Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-01-31 / 5. szám
posan végezvén el, biztos bepillantást engedett vetni a varos anyagi helyzetébe. Nem akarjuk feltárni a rósz gazdálkodás lolytan évenkint emelkedő deficit számarányait, a városnak meg így is elég vagyona van arra, hogy jövője felől kétségbe ne essék: de nem hagyhatjuk észrevétel nélkül a küldöttség jelentésének azon pontját, mely a városi kórház és kisdedovó alaptőkéjéről szól, s mely a képviseleti gyűlés minden tagjában, méltó indignatiót keltett. Ugyanis a nevezett két intézet alaptőkéje, nemcsak hogy majd egy évtized leforgása alatt nem gyarapodott, sőt ali-lib szállott: de e mellett a tőkét képviselő kötvények a legnagyobb rendetlenségben találtattak, minden biztosítás, minden betáblázás nélkül, egyiknek kezesei haltak el, másiknál a íőadós és kezesek szegényedtek, vagy haltak el, úgy annyira, hogy e két alaptőke lágyrészben pusztaiéban van! Szomorú meggyőződés egy évtizedes hanyagságról! Mi azon nézetben vagyunk, hogy az ezen hanyagságból eredő károkat azoknak kellene visszatéríteni, a kikre a mulasztás vádja be i'og bizonyulni. A küldöttség mindenesetre köszönetét érdemel, hogy a sebekre reá mutatott, legalább jövőre talán az illetők ovakodóbbak leeiideuek. □ Nyirfalombck.*) m. (Amerika Szabólesmegyében. Egy jó bécsi fiú és az ő experentiái. A mérnöki póznák mint sárkányfogak. Pro et contra. Morlák üldözés. Egy krivosciáner. Pro fidelibus servitiis. Nekünk semmi nem jut. csak a farzsába. Te csak fizess! Nagy hallgatás, — melyet egy újdondász tör meg. Arkanzász láttávolban.) Gerstácker Frigyes német iró után dr. Ágai egy négy kötetes regényt adott ki eczimen: „Arkanzászi lókötők,“ miért nem adhatnánk mi — a minthogy ezennel adunk is — rövid életképet az „Arkanzászi vasútról.“ Meg ne döbbenj kedves olvasó! az exoticus hangzásit czimtől; ne félj, nem hurczolunk meg Amerika őserdőségeiben; elkerüljük a tájakat, hol az undok oldok (alligator) az idomtalan busaszöketö, a fojtó zuzár (boa constrictor) a rettenetes csörgöncz, az emberevő czápa, a gyermek- rabló kondor keselyű, a romboló termesz és más fertelmes szörnyetegek vitatkoznak az „enyim és tied“ fogalmáról egymással, és egy csinos szörnyeteggel, kinek ember a neve. . . Tengeren, az igaz, kell ottan ottan utaznunk, de csak olyan tenger ez, melyen nem félünk sziklától és zátonytól , vihartól és rabló kalózoktól, tengeri betegségtől és a tropikus égalj napszurásától, a gőzkazán szétrobbanásától és matróz-gorombaságtól,. . . utazunk tengelyen a tengeren is, lévén ennek neve sárga — vagyis szokásos kifejezéssel: homok-tenger,... szóval utazunk Szabólesmegyében. — Szabólesmegyében ? . .. hát Arkanzász hol marad akkor? kérdezi a kíváncsiság. Türelem, tisztelt hölgyeim! Kegyeteknek különben is nem a legerősebb oldaluk a várakozás és békeíürés, . . . legyenek tehát szívesek e valóban szép és rőzéatermő erényben kissé gyakorolni becses énjüket, mig mi a tárgy fontosságához illő komolysággal, és a kedves „sógornép“- nél divo „gründlichkeit“ részletességével fejtjük meg a feladott hamis rébuszt: „Ankanzászi vasút Szabólesmegyében.“ TÁRCZA. Gr. Raimund. (ballada.) Lakoma, vigasság büszke palotában; Fényes urak és nők felhevitő tánezban. Vár grófi urának lakodalma van ma, Hadd igyák a vendég, hadd szóljon a banda. S szól a házi úrhoz egyik vig levente : „Ifjú menyasszonyod oly halovány! nemde? Liliom az arcza, homlokán egy felleg, Mely onnan elűzze, hol az a lehellet?!