Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-11-07 / 45. szám
is bkunk, — mert valamint az emberiség haladása iránti reményünket fel nem adjuk soha, épen úgy jól esik hinnünk, hogy korunk nem csupán az anyagiasság kora, hogy midőn az anyagi élet jóléte, s boldogságára törekedik, ugyanakkor az emberi élet nemesebb érdekeit is szeme előtt tartja ? Annyival inkább szeretjük pedig ezt hinni, mert ha az ipar terén már szeszíinomitó egyleteket is állítottak, miért ne lehetne az emberi szív és elme részére is ilyen finomító, vagyis nevelési egyleteket állítani; s ha a társadalmi téren vadász- s aga- rászóeg-yletekkel is találkozunk, — s ha a mint e becses lapok hasábjain olvashatták, hogy a vajai gyepen, a féíjfiui erőt edző vadászélemények kedvéért, díjul tetemes összegek tűzettek ki és nycrettek is el, — miért ne lehetne azt is reménylenünk hogy megyénk lelkes fiai, a népnevelés akadályainak elhárítására, — mind a jobb tanítók, mind a jobb tanulók részére ösztöndíjakat is fognak megalapítani s általában a népnevelés előmenetele végett tehetségekhez képest mindent elkövetnek?!! Igenis! ezt hisszük, és e szerint fel is tesszük, hogy az iskoláztatás fö kellékének e vállvctett közös működés következtében elég fog tétetni, s ezáltal a köz- erkölcsiség s művelődés hatalmas lendületet nyerend ? De azonban ha czélt akarunk érni, ezen a ponton még megállapodni nem lehet, mivel az iskoláztatás kedvező sikerét a szóban forgó fontos érdek miatt minden káros befolyás ellen lehetőleg biztosítanunk kell. Mindnyájan tudjuk ugyanis, hogy valamint a természeti, úgy az erkölcsi magvetésnek is számtalan ellenségei vannak, — s mig amazt dér, fagy, szárazság, ártalmas férgek, — emezt a látott rósz példák, a családi élet erkölcstelen levegője, s a társasélet számtalan rósz szokásai — sokszor csirájában szokták elfojtani! Hogy azért az iskolai nevelés sikerét, a kül- élet káros befolyásai ellen megoltalmazhassuk, az iskolai nevelés fonalát a társaséletnek kell kezébe vennie. — S ezen nevelés pedig csakis a társadalmi egyletek által történhetik leg- czélosabban!! Hogy ezen czélból társadalmi egyleteink mi sikert mutatnak, s vájjon a közerkölcsiség ébTÁRCZA. Nyirfalomltok. XXIV. (Ekés kántiléna az szerkesztő Emreli uram eö kegyelmének becses neveestéjere, és az nemes publikumnak kedéglen az vinkó eleibe borkorcsolyául. Nem igen jó vers, de nem is hosszú.) Ébredj oh ébredj múzsám s többé ne szunyókálj, Borzas fürteidet simogasd meg, lépj ki a sutból, Olts szaporán krinoliut, arezod szépen pirosítsd ki — (Mostan ez a divat, e delégátionális időben) Kobzod, mely függött füzágon, vedd kezeidbe, S zengj soha nem hallott bűbájos hangokon uj dalt, Dalt a férfiúról, dalt a hős Imre lovagról! Hol hajdan nyírfák terjeszték lombjaikat szét, S termettek bőven különös fajtájú gyümölcsöt, Milyet nem termel most a gazdászati egylet, (Már hogy tudniillik — varjuhad-lepte labanezot), — All vala a Nyírség pusztán és néma homályban, Dorfelleg s ártéri hamu volt diszkaczagánya; És ha a szőlőkért zöld lombkoronája lehullott, S a lég dalnokait melegebb táj hívta el innen, — Véltük hogy bolygunk Zaharának zord sivatagján. ^*yilegyháza is állott, de fölötte kemény hatalommal — Bűvös igéző — a pangás rósz szelleme lengett, A olt mint a hős, kit gonosz ármány s csel lebilincselt, Vagy mint fénytorony