Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1869-04-19 / 16. szám
** Mult számunkban a vasút hanyag szállításáról szóltunk; azt oda igazítjuk ki, hogy az alatt az állam és nem a tiszavidéki pályát értettük. f (Gyászjelentés.) Remcsak Gyula nyir-baktai gyógyszerész maga és testvérei nevében elborult lélekkel tudatja édesatyja Remcsak Józsefnek volt nyir- baktai gyógyszerésznek f. hó 1-én regei 1 és fél órakor tüdőszélhüdés következtében történt gyászos kimúlták Béke lengjen porai felett. NYÍLT TÉR.*) Van szerencsém a mélyen tisztelt közönségnek tudomására juttatni, hogy az általam a párisi világkiállításra készült de oda elkésett 700 frt értékű „éttár-szekrény“ f. év május hó 10-kén visszavonhatlanul ki fog sorsoltatni. Felkéretnek mindazok, kik még sorsjegyeket venni óhajtanak, f. hó 30-ig szóval vagy levél által alnlirthoz vagy a Ti- szavidék szerkesztőségéhez fordulni. Nyiregyháza, april hó 14. 1869. Pintér István asztalos mester. Szives köszönet. Alulirt szives köszönetét mond, mindazon polgár- és laktársainak, kik az „Esti lapodban, a „Borsszem Jankó“-ban és több más utón módon, az itteni harmadik gyógytár felállításának oly gyakori emlegetése által, — iia B. R. gyógytárának eddigi hitelét és népszerűségét — ismét emelni szíveskedtek. Kelt Nyíregyházán, april 12. 1869. Bartlioloinaeidesz János ev. lelkész esperes. Nyilvános köszönet. Alulirt Járossy Gusztáv urnák azon ne- meslelkü tettéért, melylyel a helybeli r. katli. főelemi tanoda Il-ik osztályát egy saját költségén díszesen kiállított uj nemzeti zászlóval *) E rovat alatt közlöttekért csak a sajtóhatóság irányában vállal _____felelősséget______________________a szerkesztőség. m egajándékozni szíveskedett, — saját és osztálya növendékei nevében, ezennel hálás köszönetét nyilvánítja. Nyiregyháza, apr. 14. 1869. Juliay Antal Il-ik oszt. tanitója. TUDAKOZÓ INTÉZETI HÍRADÓ. (E rovatban egy-egy közlésért előlegeson 10 kr. előjegyzési és 30 kr. igtatási dij, összesen 40 kr. fizetendő A „Tiszavidék“ előfizetői előjegyzési dijt nem fizetnek.) Mindazok, kik a tudakozó intézettől megkeresésükre választ kívánnak, mellékeljék a válaszért járuló postabélyeget. — A „Tiszavidék“ olvasói de nem előfizetői a bélyegen kívül 20 kr. irodai dij beküldése után nyernek választ. 300 db ürü gyapjúban és 100 db anyajuh báránynyal együtt választva szabad kézből eladó. 5000 iteze igen jól kezelt tiszta izü legjobb minőségű kerti bor eladó Nagy-Kálló- ban Győrösy Ferencznénél. Gazdasszonynak vagy nagy úri házhoz mosóimnak ajánlkozik egy e minőségben több éven át szolgált nő. Szarvas-utczán illetőleg a régi Szénatéren egy két szoba-, konyha- és fáskamarából álló lak kiadó. A szobák egészségesek és szépek. Repczét, búzát, gabonát bármily mennyiségben vesz egy külföldi ház. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Borkey Imre. a cs. kir. szab. tiszavidéki vaspálya forgalmának bevételeiről. 1869. Forgalmi vonal 78*/2 mfld Február hó.......................................... Január 1-től 31-ig .... Egész Utazók száma Poggyász gyorsvonattal és teher Bevétel személyekért holmikéit összesen poprsryasz C3 gyoranzalítmany teher mázsa a fr. kr. fr. kr. fr. kr. fr. kr. 44190 67757 1231142 2267457 33 11 105064 176610 13 08 11880 18745 53 47 323966 639363 43 34 440911 834718 09 89 111947 3498599 44 281674 21 30626 00 963329 77 1275029 98 1868. Forgalmi vonal 78*/2 mfld. Február hó.......................................... Január 1-től 31-ig .... Egész 38145 57545 1433322 1999211 46 29 97165 139002 06 48 11042 18933 52 06 409503 567450 65 27 517711 725385 23 81 95690 3432533 75 236167 54 29975 58 976953 92 1243097 04 A cs. kir. szab. tiszai vaspálya igazatósága. A cs. kir. szab. tiszavidéki vasút menetrendé az erdélyi vasut-üzlet megnyitása napjától további rendelésig. I. Béc s és Pe str öl K as sa fel é. óra perez napr. óra perez napr. Bécs ind. 8 — este 7 45 reggel Pest >1 6 31 regg 5 19 este Czegléd 17 9 39 8 4 este Szolnok 11 10 37 ii 9 17 éjjel Püsp.