Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-17 / 42. szám
a nem fizetési kiváltság nem irigyelt dicsősége.“ A jó gazdálkodásnak egyik nél- külezhetlen kelléke továbbá, hogy a testületi gazdálkodás kikerülhetlen hátrányait aként igyekezzünk ellen- sulyozni, és hibáit jóvá tenni, a mint azt más képviselő testületek teszik. A testületileg való gazdálkodás iidvtelen volta köztapasztalatból rég- ismeretes lévén, minden, ügyeit helyesen intéző község, úgy iparkodott a bajon segíteni, hogy képviselő testületéből gazdászati bizottmányokat alakított. Mely állandó gazdászati bizottmány feladata : minden a v. gazdálkodás körébe vágó ügyet bizott- rnányilag tárgyalni, s a teendők iránt a közgyűlésnek okadatolt, kimerítő véleményt előterjeszteni. Az ilyen eljárásnak üdvös eredménye aztán : hogy a városi gazdálkodást illetőleg, legalább a bizottmány tagjai bírnak kellő tájékozott- sággaL A most divó rendszer mellett pedig száz képviseleti tag között, alig akad’kettő, a ki a költségvetés tekintetében csak némileg is tájékozott lenne. A helyes gazdálkodási rendszernek szinte egyik lényeges követelménye : a bevételi és kiadási előirányzatnak annak idejében való megállapítása, és az ahoz való szigorú és állandó ragaszkodás . A költségvetés nélküli gazdálkodás hasonlít olyan hajóhoz, melynek kormányzója a delejtü útmutatása nélkül a végtelen tengeren ide-oda hányattatván, elvégre nem a várva várt révpartra és kikötőbe vezeti hajónépét, hanem ismeretlen tájakoni hosszas bolyongás után a felzudult hullámoknak esik áldozatául. Kissé hosszúra nyúlt elmélkedésemet összevonva, a helyes gazdálkodási rendszerek városunkbani megállapítására legsürgősb teendőink tehát e következők lennének : 1. A bevételek és kiadások közötti öszhangnak szigorú megtartása. 2. A szeplőtlenül megőrzött hitelnek csak rendkívüli esetekben való igénybe vétele, és nem túlbecsülése. 3. A szoros értelemben vett háztartási költségeknek, önmegadóztatás utjáni fedezése. 4, A regále és a pázsit-földek jövedelmének, a váltság folytán a lakosokat terhelő adósságok kamataira és a tőke törlesztésre való fordítása. 5. A városi költségvetésnek mindenkor az ó év végén való megállapítása. 6. A képviseleti tagok közzül egy állandó gazdászati bizottmánynak alakítása. Megingathatlan hitem az, hogy csak az elősorolt iránypontok és vezérelvek szigorú megtartása mellett leszünk följogosítva, remélni: miként szép jövőre hivatott községünk fölvi- rulását biztosítván, annak pénzügyi viszonyai soha sem fognak zátonyra kerülni. Meskó Pál. Nyirialombok. XXIL (A tudomány — kincs. Magyarország és Svhweicz. Éljenek a tanügybará- tok! Milyen izü a czukor — paprikával? Az ügyetlen tanítók! Egy mázsa vas és egy mázsa toll.) „ A tudomány csarnoka a demokratia temploma“ ezt mondja egy angol bölcs. „A tudomány szabadság, a tudatlanság rabszolgaság“ igy nyilatkozik egyik franczia iró. Tehát a tudomány, a közmivelődés — épen úgy mint hajdan a vérlepte századokban a kard — a népek ereje, a nemzetek boldogsága napjainkban. Hanem azért Magyarország közoktatási bud- getjébeu nem többet mint kétszázezer forintot szavaztak meg a majoritás „hazamentő“ bölcsei, midőn Ludvighként „Schweizban egyetlenegy kanton, például a zürichi évenként több mint nyólczszázezer frankot vet ki a köznevelésre.