Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-09-26 / 39. szám
39. S2ám. II. é viol vain. Szombat, szeptember 26. 18(>8. Szerkesztői és kiadó iroda : NYIREGV HÁZÁN, Széna-tér 121-ik szám alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden nágyszér hanálizott garmond-sorért 25 kr. o.é. fizetendő. Előfizetési A kindo-liivuiolbtiii Húrhoz vágj- |>r>stHli félévre .... Kvn»’g.vedru . . Hirdetések dya: ininden H^HÍÍbo9 petit sor egyszeri igtatásánál 6 Kr.. többszörinél 4 kr. Bélyegdii 40 kr. S/.ABOM N11EM E ÉS A HAJIII -hKRt LET it tf LÖM E. Költőidre nézve kiadó-hivatalunk szán iára hirdetményeket elfogad : Zeisler M. 1’esten. Néhány szó t. olvasóinkhoz! Egy év letelt! Lapom jelen száma lejártával egy ujabbi évnegyed folyamába lép, melynek kezdetén megyénk és vidékünk lelkes közönségét lapom további pártolására felkérem. Hogy megérdemlem-e a pártolást, — e felett Ítéljen ti nagyérdemű közönség. Tudom, sokan azt állítják hogy nem: — mert nem azon szellemben szerkeztem e lapot mint dk kívánják; de kérdem mindazokat kik ilv határozott Ítéletet mondanak, lclictsé- ges-e ez? — ha a szerkesztőséget csak 2 hétig magokra vállalnák bizonyára azt mondanának nem! felkérem teliát még azokat is kik velem e tekintetben egy vélemén)'en nincsenek vidékünk érdekeit képviselő lapomtól ne vonják meg a pártolást, mert ellenesetben annak megszűnni kellene, — mi a közönségnek és nem a szerkesztőségnek volna nagy vesztesség. Lapom hasábjai mindenkinek rendelkezésére állanak s mindenkinek megengedtetik józan gondolatait fejtegetni és eszmét cserélni, ha azok az illem korlátáit át nem hágják. Főtörekvésem ezentúl is az leend, hogy lapom, mint e vidék közlönye, hivatását híven betöltse. De bogy a magamra válalt kötelezettségeknek megfelelhessek minél nagyobb mérvű anyagi támogatásra van szükségem. Entiél fogva felkérem megyénk birtokosait, megyei, városi és gazdasági t i s z v i s c 1 ő it, leik é- szeit a polgárság lelkes tagjait, szóval az egész közönséget hogy lapomat előfizetés által gvámo- litani szíveskedjék. Egy éve már, hogy önzéstelenül, s csak igen csekély anyagi siker mellett küzdők a közügynek szentelt vállalat fentartása mellett. Nem csodálhatja tehát senki; ha annyi szellemi és anyagi küzdelem után végre fáradalmainak, bővebb gyümölcsét látni óhajtanám. S ha azt elérem úgy vállalatom is csak emelkedni fog, s képes leend fel- csigázottabb igényeknek is megfelelni. Börkey Imre luptulajdonos és felelős szerkesztő. Ébresztő szó n koldulásunk, törvény által is megrendelt mihamarabbi megszüntetése ügyében. A ki saját egyéni érdekei mellett az emberiség közérdekeit is szeme előtt tartja, s a ki annak előmenetelét, vagy is a közboldogság elérhetését, ha csak egy lépéssel is elősegíteni elodázhatatlan erkölcsi szent kötelességének ismeri, — lehetetlen hogy nagy lelki örömmel ne üdvözölte volna a in. minisztérium kibocsátványa folytán megyénk azon üdvös intézkedését, mely a koldulást megyénk területén határozatiig beszüntette, — mivel ezen temérdek viszaélések, nemtelen csalásokra alkalmulak szolgált s hazánkban fájdalom talán a honszerző Árpád ideje óta oly néma közönynyel eltűrt, elnézett botránkoztató szokásnak rendezett, s annyival inkább keresztyén államiban helye seimniképen nem lehet?! i Mint társadalmi lényeknek ugyanis, nem lehet, nem szabad azt közönynyel néznünk, hogy a társadalom bármely tagja is kivonja magát azon kötelmei alól, melyek reá mint olyanra a társa- : dalom körén belől várakoznak, — se; szerint valamint azt teljességgel nem ! lehet megengedni, hogy a koldusok j ezége alatt a naplopók, csavargók s ! ingyenélők száma az állam kebelén mindinkább szaporodjanak; úgy más részről az sem lehet rendén, hogy az emberi társaság valódi nyomorultjai ellátása s tápláltatása közös kötelesége alól valaki kivonhassa magát?! Mint vallásos egyének pedig elég világosan tudjuk, hogy a könyörületesség mennyei indulatától vezéreltetve, a nyomorban, Ínségben senyvedőket, önként magunknak kell felkeresni s szemeikről az Ínség sajtolta könyeket minden felhívás nélkül sietnünk kell letörölni?! A koldulást már akár egyik, akár másik szempontból vizsgáljuk, ennek fennállása, mindenképen káros ! szégyenteljes és embertelen szokás?! 