Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1869-12-27 / 51. szám
még ez évben az 539. számú határolt értelmében a képviselő ház elé terjeszteni? vagy pedig kész-e a minisztérium, ugyan az idézett határozat szavaival élve: „a vállalkozókkal a törvényhozás jóváhagyásának fentartása mellett szerződésre lépni?“ A minisztereknek ezen interpellatióra adandó válaszukat óhajtva várjuk, s azon reményben vagyunk, hogy az reánk érdeklettekre nézve kedvező leend, s a vasút ügyét elébb fogja vinni. Mely választ annak idejében el nem mulasztnndjuk tudatni e lapok olvasóival. Néhány szó a „Nyíri közlöny" szerkesztőjéhez. A „Nyíri Közlöny" mutatvány számában egy „Nyilatkozat“ jelent meg Dobay Sándor szerkesztőtől, melyben az olvasó közönség előtt magát bemutatja, kezdvén az ő működését rágalmazással. Meglehetős jártassággal kell bírni a magyar nyelvben annak, a ki e galli mathiást képes megérteni — s csakis az ügybe avatott ember tudhatja felfogni a benne elrejtett ezélzást, hogy egyszersmind felismerje annak indokát, s hogy aztán kimutathassa a Dobay ur irói pályájának első nagy tévedését. Mielőtt a kérdéses „Nyilatkozat“ érdeméhez szóla- nék, mint olyan, ki a jövő számmal a „Tisza vidék“ szerkesztését átveendem, hogy e tekintetbeni álláspontomat is körvonalozzam: egész határozottsággal kinyilatkoztatom, hogy a „Nyíri Közlöny “-nyel versenytérre fogok ugyan lépni, de vele semminemű személyes polémiába bocsátkozni nem fogok, s nem fogom követni némely vidéki lapok azon elitéit szokását, miszerint más tárgy nem létében, egymást gúnyolják és sértegetik; ez nemtelen eljárás : de egyúttal azt is kinyilatkoztatom, hogy ha a „Nyíri Közlöny“ azon térre engedi magát tereltetni. miszerint a kérdéses „Nyilatkozatához hasonló rágalmaknak adna tért hasábjain, el nem mulasztandom azokat kellő higgadtsággal és komolysággal visszautasítani. Áttérve a tárgyra, csudálkoznom kell, hogy Dobay urnák oly határozatlan fogalma van a szerkesztőségről, azt mondja ugyanis: „A Tiszavidék f. é. 45-ik számát megelőzőleg egy nyilatkozat jelent meg nevezett lap szerkesztőségétől, Börkey Imre felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos védelmér e", és később ezt mondja: „ama b i- zouyos szerkesztőség a körülményeket n á- lamnál is jobban ismerte, s mégis aláírta a hamis vádat". Azt tudom, hogy Dobay ur ama bizonyos szerkesztőség alatt engemet kíván érteni, de azt egyátalában nem vagyok képes érteni, hogy hol létezik a „Tiszavidék“-nél a fel. szerkesztő Börkey Imre uron kívül más szerkesztőség, s hogy lehet egy lapnak kétféle szerkesztősége is, hogy egyik a másikat igazolja, védelmezze ; ez valóban igen eredeti és uj neme volna a szerkesztésnek! de azt sem tudom, hogy hol, a „Tiszavidék“ melyik számában olvasott Dobay ur valaha Börkey Imrén kívül más szerkesztőségről; honnan igazolja be azt Dobay ur, hogy én a „Tiszavidék“-nek nem hogy szerkesztője, de csak munkatársa is lettem volna f. é. már- czius havától; de ha mindjárt létezett volna is ez a kétfejű szerkesztőség, mivel tudja igazolni azt, hogy az általa neheztelt nyilatkozatot én irtani alá, sőt mi czimen, mi ; jogon, mely érdeknél fogva tehettem volna én azt? és aztán mi jogosította fel Dobay urat arra, hogy az általa kigondolt hamis féltévésbő 1 kiindulva, sértő kifejezéseket dobjon reám, hogy például: „principálisával egy gyékényen árul“ stb. Mi akar ez lenni tisztelt szerkesztő ur? Kikérem a