“ (A „Hon“ 18G8. jul. 11.) Mindezek folytán már hazafiui tisztelettel kell hogy meghajoljunk azon jók és lelkesek előtt, kik a közművelődés nagy eszméje körül csoportosulva, önzetlenül, biven, kitartással vi- rasztanak, verejtékeznek áldoznak hazánk szent érdekében. E jók és lelkesek egyikéül üdvözli Sz. a „Nyír“ 36-ik számában Pilisy Lajos honfitársunkat, eléadván, hogy a tisztelt férfiú mint a felső szabolcsi helv. hitv. iskolai választmány elnöke a tanítói gyámintézet alapítását száz o. é. forinttal kezdeményezte, sok jó embereket megnyert e nemes ügy pártfogóiul, s áta- lában a tanítók javára, a nevelésügy anyagi és szellemi fejlesztésére annyi önfeláldozással működik). Aláírjuk Sz. ezen nyilatkozatát, — aláírjuk teljes késszséggel és örömmel, hanem a modor ellen melyben nyilatkozik, nem lehet komoly roszalásunkat ki nem fejeznünk. E modorban „a szó selyem, de tartalma vas.“ E modor ágyúgolyó, bársonyba burkolva. E modor Csernátonyként : infamis szivarok havannai ládában. Más különben nem olvasnánk a cikkben ama sajátságos kifejezéseket P. L. ról : „rögeszméje a népnevelés — meglopja családját, saját élvét — annyira büszke és makacs volt ifjú korában — van egy régi bibliája, melyet háza padján (miért nem úgy irta már, hogy épen a „kakasülőn“ ! Z. Y.) gondosan conservál“ stb. stb. ,,.... Úgy látszik, Sz. azt az elvet követi „barátai“ irányában hogy „a mit ád jobbod vegye vissza — még pedig százas kamattal — balkezed“ ... Köszönjük szépen, de — mint a Királyhágón túl szokták mondani — „nem instálunk“ belőle 1 , , . Hanem aztán azok iránt, lak nem baratai, nem kevésbé lovagiatlan, mondhatnánk kegyetlen. Az ügyetlen tanítói karból — ezek saját szavai _Senki sem vállalkozott, ki az ő javukra annyi önfeláldozással fáradozó elnökükről a világ előtt egy pár sorban említést tett volna.“ Kérdjük lebet-e ily alapon „ügyetlen“ czim- mel meg bélyegezni egy száz tagból allo testületet melynek kebelében annyi jóravalo es becsülésünket teljes mérvben érdemlő egyénekkel találkozunk? Mondhatjuk: gyönyörű buzdítás a tanitók irányában! Méltó „pendantja“ a f ..........i hosszadalmasan és „savon mirandav al“' mosdatott, de elvégre is „szerecsenül“ maradt „supplikáns“ históriának! Hátba meg azt is megsúgjuk Sz.-nek, hogy maga az alap is, melyen az „ügyetlen“ czimet építette, csak a képzelődés országában létezik? Olvassa meg bár az 1865-iki Protestáns lap 22-ik számát, s miután belátta, hogy egyike azoknak az illetlen“ tanítóknak még is csak megköszönte hiriapilag P. L. hazánkfia nemes keblű áldozatát alkalma leend elmélkedni kissé a fölött hogy „a ki felhajtja a követ, önmagara esik“ és ,turpe est doctori, cum culpa redarguit ipsum“! Végül a mi az „egy garas ára tett“ es száz forint ára“ beszéd egybehasonlitásat illeti, — ezen okoskodást tovább folytatva, aligha oda nem jutnánk, hogy egy mázsa „vas,“ nehezebb mint egy mázsa „toll“ ... XXIII. ‘(Irigykedünk és felünk. Reményünk a vörös czeruzában. Papir-ko aks z és Asz- taróth. Hátha csalódunk? Ármányon manoeuvre a szerkesztő és „Nyirfaa- gak“ellen. Az előadás sikerülvén varjuk a tapsot) __ Alom ez, vagy valóság? Jól látunk-e, va gy kápráznak szemeink? _ _ A sentimentalis nemet drámaírók ezen szokásos felkiáltása lebbent el önkénytelenül ajkainkról, midőn a debreczeni fényes dalárün- nepélyről haza érkezve, a „Nyír“ 38-ik számában a „Nyirfaágak“ czimü czikksorozat I. es H. fejezeteit megpillantottuk. Mondanuk sem szükség, hogy azonnal a „Brodneid,“ az az átkozott „kenyér féltés“ gonosz szelleme röpde- sett körülünk, — hiába! ma már nem hull az égből „manna“ a mi kedvünkért; az a tanács pedig, melyet a „magasból“ adtak 1848-ban a kenyérért zajgó berlini népnek, hogy tudniillik „ha kenyere nincs, vegyen zsemlyét“ — nézetünk szerint, de tározónkat is regcognoscálva, nagyon inpraktikus. — Aztán meg — őszintén bevallva — attól is tartottunk, hogy „régi dicsőségünk“ ragyogó (?) fénycsillagát egészen elhomályosítja az a „krasznaközi“ uj üstökös, vagy plane magunkat is úgy elsöpör hosszú seprőjével, hogy még a