Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-03-14 / 11. szám
belátása szerint : e's mindenek előtt őszintén, minden czélzások, oldal vágások, ban- tási bajiam nélkül, sohasem a személyeket, mindig csak az ügyet értvén és tekintvén. Mind a mellett sajnosán kell tapasztalnunk, hogy akármely ártatlan közlésünk által, mely a legegyenesebben csak az ügyre volt irányozva, személyek érzik magukat érintve, megilletve, sőt megtámadva! Vannak ugyan ügyek, melyek a személyekkel a legszorosabban függnek össze : ilyen pl. a nevelés ügye. De ha ezekhez is szóltunk, mindig szenvedélytelen tárgyilagossággal történt. Személyeket sohasem támadtunk, sohasem vádoltunk. Mégis rendesen személyi kérdést támasztanak felszólalásunkból. És még minő alakban! — Éppen azok érzik magukat sértve, kikre legkevésbé czéloztunk, kikre józan észszel felszólalásunknál nem is gondolhattunk. Ha pl. azt mondjuk : vannak városunkban egyének, kik nem ismerik a számtani alapműveleteket; erre azok remonstrálnak, kik egész életüket az egyszeregy alkalmazásával töltik. Ha arról beszélünk : vannak városunkban betegek, kik egy mindig ritkábban előforduló nyavalyában, a czimkór- ságban, szenvednek; azok jajdulnak fel, kik állásuk és érzelmeik szerint a legtisztább demokratákhoz tartoznak, fia elegendő és megfelelő nevelőintézetek felállitását sürgetjük, mert különben városi közönségünk sok tagja nem részesülhet kellő kiképeztetésben s ebből kézen fekvő, a háztetőkön csiripelő verebektől is hallható következtetéseket vonunk; akkor azok ostromolnak „szerény“ válaszokkal, kiknek ezt épen a szerénység megtilthatná; kiknek saját vallomásaik szerint módjukban volt távol vidékeken, a tizedik megyében kiképeztetniök, vagy gondos házi nevelés által a nyilvános intézetek hiányát pótolni. Ez, uraim és hölgyeim! érzelősség, ez beteges idegesség, mely a kákán is csomót keresve, magának mint másnak minden igazi ok nélkül keseríti meg az életet, s a kérdéses ügyeknek csak káréra válhatik. Ilyen érzelős közönség előtt senkisem fogja merni hamisítatlan, őszinte meggyőződését nyilvánítani, de még csak valamely vidékünket vagy városunkat érdeklő ügyhez hozzá is szólni! Ily érzelős közönség közlönyében nem a „Nyűgnek, hanem oly vidék dolgait fog kelleni tárrén, mig végre katonai pályára léptem, gondolván, hogy itt rút arczommal legkevesebb bajom leend. Ez volt legokosabb gondolatom, mert a cserkeszek elleni közelebbi hadjárat alkalmával kitüntetvén magam, kivívtam mostani állásomat.“ — Midőn a százados ez utóbbi szavakat ejtette ki. Babilas oly lesújtó tekintetet vetett reá, minőt csak egy halálos ellenségünkre vethetünk; homlokerei kiduzzadtak, kezét önkénytelenül szorította ökölbe; de mind ezek kikerülvén a százados figyelmét, minden félbeszakítás nélkül folytatá beszédét. — „Századossá történt kineveztetésem után azonnal Varsóba jöttem, s itt tiszti rangom által is bátorittatva sőt ösztönöztetve, a kincs utánni szomj, a meggazdagodás ördöge vezette minden léptemet. Éjjeket, napokat töltöttem el újabb és újabb tervezésekkel; végre megtaláltam a kulcsot, mely a Mammon Istenség templomába vezet : e kulcs a gróf Pothorodeczki-ház gazdagsága volt. Életem fő czélja lett e gazdagság birtokába juthatni. Hogy legalább ön elkábitott lelkem előtt kimenthessem magamat, a czél elérését előbb becsületes úton kísértettem meg a bájoló Adel grófnő keze megkérésével. Igaz, hogy