Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-03-28 / 13. szám
létesítése által egyrészről a társaság a közönség megelégedésével s elismerésével találkoznék, más részről annak az év minden részében kivétel nélküli használ- hatása mellett a befektetett tőke kamatját becsületesen megtakaríthatná. Ha a tisztelt társulat a kitartó buzgalmáról ismeretes, s az eddigi siker koszorújára is legnagyobb részben méltó B. J. urat ez óhajtás eszközlésére bízalomteljesen megbízná, teljességgel nem merem feltenni az igen tisztelt úrról, hogy a sóstói fürdő kiépítése körül eddig szerzett érdemeinek az emlittettem közóhajtás teljesítése általi nagyobbitásába megnyugodni vonakodnék. —s —y. (Beküldetett.) A f. szabolcsi h. h. Egyházmegye f. évi mártius elején Madán tartott gyűlése alkalmával egy barátságos körben inditványoztatván néhai Rátkai József, mint ezen egyházmegye egykori szeretett esperese emlékének megtisztelése, — az ily czélból tervezett sir- oszlop emeléséhez kegyes adományaikkal járulni a nevezett férfiú tisztelői és barátai tisztelettel és azon megjegyzéssel kéretnek fel, hogy a kikhez a kibocsátott gyüjtöivek el nem jutnának, kegyeletük talentomait vagy filléreit t. Szikszai József bátori, Tót Gábor bog- dányi, Szűcsi Mihály fejértói, Szondi László kállói, Lit- kei Péter buji, Váradi Pál kótaji, Gyöngyösy Sámuel nyíregyházai Vitéz János lórántházai Nagy Lajos kis- várdai lelkésztársaink valamelyikéhez még ez évi junius 1-ig postán elküldeni kegyeskedjenek. Kemecse, 1868. mart. 22. Megbízásból Vitéz Mihály, kemecsei református lelkész. (Beküldetett.) Korunkban mennyire változott a néphangulat, bizonyítja következő : A t.-eszlári bíró meg- házasitá fiát, kinek lakadalmára az ott lakó izraeliták meghiva voltak és részökre külön ételeket készíttetett. (Óhajtandó volna, hogy a szokások vidéken is változnának és ne kellessék az izraeliták részére külön ételeket készíteni: mint például Nyíregyházán. Szerk.) J. L. Meghívás. A nyíregyháza-ungvári lóvonatu vasút részvényesei és részvényeket venni kívánók felkéretnek ápril hó 1-ső napján délután 4 órakor a megyeház nagyteremében tanácskozásra összegyűlni. Megbízásból a szerkesztőség. ÜZLE T. Kis-Várda, márt. 27. Meglehetős nagy forgalom mellett a múlt 26-án megtartott hetivásáron az árak a következők voltak : búza pozsonyi mérője 4 frt, gabona 3 frt 10 kr, árpa 2 frt 40 kr, tengeri 2 frt 80 kr, zab 1 frt 80 kr. A szesz nagyban eladva, 30 fokú, itczéje 18—18y, kr. volt. G. —- Debreczén, márt. 24. A mai hetivásár csak a közel vidékről volt látogatott; az élet nem volt kapós s ára szállott. Középár p. m. búza 4 frt 60 kr, kétszeres 4 frt, rozs 3 frt 50 kr, árpa 1 frt 85 kr, zab 1 frt 60 kr, tengeri 2 frt 40 kr, köles 2 frt 60 kr, kása 4 frt 80 kr, 1 zsák burgonya 1 frt 30 kr, 1 mázsa szalonna 29, 30, 31 frt, 1 mázsa háj 36, 37, 38 frt, külföldi vevők ugyan vannak itt, de visszatartózkodnak a vásárlástól. A vasútnál levő élet fogy a folytonos szállítás által, és a miatt, hogy most nem szállítanak hozzá többet. — A baromvásár igen nagy volt, a szarvasmarha a múlt héten közlött árakon kelt. —■ Pest, márt, 26. A jobb vásárlási kedv, melyet kiviteli kereskedők tanúsítottak, búzára nézve kedvezőbb hangulatot idézett elé. Rozsban a tulajdonosok 5—10 krral többet kívánnak. Árpa nem változott. Iíukoricza, zab lanyha. Arak : búza 87 fns 6 frt 65 kr 3 hóra, 87 ftis 6 frt 55 ki*. 86 fns 6 írt 45 kr, 85 fns 6 frt 40 kr, 84 fns- 6—6 Irt 20 kr, szép szerb áru, súlybizt. néíkül 5 frt 90 kr készfizetéssel, rozs 78—80 fns 4 frt 30 kr—4 frt 35 kr, árpa 74 fns 2 frt 65 kr, 70—72 fns 2 frt 65 kr. a nyíregyházi gabnacsarnokban jegyzőkönyvileg beigtatott terményárak o. értékben. dec. 31. mart. 28. Alsó ausztr. mérő szerint Búza .................... Ro zs .................... Á rpa.................... Z ab......................... K ukoricza .... Köles.................... B ab......................... R epcze.................... M ák......................... Bü kköny .... Repcze.................... L enmag .... Vörös Lóhere . . Luczerna .... Szesz, magyar itcze Virágolaj, mázsánkint 4.40- 3.60- 1.901.402.252.40- 3.505.007.002.255.006.00- 28.0- 30.018:V 21-8.80-3.90-2.00-1.50-2.35-2.50-4.25-5.25-7.50-3.50-5.25-0.00-30.0-35.0-19-00 Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Börkey Imre. SpSp0’ Mai számunkhoz neg-yediv melléklet. Menetrendé a cs. kir. szab. I. Bécs é8 Pestről Kassa felé. óra perez napr. óra perez napr. Bécs indulás 8 — este 7 45 reggel Pest 6 31 regg. 5 19 este Czegléd 11 9 49 „ 8 4 este Szolnok 10 57 „ 9 17 éjjel Püsp.