hirdetett „keletázsiai kalandos expeditió“ sem fog többé bennünket felfedezni ! No de — gondoltuk nagy bölcsen — a szerkesztői „nagyhatalom“ nem ok nélkül viseli a „fegyvert,“ (értsd : a „vörös czeruzát“) és ha ottan ottan megkegyelmez, sőt tért is nyit lapjában a beküldött czikkeknek, ezt pusztán azért teszi, hogy a halhatatlanság után so- várgó „iródiákok“ annál sűrűbben és testesebb „fóliánsokban“ küldözvénbe hozzá a kéziratokat, bőven ellátva legyen a tüzifg. hallatlan drágaságát kiegyenlítő „papír — koakszal,“ a nem sokára zuzos szakállal beköszöntő évszakra, midőn a szobája szögletében termetes vaske- meucze alakjában gubaszkodó „Asztaróth“ minden perczben kegyetlen zúgással üvölti : „elletném !“... Világos ! ezért kebelezte be a „Nyir- faágakat“ is, hiszen olvastuk valamelyik gazdászati könyvben, hogy a nyirág pompás tüzelőszer a kályhában, valamint az is köztudomású dolog, hogy legalább is 200 perczenttel erősebb meleget áraszt, A. R. P. L. vizenyős, s hallatlan! még sem „humoros“ czikkei. Hanem, hátha ez a rózsaszínű remény mihamar lenge páraként szétfoszlik, s a következő számokban ismét azokkal a veszedelmes „Nyirfaágakkal“ kell találkoznunk? Quid consilii.. i citoyen Z. Y. ? Megvan... interpelláljuk és exorcisáljuk kissé az illető egyéniségeket 1 — Érdemes szerkesztője a „Nyírnek“ ! meggondolta-e ön komolyan, és a tudós „sógorok“ ismert „gründlichkeit“-jával veszélyes hordere- jét ama merészségének, hogy lapjában megjelenni engedte azokat az ominosus „Nyirfaága- kat“ ? Hiszen kérem, ez valódi nyólczadik „halálos bűn,“ sőt Önben mint ex offó diplomatában „több mint bűn, — hiba.“ ! Hát nem elég malheurja, kálamitása, fáchéeje, duelluma, ran- cámje, polémiája, és a jó ég tudná még „mije“ volt és van idáig, és lesz is mindvégig csak az igénytelen „Nyirfalombok“ miatt is; — most pedig a „Nyirfaágak“ után ismét annyi, tehát dupla s talán épen tripla veszedelmet akar fejére zúdítani ? Ne feledje, hogy a „Nyirfalombok“ csak suttognak, de azok a „Nyirfaágak“ sepernek, sőt ütni is keményen tudnak! Hátha még az érdemes szerkesztőséget is cumgenti- bus elpáholják ? És ha nem is páholják el, mit mond ehez az „attentáthoz“ ehez a szörnyű merénylethez a mi „gazdánk“ a tisztelt publikum, midőn látja, hogy vele a „Nyír“ a „Nyirfalombok“ és „Nyirfaágak“ közt „vesszőt futtatni“ akar, még pedig fel is, alá is ötvenkét- szer évenkint ? Hátha még aztán a „Gleichberechtigung“ és „közös ügyek“ alapján „Nyír-' íagally — Nyirfakéreg — Nyírvíz — Nyirfa- tuskó —• Nyirfagyökér“ urak és asszonyságok, tehetetlen, az előítéletek szenvedélyes hölgye pedig kezdé érezni, hogy már egy kissé — ember. Az igazság komoly hangja miként az istenítélet mennykőcsapása — elemeket zudit fel, a terem zúgott, örvényzett, a lábak tomboltak, — s a fellázadt hullám örvénye egy- fuldoklót sodrott ki az ajtón, — ez a fuldokló — Darvy Loránd gróf vala.......... M int minden, mire idő és tér határa borul, az idő örökké futó hullámain visszafoly- hatlanul lehömpölyög : aként ama fellázadt hullámok estéje is, melyen a mulató közönség ama nevezetes koszoruszétzuzási tényt követte el Darvy Loránd gr. mellén, — alárobant már nehány hét óta az idő előre tomboló folyamán. Az esély lejárhat, de azért sokáig kell fúnia meg a mulóság szelének, hogy egészen befedje a feledés porával ama nyomokat, melyeket az események hagytak itt-ott hátra. Csak egy leiken kellene egy kis szendét tartanunk: s láthatnék, mily mély nyomokat vág bizonyos esemény a kedély földjébe. Fű az idő szele... fu ; miud hasztalan! a nyomok még élesebben, — még mélyebben verődnek beljebb-beljebb a szív közepére. Oh vannak ilyen nyomok, melyeket az idő