személyeskedéseket, midőn én arra okot nem szolgáltatok. Ha talán a „B r o d n e i d" dolgozik önben, mert útjában lát, hogy nagyszerű terveit közlönyével elérhesse : nem bánom, mély tudományosságával támadja meg czikkeimet, mondja rólak, hogy hiábavaló üres szóhalmazok, mondja, hogy elbeszéléseim silányak, sőt fogja rám azt is, hogy nem tudok magyarul, mindezért nem fogok neheztelni: de személyemet hagyja érintetlen, azt nem zében és a fájdalomban egyiránt, mitha csak egy bú férge rágott volna mindenik szivén. Kornélia és Amália kétségbe voltak esve, a sötét talányt nem voltak képesek megfejteni. — Végre borzasztó sejtelem támadt kebleikben, mit egymásnak sem mertek megváltani; mindketten arra a gondolatra jöttek: hátha férjeik már nősök voltak. De e gyanút mint nemtelent elvetették, s tovább folytatták kutatásaikat. Mind hasztalan, semmit sem voltak képesek felfedezni. Mindent kerestek, mindent gondoltak, csak a valót nem, a mely pedig nagyon egyszerit vala. Egy estvén a két férj bezárt ajtók között sokáig tanácskozott Béla szobájában. Neje roszat sejtve, tudatá Amáliával, hogy férje minden léptére vigyázzon, mert rósz sejtelmei vannak, és ha valamit észrevett, siessen tudatni véle. Kornélia és Amália egész éjjel nem aludtak, férjeiknek még lélegzetvételöket is megolvasták, de hajnalban mindkettő elszunyadván, midőn felébredtek, egyik sem ta- lálá férjét, kétségbeesve futkostak ide s tova. Az asztalon mindkettő hátrahagyott levelet talált, melynek rövid tartalma szerint mindkettő megvallá, hogy az ellenálhatatlan szerelem oly lépésre vitte őket, melyet csak halálukkal tehetnek jóvá, a dicsőség pályáján szerzett érdemeik, azon reményre jogositák őket, hogy nejeiket rangjukhoz képest illően láthatják el, de a nemzeti ügy bukása, komor valóra ébresztő őket, ők szegény iparosok voltak, Béla gombkötő, László szabó, s most csak ez ipar által tarthatnák fel családjukat, mi által meggyaláznák a családot, melybe tolakodtak, s inkább megválnak az élettől, mint azt tegyék. Érzékeny szavakban kérnek bocsánatot, s azon reményben teszik le az életet, hogy majd a siron túl kedveseikkel találkozni fognak, ahol előítélet nem szakítja el őket egymástól. A kétségbeesett két nő egymáshoz sietett. Kornélia kocsiba fogatott s útban találá Amáliát, szétzilált hajfürszeretem a játékba vegyíteni, e lapok fenállása óta soha senki sem vetheti szememre, hogy csak egyszer is személyes polémiába vegyültem volna annak hasábjain. Midőn tehát egész komolysággal kinyilatkoztatnám, hogy a Dobay ur által neheztelt ny il atkozatot sem nem terveztem, sem alá nem irtain, sőt azt sem tudom, mi volt benne; s ennélfogva nem én, hanem Dobay ur irt alá h amis v á d a t, sőt meggondolatlan rágalmat ellenem: minélfogva sértő kifejezéseit egész tisztelettel vissza-; utasítom. De hogy a t, olvasó közönség is megérthesse a dolgot s ítéletet hozhasson, szárazon és röviden előadom a tényállást., a mint nekem arról tudomásom van, s a menynyiben az személyemmel összefügg. Börkey Imre e lapok fel. szerkesztője, kinek én lekötelezettje ez évben egyátalában nem voltam, f. év szept. havában felkért, hogy mivel neki a „Haza" életbiztosító társulatnál nyert ügynöki hivatalánál fogva el kell utaznia, és pedig hosszasabb időre: távolléte alatt venném át a szerkesztés gondjait. Én kérésének engedtem, a teendőket magamra yállaltam, és pedig minden önhaszon, minden jutalom nélkül. Négy számot kiállítottunk Dobay