-Ladány 11 1 33 d. u. 1 3 éjjel Dcbreczen 11 3 5 11 3 48 reggel Nyíregyháza 11 4 33 11 6 24 reggel Tokaj 1) 5 31 este 8 9 reggel Miskolcz 11 7 24 11 10 46 d. e. Kassa érk. 9 56 11 1 51 d. u. 11. Bé cs és P 5 S t röl Arad fel Bécs ind. óra perez napr. óra perez napr. 8 — este 7 45 reggel Pest 6 31 reggel 5 19 este Czegléd 11 9 24 8 19 17 Szolnok 1) 10 16 d. e. 9 47 éjjel Mező-Túr 11 11 29 ii 11 40 ” Csaba 11 1 9 d. u. 2 36 Arad érkezés 2 52 ii 5 11 reggel III. Béos és Pestről Nagy-Várad felé. óra perez napr. Bécs . . . indulás 8 — este Pest . . . 1) 6 31 reggel Czegléd . . 11 9 39 11 Piispök-Ladány 11 2 7 d. u. Berettyó-Ujfalu o . . . . 11 3 16 ii Nagyvárad érkezik 4 31 i) IV. Kassáról Pest és Bécs felé. óra perez napr. óra perez napr. Kassa ind. 5 21 regg. 12 1 délben Miskolcz „ 7 55 3 20 d. u. Tokaj „ 9 37 11 5 50 este Nyíregyháza „ 10 39 „ 7 33 este Debreczen » 12 19 délb. 10 26 éjjel Püsp.-Ladány „ 1 57 d. u. 12 39 éjiéi Szolnok „ 4 39 „ 4 39 reggel Czegléd érk. 5 33 este 5 55 reggel Pest n § 40 11 8 56 reggel Bécs „ 6 3 reggG 39 este A közállomásokróli indulás ideje a minden pályaudvaron kifüggesztett részletes menet-rendben van kimutatva, V. Aradról Pest és Bécs felé. Arad ind. óra 12 perez 26 napr. óra perez d. u. 8 47 napr. este Csaba 11 2 7 » ii 23 éjjel Mező-Túr 11 3 43 „ 2 15 11 Szolnok 11 5 — „ 4 18 reggel Czegléd érkezés 5 48 este 5 38 11 Pest 11 8 40 „ 8 56 •11 Bécs 11 6 3 reggel 6 39 este VI. Nagy-Váradrc >1 Pest és Bécs fel ó. Nagyvárad . . . óra 10 perez 20 napr. d. e. Berettyó-Ujfalu a 44 Püspök-Ladány . . . érkezés 12 55 d. u. Czegléd .... 5 33 este Pest ...................... 8 40 Bécs ...................... 6 3 reggel A vasúthoz csatlakozó postakocsik menetreude: Nyiregyháza-Beregszász. Indulás Nyíregyházáról naponkint reggel 7 órakor. Érk. Nyíregyházára naponkint este 4 óra 50 p. Nyiregyháza-Szathmár-Nagybánya. Indulás naponkint este 6 órakor. Érkezés naponkint este 9 óra 45' perczkor. HIRDETÉSE 1869-ik Julius 1-Jéii lesz a milánói 45 francos vagy 21 frtos sorsjegyek húzása. Azon hirtelen közkedvességben részesült 3SP TÁRSAS JÁTÉKOK 20 részvényre osztva 100db milánói 45frcs sorsjegyre váltóüzletemben a húzás napjáig utánvétel mellett is megrendelhetők. Mint első részlet 10 frt, a további 22 részlet 5 írtjával havon- kint fizetendő. Egy egész társaság megrendelésénél 2 eredeti sorsjegy vagy annak értéke 42 frt ezüst pénzben jutalékul adatik. Az utolsó részletíizetésnél minden részvényes 5 db eredeti sorsjegyet kap. A sorshúzás megtörténte után minden részvényesnek a kimutatást bérmén tve küldjük. Nyitrai és Társa bank- és váltó-üzlete Pesten, Józseftől- 5. sz. Főnyeremény 100,000 fre aranyb. a milánói napicursus szerint. Csalt Nyerni!! Nyerni!! Nyerni!! Hogy t. ez. üzletbarátinknak eredeti sorsjegyeknek bevásárlását köny- nyitsük, úgy intézkedtünk hogy a legnagyobb közkedvességben részesült sorsjegyek kisebb részletekben mint a hogy kiadattak, megszerezhetők legyenek, következő módot felállítottuk : egy huszadrész eredeti 1864-iki 100 frtos sorsjegy 8 frt. „ „ „ Hitel „ „ 10 frt. „ „ „ 1839-iki Rotschild „ 7 frt. Minden vevő minden további befizetés nélkül kap tőlünk egy törvényesen kiállított kötelezvényt, melyben a sorsjegy száma és sorozata, feljegyezve van, mely huszadrész annak azonnali tulajdonába átmegy és mely azonnal javára játszik. Az 1864-iki sorsjegynek főnyereménye 250000 frt a legkisebb 165—200 frt. A hitel „ „ 200000 „ „ 165—200 frt. Az 1839-iki Rotschild „ 140000 „ „ 100. Veszteség lehetetlen, Mert a legkisebb nyeremény és a vételárral majdnem egyenlő s ezenkívül az általunk kiállított kötelezvényt mindenkoron a napi cursus szerint visszaváltjuk. Nyitrai és Társa bank- és váltó-üzlete Pesten, Józseftér 5. Sz. Vidéki megrendelések pontosan utánvét mellett eszközöltetnek. A czim pontos kijelölését kérjük, hogy miuden húzás után a kimutatást díjmentesen küldhessük. Brilliantok, gyöngyök és drágakövek a külföld részére legjobb áron megvétetnek általunk.