Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-01 / 31. szám

n>' 87edi. hatosai adattak tályúak i' atván a tanvizsgák : irténete, szertartás- rország' történelme, ajz, népszerű ter- , magyar-német is, rajz-mutatvá- a harmadik s ne- jonczok által sza­gén s folyékonyan a második s első osz- kezdők,a magyar nyelv­ben szinten oly szép haladást tanúsí­tottak, hogy azok, kik midőn az isko­lába feladattak, a tót nyelven kívül mást nem ismertek — most már nem csak jó kiejtéssel beszélnek magyarul, hanem a tantárgyakat is szép magyar kiejtéssel adták elő. — Kár hogy ne­hány szülőn s a tanszemélyzeten kí­vül — még a városi tisztviselők sem voltak tanúi — a nevelés s tanítási ügy szép előmenetelének! Julius 30-án az érdemsorozat — hálaadó istenitisatelet után felolvas­tatván; — a helybeli takarékpénztár által megajánlott 40 fr. és tele. Sütő József ur által adományozott tallér — összesen 13 db tallér, nehány db hu­szas s 14 db 1 frtos bankjegy, vala­mint számos ima- s olvasó-könyv és képecskék — osztattak szét a kitii­nőbb tanonezok között. A nagyméltóságu egri érsek, a Rajner püspök-féle jutalmat, a nyír­egyházi tanonezok jutalmazására for- dittatni kegyesen rendelvén, — két fiú- s két leány-tanoneznak 25 fr. ér­tékű ruhakelmék ajándékoztalak. Az igazgatóság'. fialatouüm’C'ii levelek. ii. Voltál-e már oly helyzetben, hogy egy hosz- 8zu beszédet kelle végig hallgatnod, akor midőn az üdülést adó nyugalom karjaiba óhajtól me­nekülni; s e kínos perczeknek és situationak végét izgatott vágygyal váród, akkor az előadó azzal Vigasztalt meg, hogy még most fog beszéd­je velejére áttérni, erre egész resignatioval adód át magadat sorsodnak, s nyugodtan várad ami következik, — körülbelül hasonló érzelmek kö­zött találod magadat a fürdő-igazgatói bu- reauban. — Jó napot, — köszönsz szívélyesen — szobát kérnék! — Szobát! igen sajnálom nincs! hangzik a baljóslatú felelet a nagyon nyájas igazgató ajkairól — persze e kellemetlen válaszra nincs az ember elkészülve, de azon biztató remény kiséri át a Horváth ház csinos udvarán, hogy kimerült tagjait a hosszú ut fáradalmai után egyik vendégszoba kényelmes díványán fogja meg­pihentetni, s mennyire csalódik, midőn a tős­gyökeres, egyenesen Würtembergből idetelepitett német házfelügyelő (ne ütközzél meg, hogy a házfelügyelő úgy tud vagy ért magyarul, mint a csuvasz, vagy mint egy liindostani, mert az említett háztulajdonos szentgyörgyi Horváth ur udvara kivétel nélkül stock deutsch) 'félválról értesíti, hogy a vendégszobák mind „besetztet“ Rohansz az Eszterházy házba, ott sincs szoba! Nemes indignatiódban elborzadsz a be­tegek légióján, kiknek ennyi massiv épület sem képes elegendő lakást adni, lelkedben már a szabad ég alatti lakás, vagy Füred s Arács fal­vakba vezető bosszú séták rémképei mint haragos felhők kergetik egymást, midőn akaratlanul is a vendéglő előtt találod magadat, s mintegy ön­kénytelenül léped meg a lépcsőket, melyek az étterembe vezetnek, hol Rabscli ur minden igé­nyeknek megfelelő jó konyhája kissé kiveri fe­jedből az éhes gyomor által potentirzott aggo­dalmakat, s te nem nézed már oly feketeszem­üvegen a helyzetet, s kezdesz kibékülni annak árnyoldalaival! Restaurálván magadat, mégysz az igazga­tóhoz, s miután udvaroltál neki, oly hosszú ide­ig, hogy azalatt egy szép leány szivét is elra­bolhatnád! sikerül vagy valamely fürdőszobából röktönzött szállást nyerni, vagy privátkegy utján egy urasági cseléd felesleges helyiségét occúpálni, s ott addig lagerezni, inig egy fürdői vendég megelégszik a fürdői saisonnal s tovább megy, helyt ad, s te megkapó^ a szobát melyet ideig­lenesen „otthonodnak“ mondhatsz! E telsintet- ben legnagyobb a hiány B.