Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-11 / 2. szám

2. szám.

Szombat, január 11. 1868.

II. évfolyam.

Szerkesztői és kiadó iroda:

' NYÍREGYHÁZÁN,

Széna-tér 12X. az. alatti házban.

Bérmeutetlen levelek el nem fogadtatnak.

Előfizetési díj:

A kjadó-hivatalban egész évre . . . 6 fr. 60 kr. Házhoz hordva vagy postán küldve . 6 „

Félévre '

..................................................3 „

É

vnegyedre-. r . . . . . . ' . 1 B 50 kr.

Hirdetések dija : minden öthasábos petit-sor egyszeri igtatásánál 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdij 30 kr.

Vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden szombaton.

Külföldre ne'zvé kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : uiaasenstein és Vogler Becsben, Hamburgban, Berlinben,

M.-Frankfurtban, Baselben és Lipcsében.

A vasúthálózati terv Szabolcsmegye érdekéből.

Ide is megérkezett Magyar- és Erdély- ország vasúthálózati terve, mely átlagosan tekintve, igen üdvös és czélszerü ugyan, de azért legyen szabad némely észrevételt tenni, kivált Szabolcsmegye érdekéből.

Kezdjük meg Erdélyen, és látni fogjuk, hogy daczára azon sok hegynek, melylyel bővelkedik, úri módon van ellátva tervezett vasutakkal, — a mi dicséretére válik az erdélyi születésű miniszternek, hogy kellőleg gondoskodott róla.

Menjünk át innét az észak-nyugoti szomszédságba a Marmaros-Debreczeni és Mar- maros-Szerencsi vonalakra, s itt látjuk, hogy

N.-Szőllőstől az egyik vonal jobbra s a másik balra kanyarodik, épen oly irányba, mintha valami nagy hegyeket, vagy '■ veszélyes helyeket akarna kikerülni, — pedig dehogy hegyeket, dehogy veszélyeket, mert ezek nem léteznek, csak azon egyenes és legrövidebb utat kerülgeti, mely N.-Szőllőstől Ugoesa, Beregh és Szabolcs termékeny vidékein keresztül Nyiregyházára menne, mely már a valódi német világban terveztetett és kijelöltetett,' és most szerencsésen ki is kerültetett s igen élezésén beillesztetett a miniszteriális magyarázat (V. A szathmári vonal) pontjában, hogy „részben Szabolcs gazdag vidékeit s igényeit mellőzni lehetetlen,“ miután azt jobbról-balról szép énekszóval kikerülték.

A Marmaros-Debreczeni vonal igen helyén van, mert termékeny vidékeken fut keresztül, de ezt már a Marmaros-Szerencsi vonalról mondani nem lehet, bár három alkotmányos székhelyet köt össze 33 mérfölddel,— mindazáltal a közlekedést előmozdi- tási szempontból üdvös és kívánatos, hanem azért még sem kellett volna Szabolcsmegyét cserbe hagyni, mert midőn Szabolcsmegyé- nek semmi útja nincsen,1 akkor a jó kőutak- kal ellátott terméketlenebb vidéknél elébb érdemli meg a gondoskodást, mint termékenyebb utnélküli vidék, t

Szabolcsmegye maga részéről megtette ugyan a szükséges lépést, még mielőtt ezen hálózati tervezet napvilágot látott volna, mert Bónis Sámuel bizottmányi tag indítványára felirt a minisztériumhoz,.hogy miután aMar- maros-Szathmári vonal 'el lön határozva, a

N.-Károlyt Nyír egyházával összekötő mintegy nyolez mérföldnyi jkapocsvonal vétessék föl a tervbe, de ezer) fölszólalás a pusztában hangzott el, s a tervbe föl nem vétetett, holott ez, miután á világkereskedelem hazánkra is kiterjed, ezen vidéknek életkérdésévé vált, mert:

a) ezen vidéknek szüksége lévén sóra és épületi fára, azt Marmtírosból rövid utón megkapná;

b) ezen vidék a nyerstermelésben, u. m.: marha, rozs, búza, repeze, kender, dohány, burgonya s a t. gazdag lévén, megérdemli, hogy a közforgalommal közvetlenül összeköttessék;

c) ezen vidéknek számos szeszgyára s olajütő gépe van;

d) úgy tudjuk, hogy Bátorban a kormány dohányraktárt állított;