is alig bir betölteni egészen. Ha a lélektant megkérdenék : Mi ennek az oka? talán azt felelné : az egyének és az események természete. Fútt, fútt az idő szele : mind hasztalan ! llermin most is azon tűnődik : mint lehetett volna vagyis lehetne ő belőle ember? — 0 ilyeneken szokott tűnődni i — Se tételnél önkénytelenül Loránd grófhoz fűződnek eszméi, melyekre rendesen azon refraint ismételgeti magában: esak az a „nem ember“-tömeg be ne zárta volna akkor (!) hátánál az ajtót!... Sajátságosul Hát az ember szive csak azért van, hogy küzdjön önmagával örökös élet-halálhar- ezot ? Elbukik vagy győz : egyaránt fáj ! Érzem, hogy- szivem csak Dezsőhöz fűz; érzem, hogy önérzetem irtózik Dezsőtől, — igen; mert az átok, az a kárhozatos átok, mely eszméimet zavartakká teszi, nem enged uralmat a szív vonzalmának. Dezsőt velem egy vaspálcza sújtja, ő nem tehet engem „emberré“; — de a gróf, a gróf!... mert most jut eszembe, hogy a nőnek a férjjel egy társadalmi minősége van; — a mi a természeti minőséget illeti pedig __ a h ázasokról azt mondják, hogy egy szív, egy lélek azok két testben, tehát én is az lennék a gróffal a mi a gróf... azaz grófné —jobban mondva — „ember.“ Akkor meg az elvesztett egyéniség, a vérzett önérzet, a személyes méltóság oda ! Ah !... nem lehet I nem lehet!... Itt csak a sir segít... ah ... a sir !... a rögnek van szive, az embernek nincs, a föld keblére fogad, enyhet ad, az ember összezúz és eldob___Ah! m iért tud az ember gondolkozni, — vagy is inkább — miért tud érezni! ? A gondolat, az érzés a nyomor!----Ember és ember____Mi a k ülönbség köztök ? Az, hogy az egyik ember, a másik „nem ember“. És kiteszi e különbséget köztök ? Maga az ember ? Ah ! ember, én téged megvetlek, átkom rád!... te ki csak ölsz és gyilkolsz... és kit ? önmagadat. Mi vagy te ember? Azt hazudod, hogy az Isten képe__Az I stenség meggyalázása vagy........ Szentségtörés va gy, mely az égre kiált,... igen ... igen — gyilkos szentségtörés !... E tétel felett halmozta még a véd- és ellenérveket a legbájolóbb hölgyek legbüszkébbeké, szenvedélye egész tüzével emelé fel ujjait és ünnepélyesen mint az oltár előtt csendült el ajkain a szó: Ember! te öngyilkos szentségtörés, én ellened esküszöm !.... Az ajtón kopognak. „Lehet!... azaz... ah vagy Ön az?“ „Hermin, kegyed beteg?“ „Én ? nem ... azaz ... az embernek sokszor sötét gondolatai vannak, — kivált ha — ... oh nem jó azokat újra ismételni___de Ön ... és itt ? ...“ Bocsánat Hermin ! Édesanyjától jövök, azaz — az ő hatalmából, ő küldött ide... Kegyedhez, kegyedhez Hermin ! Hermin homlokára hideg fenség ült ki, szilárd, rendületlen, mint esküje volt___S mig De zső e csodás fenség mélyébe merült el. .. s elvesztett hangok után kapkod... feleljünk két kérdésre : ki az a Dezső? és ki az a Darvy gróf? Hermin úgyis bemutatta már magát, tudjuk, hogy nála az ész a szívvel örök küzdelemben áll; tudjuk hogy ő szerinte az emberiség nagyobb felének átka van, — s ez az átok az övé is; mert ő csak egy vagyonos magyar előkelő nemes leánya, s mint ilyennek, hogy átka ne legyen — grófra van szüksége; látjuk őt egy felhőtől körülfolyva, melyet a,z egyéniségek jellemkörében kiválólag a czélté- vesztett nevelés fejleszt ki, egy felhőtől, helyesebben ködtől körülömölve látjuk őt, neve e légkörnek : előítélet. Latjuk, ha e légköri sajat eszméinek sugarával világítja meg : küzdelemben látja az embert magával, — sokban igaza van! __ Látjuk, ha a szenvedély szárnyára rag adja : megátkozza magat az embert, pedig ő is aZi — hár ő nem hiszi, és e hitetlenség — illetőleg zavart bizonytalanság fogalmaiban — esküre bírja őt az ember ellen, esküre, melynek drága, igen drága