-Füreden! a Balaton hullámain ringó „Kisfaludy“ midőn a fürdői te­lephez közeledik, azt kell vélni, hogy a kaszár­nya alakú colossalis két emeletes magas épüle­tek, kisebb magánlakokat s villákat takarnak el a szem elöl, s bámulsz csalódásodban midőn mindenütt azt hallod „nincs lakás“ ez oly feltűnő hogy alig hihető, miként B.-Füreden, mely par excellence Magyarbon divat fürdője — igy van; s ily szegénység uralkodik lakás dol­gában, már akkor is mikor még a fürdői idény nem is c u 1 m i n á 1! Nem lehet csodálni, ha honfiaink külföldi fürdőkbe zarándokolnak a kívánt üdülésért, bár hazánk gyógyhatású ásvány-vizekben s kies vi­dékekben oly dús, hogy versenyezhet bármely országgal; de hiányzik mindenütt az a goud, figyelem, kényelem azon tökéletes comfort, me­lyet a beteg külföldön talál. Balaton-Fiired, 500—550 szobával rendel­kezik! mily törpe szám, összehasonlítva még a többi honi fürdőkkel is aránylag számba véve a fürdő hivatását! E szám mellett nem feltűnő, hogy nincs lakás pedig a fürdői vendég lajst­rom csak alig 700-at mutat! A napokban egy előkelő angollal reggeliz­tem, ki R.-Füred hírét hallva Franzensbadból a regényes és még is szelíd cseh-országi fürdőből jött ide bájos nejével; — átkozottul panaszol- kodott, hogy délután 3 órakor nem kapott ebé­det, •— mi több lakásul egy fürdőkádat sike­rült. nyerni nagy ügygyei bajjal! Elpanaszolta, hogy ő mily nagyszerű képet alkotott, a magyar divat - fürdőről, s mennyire kisszerűnek találta, s mennyire szón bennünket hogy ily fürdői éle­tet kell „élveznünk“! Magam is elkoinolyodtam a valóság e szo­morú illustratióján; de meutém e tekintetbeni szegénységünket azon mostoha korral és rend­szerrel, — mely minden oldalú felvirágzást el­őír, a mely alatt társas életünk is alig-alig ad­ható jelét annak, hogy : élünk. Beismertem idegen — de velünk rokon­szenvező fürdő vendégtársam előtt, miként B.- Fiired még csak bölcsőkorát éli, s ép azért sok a kívánni való, de ez idővel szűnni fog, mert örvendetes teljesedésbe menésének előzményeit már is szemlélhetni, ugyan is több helyen kez­denek építkezni,— s p, mint tudom, — a fürdő tulajdonos szerzet háztelkeket ad el, s ezeknek akadnak is vevői s pár év alatt a villák élénk csoportja mintegy virágokkal elhintett kert fog a vidéknek s különösen a fürdőnek bájos ké­pet adni; ezek nélkül olyan a fürdői környék mint egy értékes keret, melyből az elragadó, vonzó kép hiányzik ! Három vagy négy igen Íz­letes villa már is igen kényelmes nyugodalmas lakást ad tulajdonosuknak. Ily lakás-szükségben boldognak mondhatod magadat, ha a középkori népvándorlásra emlékez­tető ide-oda huzalkodás után, megnyerted a pár napos előjegyzés mellett a kívánt szobát, hol az éjt töltheted, mert a napot úgyis az üde leget nyújtó szabadban éled át; ha csak a borús fel­legek vagy csipős éjszaki szelek szobád négy fa­lai közzé nem internálnak, mert a lég mérsék­let itt olyan; mint egy szeszélyes nagyvilá­gi hölgy szivvilága; ki egy perez múlva képes a neked