-Ladány 11 1 33 d. u. 1 3 éjjel Debreczen 3 5 „ 3 48 reggel Nyiregyháza 11 4 33 „ 6 24 reggel Tokaj 1) 5 31 este 8 9 reggel Miskolcz 11 érkezés 7 24 „ 10 46 d. e. Kassa 9 56 „ 1 51 d. u. II. Bécs és Pe stről Arad felé. óra perez napr. Bécs . . 8 — este Pest . . . 6 31 reggel Czegléd . . 9 34 11 Szolnok . . 10 42 Mező-Túr . 12 17 d. u. Csaba . . . . . * 11 2 43 Arad . . . 4 40 „ tiszavidéki vasut-társaság 1868. évi mártius 1-töl kezdve további rendelésig. HL Bécs és Pestről Nagy-Várad felé. óra perez napr. . . ..... indulás 8 — este Bécs ......................... P est ......................... C zegléd......................... P üspök-Ladány . . . Berettyó-Ujfalu . . . Nagyvárad................................érkezik 4 31 I V. Kassáról Pest és Bécs felé. óra perez napr. óra perez napr. indulás 5 21 regg. 12 1 délben 6 31 reggel 9 49 2 5 d. u. 3 14 Kassa Miskolcz Tokaj Nyiregyháza Debreczen Püsp.-Ladány Szolnok Czegléd Pest Bécs 7 55 9 37 3 20 cl u. 5 50 este „ 10 39 „ 7 33 este „ 12 19 délben 10 26 éjjel „ 1 57 d. u. 12 39 éjjel „ _ 4 43 „ 4 39 reggel érkezés 5 46 este 5 55 reggel 8 56 reggel 8 40 6 — regg. 6 36 este A közállomáKokróli indulás ideje a minden pályaudvaron kifüg- _________gesztett részletes menetrendben van kimutatva. V . Aradról Pest és Bécs felé. Arad........................................indulás Csaba ......................... M ező-Túr.................... S zolnok......................... C zegléd ................................... érkezés P est ......................... B écs ......................... N agyvárad.................... B erettyó-Ujfalu . . . Püspök-Ladány . . . Czegléd......................... P est.............................. B écs ......................... A vasúthoz csatlakozó postakocsik menetrendé: Nyíregyházáról Beregszászra: Indulás naponkint reggel 7 órakor. Érkezés Nyíregyházára naponkint este 4 óra 50 perez. Nyíregyházáról Szathmár- és Nagybányára : Indulás naponkint este 6 órakor. Érkezés naponkint este 9 óra 45 perez,_________ i ndulás óra 10 perez 15 napr. d. e. 11 12 7 délb. 2 27 d. u. 11 4 20 ii érkezés 5 31 este 11 8 40 11 11 6 — reggel est és B é c s felé. indulás óra 10 perez 27 napr. d. e. 11 11 50 ii érkezés 12 58 d. u. 11 5 46 este 11 8 40 11 6 — reggel HIRDETÉSEK. Franczia es magyar LUCZERNA (8i) ugyszinte valódi 3—2 BURGUNDI RÉPAMAG legkitűnőbb minőségben es legolcsóbb áron kapható Paviovits Imre kereskedésében. N.-KáIIói-utcza, 1550-ik számú Fried-féle házban. ________________________________________________________________ Hirdetmény. A múlt évi december hó 9-én kelt hirdetménynyel, a tiszavidéki vasút állomásain a Czegléden túl fekvő állomásokra szállítandó te- herárúk felvételét megszüntető intézkedés, mindennemű teherszállítmányokra nézve, — ltivevén a gabona-szállitmányokat, melyekre nézve egyelőre még érvényben marad — ezennel megszüntetik. Kelt Bécsben, 1868-ik évi január hó 10-éu. A cs. kir. szab. tiszavidéki vasút igazgatósága.------------------------------- (48) 0—6 | K undmachung. Die mittelst Kundmachung vom 9. d. M. auf den Theissbahustationen sistirte Aufnahme von Frachten I fúr Stationen über Czegléd hinaus wird, mit Ausnahme der Aufnahme von Getreide-Sendungen,) welche vorläufig noch sistirt bleibt, fiir alle anderen Frachten hiermit wieder freigegeben. Wien, am 10. Jänner 1868. Von der Direktion der k. k. priv. Tlieiss-Eisenbahn. -----;---------, , -------------_ _____________________________________Árverési mrdetes. ELADÓ TÉGLA. Az Orosi határban Nyíregyházától negyedórái j távolságra, mintegy 80,000 jól kiégetett vörös tégla eladó. Bővebben értekezhetni Jóna Mihály községi! jegyzővel Oroson. (83) 3—1 j Folyó hó 30-án reggeli 9 órakor a „TIGRIS“ fogadóban (Sz.-Mihály és Vizi-utca sarkán) különféle bútorok, üvegek, porczellán és konyha-eszközök fognak árve- reltetni. (85) *1 Eladó tehén-répa. <«).. Alólirtnál rakásokban vagy pedig 100—100 dara- bonkint tehén-répa jutányosán kapható. Bodnár István. Lakása : Nyíregyházán, Pazonyí-utczában.