Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-11 / 2. szám
Bátoron keresztül N.-Károlyig a kőutepites, a terv elkészült, s az útépítés foganatba vétetvén, Nyíregyházáig el is készíttetett, de a provisorium alatt, midőn a főispán volt a vármegye közönsége, titkos okoknál fogva, az ut folytatása N.-Ivároly felé félbe szakit- tatott, s egy „balra fordulj“ vezényletre Ungvárnak irányult és most a minisztérium ezen vezényletet követi és követteti, — ezen- föliil egy társaság alakult, mely ezen kellőleg megszélesbitendő kőut mellett lóvonatu vasúttal fogja összekötni Nyíregyházát Ung- várral; — mikor fog tehát következni a sor a Nyíregyház N-Károlyi kontra, azt még ki nem számították. Ezen és még más sok számtalan okoknál fogva van oly elkerülhetetlen szüksége Szabolcs- és Szathmármegyének a kívánt kapocsvonalra, mint egy harapás kenyérre, — azért ezen vidék kész is minden áldozatra ezen vonal kiépítésénél, s ha az előnyöket- fölismeri a tiszai vasúti társaság, mindenesetre meg fogja ragadni az alkalmat mielőbbi kiépítésére, mert : 1) a talaj, melyen átvonul, majd csaknem vizirányos, minden nagyobbszerii dombok vagy lapályok nélkül; 2) kissebb átereszeken kívül semmihidra nincsen szükség; 3) a megkívántaié helyet majd mindenütt ingyen adják, s a kisajátítással kevés baj lesz; 4) Nyíregyházán és N.-Károlyban indó- házakat nem kell építeni, csak a közbeneső helyeken nehány állomást; — tehát ezen pontok szerint a lehető legkissebb költséggel jár; 5) a forgalom tetemes lesz, kivált nyers terményekben; — tehát jövedelmes, s a t. Mind ezeket egybevéve kitűnik, hogy ez lenne az országban a legolcsóbb és leghasznosabb vasutkapocs, mely Szathmármegyét Szaboloscsal s igy az egész világgal kötné össze, — s ezt elejteni halálos vétek lenne; q. e. d. A hálózaton tovább haladva, örül Szabolcs a Kassa Przemy'sl galicziai, és Kassa- Oderbergi németországi vonalaknak, és a Miskolcz-Hatvaninak. A többi vonalakat is helyeselve, az Alföld-Fiumei irányban kell még két észrevételt tenni, Fiume és az Alföld érdekében, de országos kereskedelmi szempontból is Sziszeket Károly várossal a Kulpa völgyén, és Debreezent Nagyváraddal összekötni, — s igy helyreütni azon szándékosan elkövetett hibát, mely szerint a már munkába vettNád- udvar-Debreczeni vonalat elhagyva, azt P.- Ladánynak vitték, — holott Debreczennek Nagyváraddali összeköttetése elkerülhetetlen, mert Biharmegye székvárosát JDebre- czenhez — hol még népessége s hires vásárai mellett kerületi tábla és váltótörvényszék is létezik — minél közelebb vinni nagyon méltányos, — s igy köttetnék össze rövidebb úttal az Alföld legnagyobb városa az egyetlen egy Fiúméval. Az ily hasznos és szükséges kapcsoktól nem kell idegenkedni, mert többnyire nagy érdekeket rövid utón elégítünk ki vele, — tekintsünk csak Oderberg felé és ott látni fogjuk a vasúti kapcsok csomóját Krakkó és Koséi között, melyek bizonyosan nem szeszélyből, hanem kellő indokoknál fogva építtettek. „Nihil fit sine natione sufficiente.“ Hűbafly Sándor. Egy komoly szó városunk képviseletéhez. (Folytatás.) Városi viszonyainknak megfelelő leány- növeidének legalább három osztályból kell állni. Mert miután elemi iskoláink vannak, méltán követelhetni, hogy a növeldébe felveendő leányok az elemiekben jártasak legyenek, s életkoruk legalább 11 — 12-ik évében álljanak. így aztán a növeldéből 14—15 éves korukban kerülnének ki : tehát azon korban, melyben nálunk a leányok rendszeres neveltetését befejezettnek tekinthetjük. Három rendes osztály vezetésére természetesen legalább három rendes tanerő szükségeltetik. Ezeken kívül leánynöveldében legalább még egy tanítónőt kell alkalmazni, kinek feladata a társalgást vezetni, s a női munkák elkészítési módját tanítani. Pl négy tanerő legfőbbikére, kire az intézet igazgatása lenne bízandó, legalább is 800 frtnyi, a más háromra egyenkint legalább 500—500 frtnyi évi díjazás számítandó, úgy hogy egyedül a tanerők egy évi fizetése legalább 2300 írtra rúgna. Az iskolai épület karban-tartására, szolgaszemélyzet fizetésére, fűtésre s egyéb költségekre éven- kint szintén legalább 500 frtot kell számitanunk : úgy hogy egy három osztályú rendszeres leánynövelde évi bmlgetje a legmérsékeltebb