csókra nyújtott ajkait — fejedre hulló — átokra nyitni fel. ■— E drámai erejű hason­lat körül-belül megközelíti az itteni clima ter­mészetét. Egy perez alatt, egy légbullám kell csak, hogy a meleg verőfényes nap képe, hűvös octóberi felhők közzé rejtőzzék, s tégedet téli öltönyödért haza kergessen! Tropicai hőségről úgy sem panaszkodhatni, s a száraz leverő meleget a Balaton nedves tengertermészete s a háttért elfoglaló magasla­tok, feldomborodó hegyek léghuzamai kizárják! Annyi légtüneti adattal szolgálhatok, hogy a légmérő 24 foknál magasabbra még három hét lefolyása alatt a nyár legmelegebb szakában nem emelkedett, s hogy a zápor napirenden van, s oly gyors az esőképződés, hogy,még a szabad ég alatt sem veszed észre, midőn az ég — mely pár perez előtt örökkék volt — bebo­rul s csatornája fejedre, s nyakad közzé zúdítja az „áldást“. Ilyenkor érzem különösen a fürdői „gyógy­terem“ hiányát; mely nélkül egy nagyobb für­dőt alig képzelhetni! Nincs meg e „nélkiilöz- hetlen“ helyiség, melynek rendeltetése, hogy a fürdői vendégeket összehozza, a társaséletet fej- leszsze. — Hogy ott felolvasások, zongora, ének stb. mellett forrjon össze a vendégsereg és a szellem s a szív is találjon táplálékot, szóra­kozást, — mely nélkül anyagi üdülés nem képzelhető. R. György. LEVELEZÉSEK. Tisztelt szerkesztő ur! Azon reményben, hogy becses lapja hasáb­jain közleményünk tért nyerend, bátorkodunk önt idegen létünkre felkeresni. S mert minden levelező közleményét leg- elsőbben is az időjáráson kezdi, mi is megpen­dítjük azon hurt, s elmondjuk: hogy időjárásunk pár hét alatt eléggé kedvező volt, — s az utóbbi esőzések legalább tengeri-vetéseinkben Ígértek némi kárpótlást, azon érzékeny veszteségekért, melyeket búza-, gabona- s egyéb termesztmé- nyeinkben a tartós szárazság folytán szenvedtünk. Szőlő-termésünk jól biztat, s hacsak valami csapás nem éri, bő s vig szüretünk lesz. Ezeket előre bocsátva ■— mert nem ezéluuk az időjárás, s szőlőtermés leírásával tovább is vesztegelni, — áttérünk annak leírására, mi egy­részről reánk —- városunkban való párheti idő­zésünk alatt — kellemesen, más oldalról kelle­metlenül hatott. Mindenekelőtt a „sóstói“ fürdőt kell kie­melnünk. Ezen kedves fürdői helyiséget igen sokan irigyeljük a nyíregyháziaktól, és méltón : mert a társulat igazgatósága —■ legkiválóbban pedig t. Blahunka József úr — mindent elkövet e kedves helyiséget a fürdői vendégekkel mind­inkább megkedvelteim, melyhez a fiirdőorvosnak a betegek körüli részvétteljes gyógykezelése is, mint hathatós emeltyű járul. A fürdői, s lakosztályi helyiségeknek czél- szerü berendezése, sétányok tisztán tartása, rend, pontosság, teljes dicséretet érdemelnek; a konyha azonban a hét csapás által sújtott Egyiptomra, emlékezteti a közönséget. Fürdőbe élésláda s pinczetokkal járni, nem korszerű. Előre tehát e tekintetben is! Mi, kik oly sokáig nem időztünk már e kedves város falai között, s kik most már na- ponkinti ittlétünkkel majdnem e városban la­kunk, s igy az itt történtek iránt közelebbi ér­dekkel viseltetünk, örömmel tapasztaltuk, vá­rosuknak az ipar, kereskedelem, mezei gazdászat teréni haladását, öröménél látjuk, hogy a szép jövőjű város az ipar, kereskedelem s gazdászat magasabb színvonalára emelkedett, — s a kül­csín tekintetében is szép előmenetelt tett. A többek között örömmel