e becsületes kiilszin hátterében ott sötétlett a fekete gondolat : eltenni láb alul mindazokat, a kik az örökséghez netalán jogokat formálhatnának. He rútnak születtem! Babilas, nincs iszonyúbb mint rútnak lenni házasulandó embernek! Mint képzelheted, visszautasittattam. És nekem Babilas mégis bírnom kell a gazdag örökséget! sokkal tovább mentem, mintsem hogy immár visszaléphetnék. Igaz, hogy kormányunk legújabb titkos rendelete — mely a parasztoknak az urak elleni lázitását hagyja meg — kezünkbe adta e büszke fajt; csak egyet kell intenem Babilas, és e büszkén lenéző aristokrata fők lábaikhoz gördülendenek, kínos végvonaglásban csókolva azon port, melyet lábaikkal sem szereiének érinteni. De ez czélhoz engem nem vezet. Nékem e végső nagy csapást önérdekemben minden módon megelőznöm szükséges. A fellázított póruép bosszúja lelkemhez nőtt vágyaimat, egész életem törekvéseit semmisítené meg. Nekem Babilas e család tagjainak felgyalni, melyen lapunknak nevét sem tudják! Ily érzelős közönség előtt arról fog kelleni vezérczikkezni, mily czélszerü lenne, ha a japáni császár fővárosát valahára kikövez- tetné vagy legalább járdát rakatna; menynyire kívánatos, hogy a cserkeszek vagy kirgizek elegendő számú kisdedóvodákat állítsanak; mily égető szükségük van a dunaiaknak vasárnapi iskolákra és elemi tanodáiknak a kor követelményeinek megfelelőbb tantervre! Ezek mind igen szép, épületes, ismeretterjesztő dolgok lesznek, a kortul elmaradt szegény pogány népek haladását hathatósan elő fogják segíteni : de mindenek fölött ide haza senkinek a lelki nyugalmát nem fogják megzavarni, senkinek a gyengéd érzelmeit durván felzaklatni! Hanem természetes a „Nyír“ akkor nem lesz többé a Nyír lapja, és városunk, vidékünk ügyén anynyit fog lendíteni, mint akár a chinai császár hivatalos közlönye. E szavak koránt sem csekély magunk vagy lapunk túlbecsüléséből számlázottaknak tekintendők. Igen jól tudjuk azt, hogy eddigi működésünk nem indított valami országra szóló nagy mozgalmakat, eget hasitó nagy vállalatokat; s lapunk jövőjére nézve sem táplálunk efféle vérmes reményeket. Kis téren működünk és kis dolgokat mozgatunk: de a kicsinyből is lesz néha nagy. A legmagasabb árbocz is mily apró magból csirázott ki! így mi is meg vagyunk győződve, hogy mint szerény szellemi magvetők nem egy kis gondolatmagot, nem egy eszmecsirát vethetnénk el vidékünkön, melyből kedvező időjárás mellett tavaszi virágai vagy őszi gyümölcsei által gyönyörködtető, a nyári nap hevében hűs árnyat, vagy a téli hidegben üdítő meleget szolgáltató fa nőhetne ki! De ha örökös feljajdulások, örökös czá- folatok és kicsinyes neheztelések, — melyek egyes szavak vagy az összefüggésből ki- szakgatott állítások egérfarkába kapaszkodva rendesen csak annak más oldalróli bebizonyítására szolgálnak, mi ellen irányozvák — úgy is csekélyszámu és csupán a közönség elismerése által jutalmazható szellemi támogatóinkat el fogják riasztani : akkor a „Nyir“-t csakugyan nem fog lehetni másképen mint nyírással, óllóval szerkeszteni. Nagyon kérjük azért a túlságos érzékeny szivüeket, csillapítsák le kebleik áradozó hullámait az önmegtagadás olaja által, midőn ségsértés vagy hazaárulás miatti elitéltetésre megkiván- tató^ adatok birtokába kell jutnom, hogy egy ily felfedezés által annyi érdemet szerezzek magamnak : melynél fogva biztosan reménylbessem, hogy mint ezt 1830. óta kormányunk