guta kezd bennünket kerülgetni.. . előzzük meg egy fáczán- czombbal és egy ital egrivel.. .

így! ... Az igaz a fáczánczombon nagyon kivehető a kappanpecsenye ize, s ez az egri vörös is aligha látta — legalább ezen minőségben — hős Dobó vára táját; de hiszen, ha a bálra megrendelt 1, mondd: egy fáczán bőröstől tollastól elfogy, az étlapon pedig ott parádézik a fá- czánpecsenye, és azt az egyenlőség elvén mindenki követelheti drága pénzért, mi természetesebb mint az, hogy fá- czánt ugyan nem, de helyette kapunk „fazanirozott kap- pant,“ — különben is igen egyre megy, ha nem eszünk is fáczánt, de szentül hisszük, hogy „azt“ ettünk . . . Aztán az az egyetlen gönczi hordó egri vörös sem tarthat örökké, mig az az áldott „nyíri vinkó“eIkifogyhatatlan, no meg tulajdonképen egészségesebb is az egrinél, legalább nekünk nyíri farmereknek . . ,

De hát azért jöttünk ide, hogy mint valami mérges pulykakakas mindenre kurrogassunk ? Már most is ujjal mutogatnak reánk ... Vegyüljünk el a tömegben, mely a szünórát sétára, társalgásra, széptevésre, emberszólásra használja fel, — majd hallunk ott untig kurrogatást.. .

— Beh gyönyörű teremtés ez a .... ka.

(Málika? Zsuzsika? Janka? Minka? Tinka?Linka?

Herminka?)

— Hjah I a Pompadour-pasta, rosée de beauté, chro- matique párisién, eau de lys, és egyéb kozmétikns eszközök mindig megteszik a hatást.

(Ne neked szivem , kipingált donna!)

— Nézd csak ezt az esetlen vén legényt, mint pislog arra a gyermek leáuyra.

— Nem vén legény és nem gyermek lány az fiam, hanem vőlegény és menyasszony.

— Lehetséges-e ? .. hiszen ez a hervatag ősz és viruló tavasz társulása.

— Dóré! a vőlegény enorm gazdag, az a kislány pedig filozóf, s igen tudja, hogy az életben a tavasz her- vasztja el az őszt, s minthogy az ősz kincseit a tavasz fogja örökölni, miért nem lenne pár évig „krankenwärter“?

— Hm. Hatalmas logika . . . Hát ez az összetöpöröszenyjeit, megismerte sötét terveit, a midőn azoknak elérése felett naplójában örvendezett, s csak a napokat számlálta: Péter épen azon napon termett otthon , mintha a földből nőtt volna ki, a midőn a szegény ártatlan Gábriella nem is sejtette, hogy az örvény számára annyira el van készítve, hogy csak egyet kell lépnie, és örökre elbukott.

Péter mindenek előtt Gyulát kereste fel, arcza szigorú volt, szemei villámot lövelltek, s a bűnös nem bírta kiállani a tekintetet, szemeit lesütötte, jólérzette, hogy Péterben egy kérlelhetetlen biró áll előtte, kit hazugsággal eláltatni nem lehet, érzette hogy Péter mindent tud, bár nem tudta meg fogni hogy mi utón ... de bűnös volt1 várta Ítéletét.

A katonai öltöny, a csaták füstjében megbámult arcz, a daliás termet, csak emelték a Pé'er fölényét, mikkel az elpuhult kéjencz nem mérkőzhetett.

— Gyulai szólalt meg kemény hangon Péter — midőn eltávoztam, megmondám hogy őrködni fogok felettetek , te engem alávaló rágalmakkal elűztél a háztól, melyben annyi szép reményeim vannak eltemetve, elmentem, de ott maradt lelkem, melyben erős az akarat, a hol erős az akarat, ott nem lehet titok , ott beszélnek a falak, elárulják a titkos suttogásokat az ajtók, a titkos gondolatokat kibeszélik a pókok, melyek egyhangú zsongással szövik pókhálójokat, melyekhez te oly nagyon hasonlóvá lettél. Elmondjam-e, hogy távozásom óta mi történt veled, elmondjam vétkes gondolataidat, aljas terveidet, melyekkel egy angyalt akartál szenvedélyednek feláldozni? Én mindent tudok, és most eljöttem feletted Ítéletet tartani ! Ne mentsd magad, az nem ér semmit ! Három dolog között kell választanod, vagy azonnal nőül veszed Gáb- riellát, vagy jösz velem védelmezni a mindenfelől megtámadott hazát, vagy most e pillanatban megverekszel velem , hogy csak holt testemen keresztül nyújthass kezet ama hölgynek a kit én annyira imádtam, hogy betaszit- hasd az örvénybe 1 várom válaszodat I

Gyula meg volt semmisülve, egy hangot sem volt képes szóleni, nem védte magát, úgy is jól tudta, hogy hasztalan, mert ezen ember bármi utón, de még gondolatjait is tudja: meglepetéséből némileg magához térve, végre megszólalt:

— Nem mentem magamat, igazad van Péteri én egy semmikellő vagyok, egy gyáva hitvány féreg, ki nem