közöljük azon előleges hirt is, hogy városukban eddig még nem létezett nagyobbszerü könyv-, mű-, hangjegy-, papír- s Írószer-kereskedés is leend. Ennek hiányát önök, s a vidéki olvasó kö­zönség is felette érezték. Biztos kutforrásból értesültünk, hogy ezen üzlethez az engedély a városi közigazgatási ta­nács által már engedélyeztetett is, s nem két­kedünk abban, miszerint ezen üzletnek leendő tulajdonosa s ügyes tapintatu vállalkozója ifj. Csáthy Károly ur (Debreczeni könyvkereskedő) a különben jól berendezni Ígért kölcsönkönyv- tárával — az igényeknek minden tekintetben eleget ijog tenni. elfeledte betegségét, most oly erősnek, oly bol­dognak érezte magát, félévi szenvedés után végre egy boldog pillanat! Jozefina kiment a szobából, leborult a konyhára, úgy sirt keser­vesen, de könyei örömkönyek valónak. Mennyi kérdést intéznek egymáshoz, meny­nyi beszélni valójok volna, — — de nem lehet, mert ott kifut a trombita megharsan, a dobosok riadót vernek, irtózatos lárma, fegyve­rek ropogása kardok csattogása, száguldó mé­nek nyerítése hangzik füleikbe. Egyszerre elsá­padnak az örülő arezok, valamely közeli veszély gyanitása lepi meg a sziveket, a nők esdenek, a férfiak kibontakoznak az ölelő karok közzül, s a szerető kebleken ellágynlt férfiak bajno­kokká magasuknak; ők katoná':, ; ; > anesszót követik; egy csók, egy Isten hozz-'d. meg egy ölelés, ki tudja, nem utolsó-e az éleiben, mert a katona minden ölelése utolsó lehet. — azután sietnek oda, honnan jöttek, a merről a csatazaj hangzott, ott maradtak lovaik is,, arra pedig szükségük van. A grófnők a legnagyobb félelem között maradtak egyedül. Hajh még nem ürítették ki fenékig a csa­pások keserű poharát! De tekintsük meg, mi lehetett oka ezen hirteleni csatazajnak!? Egyszerűen azon körülmény adta elő ma­gát, bog)- az oroszok és magyarok csaknem egyszerre jöttek Sz.-Mártonba, s most egymás­sal küzdenek. De hogy ezen eseményt körülményesebben megérthessük, szükséges kissé a magyar szabad- ságbarcz ez idei történelmében széttekintenünk. Azon időben, midőn a magyar seregek győ­zelmes csatákat vívtak, Ausztria császára ösz- szejövetelt tartott Varsóban az orosz czárral s ettől segedelmet eszközölt a magyar forradalom leverésére. Nemsokára roppant tömegekben in­dultak az orosz seregek Magyarország felé, s annyira ellepték a határszéleket, hogy Úminszki és Osztrovszki már csak egyedül az alsó Kubi- nyi vonalon juthattak az országba, itt is csak az elfogatás veszélyének kitéve, cserkesz öltö­zetben és a Babilas segítségével voltak képe­sek kijátszani az őröket, mert ezen vonalon is már mintegy 20,000 orosz táborozott, a kik már május utolján előbb Sass, később idő múlva pedig Grabbe tábornok alatt az országba törtek s alsó Kuhinynál szétszórván az Árva vize hídjának őrizetére s felgyujtására hátrahagyott csekély- ezánm guerillákat — a bányavárosokat fenye­gették. A. Rózsahegytől Beszterczebányára vezető stureczi szorosokat az ott levő borsodi gueril- lák és csekólyszámu honvédek cltorlaszolták s az átvonulást lehetetlenné tették; a másik t. i. a turóczmegyei vonalon is az utakat elrontot­ták s a Háj-Stubnotól ugyancsak Beszterezebá- nyára vezető hermaneczi szorost is teljesen jár- hatlanná tették; csak miután a Párniczához közel elrontott utakat járhatóvá tették, nyílt meg egyetlen vonal azoroszok előtt t. i. Szucsán, Sz.