a melynek kialudva világa. Es ha az országos s hetivásárok zaja elhalt : Véltük : holt város, véltük tiszaháti falucska. ren tartása s emelése tekintetéből elegendők-e vagy nem, oly kérdések melyekre csak akkor felelhetünk, ha azoknak erkölcsi hatásukat egymásután szemle alá veszszük!!! (Folytatása köv.) Várady Pál. Tisztelt szerkesztő iir! A „Nyír“ 44-ik számában foglalt egyik vezérczikk a nyíregyházi árvaházról szóllván, meleg elismeréssel nyilatkozik a nőegylet működéséről. Engedje meg t. szerkesztő ur, hogy e czikknek mintegy kiegészítéséül, az árvaháznak egy ott nem emlitett, de szerintem legtényesebb hasznára figyelmeztessem. Többször volt alkalmam az árvaházban megfordulni és mivel két gyermeket már véletlenül ismertem, mielőtt az intézetbe jöttek volna, akaratom nélkül is párhuzamot vontam az ápolást nélkülöző és a nőegylet gondos kezei alá került kisdedek között. Amott egy rongyba burkolt, borzos hajú, piszkos külsejű gyermek, kit, bár állásomnál fogva eléggé hozzá vagyok szokva az aesthetikai Ízlést sértő látványokhoz, csak nagy önmegtagadással érinthettem meg; im itt — az intézetben — egy egyszerű, de tiszta karton ruhába van öltözve, csinosan megfésülve és megmosdva. Amott a gyermek vad lelkületű, fut az ember elől, nem sir hanem ordít, ha kedvébe nem járnak, imitt, a mikoron az intézet ajtaját megnyitom, ugyanazon gyermek elembe ugrál, nyájasan mosolyogva kezet csókol és kérdéseimre gyermekies naivsággal; de bátran felel. Szóval oly nagy változás állott be rövid idő alatt a gyermek külsejében és egész lényében, hogy szinte szemeimnek nem hittem, hogy ez és a fönt leirt egy és ugyanazon gyermek volna. E tapasztalatomból én részemről azon következtetést vonom, bogy a nőegylet árvaházának mindenekelőtte erkölcsi jelentősége van. Azon gyermekek, minden értelmi és erkölcsi nevelést nélkülözvén, valóságos mételyei lettek volna a társadalomnak; az árvaliáz azonban, meggyőződésem szerint hasznos tagokká neveli, és egy pár, előbb utóbb a fegyenezházba ke- rülendett egyéntől megmenti az államot. Ámde keletről uj fény árad szét a homályban S a fény életet önt a szendergő elemekbe. Megkezdődik a harcz, a küzdés napja előáll, A pangás hátrál, haladásnak szelleme űzi. Múlik az éji sötét, megszűnt a halálnak uralma, Gyász ravatalja fölött baglyok denevérek üvöltnek, Hasztalan! álmaiból nem keltik fel soha többé! Légy üdvöz, ki e fényt árasztád szét e vidéken, A ki az elpusztult Nyírben uj „Nyírt“ honositál S harczolsz nagy bátran konok arczu filiszterek ellen, Légy üdvöz tőlünk névesteden Imre barátunk! Élj és éljen a „Nyír“ díszben, gyarapodva — sokáig! Élj és éljenek a „Nyír“ lelkes előfizetői — (És nevelkedjenek is hét — nyolezszáz és ezeriglen!) Élj és boldogan élj lelked szeretettivei egyben! Élj és óvjon az ég sajtópertől, kobozóktól, Csuztól, náthától, párbajtól, hátbaveréstől, És a „gondviselés“ félelmes „dzsineitől“, kik „Ingyen kvártélylyal“ szokták ellátni az embert, Bárha csak álmában sem vágyik semmi kegyökre! llakva legyen ládád „szekszedlivel“ és „piczulával“, Tárczádban sose láss krízist s lajtántuli kndát, Lepje el azt inkább az a furcsa „pirosbasu“ bankó — Hogy ha nem is „százas“, legalább „ezres“ csomagonként, S végre az a „nektár“, mit nyírnek terme borága — Hogy kocczanthassál gyakran Z. Y.