Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-15 / 33. szám

II. évfolyam. 33. szám. Szóm Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Széna-tér 121-ik szára alatti házban. Iiénnentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden t négyszer hasábzott garmond-sorért 25 kr. o. ó. fizetendő. SZABOLCSIEGYE ÉS A HA.IDll-KERÍILET KÖZLÖNYE. Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Zeisler Ál. Pesten! A nyíregyházi r. kath. iskola-egylet prograinnijii. Korunk kiválólag a népnevelés eszmélyével foglalkozik; az ősök mu­lasztásait helyrehozandó, tanodák czél- Hzerü szaporításáról gondoskodik. Az egyház, mint a tudományok fentartá- sának és művelésének előharczosa, te­hetségéhez képest tanintézeteket ala­pított s nyitott a tanképesek vágyai­nak kielégítésére, de az állam nem nyújtott mindig megfelelő segédkezet a szellemi ama tényezők előmozdítá­sára; innét van az, hogy édes hazánk némely vidékein a népnevelés s taní­tás életfája nem hozott üde gyü­mölcsöket. Szabolesmegye a múlt századok folytán fegyvermoraj s párttusák szín­helye lévén — a múzsák halgattak; s alig volt csak főelemi tanodája is, jelenleg azonban — főleg a uagy- méltóságu egri érsek, mint a tudomá­nyok Maecenása, valamint az alelemi tanodák szaporítására, úgy a főelemi iskolák létesítésére kegyes figyelmet fordítván: Szabolcsban ilyetén nehány tanodák is létesültek. A nagyméltóságu vallás- és köz­oktatási miniszter ur az iskolai egy­letekre vonatkozó magas felhívása folytán, egri Érsek ő nagvméltósága — valamint a megye főispánja az is­kolai egyletek megalakítását sürgő­sen ajánlva, Nyíregyházán, mely Sza­bolcsban főleg van hivatva — az is­kolák fokozatos emelésére — a kath. közönségnél megalakulván az iskolai egylet, bizottmányt választott azon czélból : hogy a fonálló főelemi tan­osztályok korszerüleg vezettessenek s egy középtanoda (vagyis algymna- sium) megalapítása- s létesithetésére a czélhoz vezető lépéseket megtegye. Szabolcsmegyében a külömböző vallásfelekezetü lakosok összes száma — ide nem értve a Hajdú-kerületet— 220 ezerre rúg, ezeknek — a két szertartási! kathólikusok közel felét képezik; — méltó és czélszerü tehát : hogy ezen jelentékeny számú kath. lakosság kellő kiképeztetéséről gon­doskodjunk. Az általunk tervezett középtano- dában, oly tanrendszert kívánunk al­kalmazni, melylyel az illető tantár­gyaknál az elméleti oktatás a gya­korlati — illetőleg reál-iránynyal pár­huzamoson kezeltetik; Hogy nyilvános tanintézet legyen ez, és hogy kiadott bizonyítványai í érvényesek legyenek minden felsőbb ■és nyilvános tanintézetnél is. Hint hogy azonban anyagilag sok­kal gyengébb helyzetben vagyunk, semhogyeszent s nagyezéltkizárólag saját erőnkből képesek lennénk foga­natosítani; ez okból a szükséges üsz- szeg, — illetőleg alap beszerzését, ré­szint a tanulmányi alapból, részint az egyesektől, egyházi és világi testüle­tektől kérendő jótékony adakozások utján óhajtjuk eszközölni, azon vilá­gos Kijelentéssel azonban, hogy ré­szünkről is meghozzuk a tőlünk tel­hető áldozatokat. — Az ily utakon begy ülendő pénzösszeg a nyíregyhá­zai takarékpénztárba fog letétetni s ott gyümölcsüztetni mindaddig, — rniglen olvatén tőke gyűlne össze, melynél fogva lehetőnek látná az e czélra választott bizottmány a közép­tanodának legalább is alsó osztályai­ban i megnyitását. Az e czélra begy il­lendő kegyes adományokróli kimuta­tás nyilvános lapok utján fog közzé- tétetni. Az adakozás kettős minőségben történhetik : t. i. a pártfogó-tagok, kegyességüktől függő határozatlan összegeket Írhatnák alá; az alapítók adománya azonban 