-Mártonon!; Mosoczon keresztül Stubnó felé Körmöczbányára. Ezen utóbbi városban ekkor Görgei Armin őrnagy parancsnokolt, a ki is ér­tesülvén az orosz sereg közeledéséről, nehány század honvédet és egy szakasz császár-huszárt küldött Sz.-Márton felé, kikémlelni az oroszok mozdulatait és irányát. E csapat déltájban ér­kezett Sz.-Mártonba, a bőség és hosszas ut miatt kifáradt liarczosok alig várták, hogy szál­lásaikon magokat kipihenhessék. Ezek között voltak Úminszki és Osztrovszki is! Nem lévén még idejök, hogy valamely lengyel csapatba beosztassanak, a huszárok közt nyertek alkal­mazást, Úminszki mint százados, Osztrovszki mint hadnagy. Véletlenül történt, hogy a ma­gyarok bevonulását bámuló Jozefinát felismerték s a grófnőket igy feltalálhatták. Azonban a sors sokszor épen háborús idő­ben nagyon szeszélyes szokott lenni. A Ids csa­pat fegyvereit gúlába rakván, alig oszlott szét közeli szállásaira, az előőrsöket még ki sem állíthatták, sőt a huszárok némely része még le sem szállhatott lováról, midőn az előnyomuló orosz sereg előcsapata Sz.-Mártonba érkezett; ez kozákokból állott s történetesen régi isme­rősünk Gyurovics vezette őket. Az előcsapat azonnal észrevevén a magyarokat, vagy talán előre értesítve lévén ottlétükről, Gyurovics azon­nal rohamra vezényelte őket; a gúlában levő fegyvereket elfoglalták, a honvédek és huszárok elől, kik a központról már eltávoztak, elzárták az utat, fegyverhez senki sem juthatott, s el- lentállásról szó sem lehetvén, mindenki mene­külni igyekezett. A kozákok a menekülőket ül­dözőbe vették s leöldösték. Ezen szerencsétlen csapatból talán egy ember sem menekülhetett volna meg : de néhány huszár még idejében lóra kaphatván, hogy a gyalogoknak időt sze­rezzenek a menekülésre, hősies elszántsággal rohantak az előnyomuló kozákokra, s a keskeny utczát előttök elzárták. Az oroszoknak meg kel­lett állani e kemény huszár érczfal előtt, és so­kan közzülök véres fejjel hullottak le lovaikról. A huszárok tovább mint egy óranegyedig tar­tották ki az egyenetlen harezot, közzülök csak egy esett el, de annak lovát sem hagyták ott, s midőn látták, hogy a gyalogok meglehetősen tova menekültek, megfordították lovaikat s a kozákok által utói nem éretve, megszabadultak. Ezen kisebbszerii hadijelenet játszatott le — melyet a történelem talán fel sem jegyzett lapjaira, de a mely pedig történeti valóság — akkor, midőn a viszontlátás örömeit élvező len- gyelmenekiiltek a zajra kisiettek. Ők mellékut- czában lévén, már a csapattól ekkor elzárattak, de ezt csak akkor vették észre, midőn a felé­jük futó honvédeket a kozákok utolérték s le­gyilkolták; alig voltak még a harmadik ház előtt, már vissza akartak térni, — futnak, de a kozákok beérik őket, Wladiszláv fejére kap egy mély sebet, s épen neje lábai előtt bukik le; Arthur vállába kap egy szúrást, ez is leesik. Szerencse, hogy a kozákok tovább rohantak, mert Hedvig és Jozefina a sebesülteket azonnal elrejtették. Kevés öröm után ismét mennyi szenvedés várakozik reájuk! Szegény varsói menekültek!... Menhelyen voltak, de megmentve nem! Az oroszok megtudván, hogy a honvédek közzül sokan rejtőztek el egyes polgárok házainál, fel­kutatták az egész várost, padlásokat, pinezéket, széna-szalma kazlakat, mindent, mindent meg­vizsgáltak, és sokakat kerítettek kézre az ek­ként menekültek