gyakran szokta tenni, érdemeim mél- tánylatául, jutalmul nyerjem a megbuktatott grófi ház minden vagyonát. Ezt kell tennünk Babilas, jól figyeli, itt kezdődik a te hivatásod. Eddigi tervezéseimnek a kivitelre vonatkozólag, a ma estve velem történt esemény egészen uj irányt jelölt. Mi előbb lángoló boszuságot költött fel bennem, t. i. ura helyett a szolga megölése : most e szerencsés csalódásra alapítom tervemet. Az eb esztett szolga helyett a grófi háznál uj cselédre leend szükség, és ezen uj cselédnek Babilas neked kell lenned; ajánló külsőddel e hivatalt könnyen megnyered; ügyességed pár nap alatt a család kedven- ezévé teend, de ha ez nem történnék is, mint szolga, tisztogatás alkalmával, urad irományai között több időt is eltölthetsz a kellőnél, s itt kezdődik teendőd. Biztosan^ tudom, hogy a fölkelő magyar seregek vezérei Bem és Dembinszki az öreg gróffal s Uminszki- vel levelezésben állanak, de legnagyobb éberségemmel sem valék képes e levelek közül egyet is birtokomba keríteni. Babilas, ha te egy ily levélre szert tennél, s hirt adnál, midőn a lengyel főurak közül ott többen lesznek összegyülekezve, s még ha e felett ki is hallgathatnád czélunk elérését siettető beszélgetéseiket : Istenemre Babilas! minden meg lenne nyerve! s az ezen esetben biztos jutalom egy negyedében részesítenélek! Vállalkozol Babilas ? „Uram! hű rabszolgád leszek s mindent megteen- dek a mint parancsolod; azonban szives leendesz engem a jutalom felől irásbelileg biztosítani!“ — felele Babilas ravasz mosolygással. „Minden esetre, s ezt azonnal megkapod, mihelyest valamely czélomra vonatkozó nevezetes okmány birtokába jutottál. Azonban — folytatja tovább a százados — e&y körülményre akarlak figyelmeztetni : ha egy ilyetén okmány birtokába semmi szin alatt nem valamely közlésünkből azt vélik kimagyarázhatni, hogy őket sérteni volt szándékunk; legyenek meggyőződve, hogy sokkal fontosabbnak és szentebbnek nézzük a sajtó feladatát, mintsem hogy egyeseket, többnyire előttünk ismeretleneket, sértegetni akarnánk. Foglaljunk el már egyszer magasabb, emberibb álláspontot, s innen nézzük a alattunk fejlődő dolgokat; ne lázas idegességgel, hanem higgadt bölcsészi nyugalommal, meggondolva azt, mikép az ily „kényes“ dolgokról szóló czikkek a világért sem akartak s vártak egyebet a „Nyír“ t. olvasóitól, mint a mit a szerény Pál apostol a Thessalonika- beliektől, midőn azt mondja : „Mindeneket megpróbáljatok: a mi jó, azt megtartsátok.“ x. y. z. Tanügyi tudósítás. A nyíregyházi r. k. három-osztályú főelemi fi-, úgy az elkülönített leánytanodában folyó hó 3-án s a következő napokon tartatott meg az első félévi vizsga, — az illető egyházi és városi elöljárók és szülök jelenlétében általán szép eredménynyel. A kétszázat jóval meghaladott összes tanonezok értelmesen, szabatosan, korukhoz mért kellő képzettséggel s egész derültséggel terjesztek elő tanulmányaik zsenge gyümölcseit : a vallástan, egyházi s biblia történet és szertartás értelmezéséből; hazai történelem, földrajz, természetrajz, számtan és rajzból; magyar, német nyelv, irás, olvasás, mint rendszerinti tantárgyakból. A kérdéses félévi vizsgák nyilvánosan tartatván meg, minden túlzás nélkül bátran állíthatjuk, miszerint a tanonezok lelki tehetségeinek fejlesztésére — a korszellem igényeihez képest — az illető egyházi elöljárók s tanitók minden igyekezetét öszpontositottak, hogy a szülök