számítás mellett is legalább 2800— 3000 írtra teendő. —Ehhez első évben,természetesen még egy egy megfelelő intézeti helyiség felállitási s egyéb felszerelési költségek is járulnának. Az évi kiadások egy részét a város maga az intézet által fedeztethetné ugyan, ha a növendékektől tandijt szedetne : azonban el nem hallgatható, hogy ezáltal az intézet legfőbb czéljának, a női miveltség minél köny- nyebb és általánosabb elterjedésének, ellene dolgoznék. Kívánatos tehát, hogy legalább a város leányai díjtalanul részesüljenek a nö- velde jótéteményében. Sokkal kevesebb költséggel ér a város czélt, ha a helyett, hogy maga állítana növelőét, a meglevő magánintézetek legmegfelelőbbjét képesíti arra, hogy tágabb körben működhessék. Erre mit kellene a városnak teljesítenie? Lássuk részletesen. Mindenek előtt alkalmas növeldei helyiségről kell gondoskodnia. —• Nem szándékozom itt a tanodái helyiség kérdését a legmagasabb szempontból fejtegetni, azon szempontból, hogy azon épületnek, melyben a növendékek naphoszszat tartózkodnak, nem csak az egészségi szabályoknak, hanem a jó Ízlés-, a szépészet követelményeinek is megfelelőnek kell lenni. Pedig ez az egyetlen helyes nézpont, kivált midőn városi leánynövelde forog fenn. A nő legbensőbb hivatásához tartozik az életet jó Ízlése, rend- és tisztaság szeretete által szépíteni, vonzóvá tenni : s kérdem, hogy sajátítsa el a nő ezen kedves erényeket, ha azon hely, hol szelleme kiképeztetése végett gyermekkora legfontosabb szakát tölti, mind azon szép női tulajdonokat inkább megölni, mintsem ébreszteni és fejleszteni alkalmas? — Mind ezeket, mondom, most mellőzöm: mert tudom, mikor kezdeményezésről van szó, nem hogy vagyonának birtokában megmaradt, jólehet családi minden kincseit fölemésztő a forradalom s csak is fekvő birtokainak jövedelmére volt szorítva, melyből fényesen élhetett ugyan : de azoknak nagy részét is hazafi ezé- lokra áldozá, s e miatt rangjához képest csak nagyon egyszerű háztartást vihetett. Hazájának romlása után, szeretett nejét is elvesztvén, elborult kedélyét csak leányai villanyozták fel, azokra tekintve öröm-könyek ragyogtak szemeiben, s egyedül csak érettük szerette még az életet; figyermeke nem lévén, leánya férjét Uminszki Wladiszlávot valódi atyai szeretettel árasztotta el. Mig a gróf hírlapjába elmerülve olvasott, az alatt már a téli nap sötét-szürke fellegek között leáldozott a láthatárról s erős északi szél kezdé rázni az ódon épületet, mely hirtelen növekedő erővel járta rémséges őrült tánczát, nagyokat ordítva rugdosta meg az ajtókat s ablakokat, haragos üvöltéssel rohant végig st folyosókon, segítve a falakból kiszabadulni vágyó téglákat, melyek felhasználva az alkalmat, tompa zuhanással hullottak a burkolat márványára. Adél nyugtalan remegéssel ugrik fel több Ízben a himzőaszíal mellől, kitekiutgetve a sötét viharzó mesz- szeségbe, elszorult kebellel néz, jólehet a szomszéd épületeket sem lehet már látni: keble viharzó tengerkint hullámzik, s valami ismeretlen fájdalomtól megkapatva foglalja el ismét előbbeni helyét. Most újólag ordítva zúg a íergeteg, a nagy palota minden ajtaja ablaka csattog, csörömpöl, mintha gonosz szellemek ráznák vad kaczaj gúnyos zenéje mellett, a terein ablakán vészt jósló hangon zúg be, megrázva az üvegeket, melyeknek néhány darabja csörögve hull ki s a remegő Adél ismét ijedten rohan az ablakhoz, mig Hedvig nyugodtan ül hímzése mellett és semmi tudomást nem láttatik venni mindazokról, a melyek oda kiinu történnek. „Ah! Hedvig miként maradhatsz ily nyugodt — szóllalnak meg a legszebb ajkak, minőket valaha ember megnyílni láthatott — mily irtóztató vihar zúg és férjed Wladisláiv még mindig távol vau, feledted, hogy ő már ilyenkor mindig honn szokott lenni ? Oh én nagyon nyugtalan vagyok!“ „Kedves testvér — válaszola Hedvig fejét felemelve — ne légy oly gyermek, férfiak mint férjem nem szokták rettegni a természet viharait, s légy meggyőződve, hogy midőn a hazáért kell tenni valamit, a vihar nem hűti a kebel lángjait! És te férjemet félted? Valóban féltékeny kezdenék lenni, ha nem tudnám, hogy férjemmel más valaki is van szabad ég alatt a rósz időben, kire az én szép húgom elsőbb sorban szokott gondolni mint sógorára! Ne félj ők mindjárt megjönnek!