1 Midőn egy valódi koldus oldala inéi- j lett, egy ép erős, munkaképes ifjotr- ezot kell látnunk, midőn halljuk, hogy j ezen egészséges gyermek az alamizsnát már a szemtelenség követelő hangiján kéri tölünk, lehetetlen hogy e lát- j ványra lelkünk el ne boruljon, tudván j azt, hogy ezen itjonezban az államnak I egy tagja okvetetlen örökre elveszett, ki is hogy a munkás életet később is kikerülhesse, vagy önmagát teszi szándékosan nyomorékká, vagy a tolvajok s utonállók számát fogja szaporítani, s csak az emberiség testén rágódó fé1 i reg lesz belőle; — se szerint ha azon napjainkban is felmerült kebellázitó eseményeket nem említenénk is, mely szerint a szülei szerető keblekről erőszakosan elorzott gyermekek, a legbii- uösebb lel (vétlenséggel, épen e nyomorult ezélra csonkákká, bénákká nyo- morittatnak el, — azt hisszük hogy épen a közjóllét, s a közérzület erkölcsi emelése czéljából e bűnös, lelketlen tényeket mellőzni nem lehet, s a koldulás mi hamarabbi megszüntetésére avagy e két szomorú ok is untig elegendő lehet?! A koldulás megszűri- j tetését társadalmi szempontból azon — fájdulom — szomorú tapasztalás is igazolja, hogy annak, így, eképen, ily módon fennállása mellett nyomorult embertársaink segélyezése, ápolása, tápláltatása közös és szent kötelességében, az államnak nem minden tagja s nem is az osztó igazság alapján szokott részesülni, — mert a midőn az emberiség ezen szánandó tagjai táplálása azon törvény szerint: „a mint j kiki vette az ajándékot, azonképen sáfárkodjatok abból egymásnak“ — mindnyájuknak közös kötelessége volna, — látjuk tapasztaljuk, hogy 10—20 mellettük elmenők zsebéből, alig hull egy árva kr. a segély után kiáltó nyomorult kezébe, minthogy ez által épen a közös boldooságrai tőreave síinknek egyik alaptörvénye a közterhekben való egyenlő osztozkodás van rnegse- misitve, — látni való ennélfogva is hogy a koldulás rendezett államban helyet nem találhat, s annak mihamarabbi végleges megszüntetése mindnyájunknak érdekében fekszik?! s ha állami szempontból nem lehet azt fen- tartani, épen oly szégyenletes szokás az ránk, úgy is mint vallásos egyénekre?! Vallásos tekintetben lehet-e ugyanis szégyenletesebb valami, bár mely vallásit egyénre nézve is mint egy utszélen ülő koldusnak látása, nem azt bizonyitja-e ezen nyomorult koldus, hogy vallásos köteleségünket a vallás szellemében embertársaink javára nem teljesítettük s annálfogva minden ilyen látvány vallásos ezen hidegségünkért ránk nézve egy-egy élő szemrehányás lehet; mert az juthat mindanyiszor öntudatra bennünk, hogy a midőn nekünk, t. i. kiket az isteni gondviselés kedvező helyzettel, ép egézséges testtel áldott meg, kellene nyomorúságuk helyein szenvedő embertársainkat a vigasztalás filléreivel felkeresni, s ez által megmenteni az embert az emberben, s a nyomorteljes élet keserű könyeit felszántva kibékitni őket sorsuk, s Istenükkel , s felnyitni számokra lehetőleg az életörömök bezárolt forrását; — ezen emberbaráti szent kötelességet elég részvetlenül tenni elmulasztván, — hogy a mások nyomora iránt hideg részvetlen szivünket részvétre indíthassák, irne kénytelenek nyomoraikat utón, útfélen feltárni előttünk, s úgy szólván piaczra hurczolnr, — s hogy nyomorult életük fentartására, zsebeinkből