“ „Eh minő csekélység! lyánykorát siratja, Nincs neki mostanság másra gondolatja, Egy csalfa lejtőre hátha feló lépnél! Rózsapiros kedvét meghozza az éjfél.“ „Hej kedves barátom! Mi haja a nőnek? Gondjaim felőle mindig egyre nőnek. Ejféli időre már ma te se vársz tán, S nem látod a nagy hűt szép hitvesed arczán?“ „Piha! mire e nagy lélekölő kétség? Akarja, hogy szilárd asszonyul tekintsék! Fejkötő a lyánynak jár mindig sóhajjal .... Rózsapiros kedvét meghozza a hajnal.“ „Piroslik a hajnal keleti határon .... Szép hitvesed kedvét mindhijába várom De szivedbe mérget miért hogy én öntsek ? Hitvesed szemében beszélhet a könnycsepp.“ „Könnycseppet is láttam mennyasszonyi szemben; Felhő alól a nap süt csak melegebben, . . Menyasszonyi ágya vetve hópehelylyel .... Rózsapiros kedvét meghozza a reggel.“ — A múlt év nyarán egy miveit és kedélyes bécsi fiú zarándokolt faluról falura a Nyiregyháza-kisvárdai vonalon. Mintha most is látnok délszaki napsugártól barnult arczát, spanyol szakállát, kalabriai kalapját; mintha látnánk, mint nézi darabig a kacsa-tömő leányt, s azután egyszerre csak hozzá ugrik, kiveszi kezéből a pecsenyének szánt állatot s a földre kuporodva elkezdi ugyancsak tömködni kuköriczával, úgyhogy majd meg fuladt a szegény baromfi. Mintha hallanánk, hogyan jellemezi a bejárt községeket: „K. joo bácsi. . . D. hu! nix joo, &u,_ au, au, hamm, hamm (bizonyosan megszabták ott nadrágát valami udvariatlan komondorok) ... X. scheue kisasszonyod,'ah! .. . Q. hárákszolsz ténsasszoriy ... No de mindez nem tartozik a dologra, hanem az igen, hogy a merre ez a .„jó fin“ átvonult, utat mindenütt mérnöki csóvák jelezték. Szegény feje! ő sem hitte, hogy valaha Trefort „barbár országában,“ s illetőleg annak „Nyír“ nevű terra incogni- tájában legyen „földönfutó,“ — mikor neháuy éve még a Cordilleras de los Andes regényes fensikjait s a forró égövi gyönyörű prairieket recognoscirozta Brazíliában és Mexi- cóban... — Állá! gondolják kegyetek, most mindjárt Arkan- zászba érünk... Korántsem! még Arkanzász messze van, még most csak a vasúthoz értünk, a mennyiben a fentebbi kedélyes „jó fiú“ a tervbe vett Nyíregyháza-ungvári vasut-vonal pályáját jelezte —- még pedig a Sóstót, Kemecsét, Deme- csert Pátrohát, Kis-Várdát érintőleg — hórihorgas póznáival. Hanem azok a póznafák aligha valami atyafiságban vagy sógorságban nem állottak a Kadmus-féle sárkányfogakkal a hitregetanban, mert alighogy leszurattak a földbe, a vidéki békeszerető érdekeltség legott két ellentáborrá alakult. — Sapperment 1 a vasút ketté vágja a cespesemet. — Crucifix sapperment! hát még az én tagomat. — Potz hímmel tausend sapperment! nekem meg a kúriámat, pinezémet. — Ha építik, nem kapunk napszámost. — De még cselédet is bajosan. — Protestáljunk ellene. — Opponáljunk. . . . Mit gondoltok — hangzott ismét a másik táborból — hiszen a vasút a legnagyobb áldás lesz e vidéknek. . . . Földeink ötven százalékkal fognak értekesbüini. . . . Terményeinket könnyen szállítjuk. ... Az indóbáznál pompás időtöltésünk lesz. ... És .. kő számára kőbányai sör. .. . Hát még a kugli. ... Éljen a mi vasutunk 1 Lön aztán rettenetes morlákiildözés, rendszeres ba- lekfogdosás. Mentünk faluról falura, árulni a vasut-részvé- nyeket, megcsíptünk lefüleltünk mindenkit, a kire legcsekélyebb