várakozásának megfelelve, kötelességüknek eleget tegyenek. Megszinlelésül azon észrevételt teszszük azoknak, kik állítják, hogy „a protestáns iskolákban és valószínűleg a többi egyházfelekezetek iskoláiban is, nem saját, hanem az egyház czéljaira neveltetnek a gyermekek,“ miként egyházunknak czélja levén örök s ideiglenes boldogságra neveim s oktatni híveit, csakis ezen alapon lehet a többi ismereteket fejleszteni; mert csak az tudja helyesen felfogni s teljesíteni kötelmeit, — melyekkel az emberiség, haza, család, önmaga s egyes embertársa irányában tartozik, — ki mindenekfelett felfogja s megérti : mivel tartozik az Isten s intézete, az egyház iránt. Igen czélszerűnek találom itt báró Eötvös József „Gondolatok“ czimű könyvéből a következőket kiírni : „Minden emberi bölcseség legfeljebb oda vezet, hogy az ész kedélyünk felett teljes uralmat gyakoroljon, de a vallás az észhez s kedélyünkhöz egyiránt szólván, e kettőt harmóniába hozza. Ezért a vallás tökéletesen pótolhatja a philosophiát, s a legegyszerűbb keresztények között az önuralomnak s megtörhetlen szilárdságnak ép oly szép s több példányait találjuk, mint a Stoa bősei közt, de a philosophia soha sem pótolhatja a vallást.“ A vallás szüksége. 9-ik lap. Párizsa János. BEL- ÉS KÜLFÖLDI HÍREK. Pest, márcz. 11. Az országgyűlés működését újból megkezdette. Elnök Szentiványi Károly üdvözölvén a kópviselőház tagjait, mindenek előtt a ház belszerjuthatnál, ezen esetre is előre gondoskodtam : ugyanis ügyes utánzók vannak rendelkezésem alatt, kik a Bem és Dembinszki kézirataikat valóságos tanulmány tárgyává tették; ezek egy pár levelet fognak az emlitet- tem vezérek nevében szerkeszteni, ezeket a gróf és Uminszki irományai közzé fogod rejteni. A többi az én dolgom leend. Reggel tehát és mindenek előtt ki kell eszközölni a szolgai hivatal kinyerését, óvatosan, vigyázva, hogy gyanút ne keltsünk. Most még egyet. Tudod hogy legközelebbi őrjáratunk alkalmával, mig a barlangban rejtező lengyelek sikeresebb megtámadhatása czóljából én a városba mentem, a lengyelek véletlen menekülésekor egy emberünk elveszett. Bizonyos vagyok benne, hogy a lengyelek kezébe esett; a barlang átkutatása alkalmával friss vérfoltokat láttam, akkor nem figyeltem reá s legfeljebb azt gyanítottam, hogy valamelyik ügyetlen hazamentő fegyverével valakit vigyázatlanul megsértett. De most már más bitem van! Babilas, az a vér a mi emberünk, a Makrin vére volt. Mig te a grófi háznál ügyesen elvégezed a teendőket s az eredményről tudósítani fogsz : addig én a Mókrin bullája felkeresésében fogok fáradozni. mint a melyről biztosan hiszem, hogy a barlangba kell elrejtve lennie. Egy levél Bemtől és a Mokrin hullája! Mit gondolsz Babilas V . . . S most kész az alku, megkötve a szövetség!“ „Igen — mond Babilas — az alku kész, a szövetség megkötve! Azonban egymás irányábani kötelezettségeinkről mind ketten hiteles okmányt állitandunk ki, s majd azt kicserélvén leendőnk egymásnak kölcsönös lekötelezettjei!“ Igen helyesen Babilas 1 Idáit fel egész örömmel a százados, 8 mintha már is birtokában volna a gróf Po- tborodeczkiek minden gazdagsága, dölfös magatartással emelkedett fel helyéről, s arczán azon megelégedés nem- telensége volt látható, mely a bűnösök ábrázatát, midőn gaz tervük a teljesüléshez közel áll oly jellemzővé, oly iszonyúvá, oly elfeledhetetlenné szokta átalakítani. (Folytatása következik.)
