Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-25 / 4. szám
II. évfolyam. 4. szám. Szombat, január 25. 1868. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Széna-tér 121. sz. alatti házban. Bérraentetlen levelek el nem fogadtatnak. Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egcsz évre . . . 5 fr. 50 kr. Házhoz hordva vagy postán küldve . 6 „ • Félévre ....................................................3 „ Évnegyedre...............................................1 „ 50 kr. Hirdetések dija : minden öthasáhos petit-sor egyszeri iktatásánál 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdij 30 kr. Vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden szombaton. Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Haasenstein és Vogler Becsben, Hamburgban, Berlinben, M.-Frankfurtban, Baselben és Lipcsében. A nyíregyházi Kaszinó-Egylet njévét megnyitó elnöki szózat. Tisztelt Kaszinó-Egylet! Ezévi újraalakító nagygyűlésében jónak látta a tisztelt Egylet közakarata, en- gemet, egyszerű polgárt, elvonult szerény családi magányomban felkeresni, és az ügyek vezetése végett, az Egylet élére állítani. Fogadja szívesen az Egylet mélyérzelmű hálából eredő köszönetéin nyilatkozását, ezen eddig igazán nem érdemlett kitüntetésért, melylyel, ennyi jelesek közöl, kiket e kaszinói egylet firmája városunk erkölcsileg gazdag, tekintélyes polgárzatából egy koszorúvá font, épen csekélységemet méltózta- tott megtisztelni. Tisztelt Egylet! Minden okos ember tettét czélszerüség szokta jellegezni: annál ter- mészetesb, hogy egy Egyesület, annyi okos embernek tömeges gondolkozása, tétemé- nyének irányául bizonyos czélt tűz ki. Az én elválasztatásombani czélját az Egyletnek, igyekszem kitalálni, — és szent feladatomul tűzöm ki, azon hallgatva követelt czélra törekedni. Az én életem e nemes város anyai kebelén a csendes családiasság hangyaszerű élete vala mindez ideig, — zajongó látványosság nélkül, belteijes komolyságban. Ha a kormány vallott elve, irányadójok szokott lenne a szabad választóknak; és ha az én elválasztatásomban öntudatosság működött, — a min nem szabad kételkednem : úgy üdvözlöm ezen tisztelt Egyletet gondolkozásának imez enyhe nap mosolyogta, idylli mezején, hol a vihar nem járványos, — és egész lelkemmel röpülök az Egylet barátságos, kölcsönös bizalom által élesztett, tevékeny lelkülete elé, mint annak Patriárchája. Azonban legelőször is ki kell jelentenem, hogy tűzzük ki és lobogtassuk magasan ezen patriarchátus nemzeti zászlaját, mint oly elvnek jelvényét, a mely alatt összealakult egyének sereglete1— a hova lelke szerint vonzódjék városunk becsületes gondol- kozású polgára — igazán Egylet legyen, melynek annálfogva minden tagjait testvéries egyenlőség meleg érzete tartsa összeolvasztva; és azután kérnem kell az ily nemes Egyletet, hogy következetesség legyen választásában, hordozzon lengem, hivatalos állásomban, bizalma karjain, hogy szerencsés központja és zárköve lehessek az efféle Egylet mindig nagy feladata némi megoldásának, és az ily czélra törekvés mellett elraa- radhatlan nemes fegyelem kölcsönös kötelező hatalmának. Mert hiszen — tisztelt Egylet! — nem csak a kaszinó-egyletek dicső emlékezetű egykori alapítója hazánkban, szabta azt meg;—de minden egyes tagtársunk, midőn nevét az alapszabályoknak aláírni elhatározta, meggondoiá : miszerint a Kaszinó alakulásában a keresett és talált társas örömek, a kölcsönös összegyalulódás, sőt szeretet ró- zsafűzérei, —• a családi fárasztó gondokért itt élvezhetett kellemes szórakozás, csak pillangós leple az alatta helyezett lényegnek, az egyesülés valódi feladatának. Csupán azokért egyesülni, káros és kárhozatos meg- rablása volna egyesek részéről, a családi kötelmeknek, melyek erkölcsileg kit-kit fogva tartanak. De nagyobbszerü, közreható eszméknek becsületes őszinteséggel való sző- nyegre hozása és megvitatása, az öszponto- sitott jó erők férfias alkalmazása