“ „De Hedvig kérleli én nyugtalan, nagyon nyugtalan vagyok, valami kimagyarázhatatlan fájdalom szorítja össze szivemet, minőt még nem érzettem soha: mintha éhes keselyük marczangolnának, én nagyon félek, hogy nem minden ok nélkül maradtak ők el! . . . Istenem! ha valami veszély érte volna őket?!“ — E közben a vihar ismét keményen megrázza az ablakokat, s Adél remegve húzódott Hedvig közelébe! „Menydörgős ördögök! no épen csak ez volt hijja még! — kiált fel indulatos hangon e közben a gróf s a kezében tartott hírlapot a padozatra sújtva, lázas ingerültséggel kezde fel s alá rohanni a teremben — no ez, épen csak ez volt hijja még!“ „Kedves jó Atyánk! — szólallak hozzá sietve leányai — kedves jó Atyánk, mi ingerelt fel annyira?" „Hagyjatok el gyermekeim, őrült fordulatot vett a világ! Ezen utolsó napjai felé siető 1848-dik év, mennyi reményt, mennyi szép kilátást nyújtott a zsarnokok igájában nyögő népeknek, mintha valami villanyos gyújtó folyam olvadóit volna fel a levegőben s a szabadság utáni vágy küzdelemre hivó lelkesültségét belőle szívtuk volua, olyan volt minden; a szabadulás édes vágya töltötte el kebleinket, a februári franczia forradalom által ledöntött trónon úgy véltük, hogy a népek szabadságának hallelulája fog zengeni; a mi elhervadott reményeink is újra kezdettek sarjadzani, honfi bánatunk sötét éjjelében a feltámadás reménységének fénylő csillagát láttuk tündökölni Paris torlaszain, melyeknek ércz- falán megtört a zsarnokság fegyvere, és ah! agg csontjaimat is szent lelkesedés ifjitotta meg! Mind hasztalan! Minden csak egy óriási csalódás! Egységéért hasztalan küzd az olasz, Gaetába űzött pápája ismét visszatér, Kóma Olaszországé nem leend; Magyarország hiába ontja vérét dicsőséges hareztéreken, mindennek vége lesz! Ama császári sasfiu Bonaparte Lajos a deczember 20-án kihirdetett szavazás szerint öt millió és 534,520 szavazattal köztársasági elnökké választatott és e választással Francziaország a népek szabadsága és a köztársaság ellen hangosan nyilatkozott ! A valódi-köztársasági érzelmű Cavaiguac csak másfél millió szavazatot kap, mig a császárság unoka-öcscse hatodfél milliót! . Vége mindennek! . . . Vége mindennek! ..." „De édes jó atyánk! talán csalatkozol, — szólt Hedvig atyját vigasztalni akarván — hiszen Bonaparte Lajos a népszabadság harckosa volt, s Olaszországban a köztársaságért ontotta vérét, hidd el, ő nagybátyja szellemét s terveit örökölve bár, Lengyelországot segitni fogja küzdelmében és . . . „Hagyjatok békét,—válaszol kissé szokatlan ingerültséggel a gróf — nincs itt semmi és, ti nem tudtok ahhoz, c kengyelfutó császári örökös meg fogja buktatni mindenütt a forradalmakat, jól ismerem, emlékezzetek szavaimra, ha én nem leszek isi Jó éjszakát!“ — s szavai után eltávozott. „Szegény atyánk! — mond Hedvig atyja eltávozta után — mily bizalmatlan az emberekhez, mily fekete színben lát mindent! Istenem! hiszen előre tudható volt a Bonaparte elválasztatása. A franczia népet egy nagy kornak dicsősége köti e névhez, s a februári forradalom által ledöntött trón után, nincs ember a ki e megtiszteltetésre oly jogos igényt tarthatna. És én atyámmal ellenkezőleg azt hiszem, hogy a nagybátyát észak fagyos bérczei között megsemmisítő colossnak az unoka-öcs természetes ellensége leend, s Európa térképén, ha változtatást teend, Lengyelhon bizonyára nem az utolsó helyet foglalandja el. De ha mind ez nem történnék is meg, nem állnak még oly roszul dolgaink, a magyar seregek hős vezérei, Bem és Dembinszky honfitársaink nem rég tudósítottak bennünket, hogy tekintélyes haderő fog Lengyelhonba vezettetni, itt forradalmat szervezendő, mi ha megtörténik, azt hiszem, hogy a hős magyarokkal egyesülve, daczolni foghatunk a zsoldos seregek százezreivel! “ Alig végezé Hedvig e szavakat, himző-asztalkája mellett akarván helyet foglalni, mely szándékban Adél már őt megelőzte : midőn az előterembe vezető folyosón hangos léptek zaja közeledett s a két grófnő örömragyogó arczczal tekintett egymásra, a vártt férfiakat reménylvén megérkezni. A szárnyajtók széttárultak, s a grófnők nagy meglepetésére, a szolga lépett be, Gyurovics Antal századost jelentve be. (Folytatása következik.)
