Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1869-12-20 / 50. szám
is azt hiszik, hogy ha utánozza a gazdagokat, ! azokkal egy rangba lesz, s többre fogják be- j csülni, mert hiszen a ruha tisztesség. Megerőltetik még magokat, a fényűzés mellett gyakran kopároznak, hisz ezt senki sem látja, fekete kenyeret evett-e valaki vagy fejérét, az nem tesz semmit, csak külsőleg mutasson az ember. — Elmerülnek, utóbb még fekete kenyérre sem jut. Eljönnek az emberek, elviszik a czifra rongyokat, elvisznek mindent! Nem tesz semmit! Megvan a legdrágább vagyon, az ártatlanság, a becsület, adjuk el azt, még mindég ér valamit, a véletlen az utolsó pillanatban is segítségül lehet! Boldogtalanok! még koporsószegre sem jut! Az emberek pedig megítélik a koporsószegeket is!.... Minek ismételjük; a harmadik, a felső osztálynál is ezen jelenetek ismétlik magokat. Átkisérjük-e az embereket a társadalmi élvek minden mozzanatain ? Mindenütt ugyanazon gondatlanság, mindenütt ugyanazon előre nem tekintés. A keresztelők, lakodalmak, név- és születésnapok, mulatságok, még a koporsókban a halottak ruhái, a temetőkben azoknak emlékoszlopai, mind ezen fényűzésről kiáltanak. A társadalom osztályainak különböző anyagi helyzetű tagjai egymással versenyeznek. Az egyik kibírta, a másik lebukott az örvény szörnyeinek irtózatos torkába! Miért buktatta le önmagát? Csak azért, mert az álszemérem, a fényűzésbe merült világ Ítéletétől, megrovásától félt csak azért, mert az emberek megítélik még a koporsószegeket is? Hadd Ítéljék meg, ne gondolj vele! Valaki a tengerbe rohant, minek rohannál utána te is, ha tudod, hogy ott veszesz!? Nem csak egyesek buknak el a fényűzés miatt, hanem romba dől a társadalom is. Mig Róma az egyszerű, de oly magas erényeket e g y s z e r ü öltözetben gyakorolta, nagy volt és a világ ura. De midőn a Caesá- rok városát fény borította el, az erények elköltöztek a keblekből, „Róma ledőlt és rabigába görbedt!“ Mindezeket pedig nem azért mondottam el, hogy talán a temetkezési társulatok létesítését akadályozzam : hanem inkább azért, • TARCZA. Kézfogó az ágyuk között. (Elbeszélés a 1848/0-diki csatatérről.) Az 1848-dik év vége felé nehéz és meleg napjai voltak a magyar hadseregnek. Az osztrákok legvitézebb tábornoka Schlich már két Ízben verte vissza aránylag csekélyebb erejével a nagy részt ujonczokból és nemzetőrökből álló Mészáros Lázár seregét Kassa alól, győzedelmes csapataival már egész Szikszóig nyomnlván, Mikolczot fenyegette ; már itt is a Sajó partján fel volt állítva a magyar sereg, megütközendő a győztes osztrák hadvezérrel. De Schlick nem jött tovább, Szikszóról visszafele vonult, és jó ideig semmi hir sem hallatszott a csatázó seregek felől, a vidék meg volt rémülve, még egy csatavesztés , és a szegény népnek mindene zsákmányul lesz oda dobva a győztes ellenségnek. Egy ködös téli napon erős ágyúzás volt hallható a Tisza felől, kik a harczok ezen érczhangu concertjét hallották, kinos küzdelemben várták az első hírnököt, győzelem vagy újabb veszteség hírét fogja-e hozni az ? Vége volt az ütközetnek. A tarczali csatasikot a győzelmeiben elbizakodott osztrák hadvezér futva hagyta el, s hogy seregével el nem fogatott, csak a roppant süni ködnek köszönhető, mely eltakarta a csatázó seregeket, s a helyes vezényletet lehetetlenité. Vér festette a föld havát a küzdelem helyén, a haldoklók arczára siirü köd szemfedél borult: de a kiomlott vér és a halottak halvány ar- czaik felett győzelem harsonája zúgta le a komor vidéket, melynek lelkesítő szavára még a halottak is megmozdulni látszottak örömükben. A nap hőse Klapka volt. A győzelem után ** városba tartotta bevonulását. Elől rohantak a huszárok, jöttek a honvédek az ágyuk, a tüzérek. Kiírhatná le a roppant lelkesedést, melylyel a polgárok