egy-egy fillért kierőszakoljanak kénytelenek mintegy eget, földet, is megostromolni, — s hideg részvétünket szünteleni áldás kívánások által gondolván csak félébresztni, a vallás szent áldását, — szinte éles gúnyként szüntelenül füleinkbe hangoztatják!! Vessen számot mindenki magával, ha váljon nem letapodása é ez, az emberi minden szentebb érzelemnek, s gondoljon mindenki életének azon keserű pillanatára, midőn ha bár kölcsönt is, embertársától elsőben valamit kérnie kellett; mint vívott nála a szemérem az élet kiáltó szükségével, 8 ez első kérés végrebajthatása mennyi küzdelmébe került, s ha talán kérése vissza is lön utasisva, e keserű kénytelenség mekkora lelki erőltetése szégyenébe került, és akkor gondoljon az utczán ülő koldusra s ne áltassa magát azzal, hogy hiszen! a szemérem érzete ennél talán nem volna oly élénk; de gondolja el, hogy a megaláztatásnak mily fokára kellett már unnak sülijednie, ki nyomorát vásárra képes vinni, s mekkora szégyent kell annak leküzdeni, hogy a mit a szív résztvevő érzése parancsa nyomán részökre önként adni nem akarunk, esdeklő kiáltásokkal azt tőlünk mintegy kierőszakolják?!! S abban sem lehet semmi kétség, hogy valamint az emberiség gyalázatára fiijdalom még folyton fennálló szégyenoszlop a bitófa, s az azon történni szokott leggyászosabb kivégeztetések az erkölcsi közérzetet alapjában szokták megingatni, s épen ellenkező hatást idéznek elő mi általok eléretni czéloztatik : épen úgy az emberiség nyomorainak ezen mindennapi látára, sőt annak szemérmetlen fitogtatása által korántsem az emberi nyomorúság iránti közrészvét, s segélyezési hajlam, de annak épen ellenkezője éretik el, t. i. az azok iránti hideg közöny, részvétlenség, szóval a külömben érzékeny szívnek megkeményedése; s ez által, ha még a koldulással karöltve járó számtalan visszaélésekre is gondolunk, — az emberi szív leggyön- gédebb érzése a könyörületesség indulata, s az emberi szabad elhatározás egyik legdrágább szülötte az önkéntes jóakarat, s ezek által megint a közboldogság elérhetésére irányzott törekvésünk lesz egy oldalról kétségesé téve, sőt nagy részben meg is semmisítve ?!! Mindezen okok, a koldulásnak országosan elrendelt megszüntetését eléggé indokolják, s egyszersmind ezek folytán az is kétségtelen igaz, hogy ezen rendelet által a közművelődés s közerkölcsiség mezején ismét egy lépéssel haladtunk előre ?!! Önként értetik ugyanis hogy ezen rendelet életbeléptetésével mindazon visszaéléseknek meg kell szűnni, melyek eddig e nyomorult téren is fennállottak, de különösen figyelemre méltók ezen rendeletnek erkölcsi hasznai. A községekben ugyanis a mi eddig városokban sem létezett, mindenütt közköltségen korházak fognak felállittatni, s azok, ugyan ily módon tartatván is fenn, ezáltal a midőn a nyomorultak ápolása s segedelmében mindenki részesül a felebaráti szeretet gyakorlására, a leghelyesebb ut, és mód is kijelölve leszen, s annak tudata, hogy itt csak valódi nyomorultak ápoltatnak, a valódi felebaráti szeretetet csak fokozni fogja, a hidegebb szivüek pedig részint a nemes példák láttára, részint a kórházakra történendő egyenes adózás utján emberbaráti kötelességeik teljesítésére közvetlenül utaltatva lesznek, szóval az erkölcsi közszellem ez irányban is fel fog szendergéséből ébresz- tetni, s áldott gyümölcseit megter- mendi, s az emberi könyörületesség jóltevő melege áldástlrozólag száll e nyomorultak rideg életére s sorsuk kemény osztályával kibékiti őket, s a segély részökre emberi méltóságuk s erkölcsi érzetük nregbántása nélkül szolgáltatván ki ez erkölcsi segélyadáson lehet, egyedül, s lessz is az az Isten áldása?!! Jól tudom hogy a fentebb rajzolt szomorú társadalmi képet az életből mindnyájan ismerjük, annak úgy is