a. közös jólét előmozdításában; apostolias irtogatása a gyomnak és egyetértő egyengetése a társadalmi üdvre vezető ösvénynek : ezek és ilyenek a kaszinó egyletek komoly és kötelezett feladatai. Ily czélra törekvés azonban, a tiszta polgári jóakaraton kívül, humánus higgadtságot kíván, és szenvedélyek hánykódó szelétől ment, kellemes mérsékletit időben vezet csak, a gyiim öl esőzés boldogító mezejére. Es pedig természeténél fogva, visszariadó ellenkezésben áll az üres szalmát csépelő zajos politikával. Félre tehát körünkből a makacs politizálással! — Vannak nagyhatalmak, kormányok, országos férfiak, kik hivatva vannak eme többnyire lelketlen foglalkozással ölni életöket. Teljesítsék azok tisztüket; teljesítsük mi is a magunkét! Mi, kis emberek, legfölebb érdekes tudomásul vehetjük a nagyok küzdelmeit; de ország-világ kormányzásába lármával avatkozni akarni, — midőn köteles segélyünk után kiált a család gondja, a város sok baja, a megye ziláltsága; a más tánczába keveredni, midőn saját kényelmetlen csizmáinkban is sanyarognak lábaink : — ez szomorúan nevetséges volna. — El T Á R C Z A. A varsói menekültek. Történeti beszély Gyöngyösy Sámueltől. (Folytatás.) IV. Ki ne emlékeznél; az 1818-dik évre, ki annak napjait keresztül élte ? Ki ne emlékeznék a szép álmok édes remények e tündér korára, midőn az égnek elérhetetlen csillagai: „szabadság, egyenlőség, testvériség“ kápráztató fényeikkel a földhöz oly közel jövénok, hogy majdnem kezünkkel érintettük azokat. Miként a keresztes harezok rajongó korában a szent városért : úgy lelkesült most mindenki a szabadságért, a ki csak ivott ama gyújtó villany-folyamból, mely Európa légkörében fel volt olvadva. Trónok dőltek el, uralkodók buktak le a porba, mig a poi'ból hadvezérek s győzedelmes hadseregek támadónak. Háborút viselt az egész világ. A gyermekek kato- násdit játszódtak s egész hadjáratokat rendeztek, vár- sánezokat vívtak az árkok partjain; rohamokat vezényeltek s apró fa-puskáik szuronyai ugyancsak csattogtak. Lángkeblü ifjak, kik már ittak a bűvös forrásból, ott hol a harezok véres angyala öldökölve járt, csak nézték, csak nézték egy darabig azt a zászlót, mely olyan magasan lobogott, s melyre ez a szó volt felírva „szabadság“. Védőkre volt szüksége ezen zászlónak, milyen jól néztek ki azok a harezosok, a kik már-körébe gyülekeztek, ők sem sokáig gondolkoztak, oda állottak a zászló alá és küzdöttek érte véres dicsőséges harezokat, bősökké lettek; a férfi elhagyta tűzhelyét, elhagyta szép nejét, gyermekeit s elment harczolni. A honleány koszorút kötött, „pirosat a győztesek fejére, fehéret a holtak sirkalmára,“ Az öregek buzdítottak, lelkesítettek s nagyokat sóhajtottak, midőn a lelkesülés egy rohamos pillanatában már-már elég erősnek erezek magukat a sikra szállani, bele állott lábukba a 60—70 esztendő. így volt ez széles Európában mindenütt. Láttuk a kik akkor éltünk s éreztük azt a valamit, a mit lelkesedésnek neveznek. No de régen volt már ez, s azt mondják a mai emberek, hogy nem szokás a múltakért rajongani 1 ? Szeri;. pl. bm. h. Európának ebiyomott nemzetei között egy sem volt annyira letiporva, emberi jogaiban megrabolva, egy sem volt annyira gyilkolva s üldözve mint a lengyel; és a szép álmok, édes remények ama tündér korában egyik sem óhajtozott annyira lerázni magáról a zsarnokság szoritó lánczait, mint a porig lealázott lengyel. Szétdönteni a vérpadokat s a romoknak minden darabját tele rakni a hóhérok fejeivel, széttörni az igát, magasra emelni a szabadság zászlaját! ... Ah! mi szép álmok, mi édes remények voltak mindezek! . . . Ugyanazért a lengyelek nem is engedték nyomtalanul elrepülni a lelkesedés napjait, hanem teljesen meglevőn a felől győződve, hogy a függetlenségéért s szabadságáért küzdő Magyarországból egy hadsereg fog betörni forradalmat szervezendő, igyekeztek ezen rég óhajtott napot felkészülten várni be, és csakugyan úgy volt, a mint Gyurovics Antal százados előadá, hogy Var- sóban és a széles országban csaknem mindenütt félreeső titkos helyeken, pinezékben, barlangokban fegyver- gyakorlatokat tartottak, s többnyire kitudták játszani a rendőrség éberségét. Egy a A arsóhoz legközelebb eső fenyvesek éjjelében sötét földalatti .