urnái, a nélkül, hogy egymást láttuk volna, és pedig oly pontosan, hogy a lap már vasárnap mindig kikerült a sajtóból, és a közönség kezeihez rendesen jutott. Ekkor vártuk a Börkey ur haza érkezését, nem jött. Én a kéziratokat bekül- döttem a nyomdába az ötödik számhoz is, de Dobay ur megtagadta a szolgálatot, azt adván okul, hogy mivel a szerkesztő neki adósa, mindaddig, mig követelése kielégítve nem lesz, egy betűt sem szed; én becsületbeli kötelességemnek tartván, hogy mig a szerkesztő távol van, valami kellemetlenség ne történjék, Debreczenbe akartam menni a lap kiállítása végett, de ezen szándékomban megakadályoztatván egy közbejött temetés által, Dobay urat én személyemben kértem fel, hogy a lapot állítsa ki, s a lap nyomatási árát saját zsebemből fizettem előre ki; — levelem után Dobay ur személyesen szerencséltetett látogatásával s kérésem folytán ígérkezett a lap kiállítására, a lap bár későn, de mégis megjelent. Börkey ur még sem érkezett meg. Én kértem Dobay urat, hogy a következő lapot is állítsa ki, én magam fizetendem a nyomtatási költségeket ; Dobay ur megtagadta ezt és a kéziratokat visz- szautasitotta. Ezen időközben érkezett haza Börkey ur, s minthogy már ekkor a lapot kiállítani nem lehetett, a szerkesztőség, tehát Börkey ur, mint rajta kívül a lapnak más szerkesztősége nem létezett, előfizetői iránti tiszteletből tudatta a körülményt, melynek folytán a lap meg nem jelenhetett; de hogy ez értesítés mit foglalt magában, arról nekem tudomásom nem volt, az én ideiglenes, becsületbeli, gratis szerkesztőségi működésem megszűnvén azon pillanatban, a mint B. ur megérkezett. Nem tudom tehát egyátalában megfogni, hogy Dobay ur miféle logica szerint kever engemet ez ügybe, melynek anyagi oldala egyátalában nem érdekelt, — én még most sem tudom, mi követelése volt Dobay urnák, de annyit tudok, hogy egy oly g’scheftnél, hol a nyomdász urnák 1200—1400 írt. bevétele volt egy év alatt, 90—100 fit. hátrány nonr ad még jogot arra, hogy egy vállalatot meghiúsítson, ha csak a háttérben más kinézései nincsenek; az olvasó közönség iránti tisztelet, magában, kell hogy egy indok legyen arra, hogy még kárunkkal is eleget tegyünk kívánalmainak. A higgadtan gondolkozó ész, ha kissé széttekint, midőn a Dobay ur nevét, mint szerkesztőt és kiadó tulajdonost látja a „Nyíri Közlöny" élén, körülbelől meg tudja magának fejteni, hogy mi oknál fogva jelent meg a „Tiszavidék“ sokszor oly rendetlenül, valamint azt is, hogy a correcturázás és revisio alkalmával kijavított hibák miért maradtak a lapban, meg tudja fejteni, miért tagadta meg Dobay ur a lap nyomását s miért rágalmazza lapja mutatvány számában az uj szerkesztőt : azért, mert a háttérbe azon gondolatja volt, hogy a „Tiszavidék“-ct megbuktatván, saját telhetetlenségének kaparitsa meg a kiadó t u 1 a j d o n o s s á g o t. De hogy a szerkesztőséget is kitűnő tehetségű kormánya alá terelje, ezt egyátalában nem is álmodtam volna. tökkel, kimondhatatlan fájdalommal. Mindketten a levelet mutatták már mesziről. Megértették a hasonló sorsot s midőn egymáshoz értek, sűrűn hulló könyek beszéltek ajkaik helyett. — El a könyekkel Amália! —- kiáltott fel Kornélia — még talán megmenthetjük őket. Tudakozódásaik után megtudták, hogy férjeik, fegyverrel vállukon, az erdő felé siettek, bizonyosan vadászni. Vágtatva rohantak a lovak, egy óra nem telt belé, a tett helyén voltak. Az erdő csendes volt, mintha még i