e) nyolez mérföldnyi rövid vonallal négy termelő várost, N.-Károlyt, Nyir-Bátort, N.- Kállót, Nyíregyházát, s ezek között két székvárost és két városnak is beillő népes helységet, Csanálost és Válallját lehetne összekötni, nem számítva a többi számos helységeket; — pedig e széles honban nincsen példa reá, hogy ily rövid vonallal annyi termelő város érintetnék, — a miniszteriális indokok IV. pontja szerint 33 mérföld köt össze három székvárost, -— itt csak nyolez mérföldre esik két székváros;

f) nem csak Szabolcs-, de még talán Szathmármegyét inkább érdekli ezen vonal, mert csak M.-Szalka környékét és a Számos- közt említve, melynek rakodó helye Nyir- Bátor városa lenne, ezen kívül egész Szath- mármegye N.-Károlytól Nyíregyháza felé egész Hatvanig és Oderbergig terjedő felső vidékkel, Németországgal és Galicziával rö- videbb utón közlekednék, mint Debreczen- nek vagy Pestnek kerülve, mert N.-Károlytól Debreczennek menve Nyíregyháza 15, Nyir-Bátornak, N.-Kállónak pedig csak 8 -mérföldy tehát majd fele utdterülca. ■

g) Nyíregyházától N.-Károlyig igen rósz utunk van, vagyis jobban mondva, nincsen utunk, hogy pedig mikor lehet reményünk Nyíregyházától N.-Károlyig a kőuthoz, az kiviláglik a következőkből :

A német rendszer alatt megrendeltetett Tokajtól Nyíregyházán, N.-Kállón, NyírT Á R C Z A.

A varsói menekültek.

Történeti beszóly Gyöngyösy Sámuel-től. - (Folytatás.)

|JL

Varsó főutezáinak egyikén emelkedik a gróf Potho- rodeczki Ádám palotája, a középkori építészet egy remek darabja, de melynek falain a felette elvonult századok mély nyomokat hagyának; s úgy néz ki, mint egy a világtól elvonult agg remete, időrongált viseltes öltözetében, arczán az idő barázdáival, de a kinek látása romjaiban is tiszteletet parancsol s egy boldogabb kor szebb napjaira emlékezteti a szemlélőt : igy e palota, hacsak az utczáról vetünk is futólagos tekintetet reá, azon gondolatot költi fel keblünkben, hogy ez avult falaknak szebb napjai is voltak valaha! Az erkély felett díszelgő családi ozimert már felismerhetetlenné festette az idő, mely minden évben a múlandóság egy-egy vékony fátyolót takarja reá, mígnem a vékony fátyolok az évek sorain annyira sűrűdnek, hogy az általok eltakart alakot fölismerni nem lehet. A barna falak bú- szinbe öltöztek, az erkélyre nyiló szobák ajtajai berozsdásodtak, nem igen nyitogatja zajos vidám társaság, hogy az erkélyről széthordozván tekinteteiket a természet szépségein, a felkelő vagy lenyugvó napon, itt társalogjanak.

Az utczáról a palotába vezető főbejárat rozsdás vasajtóin belépve, az enyészetnek még szembetűnőbb jeleivel találkozunk. Az ivezett folyosókon a lehullott vakolat nyomain — mint szegény ember elrongyollott öltönyéből testének egyes részei, — úgy vereslenek ki a téglák porladozó darabjai, melyek sokszor minden ihletés nélkül kiszabadítják magokat a társasélet százados lánczaiból, s alázuhanva mállanak szét a megrongált, a lrivölgyelt márvány-kövezeten. Az emeletekre vezető márványlépcsőzet mindenik darabja elkivánkozik hagyni rendeltetése helyét, s kivált ismeretlen emberre nézve kétséges, ha váljon nem bátorságosabb lenne-e alant maradni, mint a könnyen történhető szerencsétlenségnek tenni ki magát; a kik azonban rajta szoktak a külvilággal közlekedni, ezt a legnagyobb bátorsággal Szerk. pl. bírt. hteszik, teljesen meglővén nyugtatva minden történhető veszedelem ellenében.

Belől végig haladva a termek sorain, a falakon mindenütt bizonytalan szinü elavult szőnyegek, a nemzet szebb múltjában élt hősies .tekintetű családi arcz- képek hoszszu sorai tűnnek szemeink elé; a bútorpk mindannyian a megoszlattatás óráját várni láttatnak csupán, a midőn a könyörülő háziúr szánalomból a tűzrre vetteti őket s véget vet a hoszszu haldoklásnak; csak itt-ott lehet látni egy-két a többiek közül kiváló újabb darabot, melyek a légnélkülözhetetlenebb, 1 már végkép szétmállottákat pótolják.