üreg terül el, melynek penészes falairól barna vizcseppek gyöngyöznek alá, melyeket a szirt izzad magából; a hasadásokban egész tábora üt tanyát a denevéreknek, a melyek helylyel-helylyel a szögletekben egymásba csimpajkódzva egész tömegekben függenek a földig, s kísérteties vihogással omlanak szét, ha világosság gyűl a sötét űrben, nyugtalan röpködéssel csapkodva keresztül kasul. Valami alvilági fojtó gőz árasztja el az egész barlang belsejét, melyet évszázadok penészei a benntanyázú állatok hulladékai s szétrohadt tetemei és más e félék okoznak. A sűrű fulasztó leget ember egy óráig nem volna képes kiállani, ha a barlang egyes nagyszerű termekké varázsolt osztályai légvonat által ki nem szellőztethetnének. E szellőztető nyílások egyike a legtágasabb s mintegy 2000 □ ölet tevő barlang-teremben valódi ügyességgel van szerkesztve. A mintegy másfél öl magas ivezet sziklalapjaiba erősített vnskapcsokra csiga van alkalmazva, melynek segedelmével egy óriási kördarab emelkedik a nyilasba s elzárja azt annyira, hogy a fennlévő bokrok által elfedve a legvizsgább szemek által is nehezen volna felfedezhető. ügy látszik, hogy azon emberek, a kik itt összejöveteleiket tartják, midőn távol vannak, nyitva hagyják a szellőztető üreg-nyilást. s csak midőn összejöttek, zárják el azt, hogy a világosság sugárai, a melyet itt fáklyák fényével eszközölhetnek, csupán a földre, fel ne hassanak s a hangok ki ne hallassanak, a menyiben ez üreg csak egy vékony ivezet által van elkiilönözve a föld felsziuétől. Midőn e pillanatban a gondosan elrejtett bejáratot felfedezve az üreg előtermeibe lépünk, hideg siri borzadás futja végig érzőeszközeinket, mintha a halottak országában járnánk, nyomasztó érzés fogja el keblünket, mintha temetőben járnánk s a sirdombok alól a lenn nyugvó halottal; bús kiáltását hallanánk : a távolból érthetetlen kiáltozások tompa zaja üti meg füleinket. Tovább haladva a hangok után, mind érthetőbb érthetőbb alakot vesznek azok; és még tovább haladva, már egészen ki lehet venni egy vezénylő férfi erős hangjait : „Aögyázz!“ „Szuronyt szegezz!“ „Állj!“ s a t. Most még egy kényelmetlen bejáraton bejutva, egy tágas és fáklyák által megvilágított nagyszerű földalatti teremben találjuk magunkat, mely egy század katonaság gyakorlatára elegendő helyiséget nyújt. Ott állanak még rendben a fegyveres vitézek, midőn a barlangba lépünk. Fiatal, szertelen fehér arczu fiúk alakítják az első sort, még nem is éltek, már meg akarnak halni; családos bátor férfiak a harmadikat, elakarják hagyni szép nőiket, kedves gyermekeiket, hogy meghaljanak ama bűvös lényért, a szabadságért; körbe veszik ezek a második vagy középső sorban az őszbe vegyült öregeket, a kik lelkes szemekkel a halált keresik : úgy is közel vannak a koporsóhoz már, milyen szép volna csatatéren találni azt meg, s ha életükkel már nem lehet, használnának legalább halálukkal gyermekeiknek. Ama magas derék férfiú, a ki a vezénylő szavakat hangoztató, kiben mi, oldalán Artliurral, ÁVTadiszlávot ismerjük fel, megáll a terem közepén s társai nagy körben körülveszik, hogy a napi parancsot meghallhassák. „A'itéz barátaim! — szól hozzájok AAladiszláv — köszönöm szenvedő anyánk a haza nevében hűségtöket, kitartástokat. Csak néhány ezer ily bátor bős sereg, és lehull rólunk a rabszolgaság! Várjuk be a kedvezőidét s engem élütökön fogtok találni mindenütt, megfogunk birkózni a zsarnoksággal s vagy elhullunk mindannyian zászlónk védelmében, édes lesz nekünk a halál, mert sírjaink felett egy elnyomott nemzet imája fog égre szállani; vagy mint győztesei; fogunk szabad hazának szabad fiai lenni, és az utókor áldani fogja emlékezetünket.