közzül. Wladiszlávékat Hed­vignek egy szerencsés ötlete mentette meg. — Tudván ugyanis, hogy a kutatók a zárt helyeket keresik meg inkább, ugyanazért a kisded ka­maráról az ajtót levevén, a teli zsákok mögé rejtette a még mindig eszméletlen Wladiszlávot és Arthurt. A, muszkák eljöttek, mindent felku­tattak, de az ajtó nélküli kis kamarába be sem néztek. Meg voltak mentve egy időre! De ki biztosíthatta őket, hogy miután itt többen is­merők a grófnők múltját már, nem fognak-e elárultatni? Nekik tovább kellett menni! De hát hova? ki vezeti őket keresztül az orosz őr­szemeken?... Pedig minden áron futni kellett. Itt a betegeket gyógyitni sem lehetett, pedig a Wladiszláv fejsebe könnyen lehetett halálos! Jozefina lett a szabaditás eszközlője. Ő ugyanis véletlenül Ábrokkal találkozott, ki kény­szerítésből némi élelmezési biztos szerepét vitte a táborban, — elmondta neki a dolgot, Ábrok megígérte, hogy segíteni fog, s Ábrok teljesí­tette Ígéretét. Éjfélkor eljött, szekérre pakolta az egész báznépet, ő maga előre ment. Ábrokot ismerték az oroszok, pálinkája nem volt gyanús, ittak belőle az előőrsök, el is aludtak azonnal s az ut nyitva volt a szabadulásra. Midőn Jozefina egyik szegény rokonánál biztos menhelyet találtak, Hedvig és Jozefina sokáig voltak elfoglalva a bárom beteg ápolá­sával, mert Adél ismét visszaesett betegségébe, de midőn meggyőződött arról, hogy az Arthur sebe nem életveszélyes, lassankint felüdiilt s annyira erősödött, hogy Arthurját ápolhatta is! De Wladiszláv még mindig élet-halál közt volt. Hedvignek már kiszáradtak könyei, ő a fájdalom leghívebb arczképe volt, egy halvány síri árny, mely az élőket ijeszteni jár. Ő sokat nagyon sokat szenvedett! Férjének megújuló seblázai oly fokra emelkedtek, hogy egy alka­lommal már az orvos is kétségbe esett betege állapota felől s csaknem eszmélet nélkül monda : „Imádkozzanak, asszonyom, imádkozzanak! Öt perez alatt elválik : élet-e vagy halál!“ Hedvig kétségbeesve számlálta a perczeket, az öt perez elmúlt, s az orvos még mindig szótlanul, aggódva állott! „Orvos ur! kérem az égre, szóljon, meg­halt nemde? Oh jaj, jaj nekem, hogy ezt is meg kelle érnem! Wladiszláv, én férjem, én kedvesen, — bocsáss meg, hogy mindezt én okoztam! “ Kezeit fejére kulcsolva, zokogott a grófnő. Ekkor az orvos homlokán a redők elsimulnak, szemei biztató fényt lövellnek s halk hangon súgja : „Grófnő, ő meg van mentve!“ Ki Írhatná le a grófnő örömét, csókjaival borította el a lázas főt, nem távozott egy perczig sem férje oldala mellől, s szeretet, bű gond és ápolás visszaadták neki ismét azt, a kit most már örökre elveszteni gondolt. Wladiszláv nemsokára teljesen felgyógyult, Arthur sebei már régebben begyógyultak. A ma­gyar seregek már ekkor az oroszokkal vívták harczaikat, a hol pedig az orosz ellen kell küz­deni, onnan a lengyelnek hiányozni nem szabad! A felgyógyultak is siettek a tábort felkeresni, a nők nem tartották vissza őket, ők is lengyel nők voltak, az oroszok engesztelhetetlen ellen­ségei ! De ezentúl közelebb voltak egymáshoz! A grófnők követték a fősereget tovább-to- vább az ország belsejébe s csak akkor állapod­tak meg, midőn közzéjök és a magyar sereg közzé az oroszok ékelték magokat s a magyar fegyverek dicsősége az árulástól homályosodra kezdett. (Folytatása következik.)

Next

/
Thumbnails
Contents