-oddal — Meg ne fogyatkozzék soha pinezédben, poharadban! Z. Y. Pesti levél. Tél. — Színház. — Pauliné. — Napoleon. — Redoute. — Untban. — Baleset. — Szentkirályi. Megjött a tél, még pedig gyorsvonaton, mert még kevéssel ezelőtt a télről nem is álmodoztunk. midőn egyszerre az etiquette teljes mellőzésével betoppan, gőgösen, mogorván : itt Eltekintve tehát a humanitás szempontjától, már maga az állam e's a közerkölcsiség érdeke teszi a nőegylet illetőleg az árvaháznak támogatását szent kötelességünkké. Ha még végre hozzátesszük, hogy az adako- zásrai fölszólitás szép ajkakról történik, úgy hiszem, hogy pártfogását senki sem fogja elvonni. A nőknek és a nőegyletnek egyik tisztelője. Ismétlő hang a csclédjavitó egyletekre nézve és még valami. Csodálatos hogy minő égető szükség a gaz- daközönsógre sőtt a társadalomra nézve is — jó cselédek birhatása és mégis e téren oly kevés tevékenység mutatkozik. Olvassuk a „Nyir“ tudakozó-intézeti híradó rovatában miszerint a tudakozó-intézet sok oldalról megtámadtatott a rósz s még som kapható cselédek miatt. Mi csakis méltányoljuk a feleletet s felvilágosítást melyet az „intézet“ a megtámadásokra kijelentett, hogy t. i. mind addig mig a városi hatóság az uj cselédrendszert életbe nem lépteti s szigorúan nem kezelteti, a tudakozó-intézet — közvetítésnél semmi felelőséget magára nem vállalhat. Hogy még rósz cselédet sem lehet kapni, az nem csak Nyíregyházán de egyebütt is ugy- van. Okát a bajnak ha nem fürkészük is mellyen, tudhatjuk : hogy a nagy napszám, legtöbb nőcselédjeinknél erény áruba vetése is főtényező ; a roszaságot nézve pedig, — azon körülménynél fogva hogy semmi törvény cselédjeinket nem kötelezi, erkölcsükre felügyelet nem gyakoroltatik — az olvetemedés útja nyitva áll. Gazdájikat kényük kedvök szerint ingerelhetik, tetszésük szerint szolgálatukat oda hagyhatják, épen ez okokért volna nagyon szükséges a cselédtörvények alkotása, úgy a cselédjavitó egyletek felállítása. E tárgyban volt ugyan szó már 0 lapokban, de viszhangra nem találván, a cseléd rosza- sága miatt naponkint felmerülő újabb panaszok következtében a figyelmet újólag fölhívjuk a cselédjavitó egyletek megalakítására, úgy törvényhozásunkat cselédtörvények alkotására. A cselédjavitó egyletek tervrajzának elkészítését avatottabb toliakra bízzuk, elég legyen itt annyit megemlítenünk hogy minden egyleteknél úgy itt is szükség volna elnökre, pénz- tárnokra jegyzőre, s bizottmányra, az egyleti tagok kebeléből választva. Szükség volna hogy az egyleti tagok nehány forintot fizetnének az „egylet“ pénztárába melyből a szorgalmas .jó magaviseletü cselédek jutalmaztatnának. Szükség volna az egyletnek egy hivatalos közlönyre melyben koronkint közöltetnének az érdemes szorgalmas jó cselédek nevei, úgy szintén a roszak megrovatnának, igy nagyon meg lenne könyitve a gazda közönségnek is a cseléd fogadás. Természetesen minden egyleti tagnak, az egylet közlönyéül kiválasztott lapot járatnia kellene, melynek előfizetése hihetőleg az egylet pénztárából is fedezve lehetne. Szükséges lenne hogy a bizottmány dicsérő oklevéllel látná el a jó cselédeket, mig a megjavithatlanokat az egylet közlönyében meg rovna ez eljárás nem maradna kedvező hatás nélkül. Szükséges volna, a körülményekhez képest egy évben többször is közgyűlést tartani, midőn is az egylet tagjai e téreni tapasztalatukat előadva az eszmecsere