100 osztr. ért. forintban határoztatik meg; mely ösz- szeg vagy készpénzben fizettetik le, vagy kötelezvénynyel biztosittatik, mely esetben csak a 100-tóli hatos kamata évenkint lesz .egyszerre be­küldendő. Kelt Nyíregyházán, 1868-ik évi Julius hó 19-én tartott iskolai bizott- mányi gyűlésünkből Simon Endre, elnök; Bodnár István, alelliök; Vidliczkay József, pénzt, ellenőr; Beniczky Miksa; Sztárek Ferencz; Takács Alajos; Dobay Sándor; Kristóf István; Andrásesik József; Klajnyik György; Lö- rincz Ferencz; Szabó János; Bodnár Já­nos; id. Blaslcó Mihály; — Vida Nándor, jegyző. __________ C haos a czimbeii, verscuyzavar a szövegben. Szerencsétlenség történt! no de meg ne ijedjen a nyájas olvasó : a baj nem veszélyes. Egy kis vihar tá­madt, a jelzett nyírfát megingatta tö­vében, lombjait összekuszálta — s az árnyában ábrándozó annyira meghök­kent, hogy — urtica bokorban kere­sett menedéket s ellenfeleit égető csalán-hadonászásokkal fogadja. Ha ez nem elég,befogja pegasusait nyikor­TÁRCZA. CYPRUSL0MB0K &THKMÍ8 ©ÉHES HONVÉD-EZREDES SIRHALMÁRA. Sötéten kong, zug a gyúszhnrang___ A szellőfuvalom gyászt hord lelielletén___ M eg-megrezzeu csendes hantok felett, a lomb... úgy suttog, úgy sóhajt, — ölére alászáll a ti­tok dajkája, hogy fájó lelkét a nyugvó hamvak felé sirja ki.... Csattogó, busán siló fülemile altasd, altasd a hős hamvakat---­S zolid holdfény, rezgő, fájó emlékezet ke­resd fel a hantot, melyen a kegyelet ifjú virága fakad ... öntözd, ápold az áldás harmatcsőjével a feslő lombokat___ L egyen koszoruzott, megáldva emléke! A hős, a nagy, a dicső habért kér a győz­tes homlokra ... kegyelet fiizz, fűzz babérko­szorút. ... Fájó, gyászos, áldó emlékezet önts harma­tot a feslő lombokrai---­XII . Károy svéd királyról följegyezte a tör­ténet, hogy azon időtől fogva a mint első ked­vese hűtlenné lett hozzá — nem jött soha aj­kára mosoly. Ila egy korouaherezog mennyegzőjén egy szépelygő fejedelemfi keblére nyomja a táu- ezosnö letapodott uszályfoszlányait : tengeren innen és túl harsogva kürtöli a hir tárogatója.... Ha egy tudós, egy hős tőlünk örökre bú­csút vesz : elnémul a hála, nincs egy hangja a közfájdalomnak, nincs egy küuycsepp, mely ra­vatalára hulljon___ I gen... a ki hona üdvéért vérzett, ki lán- ezokban tört meg, mert jót akart, a munkás polgár, ki világraható események szövőszékénél századokra szóló munkán dolgozott keble szent lángjával, agya istenszikrájával, karjai izmával! ki midőn a közboldogulás földjén jövő üdvnek szántóvotöje volt, az elkapott életszéltől szint­ről szintre dobva lelte fáradalmai jutalmát; ki még akkor is midőn a hullám összetörtön partra vetette a nagy honpolgár és nemes emberbarát áldásdus melegével árasztotta el a szerény kört, melynek ege, napfénye volt; ki az által, hogy a földön, melyet önvérével öntözött, világboldo- gitó eszmék magvát vetette el, és azáltal, hogy példájával tüzelt, lelkesített, boldogított a világ- történelmi hatás magaslatán azon hősök között áll, a hol Washington Newton — az uj idők Mózesei és Krisztusai hirdetik a szabadságot, a népüdvöt; ő, mert úgy tett és. hatott, hogy a kezet, mely a fát ültette és ápolta ne lássa senki, csak érezze majdan a hajtott lombok enyhét és élvezze az érett gyümölcsöket; ő, mert neve elé a végzet játéka oda nem illesztő e szókat : „Is­ten kegyelméből“ : nem lehet egy H-ik József. Csendes sirbaszálltát csak ama rideg, offi- ciosus lélektelen sorok jelzik, hogy : „Lukács Dénes... nincs többé.