árnya a gyanúnak esett, hogy volt, van, lesz, vagy lehet valaha tárcsájában, ládájában, gerendájában az a nemes érez, melyet a „Nationalbank“ (perse nem a miénk) papírból gyártat; a ki hon nem volt, utána rugaszkodtunk a harmadik falu ellen is, pardont senki nem kapott, panasz figyelembe nem vétetett, sirás rivás , fogcsikorgatás mit sem használt, enges&íelhetlenelc voltunk, mint a fran- czia szélsőbal, és kérlelhetlenek mint a szent inquisitio;... a ki plane épen nem akart venni egyet sem, arra rávar- tunk kettőt. Egyetlenegy „bátor ember“ volt csak, kit kedvező anyagi állása mellett is, még azzal sem hittünk meghódítani, hogy síületendő fiának az épülendő vasútnál jövedelmes állomást helyeztünk kilátásba,. . . bizony bizony! megérdemelne ez a megátalkodott „krivosciáner“ hogy „coventrybe küldessék,“ mint „unicnm“ a „homo di- luvianus“ fajból boriélbe tétessék, vagy Botany bayba de- portáltassék. . . . Azt, reméljük, tudják kegyetek, hogy a részvények elkeltek (epocha ez, a jelen órási pénzválság szomorú napjaiban), a társaság megalakult; valamint azt is bizonyosan olvasták a múlt évi Tiszavidék valamelyik számában hogy a szervezkedő gyűlésen a jelen volt részvényesek, mintha már részvényenként huszonöt-havmincz forint osztalékot meassáltak volna, bőkezüleg, igazi magyar nagylelkűséggel és fönn gavallérsággai szavázták meg fáradozásaik jutalmául a tekinteteseknek a százakat a nagyságos és méltó- ságosoknak az ezreket .... (Miért nem lehettünk, ott) nekünk is jutott volna talán néhány tekercs azokból a va- donnatuj ezüst-nikl - húszasokból. Hiszen mi is. fáradoztunk ez ügyben, . . . kaptunk természetes zuhanyfürdöt s utána jó adag katkarust, gázoltuk a sármakadamizált ut- czákat, lápkutba beledőltünk, szúnyogok megmartak, békák megmacskazenéztek, kalapunk, csizmánk, lószerszámunk ruinálva lőnek, lovunk megsántult, kocsisunk elug- rott s mai napig gyötör a lapkutban acquirált gonosz farzsába. . . No de a mi hibánk, ha nem voltunk a szervezkedő gyűlésen, . . . aztán meg hátba reánk fürmedtek vol- volna ott: „odi proíanum vulgus . . . favete ÜDgvis“ — hallgass köznapi ember; fogd meg a szád, és . . . fizess). Azóta aztán olyan szépségesen hallgatott az ügy, mint a miniszterek szoktak, midőn kuruezhadak által csiklandós természetű tárgyakban interpelláltainak; . . . mig egyszer csak az őszön a Tiszavidék újdondásza azzal a furcsa hírrel lepte meg a publikumot, hogy a tervezett vasút nem a mérnökileg kijelölt eddigi irányban, hanem via Iíó- taj—Bércéi fog Nyíregyházáról Ungvár felé kiépíttetni, még pedig állítólag azért, mivel ezen utóbbi vonal létesítése jóval kevesebb kiadást szükségelne. . . Most tisztelt olvasó! most közelitünk már Árkán- • zászhoz... Z. Y. Levelezések. Debreczen, 1870. jan. hó.*) (Nagy vásár, nagyobb sár, a minisztérium gyára, drága színház, lutriabál, üres szív, ilres tárcza.) . Debreczenben most már nemcsak a sár, de a vásár is nagy, azaz hogy a neve az; két nagyság nem férhet meg együtt, hogy mindkettő tökéletes legyen, egyik a másiknak ellensége; minthogy pedig a nagy sár országszerte tökéletes, ennélfogva vidéki atyánkfiáit takarosán otthon szorította, ha csak — már tudniillik a honnan lehet — gőzösön nem jött be. De bizony, bármennyin jövének is, több itt az eladó, mint a vevő. Még a ki idevaló is, ha csak lehet, nem megyen ki az úgynevezett külsővásárba, eszébe jutván a nóta: „Ne menj arra rózsám, nagy a sár stb.