által oly rendszabávagyok; nekünk szegény földieknek mi marad egyéb hátra, mint végtelen hatalmának hódolni s vigaszul a téli mulatóhelyeket meglátogatni, igaz ugyan hogy Bnda-Pest ilyenekkel nem nagy számmal rendelkezik, igy legalább könnyebb azokat részletesen előszámlálni. — A mulatóhelyek legelsőbbike a szinház; a mi a nemzetit illeti az a legutóbbi időben a nagyszámú közönség daczára is csak igen csekély élvezetet nyújt; ismételten egy „Drahomira“ czimü drámát adnak, melyben az ember a sok ásitozásból ki nem jő, vallási dolgokból és morálból állván az egész; csak múlt hó 31-én volt a nemzeti szinház régi elemében, midőn Pauliné, a közönség kedvencze, hosszas betegség után „A fekete dominó “-ban föllépett. Pauliné általán véve kitűnő énekesnő, de alig találunk operát, melyben annyira volna alkalma művészi tehetségeit kitüntetni mint épen az említettben, nagy lelkesedéssel is fogadta a közönség; s joggal mondhatjuk, hogy Pauliné majdnem egészen kitölti azon hiányt, melyet Murska k. a. távozása okozott. A mi pedig a német színházat illeti, (ha már e ronda fabódét is annak kell nevezni) ott nem csak a művészi erők teljesen hiányzanak, hanem egy egyszerű dráma vagy vígjáték előadására is képtelenek; most egy „Napoleon“ czimü nézőjáték adatik, melyre bírálatot hozni igen bajos; az egész kegyetlen ostobaság, egyik elaltató jelenet a másikat követi; a mi pedig a kiállítást illeti az a kritikán alóli; az igazgató ur azt a la Bém apó akarta rendezni, de azt elfelejtem látszott hogy arra egy Molnár képes, de nem egy Gundy; a tableaux-ra vonatkozólag azon megjegyzést tenném (ha volna elég bátorságom) hogy én azokat, még gyermekkoromban egy panorámában 20 kr. bemeneti díj mellett láttam, de félek, hogy a panolyolc jöhetnének létre melyek csakis kedvező eredményt szülnének. A már általam más alkalommal mondottak további ismétlésébe bocsátkozni nem szándékozván, azt mondom : hogy ha a cselédek rosza- sága miatti panaszainkat szüntetni akarjuk, mielőbb cselédjavitó egyletek felállításába fáradozzunk, s a cseléd-törvények mielőbbi létre hozását s azok teljesedésbe vitelét sürgessük!... Ezzel kapcsolatban igen óhajtandó lenne a munkás osztályra nézve törvényről gondoskodni, mert ez is lényeges .valami. Tapasztaljuk a gazdálkodó ember minő sok zaklatásnak van kitéve a napszámos ember által. Hány eset van reá hogy a gazdálkodó ember megfogadja estve a napszámost s reggel arra ébred fel hogy az ő munkása már máshoz szegődött. Gyakran csak egy napszámosnak nélkülözése temérdek károkat okoz a gazdálkodó embernek! Arra is tudnánk példát mondani miszerint : a cséplőgép körül dolgozó munkások közzül egy munkás, hanyagságáért az illető felügyelő által dorgáltatván valóságos forradalom, keletkezett a munkások között, s azon egy tagnak vélt megbántásáórt csoportosan hagyták oda a munkát. Képzelhető az a hátramaradás mely ilyenkor a munkaközben elő áll. Képzelhető a vérig boszantás mely ekkor érdekli az illető tulajdonost, vagy annak megbízottjait. És mind ezen visszaélések ellen nincsen orvosság; ilyen s ezekhez hasonló boszantásokat csak tűrni kell. E téren is reform igényeltetik. Ha a gazda tömérdek kiadásai közben ily csalódások által is zavartatik károsittatik a pusztulás örvénye felé fog sodortatni. A betegség elvan terjedve, a hivatottak alkalmazzanak gyógy irt; az ilyen