fogadták megmentőiket? zászlók lengtek az ablakokból, virágok hullottak a hősökre, örömkönnyek csillogtak a szemekben, otthon hagyta műhelyét az iparos, bezárta boltját a kereskedő, minden embernek ünnepnapja volt, mindenki igyekezet kimutatni örömét, lelkesedését. Nem volt szükség szállást csinálni, a jó polgárok csapatostól vezették a győzteseket tűzhelyeikhez , hogy megvendégeljék. hogy igenis létesítsük azokat, s hogy ha valaki azt mondaná : nem telik reá, azt felelhessem vissza: barátom egy esztendőben csak egy ruhával kevesebbet, és halálod napján családodnak egy kis módot nyújtasz, hogy az emberek ne Ítéljék meg koporsód szegeit! * * * Szabolcsmegye bizottmányi üléséből (Vége.) A községi jegyzőkre vonatkozó érdekes discussiónak eredménye lett, miszerint a restauráló megyei küldöttség oda utasittatott, hogy mivel a megyei bizottmánynak a a jegyzők felfogására vonatkozó határozata, úgysem lehetvén oda magyarázandó, hogy azok minden évben választás alá jöjjenek, hanem csak azon eseti en, ha ellenük alapos, és a változásba vételt igénylő okok hozatnak fel, ez idő szerint ne történjék meg ez eddigi hibás gyakorlat, hanem maradjanak helyeiken mind addig, mig elmozdittatásokra kellőleg okadatolt panasz nem terjesztetik be, annyival is inkább, mivel a községek rendezésénél ezen kérdés különben is meg fog oldatni. Szőnyegre került a liptómegyei határozat is a zárdák eltörlése tárgyában, mely indítvány, mivel a megye ez idő szerint vallási kérdésekbe avatkozni nem kíván, egyszerűen csak tudomásul vétetett. Vegyesek. — A nehány nap előtt beállott kemény fagyások következtében, melyek az utakat ismét járhatókká tevék, azt hittük, hogy vásárunk népes és élénk leend. Csalatkoztunk, lanyha és néptelen volt, iparosok, kereskedők, földművesek egyaránt panaszkodtak. Az életpiaczon lanyha- ság, a hízott sertés rendkívül olcsó, a sátrakban kevés vevő, talán legjobb kelete volt a szappannak, mely 23—24 írton kelt, marha is nagyon kevés adatott el. Spectaculo- mok azonban nem hiányzottak. A ponyvairodalom ügynökei ügyes fogásokkal nagy publikumot gyűjtöttek maguk körül, nevettek rajtok, de nem sokat tudtak befonni a mindjobban világosodó nép közzül; voltak koldusok is elegen, daczára a megyei bizottmány határozatának. Legjobban is van ez igy more patrio, elég meghozni a határozatot, effectuálását hagyjuk a késő-nemzedékre, hiszen ha igy nem tennénk, szegényeknek tenni valót sem hagynánk 1 A csizmadiák áruló sátraik között is történt egy kis látványosság. Egy vidéld suhancz legény pénz nélkül akart csizmára szert tenni, de a mester által észrevételén, midőn ez füleit megragadta, a hős tolvaj sehogy sem akart retirálni, hanem ugyancsak belemarkolt a mester üstökébe s azt már-már a földre terítette, midőn az iparosnak társai segítségére jöttek, s jól megbányták a dominust; az igaz, kapott is eleget, mert midőn kifelé vonult, újabb és újabb csapatok rohantak reá, mígnem a rendőrség közbelépvén, bekísérte a városházához, hol most szomorú helyzetében elég alkalma van gondolkodni meghiúsult vállalatáról. — Színészet. Színészeink itt hagytak bennünket, mint halljuk Kisvárdára mentek. Sok szerencsét nekik és kitartást a kisvárdaiaknak. Nem sok mondani valónk van rólok. Az egy Szatmáry és a nők közül Váczi Vilma kivételével nagyon gyengék, annyira, hogy még a Szathmáry sokszor kitűnő játéka sem volt képes közönséget édesgetni. Hanem mégis hagytak magok után emléket, megismertették velünk „Ubryk Borbálát“. No ez a hirneEközben sorakoztatták a főutezán az ágyukat. A halálnak ez érzéketlen szolgái, komor méltóságban állottak egymás mellett, mintha nehezükre esett vol na, hogy ő rólok mindenki megfeledkezett. De nem feledkeztek meg ő rólok sem. Fejérbe öltözött leányok jöttek, koszorúkkal karjaikon, és az ágyukat