Az ódonságok között azonban mindenütt a legfes- tőibb rend, csin és tisztaság uralkodik; mintha a mogorva és elhagyatottnak látszó falak között, hol minden élet kihalva látszik, láthatatlan szellem-kezek teljesítenék a rendezést és csinosgatást, s körültekintve öntudatlanul is szinte nyugtalanul várjuk a szárnyas ajtók megnyílását, besuhanni látandók rajta azon alakokat, a melyek életet lehellnek e holt darabokba; általában úgy érezzük magunkat, mint egy ódon templomban, melyben minden tárgy a régiség bélyegét hordja magán, de az örök evangélium, a hit lelkesítő szavai mindig ugyanazok, el nem évülnek, el nem halványodnak a századok viharai között, s az oltár felett a madonnakép most is oly ifjú mint századokkal elébb, midőn az ihletett művész vásznára lehelbe volt.

De hogy ne tartsuk még sokáig felvonva olvasóink figyelmét, lépjünk a társalgási terembe, s ismerkedjünk meg ez ódon palota lakóival.

A meglepetés hangos kiáltását nagy erőnkbe kerül elfojtani a mint a terembe léptünk; nem a csillogó fény, nem a terem gazdag berendezése miatt, a mi különben a többiekétől nagy mértékben különböző : hanem azon két szőke angyalfő miatt, a melyek a hiniző- asztal felett csókolódzó galambok gyanánt egymáshoz hajolva suttognak egymás köpött édes titkokat. Egy büszke, egy lelkesült amazon-fő az egyik a parancsoló s bódoltató női szépség minden fegyvereivel; egy madonna-kép a másik, a minőt Raphael legihletettebb peresei lelkesültségében valaha csak vászonra tehetett. Az ábrándok országában teremtett eszményi szépségek öltének ragyogó testet e két nőben. Ez arezok egyes vonásai csak olyanok, mint bármily más a. költők által megénekelt szépségeké: de az öszhangzat, az egésznek kinyomata valami elragadó, valami tündérit

A férfiasán parancsoló amazoni alak, lelkesült vonásaival az idősebb grófhölgy Hedvig; ragyogó szemének mindenik villáma egy-egy lelkesítő szónoklat, a melyek által lebűvölve oly hideg megvetésével a halálnak szokott síkra szállani a harezok hős fia, s hogy bőssé legyen elég azon édes remény, hogy ez angyalkezek fognak sírjára koszorút tűzni.

A másik, ama szende szellem-arcz, ifjabb nővére Hedvignek, Adél. Ez átszellemült alak mintha nem is a földről való volna, s ki körében van, remegve fél, hogy egyszer csak eltűnik előle mint egy álomlátásbeli káprázolat; vállaira omló szőke fürtjei az alkonyat lángsugarai által megvilágítva tündöklő glóriával köritik a madonnakép körvonalait.

Hedvig mintegy 22 éves lehet, három év óta neje Uminszki Wladiszlávnak, ki az 1830-diki forradalomban nagy hírre jutott Uminszki fővezérnek közeli rokona, s a lengyel főnemesség egyik legtekintélyesebb családjának ivadéka; Adél még csak 17 éves, mindketten leányai az öreg Pothorodeczki Adómnak, ki maga is azon teremben, a melybe léptünk, komoly' gondolatokba merülve. leányaitól kissé távol foglal helyet.

Az öreg gróf már 60 éves, arczán mély barázdákat szántott az idő, magas homlokán a honfi-bánatot jelző fellegek között, szilárd elhatározottsággal csendes megnyugvás párosulva honol; ősz szakálla keblére hull s mint fehér zászló békét jelez az élet tusáival : de fel-felvillanó szemeiből még ifjú tűz sugározik, s az aggkor erejét hirdeti.

Úgy látszik, valami gondolattal van e pillanatban elfoglalva, most halk sóhajtás kél kebeléből; majd bé- szoritott ujjait ökdb b fogva néz az ég felé, s mohó vágygyal nyúl a hírlap után, melyet egy szolga épen most hozott elő, mtl/nek olvasásába elmerülve, semmi tudomást nem látszik venni mind azok felől a melyek körülte történnek.

Gróf Pothorodeczki Adóin egyike Lengyellion legtekintélyesebb s leggazdagabb férfiainak, egyike azon szerencséseknek, kik a forradalomban alsóbbrendű szerepet játszván — nem mintha lángoló hazafisága és képzettsége nem képesittették volna magasabb állásra is; de ő egyike volt azon keveseknek, kik fényleni nem vágyva, mint hű napszámosok akartak inkább használni hazájoknak, mint a mindenkor nagy felelősséggel járó vezér-szerepet játszani;— s hogy önzetlenségében még a kitüntetéseket is elodázta magától, annak kÖ9zőnheté,