“ *) Ah — úgy van 1 Egy sebbel újra gazdagabb a föld : ő el­költözött! Nyugalma sebet vág a föld keblén, melynek üdvéért éltében ezer sebet hasított ön- szivén. Egy szent seb a honföldön —■ egy sir- hant az övé... áldás reúja! Egy csillaggal hal­ványabb a magyar ég___ Lehullt a fenragyo­g ott fény! Miért? Hogy az elköltözött emléké­nek dicskoszorut fűzzön ... igen-igen: csillag- sugárból a késő kegyelet. Feketén borong a nemtő lelkén a gyász, ogyik kezében a sötét hullámú lobogó, másiká­ban a lehajlott szövétnek ... minden, minden olyan borús, oly gyásztakart... egünkön halvá­nyabb a nap, feketébb a felhő..'.. Honnan, hon­nan e gyász? Kérdezd meg a hazát, kérdezd meg a nőt, zsenge szülötteit, testvéreit, a hűkeblii báláto­kat, az elhagyott árvákat, kiknek gyámola volt, kérdezd meg a szemekben égő könycseppet, melyben a szivek fájdalma forrta ki magát, — halld a szellőt, mely álomban ringatja a hantot. Ali a ki most reugető dajkája, ki suttogva csókolja porát, ki sírva sóhajt bocsánatot a ri­degült sirhalom cyprusnin : — ah e dajka, e szél, e vihar — az életvihara tépte meg őt___ Vagy nem! ö volt vésze a viharnak, ö verte lánczokba az élettengert, midőn messze elnyar­galt ösvényén oda, a hol a hullámok tornya az eget veri meg. O ifjan magasra hágott. Lángelméje, ércz- szorgalmn, deli külseje gyorsan emclék öt a ka­tonai pályán. A délezeg tüzérhadnagy ünnepelt ifjú volt a birodalom fővárosában, Görgey is­meri őt. tanult tőle. Majd tanárrá lön Bécsben és kedvencz tu­dományait : a szám-, mértant, hadászatot, vegy­tant és általán a természettudományokat mivelte és tanitotta a növendék hadfiaknak. Útja virággal hintett volt: fejedelmi ter­mek nyíltak meg előtte. Tört az ifjú magasra, előre, ő maga egy világ, mely az eget öleli át s ereje még töbet kíván---- Evezett, hajóját tengerről tengerre k ergette az életvikar, miguem azokon a hullá­mokon lebegett sajkája, melyek 1848-ban az egész világot beborították. Uj lobogó lett az árboczra feltüzve, az a *) A „Nyir“-ben. zászló, melynek istensége, jeligéje az volt, hogy : népjog, népszabadság! Ott volt ő a mezőkön, a hol a magasra ra­kott oltárokon az eszmék tüze lángolt és áldo­zott önnön vérével. És ki lelke sasszárnyain csak fellegeket tu­dott lakni, ki a tomboló áradatban szellemét gyújtó mindig világló tornyul meg, ki csak fény és csillag volt az égen : az elsők között volt itt is, — nagy mint ember, csodás mint lángelméjü szervező a hadi sikon, legdicsőbb mint törhetleu jellemű hazafi. Ott ragyogott ö a szentelt küz­delemben, hatva napot éjét összetéve, csodákat mivelve fárádaflan munkássága által... tett és némán, szent hévvel és híven többet mint ten­nie kötelessége volt. Lukács a lánglélek, a vas­akarat egy tiizérvilágot teremtett, mely csodá­kat irt fei a hadak véres könyvébe. Ő, a tisztakeblü hazafi tudta, hogy az idők végzete igaz tetteket kíván és csak e tudatban lelkesült, munkált, öntött érczezredeket. És mert kebelében 'hordta tettei jutalmát, nemkivánt ra­gyogni névben, hanem akkor a midőn az önis- tenités. a hongyilkos nagyravágyva a hir pár­náin ringott álmai poklában és fürtjére koszo­rút font a dicsőség — ő csak dolgozott, mert tudta,- hogy a babér árulót is fedhet. Legelső, kinek gyaszséjtelme hiríií hozta, hogy árulás gyilka jár a hou melle körül, s midőn hangja mint vészharang zúgott be a vakság sötétjébe riadva a vészt, riadva hogy : le az árulóval! — gúny,mellőzés lett a hűnek bére. Nem halgatták meg a jóssejtelmet és igy lön. hogy nagyravágyás, testvérviszály, gvermek- gyilok ölte meg a hazát, és neki ki a babért legjobban meg érdemelte a koszorúnak csak tövissé jutott. Elbukott a szent ügy, el a hon, önnön fia anyavéres tőre szúrta szivén... és a ki küzdött