“ — Eám-lám, mije nincs a minisztériumnak, alkuszik a civa a tarka kendőre kegyetlenül. izraelita polgártársunk nem győzi már argumentummal bizonyíthatni, hogyneki magának is többe van, mint a mennyiért az asszonyság kéri, utoljára aztán kifakadva igy szól: thudja megh lelkhcm, hogy ez a khendő a minisztbérjom gyárából való, ottphedig szhabott ár van.. . . Hanem bármily kicsiny volt is a vidéki látogatók száma a vásár alatt, felhangzott a nagy panasz, a mely minden vásárkor hallattatik, de meg nem hallgattat ik. Ugyanis színházunknál az a dicsőséges szokás uralkodik, hogy a helyek árát igy vásárkor két-báromszoA nap is feltűnt már a felhőtlen égen, Vendégek is .mmár eloszoltak régen S az ifjú menyasszony liliom arczára Haj még se rigyog fel az öröm sugara. — „Nosza én kedvesem, bánatos galambom, Szép zokogó madár aranyos falombon! Szerelmünk hajnalán mért hogy felhő támad? Kellemed virágit letépi a bánat. — Fel fel hát örömre!. .. Élvezetek árja — Parancsolj! — s lelkedet lágyan körül járja. Drága kincsei ottan, itt vigalmak várnak 1 . . . Te vagy a királyné, asszonya e várnak. — Vagy ha ez nem kedves, vidítson az ének! ősi hajiokomba lantosok jövének. — Hogy legyen nekem is igy örömbe részem, Megtanít szeretni, lant művészi kézben.“ — S ime jő Cabestan*) lantos ifjú cs szép; Az asszonynyal egymást oly sokáig nézték. Majd pendíti lantját (szép fejét lehajtja) S úgy zokog és úgy sir egy darabig rajta. Aztán, mint szerelmes madárka az ágon, S mint távoli kürt hang szállva szellő szárnyon A szerelem szól a lantos énekében .... Hallgatja az asszony gyönyörrel szivében. — Érzi, hogy szivére ujfényt hint ez ének, Melytől szivén mái' is hö vágyak kelének, S a midőn a végső hang a húron elhalt, Szive újra kezdi, újra mondja e dalt. — És megkérte szépen : jöjjön el még aztán! El is jött dalolni többször is Cabestán. S nem volt többé puszta az asszony kebele, Szerelem galambja fészket rakott bele. — S a büszke levente gyönyörködve látta, Mint nyílik ki szépen az öröm virága! Hej büszke levente nem nyílik az néked Az a szép teremtés most sem szeret téged. Mert a mit a gyenge lant zengeni gyáva, Azt súgja egymáson a szív dobogása! . . . Ne menj be hozzájok! . . . De ő csak belépe.... Haj micsoda kép tűnt ott Raimund szemébe!... Egy darabig megállt azután, megfordult S bevágta az ajtót, hogy csak úgy csikordult, S rohant vak dühében, mint szörnyű oroszlán, A bosszú reménye csilapitá osztán. — * * * .... „Nosza feleségem készülj lakomára Sok úri vendégek gyűltek ide máma. Felvidítja lelkünk lakoma mulatság, Mulatni vágyói, akarom mulass hát! ... Oly kellemes az éj nyárfelé tavaszszal . . . Az erkélyen vár ránk terítve az asztuk — Holdvilág az égen, csend ül a vidéken! .... Hej nagyobb kedvem nem vala még nékem. — Fényes úri hölgyek, mulassstok kérlek! Költsétek el vígan az esti ebédet! De bus hitvesemnek kedvet hogy találjak?! Hej ti cselédség ide azt a tálat! .. • Kedves feleség e ritka csemegéből! Csak hogy le ne rántson szerelmed egéből. Más világba szállott a hntos az éjjel Szivét neked küldi darabolva szélyel.“ — c) A XVI-dik századnak egy igen kiliinÖ énekese, ki gr. R. neje iránt /ilkos szerelemre gyuladván szivét nejének étkül feltálal - tatta. — Lásd N. ez. ismeretektára. Felugrott az asszony e gyilkoló szóra, Magas-e az erkély'? letekintett róla. ...