megkoszorúzták, nemzeti szin szalagokat kötöttek reájuk. Ártatlan kezek simogatták és jutalmazták a szörnyeket, melyeknek minden lehelletök halál! Nagyszerű ellentét, fejérbe öltözött leányok, a kér- lelhetlen halált öntő ágyukat ölelgetik koszoruzzák, azért, mert sok vért ontottak. Ilyen a harczok ideje 1 Az ágyuk mellett két szép fiatal tüzér tiszt rohant el parancsokat osztogatva, az egyik ezredes, a másik százados volt. Elbűvölve állottak meg, midőn az ágyuknak tisztelgő szép nőket meglátták. Az egyik az ezredes magas deli termetű ifjú volt, gondosan ápolt fekete szakállal; a másik kissé alacsonyabb, de még hősiesebb tekintetű, szőke haj és szakállal, piros arczczal ábrándos kék szemekkel , ez volt a százados. Az ezredest Bélának, a századost Lászlónak hívták. A fejér ruhás nők között is volt két kiváló alak , az egyik magas karcsú, fehér arczu ábrándos vonásain a halvány pir a költő tejben úszó rózsáját juttatja eszünkbe, a legfinomabb metszésű görög orr és piros ajjak mellé ha az ében fekete fürtöket oda gondoljuk, egy tökéletes szépség áll előttünk: a másik nem sokat enged szépség tekintetében társának, ez merészebb barna színben tündököl, az arcz kinyílt rózsával rokon, melynek szilié oly határozott, I hogy kétkedni mernél természetességén, pedig e pir természetes, kék szemei oly jól illettek holló fürtjeihez és a piros rózsa arezhoz,hqgy önkénytelenül a mennyre gondolunk, mely e szemekből sugárzik reánk. Amazt Kornéliának ezt Amáliának hívták. A két tiszt leugrott lováról s alig valának képesek üdvözölni a nőket, a csatában győzedelmes hősöket legyőzte a két nő delejes tekintete Nehány pillanatig taf- tott a némaság, de a melynek eltelése alatt a szemek igen is sokat beszéltek; végre az ezredes szólalt meg: — Ah szép hölgyeim! kegyetek ágyúinkat koszoruz- I zák meg, valóban féltékenyekké tesznek bennünket ez érez , keblű barátainkra. És a mi számunkra nincsenek kegye- I teknek koszorúik ? vés darab, mely Magyarország színpadain oly nagy zajja adatott, mégis nagy nézőközönséget csalt Thália kisded templomába, lévén különben is vásár estvéje. Az előadás meglehetősen sikerült, de magát a darabot, r.;i'- mindenütt, uay itt is kell hogy elitéljük. Ilyen látványokban csak a inüveletlenség gyönyörködik. Nem tartozom az ezen darabban kigunyolt hitfelekezethez, de megbotránkoztatott ezen orczátlan gunyolása egy mindenesetre tiszteletre méltó testületnek, melynek ha vannak is visszaélései, melyeket a modern polgáriasultság elitéi: de ezen visszaélések megtorlása és ily mérvű kigúnyolása, egyátalában nem a színpad feladata. — Nyíregyházán új lap indul meg a jövő év kezdetén , kiadó tulajdonos Dobay Sándor nyomdász, az előleges hirdetésből még a szerkesztőt nem ismerhetjük. Annyit előre is tudat, hogy mutatvány számát 1200 példányban küldi szét: alap czime „Nyíri közlöny“ leend. őszintén üdvözöljük az uj kollégát, már csak azért is, mert a jour- nálistika torén megyénkben versenyt indít meg, mely verseny csakis az olvasó közönség hasznára leend. — Legújabb értesülések szerint a hatvan-miskolezi m. kir. államvaspályának f. évi deczember hóra tervezett megnyitása némi halasztást fog szenvedni. Azon okból, mert a távirdavonalok felállítása az utolsó hetekben beállott kedvezőtlen időjárás miatt tetemesen késleltetett. — Somossy Albert, kit tetszhalottnak tartottak a jó debreczeniek s kiről múlt számunkban szólottunk, miután rajta a felbomlásnak kétségbevonhatatlan jelei mutatkoztak, f. hó 13-káu délelőtt, nagy közönség részvéte mellett csakugyan eltemettették. — Debreczenben, hol daczára a sok költségbe kerülő burkolatoknak, még mindég meglehetős mennyiségű sár öszpontosul, s kivált a félrébb eső utczákon az átjárás nagyon kellemetlen, — hogy ez alkalmatlanságon segítsenek, deszkából átjárókat