rendetlenség soká nem tarthat ezt megváltoztatni s illetőleg orvosolni szükséges külömben is tudjuk hogy ordo est anima rerum! P. S. Felelet Bartholomaeidesz János urnák. Élénk megilletődéssel olvastam Bartholo- maeidcsz János urnák a „Nyir“ 43-ik száma nyílt terében közzétett ama famosus czikkót, melyben vitéz Hári Jánosával elbeszélteti azon gyötrelmes históriát, mint kell a szegény honvédnek összekéregetui a filléreket, hogy főimehessen ős Buda várába a minisztériumhoz „panaszt tenni az iránt mivelhogy a honvéd-alapból őket illető segélyt ki nem kaphatják azon okból, mert ezen pénzek—-megyebeli uraknál lévén kiosztva (mint p. 0. N. N. urnái 700 írt) azoktól be nem vehetők“ — s azon kérdésre, miért nem folyamodnak a főispán úrhoz, a szegény honvéd azt feleié „hogy kérvényük már egy évig Kallóban elintézetlenül hevert.“ E sorokból — tudva azt, hogy a minisztérium a honvédeket illető segélypénzekot a megyéhez küldte be — nem véltem mást kiolvashatni, minthogy e pénzek „megyebeli uraknál“ — vagy tisztviselőknél — kioszt- vák s a főispán vagy a megyei hatóság elég lelketlen a szenvedő honvéd kérvényét egy évig elintézetlenül hevertetni. Szándékom volt — miután magamnak a tényállásról teljes és hiteles meggyőződést szereztem, — a tisztelt czikkiró urnák a fentebbiekre vonatkozólag tett azon kérdésére „Vájjon igaz lehetne-e ez?“ azonnal felelni; — de értesítve lettem, miként B. J. ur azon rósz benyomást, melyet czikke a közönségben fölidézett önmaga eloszlatni szándékozott. B. J. urnák a Nyir 44-dik számában e tárgyra vonatkozólag megjelent nyilatkozata azonban csupán arra nézve nyújt fölvilágosi- tást hogy „N.-Kálló alatt nem a megyei bizottmányt értette (tehát a főispánt, mert c ketráma birtokosa e sértés miatt sajtópert indit ellenem; gratulálunk Gundy urnák „Napoleou“- jához, tudom, hogy most N. sírjában megfordult, szerencséjére e darabot másodszor is adják s igy lesz alkalma előbbi rendes helyzetébe jönni. A redoute ajtai is megnyíltak már, melyben hangversenyt rendeznek, mint eddig Bécs, Berlinben divatos, gyönyörű virágok kijátszásával; pár nap óta pedig valami Untban nevű kar nélkül született hogedii-müvész producálja magát; ez annyival is inkább bámulatra méltó, mivel e zeneműszert kézzel is igen nehéz kezelni, hát még lábbal; a közönség bámulta e roppant szorgalommal szerzett tehetséget, de élvezetet nem talált, mivel az egész kedvezőtlen benyomást gyakorol; a ki pedig épen csak teljes correcte hangokat várt, szintén csalódott. Les extremes se touchent, eddig mulatságokról beszéltem, most hirtelen átcsapok egy baleset elmondására, mely pár nap óta nagymérvben foglalkodtatja Pest lakóit. Egy itteni igen tisztességes polgár (M) neje, a konyhában lévén, egy ott támadt explosió folytán ruhái lángba borultak; a nő jajveszékelvo kifutott, de mig a tűzet sikerült eloltani, teste már any- nyira volt sebekkel födve, hogy rövid idő múlva kimúlt; e szerencsétlenség annyival is inkább szánakozásra méltó, mivel a nő éltének legszebb korában volt. Végül még egy hirt — Szentkirályi NI. a főpolgármester Thaisz visszahelyeztetése folytán, leköszönt s a hozzá küldött deputatio kérelmének daczára ebbeli szándékában makacsul megmaradt. Hogy ez azonban szintén a balesetek közzé tartozik-e ? az már nagy kérdés, melyet a nyájas olvasó maga ítéljen meg. Sajkay Béla.