ára lesz—! ___Dezső.........? D ezső előkelő magyar nemesfi. Szerette — mint mondani szokás — imádta Hermint. Ezen imádásban volt valami a mi magasztos. Ó egy oltárt hordott magával, azon az oltáron áll az imádat eszménye. Az oltár — szive, az eszmény — Hermin volt. Ö. csali egyet tudott — annyit, hogy él, s hogy ez életet azon az oltáron kell feláldoznia. Ez volt az ő iidve, ez volt az ő érzelmének megdicsőülése. Ő élt, hogy áldozzák, és áldozott, hogy megdicsőüljön az örök, a mindenható, az isteni szerelemben ! Hogy szerelme ily jellemű volt, annak az oldalán hegedő seb regényes tanúbizonysága. Ő imádta az eszményképet, mert eszmény; az övé önzetlen, idylli, eszményi szerelem volt. Egy szép napon gyönyörű négy erdélyi csikó vágtatott be Herminék udvarába, a hiu- tóból Dezső szállott ki, — e hintóba az ég vagy a pokol ül vissza — gondolá Dezső ■— a szerint a mint : „széna vagy szalma.“ ^ Ó egy kézért jött — Hermin kezéért---A z a szép nap, melyen ez történt, ép az a nap, melyen Dezsőt Herminhez benyitni láttuk. Az anya leányához, Herminhez utalá a kérőt, miként azt eddig tudjuk. Hogy mit hoz a jövő : magam sem tudom még, hanem tudja a titokteljes sors, melynek épen úgy gondja van a beszélyiróra, mint Dezsőre, a ki végzetét várja, Hermin ajkairól. Ki az a Darvy Loránd gróf? Hogy ki ? arra még csak lehetne felelni talán egy szóval is; de hogy mi? Merő isten- kisértés lenne feleletül egy szót keresni rá. A mit gróf, lovag és pedig — iparlovag, kalandor, dandy alatt egyenkint értünk divatos nyelven, azt egy fogalommá kell mind öntenünk, s ha ezt tevők : távoli hasonlatát sejtjük annak a divatos tökélynek, melynek Darvy Loránd gróf hivatalos és természetes teste és lelke volt. — Ő „a kor fia“ párisi journal, és galant’homme szerint... egészen : comme il faut!... A mág- nási lényeg sarkfeltétei legfelsőbb hatványban meg voltak nála, tökéletesen és szóról szóra úgy a mint azt jelenünk magas születésű divatigényei előírják. Például : Tökély az agará- szatban; pisztolyból fecskét földreteremtő mesterlövések; tornásztudorság á la vieux Chappon, hogy kalandjaiknak kellő esetben a magas (?) fogalmu szentesítést megadhassák; kitűnő yo- ckeei képesség; természetfeletti düh a képviselővé választatásra; — s különösen a fővárosok pillangóival csapongani virágról virágra, élvről élvre___ Mindez igények magaslatánál ő még e gy fejjel feljebb állt. Szóval : ő egy mágnás- pyrámis volt... egészen, teljesen és tökéletesen — non plus ultra !... Roppant birtokai vannak — a holdban. Az ő birodalma határtalan, övé az egész — világ! Neki se künn, se benn nem parancsol senki, — mert nincs kinek! — ő parancsol mindenkinek, a ki neki — engedelmeskedik. Szóval : ő nagy ur, — óriási várai vannak — a légben. Az ő hatalma nagy — a flastereken és az „Erzsébettéren“, retteg tőle a pereczes gyerek, fél, hogy a kiflijét nem fizeti meg. ő egy második — „ország bárója.“ Történetünkben is. midőn ő mint diadalhős a teremből olyan furcsán kifordult : lejátszott szerepe csak bizonyító oszlopa természetes és mesterséges tehetségei nagyszerüségénék. j s Ilyen volt ő ... azaz — ilyenforma. Mert az ő nagyságát csak megközelíteni lehet........ az az, hogy — lehetne. Félre ne értsetek! Nem a valódi, hanem a fertálymágnások szoktak ilyenek lenni; — no néha-néha a mágnás is tanul egy kicsit a fertálymágnástól; de ez nem tesz semmit, nekik az jól áll, nekik az, meg minden és minden szabad! Ők nem olyanok mint mi, mi csak „pórnép“ vagyunk — ők emberek és mágnások cvikkerrel és frakkal, cylinderrel és lakk-ka- maslival... oh mágnások! • •. Azaz, hogy : oh Darvy gróf,... oh non plus ultra !------ f (F olytatása következik.)