építenek. Meg kell vallanunk, hogy irigyelve néztük e munkálatokat. Nálunk még hire sincs valamiféle járdának. Az igaz, hogy a mi homokból gyúrt városunk igen jó természetű, mert pár nap alatt kiszikkadván, a házak alatt, nyaktörő ugrálások mellett, mégis járhatunk sár nélkül; természetesen csak úgy, ha a darvak utazási ösztönét követve, egyenkint egymásután ugrálunk, különösen vigyázván arra, hogy az előttünk menő nyomába lépjünk, mert ha egyetlen nyomot eltévesztettünk , no akkor nehéz lesz ismét beletalálni, a mi különösen setéiben nagyon érdekes. De még ez mind megjárná, ez elég mentség a járdák nélkülözésére: de az átjáratok- nál, a hol térdig, hogy ha nem nyakig érő sár van, itt a legkomikusabb jelenetek adják elő magokat, mert ha nehány átutazó nyomokat vert, valóságos daruvándorlás látható és tökéletes ostrom. Mindakét oldalon nagy tömeg várja az átkelést, türelmesen ácsorogva, mig reá kerül a sor. De oh scandalum 1 egy pár szekér közeledik, a lovak nem respectálják az embernyomokat, betapossák, a várakozók eltévesztik a sorrendet, mindakét oldalról egyszerre indulnak, midőn a szekér elkinlódott, fronttal épen szemben találja egymást a publikum, mindenik keresi az eltiport nyomokat, nincsenek 1 ekkor a csapatvezér egyik oldalról is, a másikról is . . . zupp . . . zupp . . . bokáig, lábszár közepéig s utána az egész publikum, és a túlsó oldalon bosszankodva vagdalják a földhöz tönkretett csizmáikat. Furcsa biz ez, bosszankodunk, nevetünk! De hát ha már megszoktuk, ugyan minek is változtatnánk rajta? Apáink is igy jártak az utczán, mivel vagyunk mi náluk- nál különbek? Semmivel! Azért én egyenesen interpellálom az elöljáróságot, hogy valamiképen átjáró deszkákat ne csináltasson, mert sok élvezettől fosztana meg bennünket , valahogy utánozni ne kisértse meg a cívisek városát, mert oh hova lenne akkor a mi sáros csizmás dicső- ségünk 111 Szavai után elmerülve tekintett a Kornélia szép szemébe, a ki ennek varázsát ki nem bírhatván, dús szempilláit lesütötte; de csak hamar visszaküzdve bátorságát, vi- szonzá az ezredesnek: — Ezredes ur valóban megszégyenít bennünket, be sem várva a jutalmat, melyet átadandók vagyunk. — És mi lenne az, valóban égünk a vágytól birtokába juthatni. Kornélia valamint Amáliával a többiek lesütötték szemeiket, mintha a tett pillanatában akarnának visszalépni. Azt határozták el egymás között, hogy a hősöket, kik először jönnek üdvözletükre, megcsókolják. Most azonban elvesztették bátorságukat. Ezt látva Kornélia, leküz- dé zavarát és bátran folytatá : — Egy kézszoritás ezredes ur — s ezzel kezét nyujtá. De egy kis pajkos leány közbe szólt: „Nelli! hiszen nem igy határoztuk el 1 Kornélia elpirult, szemeit lesütötte s keze még mindig az ezredes kezében nyugodott: mig Amália a szótlanul bámuló századost boldogította eltépem — Igen, igen ezredes ur I mi azt határoztuk el, hogy önöket megcsókoljuk, az első a ki jött Kornéliáé, a máso - dik Amáliáé 1 — folytatá a kis pajkos leány. — Ammen, — mondá egyszerre a két tiszt. — És a kisasszony vonakodik az elhatározott jutalmat megadni — mondá az ezredes. — Ah nem I miután áruló volt közöttünk , tovább nem halaszthatjuk. Kornélia az ezredest, Amália a századost csókolta meg. — És a kéz, mely enyimet oly bátran szorította meg, nem marad nálam jövőre zálogul? — sugá boldog arcz- ezal a Kornélia arczához hajolva az ezredes. — Azzal most nem rendelkezünk! — suttogá a leány s elvonta piczi ujjait, és intve társnőinek, távozni készültek. — Béla 1 — mondá a százados — oly udvariatlanok nem leszünk, hogy a hölgyeket kiséret nélkül bocsássuk el. reményiem, megengedik kegyetek, hogy elkísérhessük? Az indítvány a hölgyek részéről melegen fogadtatván, a két tüzér tiszt csevegve és mulattatva követte a uőket. * * (Folyt, köv.)