most is tündéreivel álmodozott volna, csak itt-ott hallat- j szott egy-egy fészkében csicsergő madárka hangja. Mer- . re menjenek? Nem jöttek-e már későn? e kérdések I jöttek zokogó ajkaikra; majd fájdalmas hangon kiál- ! tozának, semmi felelet, sötét volt a fák árnyai között, futottak a bokrok között, összetépték ruháikat, összevérezték lábaikat, kezeiket, semmivel sem gondoltak, siettek beljebb-beljebb a sötét rengetegben, —- ■ ismét kiáltottak, semmi felelet, az erdő olyan csendes, olyan néma, mintha halottak tanyája volna, a felkelő nap vérpiros szint vegyit az erdő sötétje közzé, a két nő fut , tovább és mindig tovább. Már Kornélia egészen daléit, barátnéja támogatására volt szüksége, hogy csendesen j tovább haladhasson. A fájdalom, a szokatlan fáradság ki- ; merítik erejét, már nem tud tovább menni, üsszeroskad, ' pihenni kell. Leülnek, hang nem jön ajkaikra, egészen elfuladtak, már kiáltani sem képesek. De e pillanatban az éberebb Amáliának úgy tetszik, mintha stissogó hangokat hallana, figyel és eszméletre költi Kornéliát is, a hang felé vánszorognak, s ime ott ül mellettök Béla és László, kezükben kétcsövű pisztoly; e pillanatban épen egymás nyakába borulva zokogtak, nem tudva a világról semmit, nem tudva, hogy mi történik körültök. Mintha már nem is lettek volna a világon, nem vették észre a bokrok zörrenését, a ruhák suhogását, nem hallották a közeledő keblek örömdobbanásait. A két nő észrevétlenül érkezett közelükbe, s Ennyit egyszer mindenkorra kijelentvén, hogy mivel a jövő szám szerkesztésem alatt látand világot, Do- ! bay úrral többé polémizálni nem fogok, mert a polémiát j programmomban lapomból kizártam. Csak egy tanácsot, adok önnek : „Quod tibi non vis ! fieri, alteri ne feceris." Gyöngyös)’ Sámiif 1. Vegyesek. — Gizella főherczegnő közelebb sétnkocsi- zást tett egy udyarhölgy kíséretében a bécsi Práterben. Kocsija egy bérkocsival találkozott, melyből egy fiatal ember ugrott ki, s a főherczegnő kocsija után szaladván, annak ajtaját erőszakosan kirántotta. A kocsis megállította a lovakat, az inas leugrott a bakról, de már akkor ott termett egy lovas rendőr, ki a vakmerő embert elrántotta a kocsitól, mely azután akadálytalanul folytatta útját. A fiatal férfiun őrültség jelei mutatkoztak, azt állította, hogy a leggazdagabb magyar családok egyikéből való s el van jegyezve egy főúri hölgygyei. őriiltségi rohama folytán a tébolydába szállították, hol azonban ráismertek a nyugalmazott vasúti hivatalnokra, a ki már egy ízben bent volt a tébolydában. — Folyó hó 22-kén tárgyaltatott Debreczenben az esküdt szék előtt, Csernátonynak a „Nagyváradi lapok" szerkesztője Sassy Árpád ellen indított sajtó pere. Nagy érdekeltséget tanúsított a városi közönség e per folyama iránt, a tárgyaláson nagy közönség volt jelen; Csernátony ügyvédje Beke M. a vádlotté pedig Gyalokay nagyváradi ügyvéd. Érdekes volt a tárgyalás, és a közönség Cserná- tonyit ki legnagyobb részben maga védte magát többször megéljenezte. Az esküdtek a kirendelt szobában vonulván, midőn itéletök kihirdettetett, vádlottat egyhangúlag bűnösnek nyilvánították, mire midőn Csernátony teljes megelégedését nyilvánította volna az ítélet felett, kijelentette, hogy büntetést nem követel, sőt midőn a vádlottal és annak ügyvédével kezet fogott volna, kitörő éljenekkel üdvözölte a lelkes közönség a nagylelkű ellenfelét. —■ Ifj. Csáthy Károly ur kiadásában megjelent legközelebb Mühlbach Louisának „S z ü 1 e t é s és v a g y o n" czimü érdekes regénye, fordítva Szabó Antal által. A csinos kiállítású s érdekes tartalmú füzetkét, melynek ára csak 60 kr. ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. — Debreczenben a jeles journalista Oláh Károly ur tapintatos szerkesztése alatt megjelenő „De b re ez en“ czimü napi lapot, mint olyat, melyre nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy legjelesebb minden vidéki lapjaink között, különösen kitűnő vezérczikkjeivel a fővárosi lapokkal vetélkedik, ajánljuk a közönség figyelmébe. — Megjelenik a lap hetenként ötször. Előfizetési ára egy évre 10 frt, félévre 5 frt, három hóra 2 frt 50 kr. — Felhívjuk olvasóink figyelmét az ugyancsak Debreczenben a tapasztalt Telegdi László ur által szerkesztett, s hetenként háromszor megjelenő „Alföldi h i r 1 a p“-ra, mely mint inkább jobboldali színezetű lap szintén nagy gonddal van szerkesztve. Előfizetési ár vidékre postán küldve félévre 4 frt 50 kr., negyedévre 2 frt 30 kr. — A „Jogtudományi közlöny" ötödik évfolyamára kibocsátott előfizetési felhívás szerint, ezen nagy elismerésben részesülő szaklap a jövő évben tetemesen megbővitett tartalommal fog megjelenni. E szaklap ugyanis élve a m. k. curia részéről 24,091. szám alatt megadott engedélyivel, — a jövő évben is közleni fogja a m. k. cu- riának „e 1 v í j e 1 e n t ő s é g ü h a t á r o z a t a i t" és pedig oly beosztással, hogy ezek a főlaptól elválasztva, évenkint külön kötetet képezzenek. Továbbá a magy. felelős kormánynak a törvénykezésre vonatkozó mindannyi szabályrendeleteit szintén egy külön mellékletben fogja közölni , akkép, hogy e mellékletek az év végén külön tárgymutatóval ellátva, a laptól elkülönítve beköttethetők legyenek. E szaklapot tehát, mely egyszersmind a budapesti, nagyváradi és kassai ügyvédi egyletek közlönye , — méltán ajánlhatjuk hazai jogászközünségünk figyelmébe. — Livingston a fáradhatlan utazó máj. hó 30-ról melléjük térdepeltek szótlanul, egyetlenegy hang sem tudott. volna jönni ajkaikra. Már nehány perez telt el e néma várakozásban, midőn végre Béla kibontakozott a László karjai közül. Végre is meg kell lenni, - mond fájdalmas hangon — egyetlen hü barátom a viszonttalálkozásig Isten veled! ■— Ekkor felemelték mindketten halvány szép fejőket s mintha vezényelték volna őket, egyszerre emelték fel pisztolyaikat. Egyszerre Béla! — monda László — Isten veled! De e pillanatban mindkettőjük kezéből kihullott a fegyver s a halálos golyó helyett szerető keblek simultak sziveikre. Ez oly pillanat volt, milyenekben az ajkak nem beszélnek, a milyeneket leírni, lefesteni nem lehet. A két férj első pillanatban azt hivé, hogy utolsó órájokban kedveseik árnyai jelentek meg előttük; de a valóról csakhamar meggyőződtek. Kornélia szakitá meg a csendet, férje nyakát körülölelve : — Én hősöm — monda — most még jobban, lángolóbban szeretlek, mint valaha, mi mindnyájan dolgozni fogunk I — Igen ! — mondák utána a többiek — mi mindnyájan dolgozni fogunk I A munka nem szégyen soha I Most már négyen ültek a kocsira, s négy boldogot, repítettek a lovak. Azóta sok év telt el s elbeszélésünk hősei még most is oly forrón szeretik egymást, mint húsz év előtt. Mondanom sem kell, hogy népes családnak örvendenek. Mindnyájan dolgoznak még ma is, és a nap fáradalmai között oly nyugodtak, mert Isten megáldá munkájo- kat, és mindnyájan nagyon-nagyon boldogok. Gyöngyösy Sámuel.