ezer harezon, ezer vészen érte, ki győzni taní­tott hadakat száz csatán, ki annyi babért,font be a zászló dicsőségébe, ki vérével és szivével áldozott, neki a dicsőnek — bitó lett a bére....! Bitó ... majd kegyelem — a rabláucz ke­gyelme, és a ki a szabad fényért, szabad égért vérzett börtönöknek lett temetve rideg ójelébe. Ott sorvadott, ott tört meg ő, de nem lelke, nem e szellem, melytől a sxirt tanult meg szi­lárd lenni. A honfibú, a mugárnszakadt ifjú nő, az apátlanul maradt gyermek, a szárnyaszegett szív a pálya közepén, a kóros börtöni lég nyo­masztó súlyának és gondjának alatta megtört a test, de nem a lélek, mely reményt nem is­mert soha. mert ereje maga volt az. ő csak ezélt látott és annyit tudott, hogy értté küzdeni kell, az igaznak diadalát ö nem remélte, hanem lelkében már előre megélte. Keblében egy hit élt — a jog, egy istenség — az igaz. Hosszú évek után lehullott kezeiről a bi­lincs, szeme, mely már a napfényt elfeledte újra eget látott, — a porkoláb lett Messiássává mi­dőn azt mondta hogy : „szabad vagy!“ „Szabad!“ Nyomorult gunyjáték, istengyalázás___ „ Szabad“ ... igen ! rablánczban tört koldus bitóerdőkkel borított rabhazában I Tiszta mellén, mely vértje volt a szent harcz- ban — ragyogó érdemjel lett a gúny, a megve­tés, az üldözés fekete keresztje. 1 Ily romhalma, ily hajótörése egy megzúzott életnek — irao az élet hálája.... De a nagynak nincs határ, nincs elzárt ut előtte —- száz ösvényen hívja öt az életczél. Az, ki előbb tengereknek árja felett szállt tusára a fergeteggel, most a szerény polgári magánélet csendes tavára eresztő vihartépett sajkáját. Üdültével egy barátjának érdekében bejárta a porosz földet, Hollándot, Belgiumot stb. az­óta Nádudvaron testvéri ház közelében csendes munkásságban élt szerény kisvárosi birtokán. Hány hitvány van az életben, kinek „tenni, hatni nincsen gondolata, nincs szivében egy szent érzemény“ — és bűnös kényelmének puha kéjágyán hever! ő a hős, a dicső, kinek tettre gyűlt minden láng szivén, ki megtörötten is ne­mes munkán fáradott, ö az érdemkóronázott egy szerény zugba vonta meg magát, élt mint jótevő nap — világítva, melegítve mindig. A bölcs emelkedett nyugalmán megtört a sors karja, az ember csak jót tenni tudott, a barát csak boldogított, a hős csak eget lá­tott léptei göröngyén. A halállal, mely mindig nyomában volt, csak úgy játszott mint egy csaholó kis kutyá­val, nem is akart róla tudni sem, pedig mind- | untalun ott lihegte és hörögte megroncsolt mel- ! lében azt a hivó szót hogy : „jcre már, jere i már!“... A legutóbbi időkben sokszor ha sze- j les idő volt, egy félóráig is elköhögött a nél­kül hogy szólhatott volna. A társaságban, a hová megjött, még a ri­deg falak is megelevenültek, örült, mosolygott minden mintha csak ezukrot kapott volna attól az édes gondolattól, hogy itt van „Gyéni bácsi.“ Gondolatmenete tiszta, emelkedett volt, hajt­hatatlan igazságszeretete szemébe mondta az igazat magának — a pokolnak; éles érvekkel állított és vitatott me£ oly magasan érett elve­ket, melyeket sokan cppen a magas bensőség miatt néha félreértettek, mert a magaslatra fel­em ükedoi alacsony énjükkel nem bírtak; előa­dása csupa tűz és szikra, melyekbe kigyulladt szemeinek villáma vagdalt belő; kedélye min­dig mosolygott, humora és satyrája sokszor fél­óráikig kaczajlázban rázott meg egész társasá­gokat. Ép, egészséges, találó, rövid ötletei mint pattogó parázs gyújtotta ki mindig a nevetés fellobbant szerveit. A hol ő volt ott az élet, volt és pedig rózsaszínben, mely behatott A ve-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents